Divald Károly:

Ludmann Ottó és felesége, Riedel Anna,

Eperjes, c. 1872

Divald Károly: Házaspár képe, Eperjes

Az itt bemutatott, nagyméretű fényképfelvétel állítólag egy német gyűjtő tulajdona volt, mielőtt vásárlás útján egy berlini antikváriustól 2017-ben hozzám került. Méretét tekintve is ritkaság, a paszpartu mögé ragasztott karton, amelynél a rákasírozott albumin lap csak valamivel kisebb lehet, 36,5 x 32,4 cm. Az ablak jobb oldala az esztétikusabb elrendezés miatt kicsit többet takar a képből. A 46 x 40 cm-es háromrétegű előlap felső, vékonyabb rétegét préseléssel alakították ki, hogy az ablak szélénél rézsutosan ráfeküdjön az alsó kartonrétegre, amelynek kilátszó szegélyét pirosra festették. Alatta a középső, durvább kartonréteg hiányzik, ami arra utal, hogy a rétegeket méretre vágás után ragasztották és préselték össze. A 30 x 24,2 cm-es lekerekített sarkú ablak élét aranyozták. A legfelső réteg egy 40,5 x 34,5 cm-es szürke díszkeret, amelynek külső és belső szegélyét piros csíkkal emelték ki. A paszpartu megszürkült széle és a rosszul záródó hátoldal eredményezte felső elszíneződés mutatja, hogy a kép keretezve volt. Az albumin lap korához képest igen szép állapotban maradt, tónusait jól megtartotta.

Pecsét a jobb alsó sarokban

A fényképész neve és a készítés helye a szárazpecséten olvasható: Divald Károly / Eperjes. Divald Károly 1830-ban született Selmecbányán. Bécsi gyógyszerészi tanulmányai után hat évig patikát vezetett Bártfán. Érdeklődése a „fényírás” iránt nem számított rendkívülinek, a korai fényképezés olyan vegyészeti ismereteket kívánt, amelyekkel leginkább a gyógyszerészek rendelkeztek. Kezdeti kedvtelése bátorításra lelt, mivel Bártfán ő volt az első fényképész, konkurencia híján nem szűkölködött megrendelésekben. Megnősült, felesége örökségéből a portréfotózásnak kedvező, felső és oldalvilágítású műtermet építtetett Eperjesen, ahová 1863-ban költözött. 1871-ben már komoly műintézetet vitt, segédekkel dolgozott, fiókműtermeket is tartott Bártfafürdőn és Tátrafürdőn. Ekkor vált hivatásos fényképésszé.

Ismeretlen férfi, korai Divald-fotó, még bártfai működése idejéről, 1863 előtt 

Másik szenvedélyét, a természetjárást, összekötötte a fényképezéssel. Bejárta a Tátra minden szegletét, fényképezett tavakat, vízeséseket és barlangokat, majd képeit albumokba rendezve adta közre. A nedves kollódiumos eljárás miatt igen bonyolult volt a szabadtéri fotózás, a kamerák és a felszerelés szállítása több segéd közreműködését tette szükségessé. Az alábbi kép bizonyítja, hogy Divald Károly rendelkezett a megfelelő apparátussal. A bútor méretű műtermi kamerák akár félméteres üveglemezek behelyezésére is alkalmasak voltak.

Divald Károly és segédei, 1864

A Divald család tulajdona, Cs. Plank Ibolya könyvének borítójáról

Életéről és munkásságáról a Magyar Fotográfiai Múzeum Divald Károly fényképész és vegyész üvegműcsarnokából Eperjesen címmel jelentetett meg könyvet 1993-ban. A szerző Cs. Plank Ibolya írja Divaldról: „Divald Károly a felvidéki városok építészeti és egyházművészeti emlékeit, régiségeit éppúgy elsőként fotografálta, mint ahogy az ő nevéhez fűződnek a tátrai fürdők első fotói is. Divald Károly, a 19. század ipari és művészeti igényeit felismerve, a fényképek forgalmazásában és a különböző illusztrált kiadványokban rejlő üzleti lehetőségeket sem hagyta kiaknázatlanul. Az 1880-as években a sikeresen működő fényképészeti műtermek mellett az eperjesi Divald-műintézet már az ország legismertebb sokszorosító fénynyomdája és kiadóvállalata, melyet Divald Károly fényképész fiai - ifj. Károly, Lajos és Adolf - sikeresen fejlesztettek és működtettek tovább apjuk halála után is."

