Fényképész életutak 

*

 Liebenwein Alajos (1849-1918) és Enczman László (1846-1897)

   

Rippl-Rónai József: Öreganyám, 1894 - MNG

A kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban őrzik a festő nagyanyjának, Knezevich Lajosné, Windisch János pécsi építőmester Teréz nevű lányának fényképét. A művészettörténészek szerint a fotó szerepet játszott az 1894-ben Párizsban bemutatott, és a pályatársak körében zajos sikert arató Öreganyám című festmény létrejöttében. Noha egyértelmű, hogy a művészt a portrészerű ábrázolásnál jobban érdekelte a festői megjelenítés, a színek, a kompozíció és az alak, bizonyára használta a fényképfelvételt is.

 Alois Liebenwein: Knezevich Lajosné, Windisch Teréz

Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár

A fotó hátoldalán a név mellett Rippl-Rónai felnőttkori kézírásával ez olvasható: „Öreganyám, akit nagyon szerettünk.” Bár a család Pécsről származott, a kép Kaposváron készülhetett, ahol a nagyapa, Knezevich Lajos, 1836-tól megyei nyomdász volt. Kaposvári nyomdájáról 1859-ig van adat, később csődbement, és visszatért Pécsre, egy 70-es évek elején készült fotón már Menzel Lajos pécsi fényképész műtermében látható. 1890-ben halt meg a pécsi szegényházban, hetvennyolc évesen.

Érdekes a felvétel készítőjének személye is. A verzó rajza nem egyedi, a hatvanas évek közepén több fényképész használt ilyet vagy ehhez hasonlót. Fent puttók láthatók fényképezőgéppel, a virágfűzér-keret közepén „Alois Liebenwein – Photograph." olvasható. A fényképész sem a várost, sem a műterem címét nem tűntette fel, amiből arra következtethetünk, hogy még nem vert igazán gyökeret az ekkor kb. 6000 lelket számláló Kaposváron. 

  Némethi József: Liebenwein (Lengyel) Alajos, 1907

Kaposvár történetébe Liebenwein Alajos az állami gimnázium rajztanáraként írta be a nevét. 1867-től 1888-ig tanított itt számtant, geometriát és rajzot. Időskori fényképét közli az iskola 1913-ban kiadott Emlékkönyve. Liebenwein 1889 után a podolini és a máramarosszigeti katolikus gimnáziumban folytatta tanári működését, időközben Lengyelre változtatta a nevét (1898). 1918-ban halt meg Abádszalókon, hetvenéves korában. Ebből könnyen kiszámítható, hogy kaposvári munkába állása idején, rövid fényképész-karriert követően, mindössze 19 éves volt. Ezt a tanárhiány magyarázza, amelyről az iskola történetében olvashatunk: „[az iskola] Liebenwein Alajost - 1 havi 15 frt fizetéssel rajztanítóúl alkalmazta ama szoros kötelezettséggel, hogy mielőbb megtanuljon magyarúl, és hogy az 1868. évi húsvéti szünetben a budai főreáliskolában [ma Toldy Ferenc Gimnázium] tartandó rajztanári kurzusban résztvegyen, valamint, hogy a rajztanári vizsgálatot letegye. Az új rajztanári állások betöltése ez idő szerint alkalmas egyének hiányában országszerte igen nagy nehézséggel járt, s valamint a legtöbb intézetnek, úgy a kaposvári gimnáziumnak is magának kellett rajztanárt nevelnie.”

Liebenweint bizonyára fényképész tevékenysége miatt gondolhatták alkalmasnak a rajztanári állásra, és ismerniük is kellett egy ideje. Valószínűleg a gyér megrendelői kör miatt Liebenwein sem habozott elfogadni a biztos megélhetést jelentő állást, felhagyva a fényképezéssel. A város neves fényképésze, Langsfeld Mór, 1863-ban nyitott műtermet Kaposváron, ami Liebenweinnek valószínűleg hamar behozhatatlan konkurenciát jelentett. A fent bemutatott fénykép mellett egyetlen másik munkája ismert egy magángyűjteményből, amelynek verzóján eltérő, a 60-as évek elejére jellemző ovális bélyegző látható, a név és a foglalkozás megjelölésével.

