Liszt Ferenc barátjának családja,

a család barátainak családja,

és még sokan, akik ismerték Liszt Ferencet

Augusz Klára fényképalbuma

Liszt Ferenc a Jubileumi Bizottság néhány tagjával 1873-ban. 

Ülnek: Haynald Lajos, Liszt Ferenc, gróf Széchenyi Imre, gróf Apponyi Albert és gróf Karátsonyi Guido. Állnak: Huszár Imre, Mihalovich Ödön, báró Augusz Antal, Hans Richter és Dunkl János. 

Kozmata Ferenc fényképe

Mindig bizsergető érzés, amikor a Liszt-bizottságról készült híres Kozmata-felvétel árverésen vagy nyomtatásban felbukkan. Vajon a megadott nevek a képen látható személyeket jelzik? Hiszen Pulszky Ferenctől Siposs Antalig, Huber Károlytól Falk Miksáig többeket azonosítottak már a társaság némely tagjával. Az ilyen feliratok később kerültek a fotókra, van, amelyik az 1890-es évek kaligráfiájával nevez meg a felvételen nem szereplő személyt (Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, Liszt Emlékmúzeum). Ezek a tévedések gyakran utat találnak napjaink tudományos kiadványaiba is, hiszen a képi ábrázolások hitelessége sajnos sokszor még mindig másodlagos szempont. Menthetőbb-e a tévedés, ha rá vagyunk utalva a találgatásra? Ha az album -, amelynek illő helye egy közgyűjteményben lenne, ahol szakértő szemek próbálják megfejteni az összefüggéseit, és azonosítani az ábrázolt személyeket - a régiségkereskedelem bugyraiban mohó kezek martalékává válik, mennyivel nehezebb tévedések nélkül megnevezni az egykor volt hírességeket és környezetük tagjait. Most is ilyen esetről lesz szó.    

Az album

Mivel a fenti album csak futólag került a kezembe, sok információval nem rendelkezem róla. A képeket már kiszedték a helyükről, a lapok üresek voltak. Százhuszonegy - többnyire vizitkártya méretű - felvétel tartozott hozzá, kb. tizennyolc berakós keret alatt a nevet is feltüntettek, és ez némi támpontot adott az eredeti elrendezéshez. Több fénykép verzóján szerepelt ajánlás, vagy a személy - gyakran ceruzás - megnevezése. A leggyakrabban előforduló név az "Augusz" volt, de a bőr kötéstábla közepéről már hiányzott a veret, valószínűleg a tulajdonos nevének koronás kezdőbetűivel. Arra lehetett következtetni, hogy Augusz Antal és Liszt Ferenc ismert barátsága hangsúlyos szerepet játszik, de már hátrább sorolódott a fényképek között, inkább a dicső családi múlt részét képezi, s az album tulajdonosa a következő generációból kerülhetett ki. Érdemesnek tűnt megismerkedni a család történetével.   

Az album 22-23. oldalának rekonstrukciójára tett kísérlet:

Liszt Ferenc - Danielik János, egri kanonok - Mihalovich Ödön - gróf Karátsonyi Guido

Sophie Menter - Joseph Servais - Fábry (Mack) Amália - Franz Servais 

Erre a legalkalmasabb Kaczián János Liszt Ferenc és Augusz Antal barátsága (Szekszárd, 2011) című munkája, valamint az Augusz-család Tolna Megyei Önkormányzat Levéltárában őrzött levelezése, amelynek repertóriumát (szerk.: Cserna Anna) 1999-ben adta ki az intézmény. Itt olvashatjuk: Augusz Antal (1807-1878) megyei pályafutását tiszteletbeli aljegyzőként kezdte, később vármegyei főjegyző, főszolgabíró, majd a megye első alispánja lett. A megyei közélet sokat vitatott alakja, hiszen a reformkor kezdetén a megyei ellenzék egyik vezére, ám a 40-es évek elejétől a konzervatívok oldalán találjuk. A forradalom és szabadságharc fordulópontot jelentett személyes életében és közéleti karrierjében. 1849. február 9-ig alispáni hivatalában maradt, majd Tolna megye első osztrák megszállása alatt végleg a Habsburg oldalra állt. Szolgálatainak fejében a bukást követően Tolna, Somogy, Baranya megyék kerületi főispánja lett. 1850-ben rövid ideig Pest vármegye kerületi főispánja is, majd a Helytartóság egyik alosztályának alelnöki tisztét látta el. 1853-ban osztrák bárói rangot nyert. Érdemeket szerzett a kiegyezés létrejöttében, de a dualista Magyarországon köztisztséget már nem töltött be. Művészek pártfogójaként, művészetek támogatójaként is számon tartja őt az utókor. Szoros barátság fűzte Liszt Ferenchez, barátságuk alatt 117 levelet váltottak.

  

Liszt Ferenc aláírt fotója az albumból

Fritz Luckhardt, Bécs, 1870-es évek eleje

A barátság kezdete 1839-re datálódik, amikor Liszt az árvízkárosultak javára decemberben hangversenyt adott Pesten. Hálás honfitársai egy díszkarddal ajándékozták meg a következő év januárjában, és az ünnepélyes eseményen Augusz Antal tolmácsolta a művész francia köszönő beszédét. Liszt összesen négyszer (1846, 1865, 1870 és 1876) járt Szekszárdon az Augusz-ház vendégeként. Először itt került érintkezésbe a magyar vidéki társadalommal, ennek hatására eszmélt rá, hogy Magyarországhoz tartozik, zenéjével a magyar nemzetet hivatott szolgálni. Itt komponálta az Augusznak dedikált VIII. Magyar Rapszódiát. A bárónak nagy szerepe volt Liszt Esztergomi miséjének elfogadtatásában és bemutatásában. Az ő javaslatára bízták meg Lisztet Ferenc József királlyá koronázásának alkalmára a Koronázási mise megírásával, melyet a jeles napon, 1867. június 8-án mutattak be. Liszt harmadik szekszárdi látogatásakor a művész születésnapját a lakosság fáklyás felvonulással köszöntötte, megpróbálták rábírni hogy végleg maradjon Magyarországon. Augusz közbenjárására kérték fel a Zeneakadémia megszervezésére 1873-ban. Liszt így írt barátja haláláról: "Augusz elvesztése a legfájdalmasabban érint. Az Esztergomi mise első előadása óta - több mint húsz éve - lélekben egyek voltunk. S ugyancsak ő volt, aki elhatározásomban, hogy magamat Budapestre kötelezzem, különösen megerősített."

               Danielik János                          Mihalovich Ödön                     gróf Karátsonyi Guido

Válogassunk az album fényképei közül. Danielik János (1817-1888) bölcsészdoktor, püspök, kanonok, prépost, pápai titkos kamarás és az Akadémia levelező tagja 1865-ben a Szent Erzsébet oratórium megírásához Magyarországi szent Erzsébet élete című művét ajándékozta Lisztnek. Auguszhoz írt leveléből tudható, milyen nehezen sikerült jegyet szereznie az előadásra Liszttől, aki aznap nála ebédelt. A bécsi Ruwner fotója is ebből az évből származhat.

Mihalovich Ödön (1842-1929) fenti fényképét 1870 májusában látta el Augusz Annának szóló ajánló soraival, nem sokkal az után, hogy április 6-án hangversenyt adott saját műveiből az Országos Gazdasszony Egylet javára a Vigadóban. A kritikák elismerően szóltak a külföldön képzett, és leginkább Wagner hatása alatt komponáló szerzőről, akinek érdemét a hangszerelésben látják. Mihalovich azon kevés magyar zeneszerző közé tartozik, akit Liszt nemcsak szárnyai alá vett, hanem a műveit külföldön is játszotta, művészetét propagálta. Sajnos Mihalovich neve mára feledésbe merült, holott – szimfonikus műveivel - nemcsak Liszt Ferenc és Bartók Béla között jelenti az összekötő kapcsot, hanem – igazgatóként – a zeneakadémiai képzést is biztos alapokra helyezte. Bár Bartók művészetét már nem értette, kiválóságát megérezte és elismerte. Időskori arcképeit sokszor közölték a lapok, fiatalkori portréja feltűnik a Kozmata-féle csoportképen, korábban készült ez a müncheni vizitkártya-kép. (Windhager Ákos: Utód, de aki ős is, 2020)

A magyar–örmény származású gróf Karátsonyi Guido (1817-1885) is Liszt magyar barátai közé tartozott. A mára lebontott Krisztina körút 55. szám alatti Karátsonyi-palotában Liszt nagy sikerű jótékonysági koncertet adott egy alkalommal, de a gróf támogatta a zeneszerző erdélyi és ó-romániai útját is, bőkezű alapítványokat hozott létre. Kultusza 2018-ban reneszánszát élte, egykori birtokai, Solymár és Pilisvörösvár díszpolgárrá avatták. Ábrázolásai között találhatók: Josef Kriehuber (1847, 1860), Marastoni József (1864, 1865) és Ignaz Eigner (1880) litográfiája, Bülch Ágoston, Borsos és Doctor fényképfelvétele, utóbbiról készült Vereby Soma 1868-ban kiadott Honpolgárok albumának lirografált félalakos portréja. Ismert még Adéle szép kabinetképe, amelyen feleségével, Marczibányi Anna Mariával látható. A fenti fotót a fiumei Giacomo Luzzatto készítette az 1870-es évek elején. Életéről Fancsali János Gr. Karátsonyi Guidó, Liszt Ferenc magyarörmény barátja címen írt bővebben 2012-ben.

