2018. december 28., péntek















  

Karl Moritz Lämmel

(1822-1866)
lipcsei metsző

magyar megbízásai

*
Pecz Henrik (1813-1868)



Karl Moritz Lämmel 1822. április 30-án született Lipcsében. A müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult rézmetszést 1844-től. A Lipcse melletti Kulkwitzban nyitott műhelyt, számos jeles személy (Schopenhauer, Goethe, Beethoven, Schumann, stb.) arcképét metszette meg, a Brockhaus kiadónál megjelent Goethe- és Schiller-Galerie több acélmetszetét készítette. Fia, Martin Lämmel (1849-?) követte apja mesterségét, festészettel és sokszorosító grafikával foglakozott, a lipcsei Wächterstraßén nyitott üzletet. A Lämmelek szerteágazó családjáról egy internetes oldalon – Das Lemmel-Archiv – találunk családfákat és rövid életrajzokat. Itt említenek egy tanulmányt, amely szerint Moritz Lämmel 1872-ben szabadalmaztatott egy színes nyomatok előállítására alkalmas nyomdagépet. A szabadalmat bizonyára nem ő adta be, hiszen 1866. augusztus 17-én, 44 évesen meghalt. A szócikkben szerepel, hogy fia 1909-ben összeállított egy kiadványt: Karl Moritz Lämmel - Seine Arbeit und sein Leben beschrieben von seinem Sohne M. Martin Lämmel. Ebben 26 rajz és 141 (többnyire) acél- és (néhány) rézmetszet szerepelt. Mint írják, ezt a munkát 2009-ben 1500 euróért kínálták eladásra az Interneten. 

A 2010-es évek több könyvaukcióján felbukkant egy „kiadatlan katalógus”: Lämmel, Karl Moritz – Barth, Joachim (ed.). Die Zeichnungen und Stiche vom Kupfer- und Stahlstecher Karl Moritz Laemmel… nach Motiven geordnet. Gesamt-Inhaltsverzeichnis. A kiadás helye ismeretlen, éve: 1936. A mappa 26 rajzot és 150 metszetet tartalmaz, többnyire a feliratozás előtti levonatokat, melyeket szürke kartonra ragasztottak, és ceruzás jegyzetekkel láttak el. A mellékelt néhány gépírásos lapon a művész összes ismert illusztrációjának felsorolása szerepelt. A gyűjtemény állítólag egy gondos gyűjtő munkájának eredménye a 20. század elejéről. Részei I. rajzok (26), II. könyvillusztrációk (29), III. női- (17) és IV. férfiportrék (104). A hét magyar vonatkozású levonathoz 2018-ban jutottam hozzá, ekkor már csak kb. 110 lap maradt az eredeti anyagból, ezeket egyenként árulták az ebayen. A metszetek a Petőfi Irodalmi Múzeumba kerültek.


  Karl Moritz Lämmel fia ceruzarajzain, 1906 és 1865

A szétszóródó anyag nem aprólékos gyűjtőmunka eredménye, hanem a műhelyben maradt próbalevonatok együttese, amely a család hagyatékából származhatott. (Moritz Lämmel unokája, Arthur, akinek papírüzlete volt Lipcsében, 1970-ben halt meg.) Martin Lämmel rendszerezte az anyagot az 1900-as évek elején, 1906-ból tőle származik az apját ábrázoló ceruzarajz, amelyet egy panotípia után készített a 35 éves metszőről. A másik két rajz 1865-ben készült, ezeket is Martin készítette apjáról. Kézírása a metszetlapokon is olvasható.