Alois Eduard Buchhoffer 1849. február 19-én született a csehországi Budweisben (Budejovice). Apja, Georg Buchhoffer, 1800-ban született Pesten, a császári hadsereg kapitányaként 1848-ban vonult nyugállományba. Anyja, Antonia Liebenwein, Joseph Liebenwein, a teplitzi, majd a piseki sóhivatal alkalmazottjának (Salzversilberer=sóértékesítő) lánya volt. Alois házasságon kívül született, ezért vette fel anyja nevét, s talán anyja féltestvére, Carl Liebenwein családjával települt át Magyarországra. Az ő fiai, Carl (1844) és Georg Liebenwein (1848) neve Kaposvár történetében is előfordul. György, cs. kir. őrmester, sörmérő, majd adóvégrehajtó, kétszer is házasodott Kaposváron, 1867-ben és 1872-ben, Károly cs. kir. százados 1882-ben halt meg ugyanitt. Egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy Alois mikor került Kaposvárra.

Enczman László: Rippl Józsefné, Knezevich Anna Paulina és gyermekei, József és Ödön

Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár

A kaposvári múzeum egy másik, a Rippl-Rónai hagyatékból származó fotóján, Knezevich Anna két fiával, Józseffel és Ödönnel látható. A felirat szerint: „Mama, Jóska – 4 éves korában, Ödön”, vagyis a kép 1865-ös, és fiatal fényképésze, Enczman László, ekkor 19 éves. Ez a felvétel is Kaposváron készülhetett, nem valószínű, hogy az anya útra kelt volna pár hónapos csecsemőjével. A hozzáférést a két kaposvári fényképhez a Rippl-Rónai Múzeum munkatársának, Pál-Simon Kornéliának köszönöm.

Enczman László: Kopcsányi Benedek (1865)
MNM Történeti Fényképtára, ltsz. 65.226

Horváth Júlia Fényképészek és műtermek Székesfehérváron című tanulmányában a következőket írja: „A fehérvári fotográfusokra vonatkozó első adatok 1860-ból valók. Ebben az időben fényképezett itt Enczman László. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában két felvétele található, de sajnos Fehérváron nem sikerült általa készített képre bukkannom, sem levéltárakban a nevével találkoznom. Így azt sem sikerült kideríteni, hogy vándorfényképész volt-e, vagy hosszabb ideig tartózkodott a városban.”

A Fényképtárban a két említett fotó közül csak azt találták meg, amely Kopcsányi Benedek piarista áldozópapot, a székesfehérvári Szent Anna kápolna gondnokát ábrázolja. Kopcsányi hosszas betegeskedés után 1866 januárjában hunyt el Székesfehérváron. Már a képen sincs jó egészségi állapotban, a hátoldalon a személy meghatározása után „infirmarius” (=betegápoló) olvasható, majd egy fohász következik az elhunytért, és a Requiem szövege, mindez latinul. A felirat Kopcsányi halálakor kerülhetett a képre.

Enczman L.: Idős hölgy, és a kép verzója

Egy másik fotó idős hölgyet ábrázol, hasonlóan hevenyészett környezetben, a verzón ugyanolyan bélyegzővel, amely Enczman összes felvételén látható. Enczman László (Valérius Antal) életútja valóban köthető Székesfehérvárhoz. 1846. június 6-án született a közeli Iszkaszentgyörgyön, ahol apja, Enzman Mátyás, komornyik, majd pincemester volt a Bajzáth-birtokon. Két évvel idősebb bátyja, Lipót, Esterházy Imre jószágigazgatója Rédén, sógora uradalmi főkertész. Enczmann László gyászjelentéséből tudható, hogy 1897 utolsó napján halt meg San Remóban, ott is temették el. Már 1872-es pesti házassági anyakönyvi bejegyzéséhez is "erdész"-t jelöltek meg foglalkozásként, a sanremói hallotti nyilvántartásban pedig "guardia forestale" (erdőőr) szerepel. Ez illik a családi tradícióhoz, és nyilvánvalóvá teszi, hogy Enczman László csak rövid ideig foglalkozott fényképezéssel.