Joseph és Franz Servais 

Joseph Servais (1850-1885), a híres belga csellista, Adrien-François Servais (1807-1866) fiatabbik fia, saját jogon is neves gordonkaművész volt. Ő örökölte a híres Stradivari csellót, a „Servais”-t, amelyet Juszupov orosz herceg ajándékozott apjának, és amelyet ma a Smithsonian Intézetben őriznek. (Apja 1848-ban adott hangversenyt Pozsonyban.) Joseph Brüsszelben és Weimarban működött, tagja volt a Hubay-vonósnégyesnek. 1871-ben járt Pesten, és két alkalommal lépett fel a Vigadóban. Doctor és Kozmata fényképe ekkor készült, ismert más változatokban is, egy magángyűjteményben a két testvér egész alakos képe is ebből a műteremből való. Joseph Servais fiatalon halt meg. 

Joseph bátyja, Franz Servais (1846-1901), zongoraművész és karmester, 1869-ben lett Liszt tanítványa Weimarban. Egy 1996-ban megjelent könyv, tisztázva a félreértéseket, végleg leszámolt a pletykával, mely szerint Franz - neve és vonásainak hasonlósága miatt - Liszt törvénytelen gyermeke lett volna. Liszt valóban atyai barátsággal viseltetett tanítványa iránt, de csak levelezett Franz anyjával, Sophie Feyginnel, s mint állítólag kijelentette: „ilyesmit nem lehet levelezés útján megoldani”. Servais 1870 és 1871-ben járt Magyarországon, Szekszárdra is követte Lisztet. Később Brüsszelben működött, megalapította és vezette a Concerts d’Hiver-t. Wagner operákat vezényelt a brüsszeli operában, és részt vett az 1885-ös antwerpeni Liszt Fesztiválon, amelyen előadták Liszt Szekszárdi miséjét is. Saját operáját, az Apollonidet, Karlsruhe-ban mutatták be 1899-ben. Julien Ganz, delfti Liszt Archívumban őrzött, 1881-ben Brüsszelben készült fényképén Liszt tanítványai, Franz Servais, Jules Zarembski és Johanna Wenzel körében látható.

A 13. oldal rekonstrukciója: XIII. Leó pápa és Haynald Lajos 

Augusz Antal IX. Piusztól kapta a Krisztus-rend vitéze kitüntetést. A pápa rendszeresen rendelt a báró szekszárdi borából, kijelentve, hogy kedélyét és egészségét egyedül azzal tudja megőrizni. Képe megtalálható az albumban, ahogyan XIII. Leóé is, akit Augusz halála évében választottak pápává. A kép mérete és elhelyezése igazolja, hogy a fotók elrendezése az 1880-as évek közepére tehető. 

Fratelli D'Alessandri római fényképészek 1880 körül készítették Haynald Lajos kabinetképét (az album másik fotója a kalocsai érsekről Bülch Ágoston munkája 1867-ből), amelynek verzójára a tudós főpap német nyelvű ajánlást írt, talán valamelyik Augusz-lánynak: "Möge das Bild der Seele einstens vor Gott auch ein „Licht"-Bild sein!" Amennyire Augusz Antalt Liszt Ferenc legközelebbi magyar barátjának szokás tartani, annyira megfelel ennek a kritériumnak Haynald Lajos is. Liszt többször járt Kalocsán, mint Szekszárdon, valószínűleg többet is találkozott az érsekkel, aki politikai okokból történt lemondatása után Rómában dolgozott, s néha együtt kirándultak a környező vidéken. Az 1870-es években létrejött Liszt-Egylet elnöki tisztét – Liszt kérésére – Haynald töltötte be, és ő elnökölte az 1873-as „Liszt-jubileumi bizottság“-ot is. (Lakatos Andor: Haynald Lajos élete és kora (1816-1891), 2003.)

                                  Sophie Menter                                        Csáky Irma grófnő

A Liszt-tanítvány, Sophie Menter (1846-1918) müncheni fényképének hátoldalán nem véletlen a ceruzás felirat: - 4 Mai 1869 -, ugyanis ezen a napon Liszt jobbján ült a Mester tiszteletére rendezett lakomán, a Lövölde nagytermében. Az eseményről beszámolt a Fővárosi Lapok is. Így írtak róla: „ha oly varázs van játékában, mint azúr szemeiben, és oly fokán áll a művészetnek, mint a szépségnek: akkor az egész világot meghódítja. Dús sötét-szőke haja fölfelé bodrokba volt szedve, mely a szép arcot még jobban kiemelé; fehér ruhája vörös csíkokkal, szintén jól illett karcsú termetére.” A közönség unszolása ellenére, Menter kisasszony nem ült zongorához, de a fényképét a jelenlévő Augusz Antalnak ajándékozta, akinél Szekszárdon is járt. 

Semsey Jenőné Csáky Irma grófnő (1838-1898) neve már a hatvanas években előfordul jótékonysági és műkedvelő előadásokon, de pályafutása csúcsát valószínűleg Liszt Ferenc 1873-as pesti látogatása jelentette. Márciusban és áprilisban is fellépett a Vigadóban rendezett zeneestélyeken - Schubert, Schumann és Széchenyi Imre dalait adta elő. A gyűjteményben két fénykép szerepel a grófnőről.

                Bulyovszky Lilla                            Szuk Róza                        Wenckheim Krisztina

Bulyovszkyné Szilágyi Lilla (1833–1909) színészi karrierjét külföldön vitte sikerre, s ezért gyakran érte szemrehányás a magyar sajtóban. 1858-ban azzal védekezett a Pesti Napló hasábjain, hogy külföldön is a magyar kultúra ügyét szolgálta, a Liszt Ferencnél rendezett weimari estélyen Vörösmarty „Liszt Ferenchez“ című költeményét és más szerepeinek részletét magyarul adta elő. 1863-ban – ez a dátum szerepel a fotó hátoldalán – Pestre látogatott, és két alkalommal fellépett a Nemzeti színpadán, az év végén pedig a német színházban vendégszerepelt nagy sikerrel. Szó esett közreműködéséről a Magyar Gazdasszonyok Egyletének árvák javára rendezett hangversenyén, de erre már nem került sor. 1871-ben Liszt „vasárnapi zenereggélyén” ő is az előkelő vendégek között volt, de csak 1875-ben költözött végleg haza. 

Szuk Róza fenti fotója a fiatal csellóművésznő 1866-os európai körútja után készülhetett Canzi Ágost és Heller József műtermében. Canzi ebben az évben halt meg fiatalon, ez magyarázhatja, hogy Bajtai Lajos a gyűjteményében szereplő színezett változat estében miért csak Heller József nevét tünteti fel. Szuk Róza szeptember 8-án Szekszárdon adott hangversenyt, s kéthetes ott-tartózkodása alatt „Róza a szegszárdi társaság kedvence lesz, Perczelék és August Antal báróék vendégül látják őt”, olvashatjuk Koch Lajos írásában, amelyben a művésznő kiadatlan naplójával foglalkozik. Dátum nem látható a fénykép hátoldalán, de az ajánlás Augusz Annának és Ilonának szól. Szép fénykép, a látogatás beszédes tanúja. 