 Heckenast Gusztáv Mayer György felvételén, PIM

A hét megvásárolt acélmetszett lap Heckenast Gusztáv (1811-1878) könyvkiadói működéséhez köthető, és az ő megbízásából készült 1858 és 1860 körül. Heckenast lipcsei kapcsolatai közismertek (életéről és tevékenységéről 2012-ben jelent meg kimerítő tanulmánykötet A vállalkozó és a kultúra címmel). Heckenast Váci utcai könyvkereskedését attól a Wigand Ottótól vette át, akinek korábban segédje volt, s aki 1833-ban Lipcsébe költözött, hogy kiadót és könyvnyomdát alapítson ott. Heckenast több munkatársa is Lipcséből került Pestre, pl. Händel Albin Károly és Jurány Vilmos. Családi kapcsolatban is állt Wiganddal, feleségül vette a lányát. Ekkoriban egyébként sem volt ritka, hogy a magyar kiadók az igényesebb grafikai munkákat külföldön, Angliában, Bécsben és a könyv- és nyomdakultúrájáról híres Lipcsében végeztessék. Egy másik lipcsei művész, August Weger (1823-1892) is számos magyar vonatkozású metszetet készített. Kézenfekvő volt, hogy Heckenast a magyar irodalom jeles szerzőiből válogatott sorozat illusztrálásához egy lipcsei metszőhöz fordult, akit talán Wigand vagy a Brockhaus kiadó ajánlott neki. (Heckenastról ismert még a Nemzeti Múzeum Fényképtárában Schäffer és Réty felvétele, valamint a grazi könyvtár Rosegger-hagyatékban Joseph Albert müncheni és Koller Károly budapesti fényképészek fotói.)



 Mind a tizenkét kötet egy csinos szekrényben 15 forint

Az 1860-as évek a könyvsorozatok aranykora. Heckenast válogatásának szakszerűségére a kötetek szerkesztője, a kiadó régi ismerőse, a neves irodalomtörténész, Toldy Ferenc személye jelentette a garanciát. A célkitűzés: "hazai költőink legkedveltebb s remekekül elismert egyes müveit, hibátlan, diszes és a mellett mégis igen olcsó kiadásokban, az utókornak átadni." A szerzők névsora hamar kialakult, ezt tükrözheti a tíz lipcsei acélmetszetű portré. Talán arra is következtethetünk belőlük, hogy a sorozatot eredetileg tízkötetesnek szánták. Az előzetes tervek szerint Kisfaludy Károly és Kölcsey munkáival indult volna a vállalkozás. A változtatásoknak anyagi okai is lehettek, míg Kisfaludy Sándor minden művének kizárólagos tulajdonjoga Heckenast Gusztávé volt, Arany Jánossal nézeteltérései támadtak korábban kiadott kötetei kapcsán.

1858-ban indult a sorozat, és 1865-ben Garay Jánossal ért utolsó kötetéhez. Ekkor "több kötetet már újólag kellett nyomatni" és "a kiadó buzdíttatva érzé magát a kiadást folytatni, s az eddigi virágcsokorhoz, idöröl idöre, remek irodalmunk kertjéből, ujabb virágot tüzni. ...Azon tetszés, melyben a Remekirók gyémánt-kiadása általában részesült, a kiadónak ösztönül szolgált fenebbi vállalathoz egy más hasonlót csatolni, melynek föladata, saját hazai költészetünk valamint a külföldi irodalom legszebb műrészeit is egyes gyöngyökül összefűzni, s czélszerüleg rendezett Anthologiákban a közönségnek kézbesiteni." Ez lett a második széria, az Irodalmi kincstár. A sorozatokat a Franklin-társulat újra kiadta. A két tizenkétkötetes kis szekrény Erzsébet királyné könyvtárában is megvolt.