Ludmann Ottó és felesége

„Eperjesi műtermében egyszerű polgári enteriőrben fényképezte vendégeit. Egész alakos képein méltóságteljességre és a gazdagon díszített ruhák kiemelésére […] törekedett. A 19. századi arcképfestészetben is megfigyelhető, hogy a modell egyre inkább egyéni jellemvonásokat és érzéseket hordozó magánemberként áll előttünk. […] A fotográfusok közvetlenül kapcsolódtak a biedermeier portréfestészet mintáihoz, ezért Divald Károly arcképein is féloszlopokon álló virág, balluszteres könyöklőpárkány, félrehúzott drapéria, könyvekkel borított asztal veszi körül a modelleket.”

A műtermi kellékek ezen a fotón is hangsúlyosak. Talán a kelleténél több is van belőlük, amitől az az érzésünk támad, hogy nemcsak dekoratív, hanem funkcionális feladatuk is lehetett. A szék mintha a férfi kényszeredett lábtartását lenne hivatott takarni, így az sem feltűnő, hogy hátát a könyvszekrénynek támasztja. Felesége csuklóját az asztalra állított könyveken nyugtatja, másik kezében már régóta szorongathatja a kötetet. Mindez a hosszadalmas előkészületekkel és exponálási idővel magyarázható, amely alaposan igénybe vette az ábrázoltak tűrőképességét, és kevéssé segítette elő a képek könnyed, természetes benyomását. Az egymás mellett elnéző tekintetek és a merev beállítás mégis bensőségessé válik az összeérő kezek központi helyzetétől. 

A kép tökéletes leírását adja a kor divatjának is. A férfi sötét anyagból készült, széles gallérú szalonkabátot és szűk szárú nadrágot visel. Magas inggallérja és széles kézelője, mélyen kivágott mellénye van, magas szárú, hegyes orrú cipőt hord. A szakállát kissé hosszabbra hagyta. A nő az 1870-es évek elejének jellegzetes turnűrös ruháját viseli, a három részből álló, talán eltérő színárnyalatú szoknyával, amelyet elől raffok, keresztráncok és rojtozott szegélyek a függönyök és bútorhuzatok redőzéséhez tesznek hasonlatossá. Vendéghaj fonatait magas kontyba tornyozta. Arany óralánc, gyűrűk és ékszerek jelzik a pár társadalmi rangját.

      "Conjugi Conti Schiopi" [=Tordaegres?]                    Divald Károly a műtermében

                                            1875                                                                                        magángyűjteményből

Egy kisebb, vizitkártya méretű fotón hasonló jelenettel találkozhatunk. Itt sokkal természetesebb a beállítás, ahogy a fiatal feleség férje háta mögül, annak válla felett belepillant a férfi térdén nyugtatott, nyitott albumba. A műterem is kevésbé zsúfolt, bár ugyanaz a szék, a lambéria és a szekrény is hasonló. Hasonló, festett könyvszekrény előlapú bútor fordul elő azon a felvételen is, amelyen a fényképész, Divald Károly pózol egy karosszékben, de ezek a kellékek a hetvenes évek elején készült több más fotóján is megjelennek.

A kép részlete

A személyek azonosításában az asztalra helyezett kötetek segítettek. A szerzők, Schiller és Homérosz adták az ötletet, hogy az ábrázolt férfi Ludmann Ottó (1839-1936) lehet, akit Divald Károly, feleségével, Riedel Annával (1842-1923) fényképezett le. A más képekkel való összevetés megerősítette ezt a feltevést. Ludmann Ottó az eperjesi evangélikus kollégium háromszor megválasztott rektora, tizenöt évig a főgimnázium igazgatója és ötvenhárom évig a görög, valamint a német nyelv tanára volt. Apja, Ludmann János Sámuel, a lőcsei evangélikus elemi iskolában tanított. Ottó 1864-ben kötött házasságot Riedel Annával, Riedel Ede galíciai származású lengyel mérnök lányával. Többek között erről is olvashatunk a 97 éves professzorral, a Prágai Magyar Hirlap 1936. január 19-diki számában közreadott utolsó beszélgetésben.

ifj. Divald Károly: Károly napi tréfás fénykép, 1887
Kincses Károly gyűjteményéből

Ludmann Ottóra ismerhetünk ifj. Divald Károlynak egy magángyűjteményben őrzött fényképén is, noha a kép többi szereplőjét mind Károlynak hívták (Ludmann Ottó másik neve Pál volt). Ez arra is utal, hogy közeli kapcsolatban állhatott a Divald-családdal.