Szintén különleges a Wenckheim Krisztinát ábrázoló felvétel 1865-ből, bár a grófnő kapcsolata az Augusz-családdal nem teljesen világos. Talán inkább Augusz Antalnéval állhatott kapcsolatban, a fénykép hátoldalán olvasható ceruzás írás is az övé lehet. Korban az idősebb Augusz-lányokhoz állt közel, de mivel hamar árvaságra jutott, korán önálló szereplője lett a társasági életnek, nagy vagyonából rendszeresen adakozott jótékony célokra, többek között támogatta az Akadémia építését, a Magyar Gazdasszonyok Egyletét és a Kisfaludy Társaságot. Mint írták, minden műelőadásra buzgón eljárt, de néha fel is léphetett, hiszen 1871-ben a "Karácsonyi-palotában tegnapelőtt rendezett második jótékonysági előadásban ...Wenckheim Krisztina grófkisasszony ...Schubert "Der Aufenthalt" című szép dalát nagy hatással énekelte". A kocsibalesetet szenvedő Szuk Róza helyett ugrott be az előadásra.

De Gerando Antonina és öccse, Attila

De Gerando Antonina (1845-1914) pedagógus, író és műfordító, a zeneszeretetéről híres Brunszwik-család leszármazottja. Anyja, Teleki Emma, a nőnevelés úttörője, Teleki Blanka húga, nagyanyja, Brunszwik Karolina, a magyar kisdedóvás „apostola”, Teréz testvére volt. Antonina 1872 és 1880 között Pesten élt, a Veres Pálné-féle nőegylet intézetében, valamint a kézimunka ipariskolában tanított, és magánoktatást is tartott. 1876-ban a műveltebb családok leányainak szánt budapesti kurzusain az Augusz lányok is részt vettek. Koller Károly képe a fellelhető legjobb kép a magyar nőnevelés harmadik nemzedékének vezéregyéniségéről. Antonina öccse, Attila (1846-1897), jogi doktorátust tett, magyar és francia lapokba írt verseket, és Magyarországot népszerűsítő írásokat. Gyermekei hazafias érzelmeit "anyjok", Teleki Emma, az Antonina és Attila című négykötetes útmutatásával kívánta megalapozni. Gajda Péter feltételezése szerint, a néhány évvel ezelőtt, egy párizsi gyűjteményben fellelt, és a zalaegerszegi piacteret ábrázoló egyik legkorábbi magyar vonatkozású dagerrotípiát Antonina és Attila apja, Auguste készítette, aki Magyarországról tervezett könyvet írni.

     

                   Toperczer Ilka mint Brabanti Elza                        Szitányi Mária, 1874

                    Wagner Lohengrin c. operájából              Hans Richter karmester felesége

Az első képen Toperczer Ilka (1847-1876) látható, aki szintén részt vett a korábban említett Liszt-lakomán. 1867-ben debütált a Nemzeti Színházban Faust Margitjaként. Néhány évig Lipcsében vendégszerepelt, majd 1870-ben ismét Pesten lépett fel Wagner Lohengrinjének Elza szerepében. Ugyanebből az évből így tudosít a Nefelejts: „[Liszt Ferencz] megjelenése egészen felelevenité a fővárosi zenekedvelő köröket: a múlt napok egyikén Toperczer Ilka k. a. szüleinek vendégszerető házánál kedélyes estére gyűltek egybe a fővárosi zenevilág s irodalom számos képviselői. A művészi kör gyupontját Liszt F. képezte, ki ez este kifogyhatlan volt szellemdússága, kedélyessége és előzékenységének nyilvánításaiban. Miután egy pár dalát saját maga kisérte Toperczer Ilka énekéhez, Sipos Antallal Erkel F. „Hunyady László“ nyitányát játszta négy kézre, oly genialis felfogás és színezéssel, hogy a jelen volt szerzővel az egész társaság el volt ragadtatva." A fenti fénykép verzóján az 1876-os évszám olvasható, amely a huszonnyolc éves énekesnő váratlan, korai halálának évét is jelzi. Feltehetően, egy korábbi szerepkép kivágata, a jelmezből a Wagner operára lehet következtetni. 

Hans Richter, a pesti Nemzeti Színház vezető karmestere, 1874-ben jegyezte el tanítványát, Szitányi Máriát, a művelt ifjú hölgy névnapjára rendezett, s olyan kiválóságok, mint Rosti Pál, Eötvös Lóránd és Pulszky Ágost által megtisztelt zeneestélyt követően, melyet a gazdag földbirtokos család duna-pentelei otthonában tartottak. Noha Richter rövid magyarországi tartózkodása alatt fontos szerepet vállalt Pest zenei életében (többek között Liszt 1873-as ötvenéves művészi jubileumán a Krisztus-oratóriumot vezényelte), német neveltetése és zenei ízlése miatt időnként „nemzetietlenséggel” vádolták. Nem is maradt sokáig – csalódást okozva azoknak, akik abban bíztak, hogy házassága majd Pesthez köti – 1875 áprilisában elhagyta a fővárost. A januári esküvőt még a belvárosi templomban tartották, a tanúnak kiszemelt Richard Wagner maga helyett Augusz Antalt ajánlotta. Kozmata Ferenc több beállításból készített felvételt ekkor az ifjú párról. Az album Ellinger-fotóján az 1874-es dátum olvasható.

A 18-19. oldalról: Mailáth Sarolta és Etelka, valamint édesanyjuk, 

Mailáth Györgyné, báró Prandau-Hilleprand Stefánia

Az albumban a Mailáth-család három nőtagjáról és a legkisebb fiúról, Gusztáv Károlyról szerepel fénykép. Az Augusz-család levéltári anyagában nincs levélváltás a két család tagjai között, a fényképeken sem szerepel ajánlás, személyes kapcsolatra utaló jel, holott a két család gyermekei azonos korúak voltak, ugyanazokon a társasági eseményeken vettek részt, a Mailáth- és az Augusz-ház ötperces sétára van egymástól a budai várban. A két családfő hasonló elveket vallott, mindketten hűek maradtak az uralkodóhoz, de sokat tettek az országért is. Talán Mailáth György személyiségében keresendő az ok: „hivatalos érintkezéseiben ridegnek és szigorunak, magánérintkezésben merevnek és kevélynek tartották. Önérzetes volt s nem közeledő" - írja róla a Vasárnapi Ujság, mikor 1883-ban rablógyilkosság áldozata lett. Etelka Pallavicini Edéhez ment feleségül, az album másik képén kislányával, Eduardinával látható.

 

Franz Schrams és Ernst Lafite: Liszt hangversenye a pesti Redoute-ban, 1872

A fenti festmény jeles eseményt örökít meg. 1872. március 18-án Lisz Ferenc koncertet adott a pesti "Vigarda" kistermében, amelyen megjelent az uralkodó, a tizennégy éves Rudolf trónörökös, Gizella és Klotild főhercegnők, valamint József főherceg. Őket láthatjuk a jobb oldalon. A képet Franz Schrams és Ernst Lafite a hangversenyt követően festették Ludwig Bösendorfer zongorakészítő (balról az első alak) kezdeményezésére, nyilvánvaló reklám céllal. A szereplők vonásait fényképfelvételek alapján ábrázolták, a személyek kiléte a Vasárnapi Ujság 1911. október 22-diki számában vált azonosíthatóvá a nyilvánosság számára. Ehhez Victor Angerer Gallerie Moderner Meister kabinetkép-sorozatának egyik darabja szolgálhatott alapul, amelyen, talán a nyolcvanas években, bár eltérő számozással, feltűntették a neveket. Ez a fotó a pécsi ciszterci gimnázium egykori növendéke, a fényképgyűjtő, Bécsben udvari tanácsos Constantin Danhelovsky-tól (1857-1939) került az ÖNB gyűjteményébe.

A festményen feltűnik Liszt összes magyar rajongója és barátja. Közvetlenül Rudolf feje felett láthatjuk Augusz bárót. A közé, és Haynald bíboros könyöke közé szorult, meg nem nevezett személy, idősebb vonásai miatt, talán felesége, Klára lehet, aki épp lornyont emel a szeméhez. A zongora felett szomszédjához forduló alak, Mailáth Györgyné, báró Prandau-Hilleprand Stefánia. Férje a jobb oldali csoport közepe táján, kissé takarásban áll. Érdekes, hogy a lányok közül csak Etelka (Adél) vett részt a hangversenyen, ő a zöldruhás fiatal nő középen. Rózsaszín ruhás szomszédját "Frau v. Kendeffy"-nek titulálják, holott Kendeffy Árpád ekkor még el sem jegyezte Inkey Ellát. A későbbi feliratozás biztosan eltekintett ettől a részlettől, különben - tévedést feltételezve - azt gondolhatnánk, hogy Mailáth Sarolta ül a testvére mellett.