Magyar Remek Irók Gyémánt kiadás

I. Kisfaludy Sándor: A kesergő szerelem, 1858*, 1863*P, 1871*P, 1875*P
II. Kisfaludy Sándor: A boldog szerelem, 1858, 1864
III. Kisfaludy Károly versei, 1858*, 1864*P, 1878*P
IV. Kazinczy Ferenc versei, 1858*P, 1863*P, 1890*P,
V. Kisfaludy Sándor: Gyula szerelme, 1858, 1889
VI. Csokonai Válogatott versei, 1859*, 1862*P, 1875*P
VII. Katona József: Bánk bán, 1862*, 1875*, 1881*, 1892*
VIII. Kölcsey Ferencz versei, 1863*, 1889*
IX-X. Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, 1863*P
XI-XII. Garay János: Szent László, 1865

 Irodalmi Kincstár

I. Népdalok (Petőfi), 1860*, 1874*
II. Románczok (Vörösmarty), 1860*P, 1888*P
III-IV. Magyar balladák könyve (Arany), 1860*, 1874*, 1880
V-VI. Külföldi lant, 1862
VII. Emlékkönyv, 1862
VIII. Epigrammák, 1862
IX-X. Szerelem dalnokai, 1863
XI-XII. Életiskola, 1864

A *-gal jelölt kiadások a szerző arcképével jelentek meg, a "P" azt jelzi, hogy a metszeten a „Rajz. Pecz H." jelzés olvasható.


  
Kisfaludy Károly versei, 1858
H. Sperling lipcsei könyvkötészetének címkéje 

  
Johannes Scherr: Schiller und seine Zeit, 1859

Az egyik 1858-ban kiadott kötet vignettája arról tanúskodik, hogy a díszes aranyozott kötés Carl Wilhelm Heinrich Sperling lipcsei könyvkötészetében készült. Az 1846-ban alapított kisiparos műhely az ötvenes évekre nagyüzemmé nőtte ki magát, Londonból és Amerikából hozatta gépeit. Wigand Ottó (később Wigand György) is a megrendelői közé tartozott. 1859-ben ők kötötték pazar, gazdagon aranyozott, dombornyomott, vörös szattyánbőr kötésbe a Wigand-kiadású Schiller und seine Zeit című ünnepi kiadványt.

   
Gombostű Naptár Boldog Lajos címkéjével, 1867 

Említésre érdemes a pesti Boldog Lajos neve is, aki 1842-ben még Petőfivel színészkedett Székesfehérváron, majd a Nemzeti Színház tagja lett, ellátta a színház könyvkötői munkáit, később önálló kötészetet nyitott a Hatvani utca 4. szám alatti Jankovics-házban, s mint írják róla: "egyike fővárosunk legügyesebb s díszlettel dolgozó könyvkötő és tokkészítő mestereinknek", "díszművei a külszépség mellett a tartósság előnyével haladják meg sok lipcsei könyvkötő műveit". Heckenastnak is doglozott, a lipcseihez igen hasonló díszes munkái ismertek a hatvanas évekből.

   
Kisfaludy Károly
Carl Mayer Barabás Miklós 1842-es rajza után Nürnbergben készült acélmetszete
Brockhaus 1858-as lipcsei acélmetszet Pecz Henrik rajza után

"Kisfaludy Károlynak teljesen hiteles képe nem maradt ránk. A melyet a Kisfaludy-társaság 1842-ben Barabással rajzoltatott és Nürnbergben metszetett (Minden munkák 1843. kiadásához mellékelve), arról Toldy maga mondja «az nem a duzzadó épségü Kisfaludy többé; a művész letörlé arcáról az élet teljét s szemeiben a szertelen tüzet azon kémlelő tekintettel váltá fel, mely a tűnődőnek utolsó életszakában sajátja volt». A másik, melyet munkáinak utolsó kiadása terjeszt, Pecz műve és lipcsei metszet, még kevésbbé elégít ki. Amott a költő szárnyaló erejét megbénítja a panasztalanul eltűrt sok testi szenvedés, emitt a mélázó alak a már elkerülhetetlen halál gondolatával látszik tépelődni." (Győr Kisfaludynak, 1892.)