Eperjes szabad királyi város sokáig a felső-magyarországi protestantizmus központjának számított. Az evangélikus közösség már 1534-ben rendelkezett gimnáziummal. Az 1667-es adakozásból létesített, tíz osztályos új kollégium névben ugyan nem lehetett akadémia, mégis felsőoktatási intézménynek számított. A diákok az első évben betűvetést tanultak, a hetedik osztálytól kezdődött a felsőbb tudományokba való bevezetés, a kilencedikben jogi ismereteket szerezhettek, és a tizedikben teológia zárta a képzést.

Divald Károly: Az eperjesi kollégium 1864-ben

Vasárnapi Ujság, 1911. 11. 5.

A vallási türelmetlenség idején az evangélikusok száma erősen leapadt, templomukat, iskolájukat elvették. A politikai helyzet enyhülése 1750-ben tette lehetővé a teológiai oktatás újraindítását. Ekkor a képzés már hét éves volt, a tudományos stúdiumokat továbbra is a felsőbb osztályban oktatták. A logikán túl fizikát és metafizikát, természetjogot, egyetemes történelmet, teológiát, héber és görög nyelvet, valamint matematikát is tanítottak.

 A Divald-fotó után készült Rohn és Grund kőrajz, 1864

OSzK, Ért 660

 

1785-ben a város evangélikus polgárai megváltották korábbi épületeiket, és a tanévet már a régi iskolában kezdték. 1804-ben a Tiszai Evangélikus Egyházkerület iskolájának ismerte el az intézményt. A magyar fokozatosan vált az oktatás nyelvévé, előbb a bölcsészeti tárgyakat tanították magyarul, majd 1845-ben a teológia kivételével minden osztályban magyarul folyt a tanítás, és magyar lett az adminisztráció hivatalos nyelve is. Nyolcosztályos iskolát szerveztek, és három évesre bővítették a teológiai képzést.

Az eperjesi ev. Collegium Benkó K. pesti építész megújítási terve szerint

Rohn és Grund, 1866 

1844-ben merült fel a város főterén álló pártás reneszánsz stílusú, négyszögletes, egyemeletes kollégiumépület felújításának és bővítésének gondolata, de 1884-ig csak részleges munkák zajlottak. Az épület az 1887-es nagy tűzvészben leégett, de újabb közadakozásból ismét felépült. Az emeletráépítés, a kétszintes belmagasságú könyvtár és díszterem, valamint a déli szárnyban elhelyezett lépcsőház Benkó Károly (1837–1893) építész tervei alapján valósult meg. 

Az eperjesi evang. kollégium. (Benkó Károly pesti építész terve szerint.)

Vasárnapi Ujság, 1867. február 17.

Benkó Károly átalakításának látványtervét Greguss János rajzolta, a litográfiát Rohn és Grund nyomta Pesten. A kőrajz egy Divald Károly felvétel után készült korábbi litográfiára megy vissza, amely Vandrák András A short account of the College of Eperjes című iskolatörténeti írásának mellékleteként jelent meg 1864-ben - csak az épület homlokzatát rajzolták át. A Vasárnapi Ujság 1867. február 17-i számában Pulszky Ágoston írt bemutatást a kollégiumról, és Rusz Károly metszette a képmellékletet az 1866-os kőnyomat felhasználásával.

Az eperjesi kollégium épülete 1905-ben

Az építkezésről Szentesi Edit 2011-es Benkó Károly eperjesi tervei című munkájában részletesen olvashatunk. [Tanulmányok Bibó István 70. születésnapjára. Budapest, CentrArt Egyesület, 2011.] Az egyház 1992-ben kapta vissza az épületet, az 1996-ban megkezdett felújítási munkálatokat 2010-re fejezték be. Jelenleg itt van a püspökség székhelye, egyházi óvoda működik a házban, és az intézmény híres könyvtára újra megtekinthető.

Divald Károly: Az eperjesi Fekete Sas szálloda 1865 előtt

Szentesi Edit cikkében olvasható, hogy Benkó 1867 nyarán egy másik eperjesi megbízáson is dolgozott: a városi fogadó bővítésén és átalakításán. Benkó elgondolását megelőzte Jakab Péter 1865-ös átalakítási terve, a szerző szerint: „akkor ez az épületszárny már mai kiterjedésében, 11 tengelyes, középső kapualjas formában állt, s egy része már kétemeletes volt; a feladat a második emelet teljes kiépítése, a földszinti vendéglő és kávéház, illetve az emeleten a szállodai szobák jobb elrendezése és korszerűsítése, valamint új, egységes főtéri homlokzat kialakítása volt." Ha hihetünk Szentesi Editnek, a fenti Divald-fotó 1865 előtt készült, hiszen látható rajta az épületek közti szintkülönbség, de a két ház még nem tizenegy tengelyes, és középső kapualj sem vehető ki a fedett terasz mögött. A jelenleg álló épület az 1872-es átalakítás eredménye.