Pribék és Társa: Pauer János kanonok, a székesfehérvári káptalan jelvényével, kb. 1860

Ha a fényírás alapjait Székesfehérváron sajátította el, akkor azt valószínűleg a hatvanas évek legelejétől ott működő Pribék Antal (1821-1888) mellett tehette, akivel, mint diák, a városi alreáltanoda tanáraként talákozhatott. Érdekes, hogy Pribék Antal megítélése ma sokkal kedvezőbb, mint kortársai szemében, s ezt rövid közéleti tevékenysége is befolyásolhatta. 1888-as öngyilkossága kapcsán a lapok műtermének polgármestersége előtti szakaszára már alig emlékeztek, felrótták neki a kellő tapasztalat és a lelkesedés hiányát, középszerű tehetségnek bélyegezték, aki „duzzogva vonult vissza fotografáló műhelyébe, de makacsul konzervatív természete még ott is útját állotta boldogulásának.”

Pribék Antal fényképe (kiadó: Klökner Péter): A Vörösmarty-tér Székesfehérváron, kb. 1875 

A Say-ház udvarán (a két Ybl-ház között) volt Majláth János fényképész műterme 1872-től

 A Nemzeti Múzeumban őrzött fényképalbum

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának fent látható albumában egy másik érdekes Enczman-kép található. Az albumot a múzeum ritka formája miatt vásárolta meg 2018-ban, korábbi tulajdonosa az ócskapiacon talált rá. Baji Etelka, a gyűjtemény munkatársa, az album magyarországi fényképészei által készített felvételeket vette leltárba. A vegyes fényképanyagba való rövid betekintés során nem sikerült összefüggéseket felfedezni, egy korai Langsfeld Mór fotó kaposvári kapcsolatra utalhat, és a képeken néhány hasonló arc talán családi vonatkozást sejtet.

Enczman László: Férfi viselet- ülő férfi, egész alak

Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, ltsz. 2018.4.1

  

A szóban forgó kép háttérében ugyanolyan kőrácsos mellvéd látszik, amilyen Knezevich Lajosné néhány évvel későbbi Liebenwein-fotóján. Feltételezésem szerint a fotó Odry Lehelről készült.

(részlet)

Odry Lehel (1837-1920) neves operaénekes, rendező, Odry Árpád édesapja, 1858-től különböző színtársulatokkal járta az országot. A Koszoru 1881 szeptemberi számában életrajz jelent meg róla, arcképmelléklettel. Itt olvashatjuk: „A kitartásnak csak négy év múlva jött meg a jutalma. Odryt rokona: Somsich Pál Kaposvárott a Varázshegedűben látta s azonnal ajánlotta a nemzeti színház akkori intendánsának: Radnótfáy Sámuelnek. Így lett Odry Lehel Somsich Pál áldozatkészsége s buzgó támogatása mellett 1863-ban a nemzeti színháznál - kardalnok." A Schöpflin Aladár szerkesztette Magyar Színművészeti Lexikon nem az Offenbach elődásra emlékszik: „1862. tavaszán Kaposváron Viola címszerepében Somssich Pál tetszését annyira megnyerte, hogy a Nemzeti Színház meghívta vendégszereplésre. 1863. január havában szerződött az intézethez, mint karénekes."