Lämmel (avant la lettre) próbalevonata
Kisfaludy Károly és Kisfaludy Sándor arcképével

Pecz Henrik az első Barabás portrén, amelyet Lämmel acélmetszetéhez rajzolt át, nem sokat változtatott, egyedül a prémes köpenyt egyszerűsítette le, elhagyva az alsó, pelerinszerű gallért. A másik lipcsei metszethez Pesky József Kisfaludy halála után készült festményét használta, amelyet ma is az Akadémián őriznek. Pesky, noha személyesen ismerte Kisfaludyt, a költő halotti maszkját is felhasználta a képhez, amitől, Toldy szerint, eltorzult az arc. A metszeten sokkal hangsúlyosabb és elegánsabb lett a nagy prémgallér, amelyet Pecz Kisfaludy Sándorra és Csokonaira is ráadott. Ez az az "avit kék posztó köpönyeg prém gallérral", amelyet a Kisfaludy halála után tartott "kotya-vetyén" Kazinczy vásárolt meg pár forintért.


Kisfaludy Sándor  
Simó Ferenc festménye és Ehrenreich Sándor rézmetszete

A Magyar Remekírók Kisfaludy Sándor (1772-1844) két kötetével indul, arcképe az első kötetben szerepel. A költő szokásos ábrázolásain sujtásos, három gombsoros, katonai mentét visel. Ez utalás tiszti pályafutására, s annak is köszönhető, hogy egyetlen hitelesnek tartott arcképét Simó Ferenc festette 1828-ban. Simó bécsi tanulmányait Döbrentei Gábor támogatta, s amikor Simó hazatért az osztrák fővárosból, megrendelésekhez is segítette. Így készült az akkor Pesten tartózkodó Kisfaludy Sándor portréja, amelyet később Ehrenreich Sándor és Carl Mayer is megmetszett, mindketten feltüntetve, hogy a portré eredetije Döbrenteinél található. Feltehetően Simó a festményről másolatot is készített. Lämmel metszetén a költő kinézete joviálisabb, eltűnik a kényelmetlen magas inggallér, és rákerül a prémes lebernyeg. Petz ezúttal nem szolgai módon másol, bár változtatásai mögött nem látni különösebb megfontolást.

  
Lämmel (avant la lettre) próbalevonata
Zrínyi Miklós és Csokonai Vitéz Mihály arcképével

Lämmel acélmetszetét Rózsa György is említi Iconographia Csokonaiana című (Itk. 1873) cikkében 3/a katalógusszám alatt, valószínűleg a grafikai eljárást is Pecz Henriknek tulajdonítva, s előképként az 1836-os kassai Anthológia Csokonai Vitéz Mihály' munkáiból c. kötet címkép litográfiáját jelöli meg. A mell előtt keresztbe kanyarított köpeny és a széles, fehér inggallér valóban itt tűnik fel először, de az arc eltér, Lämmelé inkább az 1844-es Toldy-féle összkiadás címképére vezethető vissza, egyedül a Kisfaludyaknál már bevált prémgallér tűnik Pecz hozzájárulásának. Az 1859-es első kiadás képe még jelzés nélküli, az 1862-től kiadottakra már rákerült Pecz neve.


Lämmel metszete, valamint az 1836-os kassai és az 1844-es bécsi litográfia 

Heckenasthoz még két Csokonai kép köthető, a Magyar írók arczképei és életrajzai című gyűjtemény 1857-es második füzetében megjelent fametszet, amelyet a Vasárnapi Ujság a díszes kerettel együtt vett át 1859-ben, és a lipcsei Brockhaus F. A.-nál 1864-ben készült acélmetszet, amely a Toldy által válogatott Csokonai művek címképéül szolgált. Az előbbi a bécsi Rudolf Schischa litográfiájára (Kotsányi László kiadása, állítólag megvan a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában), az utóbbi az 1844-es - szintén Bécsben nyomott (J. Rauch) - Schedel (Toldy) kiadás kőrajzára megy vissza.