A 8. oldal rekonstrukciója: 

gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök három képe (nevelőnőjével, Wolf Adéllal), 

és Edelsheim Gyulai Lipót

Az albumban több, a legfiatalabb Mailáth gyerekről, Gusztáv Károlyról készült, s az Augusz-családdal közelebbi kapcsolatra utaló kép szerepel. A Koller-fotó későbbi előhívás, hiszen Károly 1864-ben született, ekkor már nem volt gyermek, de a Goldstein és Szerdahelyi felvétel, amelyen nevelőnőjével, Wolf Adéllal látható, egykorú, és bekerült Biró Vencel 1940-ben a püspök halálakor kiadott életrajz illusztrációi közé. A harmadik kép, felszentelése után, 1890 körül készülhetett. Károly, ahogy a két idősebb Augusz-lány is, az egyházi pályát választotta, talán ezért kerültek képei az albumba. Edelsheim-Gyulai Lipót (1863–1928) jogász, gyermekvédő, festő, nagybirtokos Bécsben készült fiatalkori fényképére sincs jobb magyarázat, mint a gróf gyermekvédő tevékenysége, amely kapcsolatba hozható az Augusz-lányok hasonló társadalmi szerepvállalásával.

                            Mikó György, plébános                ifj. Csapó Vilmosné, Karlovszky Irma

A gyűjteményben két felvétel szerepel Mikó György (1843-1894) Szekszárd újváros első plébánosáról, aki 1894-ben Augusz báróné gyászszertartását celebrálta. Herczeg Ferenc 1891-ben a Budapesti Hirlapban „A szegzárdi pap" cimmel elismeréssel írt a kopott reverendában járó, rossz szivart szívó plébánosról, aki nyáron a plébánián összegyűlt gyerekseregre vigyáz. Ugyanebben a lapban hosszabb beszámoló olvasható a haláláról is, amely 51 éves korában, nem sokkal esperessé iktatása előtt érte. Augusz Anna és Ilona 1875-ben saját kezűleg hímezett, violaszín miseruhát adományozott Mikó Györgynek, s adománnyal támogatták a plébános gyermekmenházát is. 

A tagyosi Csapó-család egyik híres tagja, Vilmos (1798-1879), 48-as nemzetőrezredes, az „ozorai diadal” hőse. A világosi fegyverletétel után halálbüntetését várfogságra változtatták, később visszavonultan élt tengelici birtokán. (A kastélyról Klösz György készített fotósorozatot.) Unokahúga, nemeskéri Kis Pálné, Csapó Ida, 1839-ben találkozott Liszttel Pozsonyban, neve olvasható a Nemzeti Múzeumban őrzött, Lisztnek ajándékozott arany serlegen. Fia, ifj. Csapó Vilmos (1840-1933), Augusz ajánlásával kereste fel Lisztet Rómában, naplót vezetett találkozásaikról, 1911-ben kiadta a művész Augusz Antalhoz írt leveleit, és szépirodalmi próbálkozásai is voltak. 1870-ben vette feleségül Karlovszky Irmát (1852-1934), fiukat Dánielnek hívták. Itt érdemes megjegyezni, hogy a gyűjteményben több család összetartozó fényképei is szerepeltek - azonosíthatónak tűnik Irma testvére, Valéria, és édesanyjuk képe - de még így is sok marad, amelyről nehéz lenne megállapítani, kiket ábrázol.

Than Mór: báró magurai Augusz Antal 

Kozmata Ferenc: Augusz Antal, 1878

MNM TF ltsz.: 3115/1958 fk

                                             

Az albumban Augusz Antalról nem szerepelt fénykép. Lehet, hogy csak eltávolították, s talán az is egykorú volt a feleségéről készült Simonyi-fotóval. Kár érte, mert az Auguszról készült portrék ritkák. Legkorábbi az a litográfia, amelyen a budai császári és királyi helytartósági osztály alelnökeként magyar katonai ruhában, de a háttérben az ifjú Ferenc József mellszobrával látható. Az emléklapot az akkor Pesten működő August Strixner litografálta, a bécsi Johann Rauh nyomdájában nyomták és Wagner Józsefnél jelent meg az 1850-es évek elején. Ennek kivágata illusztrálta az 1856. december 7-diki Vasárnapi Ujság Auguszt méltató címlapcikkét, bár a büszt helyére csákó került. Egy másik művészi ábrázolás (a Josef Danhauser 1840-es festményét parafrazeáló) Joseph Kriehuber 1846-os "Eine Matinée bei Liszt" kőrajzának átfogalmazott változata, amelyen Berlioz, Czerny és Ernst helyére Mosonyi Mihály, Ábrányi Kornél, Augusz Antal és Reményi Ede került. 

"Liszt Ferencz Szegszárdon"

Rusz Károly fametszete Franz Kollarz rajza után 

Magyarország és a Nagyvilág, 1870., 51. sz. 608. old.

Than Mór 1867-ben festette meg Augusz Antal portréját, amelyet ma a szekszárdi Wosinksy Mór Megyei Múzeumban őriznek. Fentebb bemutattuk az 1872-es Redout-beli hangversenyről készült festményt, és beszéltünk már az 1873-as Kozmata csoportképről. Ugyanő készítette 1878-ban azt a mellképet Auguszról, amelynek egy példánya megvan a MNM Fényképtárában. 

Augusz Antalné, Schwab Klára (1826-1894)

Schwab Klára Franz von Mack (1730-1807) bécsi udvari ékszerész leszármazottja volt, aki 1791-ben kapott nemesi rangot és vásárolta meg kalksburgi birtokát. Klárát családja a grazi Páli Szent Vince leányai zárdában neveltette, több nyelvet tanult, kitűnően zongorázott és énekelt. Augusz Antallal 1843-ban kötött házasságot, kettejük között majdnem húsz év korkülönbség volt. A szekszárdi levéltárban csak egy Pisában készült időskori képét őrzik, ezért érdekes az album szép Simonyi felvétele, és a későbbi Kozmata mellkép. Nemrég egy árverésen kelt el egy Canzi és Heller műtermében felvett vizitkép, amelyen a fiatal báróné prémszegélyes kabátban látható, a hátoldalon ugyanazzal a ceruzás - valószínűleg sajátkezű - kézírással megnevezve, amely az album képein is előfordul. Állítólag a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumban is vannak még családi fotók, de onnan nem sikerült felvilágosítást kapni.

                              Augusz Imre és Klára                            Imre, Antal és Klára

Az Augusz-gyerekek születési anyakönyvi bejegyzéseiben olyan nevekre bukkanhatunk, amelyek az album fényképein is szerepelnek. A három első gyermek, Anna, Helén és Antal Szekszárdon születtek. Anna keresztszülei Schwab Sándor, Godeffry Makk Helena és Schwab Czinken Carolina. Helén keresztszülei Dr. Seeburger János és Helena Godeffroy őméltósága. A Budán született Antal és Klára keresztszülőségét Scitovszky János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek, az MTA igazgatósági tagja vállalta. Antal keresztelőjét a pécsi származású Peitler Antal váci püspök celebrálta. Imrének már Peitler volt a keresztapja, és Krajner Antal budavári plébános végezte a keresztelést.

        Peitler Antal, váci püspök       Dr Johann Seeburger felesége            Caroline Zinken

                                                                  Helene Godeffroy                            Schwab

 

Johann Seeburger 1800-ban született Kalocsán, Bécsben fejezte be orvosi tanulmányait, előbb körzeti orvossá, majd kórházi főorvossá, igazgatóvá nevezték ki. A bécsi kolerajárvány idején önfeláldozó munkájával tüntette ki magát, később a császár személyi orvosa lett. Feleségül vette a fenti képen látható Helene Godeffroyt (1791-1853) aki anyai ágon szintén a bécsi ékszerész Franz von Mack dédunokája. Az albumban lányuk Mathilde fényképe is szerepel. Klára apja, Alexander von Schwab (1786-1864) nagykereskedő volt, Caroline Zinken valószínűleg Klára sógornője lehetett. Ezektől a személyektől a szekszárdi levéltár rendelkezik Augusz Antalnénak írt levelekkel. 