                         1870                                   Odry Lehel, 1869                             1881 

A fenti közlés inkább anekdotikus, semmint tényszerű, dokumentálható állítás, talán magától Odrytól származik, aki már nem emlékezhetett pontosan az eseményekre. A korabeli sajtó tükrében bizonyos, hogy 1862. március 2-ától június 18-áig Odry Szigeti Imre színtársulatával Szegeden játszott. Hetente legkevesebb három előadást tartottak, ami valószínűtlenné teszi a párhuzamos kaposvári fellépést. Való igaz, hogy április 21-én műsoron volt Szigeti József Viola című népszínműve, de Odry nem a főhőst, hanem a lelkész Vándorit alakította. Május 22-én és 29-én a fővárosból érkezett vendégszereplő, Bognár Vilma mellett Odryt is dicsérik Offenbach Varázshegedű című operettjében, amelyet a színtársulat először ekkor tűzött műsorra. Augusztus 1-től a társulat áttelepült Hódmezővásárhelyre. Egy évvel korábban Odry ugyanitt, még Nyiri György társulatával vívta ki a Hölgyfutár elismerését: "Odri, mint Viola, jó alak, s szép érces hangjával jobb jövőt remélhet, ha el nem bízza magát." Az 1861. június 27-én közreadott írás szerint Nyiri színészei már "második hava" játszanak Hódmezővásárhelyen. Odry, saját elmondása szerint, 1861 tavaszán Gyulán tartózkodott Horváth György színtársulatával. Nyiri 1861 őszén Szabadkán is megfordult, de nem aratott nagy sikert, a szabadkaiak örültek, amikor Szigeti színészei októberben felbukkantak a városban. Még 1862 elején is ott tartózkodtak, Szeged a következő állomásuk lehetett, s Odry talán ekkor igazolt át Szigeti társulatába. 1862 novemberében Drágus Károly színtársulata érkezett Kaposvárra, első előadásuk Tóth Kálmán Dobó Katicája volt.

Enczman László: Fiatal férfi 

  

Vásárlás útján jutott hozzám a fenti Enczman-fotó, amelyen egy fiatal férfi támaszkodik ugyanannak a rácsos mellvédnek, amely az előző fotón is szerepel. Ugyanaz a többi műtermi kellék is, a drapéria, amely az első képen ugyanolyan magasságban törik meg, csak a posztamens már a képtéren kívül került.

(a két kép részlete)

A legárulkodóbb részlet a második képen jól látható, rácsok közé lógatott fűzér, amelynek bal vége még éppen látszik az első képen, a szélső X-rács szárára akasztva. A két kép közel egy időben, vagy ugyanakkor készült. A második kép fiatalembere az ifjú Munkácsy Mihályra (1844-1900) hasonlít. 

 (részlet)

                                     1862                                                            1865

Munkácsyról két korai ábrázolás, egy önarckép rajz és egy fényképfelvétel kínál analógiát. Az első az 1905. április 30-i Uj Idők (11. évf. 18. sz.) "Ismeretlen Munkácsy-képek Aradon" című cikkének illusztrációjaként jelent meg. Így írnak róla: „1862-ben még csak tizenkilenc éves volt Munkácsy Mihály. Vézna, sápadtarcú, nyúlánk fiatalember. Ekkor megrajzolta a saját képét is. …egy aradi piktor, Somogyi Gusztáv, vette meg néhány hatosért egy suszterinastól. Ezt aztán lefotografálta egy aradi fényképész, Weisz Hugó, hogy többé el ne kallódjék. Most kisebbítve bemutatjuk mi is.” A másik, Dr. Székely bécsi fényképész felvétele, amely 1865 tavaszán készült, amikor Munkácsy Carl Rahl festészeti akadémiáján tanult Bécsben. Rajta Munkácsy, az Enczman-fotón láthatóhoz hasonló öltözékben, hasonló fesztelenséggel pózol.

Az összevetésnél néhány szempontot érdemes alaposabban megvizsgálni. Az egyik, Munkácsy pelyhedző szakálla, amelyet a fiatalember nyilván szeretett volna megnöveszteni, és ezért valószínűleg nem nyírt, tehát a hosszúságából és dússágából az idő múlására lehetne következtetni. Az aradi rajz esetében, amely 1862 első felében készülhetett, tehát korábbi, mint a kaposvári felvétel, dúsabb a szakáll, hangsúlyosabb még az 1865-ös Dr Székely-fotón láthatónál is, bár mindkét fényképen az erős, kicsit jobbról és felülről érkező megvilágítás Munkácsy szőke arcszőrzetét világosabbnak tűnteti fel. Az állon kialakított legyező alak arra utal, hogy Munkácsy nem ragaszkodott a valósághoz, és erősebb bajuszt és szakállat is rajzolt magának. 