Rohn Alajos 1854-es Zrinyit és 1859-es Kazinczyt ábrázoló litográfiája
  
Mivel Zrínyi Miklós portréjának előképe Elias Widemann 17. századi rézmetszete, nem merülhetett fel szerzői jogi kérdés az új kiadásnál. Annál is inkább, mert az eredeti metszet a Heckenastnál 1854-ben megjelent A magyar költészet (Toldy Ferenc) Rohn Alajos címkép litográfiájának közvetítésével jutott a lipcsei metszőhöz, erre vallanak a haj és a sapka részletei, s noha az 1863-as első kiadáson már Pecz szerepel rajzolóként, nem sokat tett a portré átfogalmazásáért. Érdekesebb a Rohn-litográfia geometrikus, vonalas keretezése, amelyhez hasonló tűnik fel az 1859-ben, Kazinczy születésének 100. évfordulójára rendezett ünnepség alkalmából Heckenastnál kiadott, és szintén Rohn által litografált, a festményhez képest fordított állású, nagyméretű Kazinczy-képen is.


Lämmel szürke kartonra ragasztott próbalevonata:
Vörösmarty Mihály és Kazinczy Ferenc

Kazinczy Ferenc Akadémián őrzött olajfestménye, amelyet sokáig Johann Nepomuk Ender (1793-1854) művének tartottak, több reprodukcióban élt tovább. Bicskei Éva kiváló oknyomozó tanulmánya (Irodalomtörténet, 2016/1.) rámutatott, hogy Ender a Bécsbe vitt festményről  csak fordított állású rajzot készített a Magyar Tudós Társaság első Évkönyvének címkép metszetéhez, a festményt valójában Thugut Heinrich festette Kazinczyról, még a költő életében. 1858-ban a festmény, az 1833-as bécsi acélmetszet és a Vasárnapi Ujság 1857-es fametszete jelenthette a Lämmel-grafika előképét. Mindhárom ábrázoláson feltűnik a költő mellén  összefont karja, és a köpeny fellibbenő bal gallérja. Ehhez képest Lämmel acélmetszetén nem látszik a kéz, és a gallér lesimul. Ez Pecz közreműködését feltételezi.


 Thugut Heinrich: Kazinczy Ferenc, olajfestmény, 1830


Michael Hofmann acélmetszete Ender rajza után, 1833
Lämmel acélmetszete Pecz Henrik rajza után, 1858


R. Weibezahl, Haske és Társa fametszete, 1860
Simonyi A. felvétele a Szabadkai Kazinczy Emlényben, 1860
A lipcsei Brockhaus kiadó acélmetszete a Magyar koszorúsok albumához, 1863

Figyelemre méltó, hogy az 1859-es Rohn-, az azt másoló Werfer-litográfia, a Kempelen Győző Kazinczy-Ünnep Magyarorszagon 1859-ben című kiadvány Roland Weibezahl rajza alapján nyomtatott (Haske és Társa) fametszetű címképe, valamint az 1863-as lipcsei acélmetszet fordított állású. A karok és a kézfej ezeken sem látszik, talán az ovális kivágás szolgálhat erre magyarázatul. Ismert még Simonyi Antal fényképe, amely 1860-ban jelent meg Mukits Ernő Szabadkai Kazinczy Emlényében, de az sem Thugut festményéről készült, hanem a már fordított állású 1859-es nagyméretű, ünnepi Heckenast-lapról. Bár a képek tükrözése nem volt szokatlan, furcsa, hogy éppen az évfordulón ennyire nem ügyeltek a hitelességre.


Barabás 1857-es rajzáról készült Axmann-acélmetszet,
és a Remekírók-kiadás Pecz rajzaként feltüntetett Lämmel-grafika

A Vörösmartyt és Kazinczyt ábrázoló lap az egyetlen próbalevonat, amely a vékony szürke kartonon maradt.  (Néhány másik verzón még látszik a ragasztás nyoma.) A lap alján olvasható kérdőjeles attribució feltehetően a gyűjtőtől származik, aki Vörösmarty Mihályt Eötvös Józseffel tévesztette össze.