                         Anna Ilona Karolina Klára                       Helena Johanna Antónia

Báró Augusz Anna (1848-1889), az elsőszülött gyermek, a bécsi Ludwig Angerer képén körülbelül húsz éves lehet. 1865 szeptemberében, amikor Liszt Ferenc másodszor látogatta meg barátját Szekszárdon, még a tizennyolcadik életévét sem töltötte be, mégis francia nyelvű, huszonegy oldalas naplójával beírta magát a zenetörténetbe. Részletesen beszámol a nyolc nap alatt előadott darabokról, Liszt találkozásáról a környék zenészeivel és a tánccal mulató helybeliekkel. Arról is ír, hogy édesanyja és Cosima "fényképeinket és albumainkat nézegette", majd "az Abbé papával egy itt időző pesti fényképészhez ment, aki lefényképezte Lisztet Bülow és Reményi társaságában. Sajnos, a felvétel nem sikerült." 1881-ben hugával együtt apáca lett a gráci irgalmas nővérek kolostorában. Nyolc évvel később, negyvenegy évesen halt meg Nagyváradon. 

Az öt Augusz gyerek közül Helén (1850-) halt meg utolsóként, nem sokkal túlélve édesanyját, de akkor már nagy betegen. Columba néven Bécsben volt apáca, a Szekszárd-újvárosi plébános, Mikó György közbenjárására a ráeső örökségből alapítványt tett, amelyet kulturális, iskolai, óvodai célokra, ösztöndíjakra lehetett fordítani. Akárcsak nővére, ő is jól zongorázott: családi körben, Lisztnek és helyi műkedvelői előadásokon adta elő tudományát.

          Imre Antal Ferenc                      Antal János Sándor                  Klára Johanna Anna

Az 1878-as év tragikus eseményeket hozott a család életében. Ifj. Augusz Antalon (1854-1878), a tüdőbajban szenvedő harmadik gyermeken a külföldi gyógykezelés sem segített. Két hónappal apja előtt, huszonhárom évesen halt meg egy ausztriai fürdőhelyen. Tolna megye tiszteletbeli aljegyzője volt, így írtak róla a lapok: "eszes és szép jellemű", elvégezte "Bécsben a keleti akadémia tanfolyamait, s az arab, török, szanszkrit nyelvekben oly jártas.... a diplomacziai pályára készült... bizonyára szép tér nyilt volna számára, s volt oka mindenkinek nagy reményeket kötni a jeles ifjú jövőjéhez." Angelo de Gubernatis (1840-1913) olasz orientalista és a szanszkrit nyelv professzorának fényképe nem véletlenül kerülhetett az albumba, Liszt egyik levelében említést is tesz a vele való személyes találkozásról. 

A negyedik gyermek, báró Augusz Klára (1857-1889) gróf Sigray Fülöp (1823-1883) második felesége lett 1877-ben. Gyermekeik: Klára Georgina Mária (1878-1962), Antal Mária Fülöp Alajos (1879-1947), legitimista politikus, és István Mária Gyula (1880-1895). Három héttel nővérét, Annát követve, harminckét évesen - a gyászjelentés szerint hosszú szenvedés után - halt meg üdülés közben az olaszországi Nerviben. Mivel az album hat képén is látható, és férje első házasságából származó családtagokról is szerepelnek képek a többi között, valószínűleg rajta keresztül öröklődött a gyűjtemény. 

Imre (1859-1886), a legkisebb gyermek is tűdővészben hunyt el fiatalon. Tolna vármegye közgazdasági előadója, apja halála után Liszttel folytatott levelezést. Végrendeletében Szekszárdra hagyta jelentős vagyonát, ezért utcát neveztek el róla a városban. Halálával kihalt az Augusz-ág. Kozmata Ferenc készítette fényképét a MNM Fényképtárában őrzik.

gróf Sigray Fülöp

Felső- és alsó-surányi gróf Sigray Fülöp, császári és királyi kamarás, országgyűlési képviselő, a Kisfaludy-Társaság alapítója az album két fényképén tűnik fel. Kétszer nősült, először 1847-ben nemeskéri Kiss Lujzát (1828-1855) vette feleségül, s a házasságból egy leánygyermek, Alojzia (1848-1884), és egy fiú, Róbert született. Hatvanegy évesen halt meg ivánci birtokán, így írtak róla: „Szeretett foglalkozni a költészettel s régebben német költeményeket, utóbb magyarokat is irt, néhányat épp a »Főv. Lapok« számára. Évek óta elvonultan élt kastélyában s egy időben nagyobb fokú lelki izgultságban szenvedett.” Fényképét Bülch Ágoston készítette el az 1867-es koronázásra összeállított albumba, az ivánci pélébánián őrzött egész alakos olajportréja ismeretlen festő alkotása.

                   Giuseppe Asinari di San Marzano          Annamaria Asinari di San Marzano

Gróf alsó- és felsősurányi Sigray József (1768–1830) császári és királyi kamarás ivánci kastélyát sok költő és író kereste fel, az angolpark szépségét költemény is megörökíti. A gróf kisjeszeni és megyefalvi Jeszenszky Amáliával (1790–1848) kötött második házasságából hat gyermek született, hatodikként a fentebb már bemutatott Fülöp. A harmadik gyermek, Borbála (1815–1882) Ermolao Asinari (1800–1864) San Marzano grófjának felesége lett. Az ő harmadik gyermekük a képen látható Giuseppe (1842-1898), akihez Borbála öccse (Fülöp) első házasságából született lánya, Alojzia ment feleségül 1867-ben. Az Asinarik 1867-ben és 1890-ben kérvényezték a Sigray név használatát, és magyar feleségeik miatt gyakran időztek Iváncon, vagy az 1877-ben vásárolt táplánszentkereszti kastélyban. A piemonti külügyminiszter Guiseppe Asinari is a Vas megyei Peresznyén született. A családi fényképek közül több a szombathelyi Knebel Ferenc műtermében készült, de ismert Sigray Alojziáról egy remek Borsos József fotó az 1860-as évek végéről. Alojzia Guiseppe Asinarival kötött házasságából négy gyermek született, negyedikként a második képen látható Annamaria 1876-ban, aki Vittorio Figarolo di Gropello piemonti arisztokratához ment feleségül 1900 körül.

 

Augusz Antal unokája, Sigray Klára

Augusz Klára lánya, gróf Sigray Klára Georgina (1878-1962) 1898-ban ment feleségül báró Bauschlott-Schell József (1868-1930) jogászhoz, aki családjával a felesége által örökölt Augusz-birtokhoz közeli Katalinpusztára költözött, s igyekezett az Augusz-féle szekszárdi szőlőbirtokot a szekszárdi borok jó hírnevének megfelelően gondozni. Két gyermekük született, Mária-Lujza és József Antal. Klára 1962-ben 84 éves korában halt meg Budapesten, de a Tolna megyei Katalinpusztán temették el.

Az albumból kiemelt fényképek közül sok elkelt egy aukción. A Liszt-, és az egyik Haynald-fotó, valamint Danielik püspök képe a Liszt Múzeumba került, itt olvasható róluk. Több képet magángyűjtők vásároltak meg, de az el nem kelt, árverésre nem bocsátott fotók visszaakerültek az album tulajdonosához, további sorsuk ismeretlen. Közöttük sok meghatározatlan, de minden bizonnyal érdekes fénykép is szerepelt. Ha valaha még felbukkannak, talán ez a bejegyzés támpontot adhat azonosításukhoz.

Vázlat Berény Róbert »Meditáció«

című önarcképéhez

A hamisítás és az alkotás folyamata

Vázlat Berény Róbert Meditáció című önarcképéhez

Vörös kréta, pasztell, 42x53 cm

Köztudott, hogy az interneten árult képzőművészeti alkotások nagy része hamis. A hamisításnak számtalan megfontolása és megjelenési formája lehetséges, az sem biztos, hogy az átveréssel szerzett anyagi haszon az elsődleges mozgatórugó. Ettől persze még hamis marad a mű. A fenti krétarajzot az eladó a következő leírással bocsátotta árverésre: "Berény Róbert, neves festőművészünk portréja, talán festőtársa készítette a képet." 