1866

A másik szempont a festő hajzatának sűrűsége és vonala. Munkácsynak ún. "kettősen ívelt hajhatára" volt, "bozontos szőke, ég felé meredő sűrű kreppszerű hajzat"-át nehéz lehetett kordában tartani, valószínűleg ezért sem hagyta elől túl hosszúra nőni. Létezik egy rajz, amely a BÁV 2011-es 58. aukciójának 330. tételeként bukkant fel, és a "Ligeti Antal / München" jelzés olvasható rajta. Munkácsy Pestre kerülésekor ismerte meg Ligetit, aki pártfogásába vette a fiatal tehetséget. A müncheni festőakadémiára is az ő ajánlásával jutott el 1866 októberében. Ezen a képen is olyan hosszú, hullámos fürtök hullanak Munkácsy homlokába, mint az Enczman-fotón. Ám Ligeti tájképfestő volt, s csak a közeli kapcsolat magyarázhatja, hogy lerajzolta Munkácsyt. A kép inkább a művész benyomásának tükre, semmint hiteles ábrázolás. 

1869

Végül, az azonosítás leggyengébb láncszeme a hegyes szögben felfelé ívelő szemöldök. A szemöldök a Ligeti-képen is íveltebb, de Munkácsy szinte mindegyik portréján megtörik, és ez enyhe rosszalló, szigorú kifejezést kölcsönöz a tekintetnek. A fény-árnyék szerepét azonban itt sem hanyagolhatjuk el, az erős fény szinte kiradírozza a szemöldök ritkább szálú, külső vonalát, felülről érkezve talán lágyíthat az ív szögletességén.

Mindezen ellentmondások annak fényében mérlegelendők, hogy Odry és Munkácsy életútja ebben az időben keresztezte egymást. Erről a legtöbbet Odry 1908-as Vasárnapi Ujságban közölt "Munkácsy Mihály mint inas" című visszaemlékezéséből tudhatjuk. Odry elbeszéléséből az tűnik ki, hogy találkozásuknak akkoriban nem tulajdoníthatott olyan jelentőséget, mint visszatekintve, így több dologra (pl. Munkácsy életkorára) nem is jól emlékezett. 1861 tavaszán Munkácsy (ekkor még Lieb) Mihály Gyulán tanult Szamossy Elek festő mellett, aki a Wenckheim-kastély családi portréit másolta. Odry színtársulatával három hónapot töltött a városban, s mivel tehetséget érzett a festészet iránt, ő is beiratkozott Szamossyhoz. A hét év korkülönbség miatt igazi barátság talán nem alakult ki a két fiatalember között, de kölcsönös szimpátiáról beszélhetünk. Odry három hónap múlva továbbállt Gyuláról, és Nyiri Györggyel Hódmezővásárhelyen bukkant fel újra, ahol - mint már említettük - a Viola főszerepét is eljátszotta. Munkácsy 1862 januárjában követte mesterét Aradra. Odry beszámolójából kiderül, hogy legközelebb 1863-ban Pesten találkoztak újra, majd ezt követően öt-hat évig nem látták egymást. Odry később Párizsban is meglátogatta Munkácsyt. Érdekesség, hogy Nyiri 1854-ben Békéscsabán éppen a Viola előadásával annyira fellelkesítette a tízéves Lieb Mihályt, hogy az parasztruhát szerzett, és elő akarta adni a szerepet. 

 Dr. Josef Székely: Munkácsy Mihály, 1865

MNG Adattár, ltsz.: 10 655/59

Ismert egy 1862. június 20-án kelt levél, amelyben Reök István, Munkácsy gyámja megköszöni Szamossy Eleknek hogy Miskát pünkösdkor hazaengedte Aradról. Legközelebb csak ősszel tért haza hosszabb időre. 1863 májusában Munkácsy és Odry is Pesten van, "Ez alkalommal először hallottuk Gazdag Ambrus tenoristát és Odry Lehel bassistát, kiket a nemzeti színház képeztet és örömmel megvalljuk, hogy mindakettő meglepett. Szép jövő vár a két fiatal tehetségre", írják márciusban. Találkozásukról Odry beszámol a Vasárnapi Ujságban, de úgy tűnik, Szamossy festőiskolájában töltött közös tanulmányaik óta először ekkor látják viszont egymást.  