Székely Andor (1877–1969): Ludmann Ottó, 1912

Šarišská galéria v Prešove

Hamvas József Protestáns Szemlében írt nekrológja jól összefoglalja Ludmann Ottó életútját és személyiségét: „97 éves korában Budapesten meghalt Ludmann Ottó, aki egész hosszú tanári munkásságát az eperjesi kollégiumban végezte. Agg korában sodorta el őt is onnan az a zivatar, mely a magyar kultúrértékeket kitépte a talajból, melyből sarjadtak és erejüket hozták. Lőcsén született, a Szepesség legkonzervatívabb városában. Ifjú korának emberformáló korszakát az abszolutizmus idejében élte át, német nyelvű iskolákban, ahová akadálytalanul áramlott a nyugati műveltség, de nem szólalhatott meg a nemzeti öntudat. Külföldi tanulmányai után 1863-ban az eperjesi gimnázium tanára lett, 1887-től 1902-ig igazgatója. Azután a kollégium igazgatójává választották.

Kezdettől fogva a természettudományok kötötték le figyelmét, geológiai munkáival tekintéllyé emelkedett és mint megfigyelő fizikusnak is kiváló érzéke volt, de éppen olyan lelkesedéssel foglalkozott a német és görög irodalommal. Ithakát Homérosz Odisszeájával a zsebében járta be. Mert világjáró és természetimádó volt. A Magas Tátrát, mint geológus és túrista sok százszor bejárta. Nyolcvanadik születése napját a Lomnici csúcson ünnepelte. A kilencvenediken Egyiptomot járta. Csodálatosan igénytelen ember volt, edzett test és örökké tevékeny lélek vezette kilencvenhét esztendőn keresztül. A magyar protestáns tanítás történetében tiszteletre méltó emléket hagyott maga után." Érdemei elismeréséül 1908-ban a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntették ki. Ez látható Székely Andor festményén.

  

ifj. Divald Károly: Ludmann Ottó 1913-ban és 1906-ban

Mások visszaemlékezéséből (Koudela Pál: Mágócsy-Dietz Sándor) tudható: „[Ludmann] kézikönyv nélkül tanított, érdekes, finom és érthető, követhető előadásokat tartva, készülni is csak a magyarázatai nyomán készített jegyzetekből tudtak a diákok. A gimnázium legjobb előadásaiként emlékszik vissza óráira [M-D. S:], és az egyébként sokak által utált német nyelvet is sikerült a kicsit pikáns modorú tanárnak megszerettetnie. …Hetven évvel később is lelkesen ecseteli Ludmann tehetségét, mellyel a legunalmasabb Homérosz- és Szophoklész-fordításokat is érdekessé tudta tenni a diákok számára.” Más forrásból származó anekdota szerint, egy lediktált házi dolgozat szövegét Ludmann azzal az észrevétellel juttatta vissza a plagizálónak: „Nur die orthographischen Fehler sind dein Eigenthum” - vagyis nem lehetett becsapni az öreg professzort.

Furia Zoltán (1895-1956): Ludmann Ottó, gipsz tondó
Krajské múzeum v Prešove

Olvashatunk még vele készült interjút a Budapesti Hírlap 1933. február 26-diki számában "Napos téli délután az eperjesi professzornál, aki még Görgey és Schlick seregét látta" címmel. Zeman László 2003-ban megjelent mukájában (Gymnasilogia) az eperjesi evangélikus kollégium történetéről ír, és egy teljes fejezetet szentel Ludmann Ottónak, amelyben az életút fontos állomásairól és Ludmann tanítási módszeréről is szó esik.

Ludmann Ottónak és Riedel Annának két gyermeke született, Miksa és Paula. Miksa (1867-1913) erdőmérnöknek tanult, a kolozsvári, majd az orsovai és a lippai erdőgazdasághoz nevezték ki. Fiatalon halt meg, Lippán temették el. Paula (1869-1957) Budapesten és Münchenben végezte rajztanári és festészeti tanulmányait. Az eperjesi állami tanítóképzőn, majd a húszas évektől a budapesti (2010-ben lebontott) Csalogány utca 43. szám alatti tanítóképzőn tanított. Műveivel a kilencvenes évek elején mutatkozott be Eperjesen, de munkái később budapesti és külföldi tárlatokon is szerepeltek. Festményeinek témáját dél-olaszországi és közel-keleti útjai ihlették.