Berény műveit már életében hamisították. A Nemzeti Galéria 1963-as Berény-emlékkiállítását a Művészet hasábjain méltató cikkében Pataky Dénes öt olyan bemutatott festményt említ, amely Berény műveivel kortárs alkotás, de az aláírást később hamisították rájuk. A Falusi utca című képet pedig festőtársa, Pohárnok Zoltán, Berény stílusában festette. Megállapításait a festő özvegye is alátámasztotta.

Mivel a rajzra nem került szignatúra, eggyel kevesebb okunk van megtévesztésre gyanakodni, hiszen a hamisítás legkézenfekvőbb megoldása a művésznév utólagos feltüntetése egy erre alkalmasnak vélt műalkotáson. Sokkal nagyobb felkészültséget - a festő stílusát, technikáját, témáinak ismeretét - feltételező módszer, létező művek elemeinek felhasználásával, egy új mű összeállítása. Esetünkre ez sem illik, hiszen a rajz kompozíciója megegyezik Berény, Nemzeti Galériában őrzött, Meditáció című önarcképével, amely a művésztől került a gyűjteménybe a mű keletkezésének idején. Előfordul, hogy a hamisító egy létező műről készít másolatot, de sohasem olyanról, amely a köz számára hozzáférhető, nehogy a két kép egymás mellé kerülésével lelepleződjön a csalás. A hamis mű technikája többnyire követi az erdetiét. Néha maga a művész ismételi meg sikeres alkotásait, a képek részleteikben el is térhetnek egymástól, de ezt nem nevezzük hamisításnak. 

Ha a krétarajz a meditáló önarckép előzménye, csak Berény munkája lehet, hiszen valószínűtlen, hogy a végleges kép megfestéséhez a művész ne saját vázlatát használta volna fel. Ezért nem is lehet pályatárs műve. Amennyiben valaki egy meglévő festményhez akar vázlatot hamisítani (Munkácsy tanulmányrajzaival ez gyakran megesik), számtalan szempontot kell figyelembe vennie. Mindenekelőtt bele kell helyezkednie az alkotás folyamatába, visszafejteni a kreatív munkamenet szövetét.

Berény Róbert: Meditáció (Önarckép), tempera, 1930

Magyar Nemzeti Galéria

A vizuális absztrahálás során a valóság esetleges elemei a formák és a színek közötti törvényszerűségeknek rendelődnek alá. Ezért nem csodálkozhatunk, hogy a vázlat korsójának kezdeti "átalakulása" és a folyamat kiteljesedése a végleges festményen ugyanannak a kéznek a munkája. Bernáth Aurél visszaemlékezésében olvashatjuk, hogy Berény Berlinben megmutatta neki egy képét, amely konyhai vagy uzsonnaedényeket ábrázolt, s amelyet rendkívüli plasztikusság és természethűség jellemzett. "Letörten találtam a kép előtt", írja Bernáth. A korsón véghezvitt absztrakció példázza, hogy Berény néhány évvel később már megbirkózott a feladattal, a korsó a szemünk láttára válik a korsó képévé, vizuális jellé. Ám ez a folyamat visszafelé elképzelhetetlen. A lényegre egyszerűsített forma sohasem tudja visszanyerni esetlegességeit. Ahogy a meditációból sem lesz figyelem, koncentráció. A folyamat természetes iránya ellentétes, a szembenéző tekintet, amely - a tükör használata miatt - gyakori sajátossága az önarcképeknek, az oldalról festett orr és a vak szemüreg hatására fókuszát veszti, és az elsötétített tükörrel együtt a befelé figyelés ábrázolásának eszközévé válik. 

Egy hamisító nem tudná ezt a metamorfózist visszafordítani. De ha tudná sem akarná, hiszen a hamisító csak a lényegtelen elemeken változtat, a lényegeshez - a hitelesség látszatának megőrzése érdekében - nem nyúl. Nem merné a hórihorgas orrot szemből piszének rajzolni, nem változtatna az áll vonalainak szimmetriáján, mivel ezek az arc karakterisztikus jegyei. És mindenek előtt a kép címadó ötletét, a meditatív befelé figyelést sem minősítené vissza hétköznapi, kíváncsi tekintetté. Ugyanakkor nem ragaszkodna a könyöklő kar ruhaujjának lényegtelen hullámvonalához, vagy a szögletes terítő és a nagy kerek asztallap arányait sem gondolná megfellebbezhetetlennek.

   

Márffy Ödön: Zdenka (Merengő), 1928

Berény Róbert: Könyöklő nő, 1929 - Bernáth Aurél: Merengő, 1930

Lappang - magántulajdon - Fővárosi Képtár

Márffy Ödön a Nemzeti Szalon 1929 januári kiállításán mutatta be Ticharich Zdenka (1900-1979) magyar zongoraművésznőt ábrázoló olajfestményét, amely ma csak reprodukcióból ismert. Ezen a kiállításon a Képzőművészek Új Társasága törzstagjai között Berény Róbert és Bernáth Aurél is kiállítottak, s minden bizonnyal rájuk is kedvező benyomást gyakorolt, az egyes kritikák szerint, "csodálatosan finom" portré. Hatása kimutatható mindkét festő egy-egy művén. 

Fruchter Lajos, műgyűjtő, visszaemlékezésében írja, hogy 1929 nyarán meglátogatta Berényt, és megvásárolta a Könyöklő nő című olajképét. Fruchter nem ragaszkodhatott igazán a műhöz, mert egy 1939-es árverésen nyolcvan pengős kikiáltási áron el akarta adni, igaz, a kép nem talált vevőre. Le is írja naplójában, hogy Berény „stílusa ebben az időben dekoratív hajlamú volt. Egy-két évvel később, felvidéki utazása után elmélyült és olyan műveket festett, amelyek nagyobb hatást tettek” rá, mint korábbi alkotásai. (A kép vázájában a levendulacsokor talán arra utal, hogy a festmény május-júniusban készülhetett.)

Berény arra bíztatta Fruchtert, hogy Bernáth Aurél képeiből vásároljon. "Bernáth 1929 őszén az Ernst Múzeumban gyűjteményes kiállítást rendezett. Itt találkoztam vele. Ajánlatot tettem Önarckép című pasztelljére" - írja Fruchter. 1929 októberében Bernáth Aurél az Ernst Múzeum Munkácsy-céh II. reprezentatív kiállításán egyetlen művet állított ki: Önarcképét. Úgy emlékszik első találkozásukra, hogy Fruchter tanácsot kért, melyik művét vásárolja meg, mire ő rámutatott egy pasztellképére, amely asztalra hajló nőt ábrázolt, csigákkal, tengerrel. Fruchter ezt a képet is megvette. Bernáth Aurél felesége - akit a képen látható nővel azonosítanak - 1930 januárjában jegyezte be a művet az általa vezetett műtárgylistába. Vagyis valószínűbb, hogy a kép vásárlása később, már 1930-ban történt. 

A három kép nem lehet független egymástól. A széles karmozdulattal asztal fölé hajló nőalak, a ruha által szabadon hagyott nyak és váll vonala mindhárom mű lényeges eleme. A hangsúlyos hajzuhatag Berény és Bernáth képén is fontos szerepet játszik, a meditáció és a merengés hasonló lelkiállapota Berény önarcképét is ide kapcsolja. 

Nő zöld szobában, 1927 - Varró nő - Vázlat, 1937

Magántulajdon - A Magyar Nemzet Galériája, 1966. 03. 06 - Pesti Napló, 1937. 12. 25

A valóságtól való elvonatkoztatás, amelynek kiindulópontja a vázlat lehetett, folytatódott az Önarcképpel, majd a Könyöklő nővel, amelyen a formák tovább egyszerűsödtek, egymáshoz való kapcsolatukat a valós térviszonyok helyett már valamilyen absztrakt, geometrikus rend határozza meg, a legnagyobb felület elvének síkszerűsége - mint a váza, vagy az asztal erős rálátásból megfestett lapja -, végül a különböző síkok egymás mögé, egymás takarásába kerültek, s kivágott alakzatként töltik ki a képteret. Az asztallap egy 1966-os újságban megjelent rajzon láthatóval mutat hasonlóságot, amelyet a varró nő alakja köt össze egy 1927-es képpel, a Nő zöld szobában cíművel, majd Berény 1937-ben készült Pesti Naplóban megjelent rajzával. Vagyis a különböző kreatív folyamatok kereszteződhettek, megtermékenyíthették egymást.