 

Simonyi Antal: Reök István, Munkácsy gyámja és Somssich Pál

Odry kaposvári fellépése nem légből kapott ötlet, de inkább 1862 őszén, és nem tavasszal történhetett, hiszen Odry tavasszal még Szegeden volt, s miután a Nemzeti Színház felfedezte, miért vártak volna még fél évet a leszerződtetésével? Igaz, a szegedi Varázshegedű előadás Bognár Vilma vendégszereplése miatt már ráirányíthatta a Nemzeti Színház figyelmét. Az öltözéke is inkább az őszi évszaknak megfelelő. Munkácsy 1862 első felében Aradon tartózkodott, pünkösdi hazalátogatása kivételes alkalom volt, ősszel már nagyobb szabadságot élvezett, hogy újdonsült ismerősét meglátogathassa. Hogy a két kép Kaposváron készült, azt Enczman későbbi kaposvári fényképe, és a Liebenwein-képen szereplő mellvéd valószínűsíti. 

Majláth János székesfehérvári fényképész két felvétele, kb. 1875 

Jelzetlen fénykép, 1860-as évek közepe

 Fodor István és a fényiratok.hu gyűjteményéből

Hasonló, de posztamenssel kiegészített, és rövidebb mellvéd tűnik fel a székesfehérvári Majláth János két fényképén 1875 után, valamint egy harmadik, jelzetlen, korábbi felvételen.

*

 Egy korai Munkácsy-fénykép azonosítása

A Nemzeti Galéria Adattárának hármasképe

MNG 10.655/59

A Magyar Nemzeti Galéria Adattárában őrzött kartonon, amelyre a korábban már bemutatott két vizitkártyát ragasztották, szerepel egy harmadik is, "Düsseldorf" aláírással. Sz. Kürti Katalin a Munkácsy Mihály és a fotogáfia (2004) című kötetében ismeretlen fényképész műveként említi a fotót. Egy jó állapotban előkerült változat lehetővé teszi a rejtély megfejtését, a középső, álló, egészalakos portrét a düsseldorfi Friedrich Haarstick (1829-?) készítette. Ugyanő, a Munkácsyval Düsseldorfban közös lakást bérlő Paál Lászlót is levette, a kép - Munkácsynak szóló ajánlással - szintén az Adattár gyűjteményében található (ltsz.: 19892/1977). Haarstick keresztneve Friedrich, nem pedig Ferdinand, és a festő kezében inkább sétapálca, semmint ecset látható. 

Friedrich Haarstick: Munkácsy Mihály, Düsseldorf, 1869

A hármaskép feliratai további kérdéseket vetnek fel. A képek, a Munkácsy életéről és munkáiról 1898-ban elsőként átfogó tanulmányt író Malonyay Dezső tulajdonát képezték. Kérdés, hogy ő ragasztotta-e a fotókat a kartonra, hiszen a fényképészek nevét nem említi, és könyvében a Dr Székely-képet 1863-ra, Haarstick képét 1867-re, a mellképet pedig 1870-re datálja. A kártyákra írt római számozás fordított sorrendű. Az idők során valamiért Borsos Józsefnek tulajdonított Dr. Székely kartonján az 1865-ös évszám olvasható, és ez szerepel a felragasztott kártya alatt is, míg a készítés helye "Bécs". Ez felel meg a valóságnak, hiszen a fényképen látható műtermi kellékek (asztal, karosszék, szőnyeg, stb.) a bécsi, és nem a pesti fényképész berendezési tárgyai. A baloldali mellképet Kürti Katalin összeköti Haarstick düsseldorfi egészalakos felvételével, bár észrevételezi, hogy a két öltözék eltérő (a festő deák-szűrt visel a mellképen), és inkább 1870 körülre datálja a két fotót. A mellkép alatt az 1871-es évszám mindenképpen téves, mivel a fotóról készült (fordított állású) Marastoni József litográfia, Rusz Zsigmond fametszetében az 1870/41-es Vasárnapi Ujság címoldalán már októberben megjelent. Talán időszerű lenne a három képet leválasztani a kartonról, és megvizsgálni a verzókon esetleg eddig rejtve maradt információkat.