Ludmann Paula: Herfurth József

főgimnáziumi történelem tanár, 1896

Šarišská galéria v Prešove

Az eperjesi Sárosi Galéria gyűjteményében őriznek egy képet (ltsz. O 385), amelyet Őszszakállú férfi címen ismertek 2016-ig, amikor Jozef Ridilla a múzeum művészettörténésze az eperjesi főgimnázium tanára, Herfurth József (1820-1895) személyével azonosította az ábrázolást. A Kollégium 1896/97-es Értesítőjéből tudható, hogy: "A b. e. Herfurth József tanár Ludmann Paula úrhölgy által megfestett arczképének május hó 23-án a Collegium dísztermében történt leleplezése emlékünnepén a coll. tanári kar testületileg is részt vett."

                                Vandrák András                                  Hazslinszky Frigyes

                                                  magángyűjtemény

Az ötvenes évek oktatói közül csak Herfurth József, Vandrák András és Hazslinszky Frigyes vallották magukat magyarnak, a többiek német nemzetiségűként tekintettek magukra. A már említett újságcikkben szó esik Ludmann Ottó budai lakásának falán függő csoportképről, amely az eperjesi kollégium tantestületéről készült 1864-ben. "Látszik a képről, hogy a legnagyobb tekintélye annak a két professzornak van, akik ott ülnek a középre helyezett asztal mellett: Vandrák András, Hazslinszky Frigyes, a két halhatatlan. A mögöttük állók között a legfiatalabb Ludmann Ottó." Vajon hová kerülhetett a kép? Bizonyára Divald Károly készítette ezt is.

Az eperjesi ev. Kollégium főgimnáziumának 1913/14-es érettségi tablója

Jóval későbbi a fenti, 1914-es tabló. Ludmann Ottó ebben az évben ünnepelte ötvenéves tanári jubileumát, az évkönyv közreadja az ünneplő beszédeket, és a fent bemutatott egyik Divald-portrét. A tablón az igazgató mellett, veje, Balló Aurél is szerepel, aki rajzot és rajzoló geometriát tanított a diákoknak.

Balló Aurél

Ludmann Paula 1899-ben ment feleségül Balló Aurélhez (1871-1940), aki Aggházy Gyula tanítványa volt, Budapesten és Münchenben tanulta a festészetet. Példaképének féltestvérét, Balló Ede festőművészt tekintette. Ő is Eperjesen lett rajztanár, de csak megszakításokkal, inkább szünidei külföldi útjai során festett, régi mesterek képeit másolta a képtárakban. Eperjesen maradt, talán válásuk oka is ez lehetett. Később újra megnősült.

1921-ben Ludmannék „fájó szívvel” áttelepültek Budapestre, Ludmann-né már itt halt meg. Paula azután apjával élt Schweidel utcai lakásukban. Mindkettejüket a Farkasréti temetőben temették el, külön sírhelyre. Sírjuk a nyolcvanas években „újraváltás hiányában újraértékesítésre került (betemették)”. 2015-ben az újságokban a következő cikk jelent meg: „Megsemmisítették Divald Károly fényképész sírját az eperjesi temetőben. Az ügyet a rendőrség vizsgálja.”

Sic transit gloria mundi - vonhat vállat a hálátlan utókor.

Családi képek

Tavaly egy internetes webáruházban néhány Divald fénykép került eladásra. Mivel a család több tagját ábrázoló kép is volt közöttük, feltehető, hogy ismét egy gyűjtemény szóródott széjjel. Néhányukat sikerült azonosítani, de volt köztük olyan személy, aki talán családtag lehetett, ám az azonosításhoz nem volt elegendő támpont.

 

ifj. Divald Károly és Divald Lajos az 1880-as évek elején

Az első Divald-kép verzóján a "Druszának a Drusza" felirat olvasható, s ha a felvételen ifj. Divald Károly (1858-1924) látható, akkor a megajándékozott, számításba jöhető rokon, öccsének, Adolfnak (1867-1923) Károly nevű fia lehetett. Károly szintén fényképész volt (ismert 1923-as önarcképe), 1900-ban született Bártfán. A modern betűs, idősebb kéztől származó írás azt jelzi, hogy az ajándékozás jóval a fotó elkészülte után, már a 20. században történhetett. Divald Lajos (1861-1931) második házassága, felesége, Fussgänger Anna korai halála miatt mindössze öt évig tartott, egyetlen gyermekük született, Anna, 1902-ben. Az analógiául szolgáló hiteles portrék alátámasztják az egyezést. 

Divald Lajos és második felesége, Fussgänger Anna, kb. 1901

Fussgänger Anna (1870-1906)                                                                       Divald Lajos, kb. 1920

geni.com                                                                                                                                                                Plank/Kolta/Vannai: Divald, 1993