Berény Róbert: Könyöklő nő, rajz - Támaszkodó önarckép

MNG Adattár 23306/1992/XI/3 - Magántulajdon

A fenti rajz, amelyről a Nemzeti Galéria Adattára csak egy fénymásolatot őriz, így megjelenési helye ismeretlen, a Könyöklő nő előzménye lehet, hiszen itt is valószínűtlen, hogy a művész a kiérlelt kompozíció után térjen vissza egy korábbi állapothoz. A háttér szekrényének ovális tükrű ajtaja miatt összeköthető a Varró nőt ábrázoló rajzzal. A támaszkodó, sárga kabátos Önarckép még ennél is tovább megy, Berény alakjának fordított, eltúlzott mozdulata felülírja a korábbi meditáló lelkiállapotot, az asztal és a szék az előzmények ismerete nélkül szinte azonosíthatatlanná válik. A haj hullámait jelző vonalak, amelyek a vázlaton és a temperaképen még a valóság visszaadására hivatottak, a Könyöklő nő esetében már inkább dekoratív hatást keltenek, a világos-sötét vonalak felcserélődtek, majd a támaszkodó Önarcképen mint valami stilizált fejfedő keretezik az arcot. Ez már a folyamat végkifejlete, ha nem ismernénk a kép provenienciáját, leginkább itt gyanakodhatnánk "idegenkezűségre". Fruchter naplójából kiderül: „utóbb még az asztalra támaszkodó sárga Önarckép” is hozzá került. 

Berény Róbert rajza a Pesti Napló számára

PN, 1933. IV. 16. p. 53

A könyöklő Etát, Berény második feleségét ábrázolja egy 1933-as rajz is, melyet a művész szintén a Pesti Naplónak készített. Ezen a rajzon felhasználja a korábban kiérlelt folyamat állomásait, az önarckép átfogalmazott tárgyi környezetét (egy kisebb kerek asztalt, az ajtó helyett ablakot, de a háttérben talán ugyanazt a tükröt láthatjuk), a Könyöklő nő visszafogottabb mozdulatát, hétköznapibb öltözéket, vagyis, visszatér a valósághű ábrázoláshoz. Ezekre a rajzokra illik Barki Gergely megállapítása: "az utóbbi időben felbukkanó hasonló témájú művek ajánlásaiból is kiderül -, hogy ezek a festmények, rajzok, rézmetszetek a legszűkebb családon kívül eljutottak Berény barátaihoz, sőt a távolabbi ismerősökhöz is. ...elsősorban karácsonyi ajándékként szánta ismerőseinek." A meghitt családi jeleneteket szívesen közölték a lapok is.   

Meghatározó külső körülmények

Barabás Miklós és családja, bal szélen Alice, középen Thaly Guidó, 1864

MNM

Thaly Guidó villája, Városmajor utca 36., 1872-es térkép

Thaly Guidó (1840-1909), mérnök, Barabás Miklós Alice nevű lányát vette feleségül 1867-ben. Ekkor költöztek a Városmajor utcai Barabás-villa tőszomszédságában álló, neo-klasszcista portikuszos, fedett verandás, földszintes nyárilakba. Thaly még ebben az évben, Barabás Miklós anyagi támogatásával, a villa északi oldalához toldalék lakrészt építtetett (HU BFL-XV.17.a.302-565). Ez az épületrész már feltűnik az 1872-es térképen. A fiatal feleség a házasságkötés évében gyermekágyban meghalt, és Thaly Guidó csak 1873-ban nősült meg újra. 

Berény Róbert: A művész háza a Városmajorban

Városmajor utcai ház, 1911

BÁV 75. aukció, 2019. 277. tétel - Szíj B.: Berény Róbert, 1964. 7. kép, lappang

Az 1892-ben épült északi, emeletes toldalék terve

HU BFL XV.17.d.329 - 6886/4

A kilencvenes években Thaly újabb épületrészekkel bővítette a házat, mindkettőt Schumy Rezső építőmester tervei alapján. Utóbb, a déli oldalhoz kapcsolódó kisebb toldalék épült meg, a szuterénben szerszámoskamrával, a félemeleten fürdőszobával. A jellegzetes, ácsolt oromzatú - és Berény Róbert képein is többször előforduló - északi bővítménynek a földszinten nagy, nyugatra néző ablakú előteréből lépcsőn lehetett feljutni a (terven "raktár" feliratú) emeleti helyiségbe. Az 1867-es földszintes lakrész padlásterét már Berényék építették át műteremnek. 

 

A műterem kialakítása az 1910-es padlástér beépítéssel

HU BFL XV.17.d.329 - 6886/4

Berény Nándor, kereskedő, és felesége, Lindner Franciska, Thaly Guidó 1909-es halálát követően vásárolták meg a villát. Fiuk, Róbert, ekkor Párizsban élt és festett. A szülők előbb egy földszintes konyhát építtettek az északi emeletes toldalék elé. A tervrajzon még nincs kijárás a helyiségből a kertbe, de Berény későbbi festményein két ajtó is látható, nyugatra és délre. Az északi fal a szomszédos telek kerítésével határos, mögötte magas fa áll. A következő évben alakították ki a műtermet, egy kisebb előtérrel és mellékhelyiséggel, amelyet a villa padlásteréből választottak le. Ezekből az átalakításokból arra következtethetünk, hogy fiuk számára próbálták az északi épületrészt lakhatóvá tenni.

Az 1867-es terv részlete - Berény Róbert első felesége a veranda előtt, fotó, 1912 körül 

HU BFL - XV.17.a.302 - 565 - Artmagazin, magántulajdon

Berény Róbert: Napsütéses villakert, 1928-1930 körül

Hegyvidék Galéria

A fedett veranda (területe az 1872-es térképen sárgával jelölve) eredetileg előtetős, kiugró középső traktussal rendelkezett. A jellegzetes kovácsoltvas rácsos építmény egy részét idővel eltávolították, talán balesetveszély miatt. A fotón már nem látszik, de a veranda kő padlóburkolata jól kivehető. A (világoskék) rács részben feltűnik A művész háza a Városmajorban című kép jobb szélén, de megjelenik a Napsütéses villakert című festményen is, noha a konyhaépület nyugati oldalát a verandáról nem lehetett látni, tehát a nézőpontot a művészi szabadságnak tulajdoníthatjuk, vagy lehet, hogy a leszerelt rácsokat a kert másik végében tárolták.

A városmajori ház egy ceruzarajzon és egy lappangó festményen

Pintér Aukciósház 2010. 26. tétel - 

Hasonló helyrajzi ellentmondások uralják a fenti két Berény-alkotást is. Mindkettőn jól kivehető a szomszédos kert magas fája, a Berény-villa részletei, valamint az 1900-as években épült Városmajor utca 40. emeletes házának belső udvara és tűzfalai, háttérben az Árkay Aladár tervezte (1906) 42. számú ház északi, földszintes szárnyának ácsolt, centrális oromzata. Ezek az épületek ma is állnak. Mindez rávilágít Berény Róbert festői látásmódjára, amelyben az ábrázolt tárgyak egymáshoz való kapcsolatát nem a reális térviszonyok határozzák meg, az arányok eltolódnak, a tér összesűrűsödik.

 

 

Reggel, 1935 - Meditáció (Önarckép), 1930

MNG, LU 58.338

A Reggel című festmény, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria letétként őriz, és amely szerepelt az 1963-as Berény-emlékkiállításon, a villa könnyen azonosítható részét mutatja. (Sárga pontokkal jelezve a terven.) A nyitott ajtón túl feltűnik a festő alakja, aki állványa előtt áll, és palettával a kezében egy nőalakot fest. A vásznon feltehetően az előtérben tisztálkodó nő látható, aki a kép címe alapján nem hivatásos modell, hanem a festő felesége, Breuer Eta lehet. Berény műterme a Thaly-féle toldalék házrész emeleti szobájából nyílt. A kályha elhelyezése is megfelel a valóságnak, hiszen a házat ábrázoló két képen a nyeregtető megfelelő pontján kémény látható. Ez az emeleti szoba lehetett a villa legvilágosabb, legbarátságosabb helyisége. A falon lógó, álló téglalap alakú tükröt a meditáló önarcképen az asztal mögé, a falhoz támasztották, és a műterem ajtaja itt csukva van. A Reggel című festményt 1935-re datálják, reprodukciója a Magyar Művészet 1936-os számában jelent meg először. 

Önarckép vázlat - Csendélet 

Tartalmi szempontból a vázlat egyetlen lényeges ponton tér el a festménytől, ez pedig a tükör. Könnyű lenne azt feltételezni, hogy a festmény tükre helyén a vázlaton egy tájkép látható, hiszen Berény ekkoriban is festett tájképeket. Az aranyozott keretnek azonban itt is hiányzik az alsó része, a vastagabb vonalak az asztal és a terítő szélét jelzik. Tudjuk, hogy az emeleti szoba szemközti falán két ablak volt, s ezeken keresztül kilátás nyílt a Kis-Sváb-hegy akkor még kevéssé beépített oldalára. Már a Városmajor és a Biró utcák között is jelentős a szintkülönbség, az is lehet, hogy a kert tükrözödik az üvegben. Az Oltványi Artinger Imre gyűjteményéből származó, egykor Csendélet, most Kancsós csendélet II címet viselő festmény megismétli a meditáló önarckép hátterét, azt követően, 1929-ben készülhetett.

Sakkozó pár (Breuer Eta és Weiner Leó) 1930 körül 

Eta olvas, 1928 körül - Interieur, 1930

Kieselbach, 2016. 54. téli aukció, 168. tétel 

Kieselbach, 2017. 57. téli aukció, 169. tétel - MNG FK8140

Egyes jellegzetes berendezési tárgyak Berény több képén is előfordulnak, s bár helyük változónak tűnik, a ház azonos részéhez, nevezetesen az 1867-es emeletes toldalék épülethez köthetők. Legszembetűnőbb a négy helyen kicsúcsosodó, kerek lapú asztal, amelyet több festményen abrosszal terítettek le, de gyakran látható rajta kisebb méretű, négyszögletes díszterítő. Ismétlődő bútordarab a felül ívelt vonalú szekrény, egy zöld huzatú kanapé és egy fonott karosszék. Mivel Berény nagyvonalúan kezelte képein a valóság elemeit, ha más készítette a vázlatot, tudnia kellett, hogy az ábrázolt tárgyak és jellegzetes tulajdonságaik mennyire tűrik a változtatást, különben a helyismeret hiánya feltűnő lehetne.     

Berény Róbert nyolc képe az 1930-as KUT kiállításra beadott tíz közül

(1. Csendélet és karácsonyfa 2. Az üvegkorsó 3. Nyitott ablak és csendélet 4. Macska és csendélet 5. Önarckép 6. Csendélet 7. Téli szomorú délután 8. Árnyék és Olympia 9. Tájkép 10. Öleb és nő)

A Meditáció a KUT (Képzőművészek Új Társasága) 1930 januárjában rendezett tárlatára beadott tíz Berény-kép egyike. A nyolc beazonosítható kép nagyjából egységes festői látásmódjától az önarckép valamelyest eltér, hagyományosabb felfogást képvisel. Valószínű, hogy inkább a művész névjegyeként értelmezhető, s nem Berény festői fejlődésének naprakész állapotát hivatott tükrözni. Ha a katalógus felsorolásának sorrendje időrendet is takar, a karácsonyfás csendélet készülhetett legutoljára, közvetlenül a megnyitó előtt, és az utolsó két, nőalakot ábrázoló kép (egyikük 1928-as dátuma ismert) a legelsőként. Mivel Berény egy évvel korábban is szerepelt négy képpel a KUT kiállításán (1929. január), a művek többsége e két időpont között születhetett. Ha a Könyökló nő című kép, amelyet Berény 1929 nyarán adott el Fruchter Lajosnak (talán ezért nem is szerepelt a kiállításon, bár Fruchter másik Berény-képe, az Öleb és nő, ki volt állítva), az Önarckép ötletére vezethető vissza, a Meditáció, és a hozzá készült vázlat legkésőbb 1929 tavaszára vagy kora nyarára már elkészült.

A vázlat részlete - Akt, rajz, 1932 - Berény első felesége Capriban, 1913, fotórészlet

Tér és forma, 1947, XX. évf., 3. sz. - Artmagazin, magántulajdon

Szegi Pál Berény Róbertról szóló 1947-es cikke (Tér és forma) közöl egy illusztrációt, amelynek rajzstílusa összevethető a vázlatéval, bár különös, hogy az 1932-es évszám olvasható mellette, hiszen a nő alakja és arcvonásai feltűnően emlékeztetnek Berény első feleségére, Somló Ilonára, akitől 1922-ben vált el. Figyelemre méltó, hogy az orr itt is inkább piszének tűnik, holott a fényképek tanúsága szerint Somló Léninek is markánsabb orra volt. A testet ugyanolyan, több vonással húzott, lendületes körvonalak alkotják, mint az asztalra könyöklő figurát. A nő felemelt karjának árnyékolása, a sűrűn egymás mellé helyezett, vastag vonalakkal, a vázlatra is jellemző.  

A vázlat részlete - A mi Buksink, 1929

Virág Judit Galéria, 15. aukció, 184. tétel

Ehhez szemléletesebb analógiát kínál egy kiskutyáról készült Berény-rajz, amelyen a mélyülő árnyék átmenetének érzékeltetésére, a halványabban satírozott vonalakra erősebben húzott réteg került a szék háttámláján, akárcsak a vázlat korsója esetében. A felirat szerint a rajz 1929 karácsonyán készült.  

Breuer Eta Buksival a Berény-villa bejáratánál, 1929

Berény, Virág Judit Galéria, 2014 

"Évinek Berény Buksi 1929. karácsony", áll a rajzon. Buksi több Berény-képen feltűnik, például az Öleb és nő címűn, valamint egy hozzá köthető rajzon. Fényképről is ismerjük a házi kedvencet -  Etát többször is megörökítették vele a villa feljárója előtt. De ki lehetett Évi? Nyilván Berényék valamelyik ismerősének fiatal családtagja, aki ekkoriban látogatóban járt a festőnél, és összebarátkozott Buksival. Fruchter Lajos egyik lányát Évának hívták, és 1929-ben tizenhét éves volt. Az ajánlás arra utal, hogy Berény a környezetében megforduló gyerekekkel és fiatalokkal összebarátkozott, rajzolhatott nekik, vagy megajándékozta őket szerényebb kivitelű, nélkülözhető munkáival. 

A vázlat hátoldalán olvasható szöveg

Ennek azért lehet jelentősége, mert az önarckép vázlatának hátoldalán egy kb. nyolc éves gyermek kézírásával írt szöveg olvasható: "Berény Róbert festő / 1930". Nem a művész írása, de nem is lehet a vázlat alkotójáé, akinek magabiztos, lendületes rajza nem származhat az írásban ennyire gyakorlatlan kéztől. (Berény szerzősége mellett, az előbbiekben felsorolt szempontokon túl, éppen a rajz kvalitásai jelentik a legerősebb érvet.) A krétarajz sohasem volt keretezve, de a szélek szögnyomaiból ítélve, falra rögzíthették, és a lap alsó oldalának kopása arra utal, hogy később sokáig állítva is tárolhatták. Gondolhatnánk, hogy az írás Berény első házasságából született lányától, Verától származik, aki a név után büszkén tűntette fel apja foglalkozását, de Vera ekkor már 14 éves volt, az írásképe folyékonyabb lehetett.  

Mindent összevetve, azt állítjuk, hogy a rajz nem tudatos hamisítás eredménye. Egyértelmű, hogy nem független a festménytől, azzal egykorú alkotás, hiszen olyan részletekben tér el attól, amelyek Berény Róbert akkori életkörülményeinek és művészi stílusának ismeretét jelzik. Nem lehet az önarcképről készült másolat vagy variáció, hiszen a kép lényeges elemein úgy változtat, hogy a végleges műhöz vezető alkotói folyamat korábbi fázisát mutatja. Mivel az önarckép előtt készült, csak Berény Róbert munkája lehet, aki nem tartotta fontosnak aláírásával ellátni, hiszen a munkafolyamat részét képezte, és a tempera önarckép 1930 januári kiállításával feleslegessé, elajándékozhatóvá vált.