A Vörösmartyról készült Lämmel acélmetszet előképe Barabás 1857-es rajzának Josef Axmann-féle acélmetszete, amely Heckenast Hazánk című időszaki folyóiratának 1858-as első füzetében jelent meg. Lämmel részlethű másolatot készített a metszetről, egyedül az inggombot hagyta le. Már az 1860-as kiadás címképére rákerült a "Rajz. Pecz. H." jelzés, pedig az eredeti rajz elkészítésével Heckenast bízta meg Barabást. Megjegyzendő, hogy Tiedge János 1854-es Vörösmartyról készült fényképe  ekkor már hitelesebb ábrázolásnak számított, s ez Barabás erősen idealizált portréját is más megvilágításba helyezte. A nagyméretű litográfia, amely a Heckenast-féle íróportré sorozat része, és amelyet Rohn Alajos Pecz Henriknek a  Fővárosi Képtárban található Vörösmartyról készült tusrajza után litografált 1858-ban, szintén a Tiedge talbotípia fordított állású másolata.


Vörösmarty Mihály
Pecz Henrik tusrajza és Rohn Alajos litográfiája 
 Heckenast életnagyságú író portré-sorozatának első lapja, 1858
BTM KM  21.041 - MNM TKCs

Lämmel Arany János portréja az 1856-os Barabás-rajz után készült Axmann acélmetszetet követi, amely a költő kétkötetes Kisebb költeményeiben (és a Nővilág 1857/39. számában) jelent meg Heckenastnál. A kiadó a kisebb költeményeket a Magyar Remekírók sorozatában is meg akarta jelentetni, ezért készíttette el Lämmellel a könyvhöz illő méretű acélmetszetet az Axmann-grafika nyomán. Mivel Heckenast és Arany kapcsolata megromlott, a képet csak az Irodalmi kincstár harmadik, ballada-kötetében tudta közreadni, amelyben Aranynak - a korábbi kötetben már megjelent - hét rövidebb balladája kapott helyet, nyilván ezek közlési joga, ahogyan a címképé is, már a kiadónál volt. 
  

 Lämmel (avec la lettre) próbalevonata Arany János, Kölcsey Ferenc,
Petőfi Sándor és Katona József portréjával

A Budapesti szemle (1935) "Arany János a magyar képzőművészet tükrében" c. cikkében Soltészné Szilárd Kató írja: "Pecz Henrik Barabásnak 1855-i litográfiája hatása alatt szintén rajzolta Aranyt. Ezt a rajzot is Rohn metszette [sic] kőbe. A hatás annál nyilvánvalóbb, mivel 1858-ban még mindig szakállasan ábrázolja. Az orrban van csak lényeges eltérés, amennyiben Barabás tömpe orra helyében kissé hajlott, sasorrt találunk." Az 1855-ös Barabás litográfián Arany széles gallérú felöltőt visel, tehát egyértelmű, hogy Pecz rajza az 1859-ben meghirdetett életnagyságú író portré-sorozat litográfiájához, s nem a Lämmel metszethez készült, amelynek egyik kiadásán sincs feltüntetve a rajzoló neve. A Heckenast-sorozat második darabja, állítólag megvan a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában, de jelenleg lappang, noha érdekes lenne az ábrázolások összevetése.


 Kölcsey Ferenc
Pecz Henrik olajfestményén, 1859, PIM
és
Rohn Alajos litográfiája Pecz Henrik rajza után, 1859
Heckenast életnagyságú író portré-sorozatának ötödik lapja, MNM TKCs

Kölcsey Ferenc arcképét Anton Einsle festette meg 1835-ben (a képet az Akadémián őrzik). A festményről Johann Ender készített rajzot, némileg megváltoztatva a beállítást, a költő könyöklő karját egy lepel alá rejtve. Ezt a rajzot másodjára a weimari Carl August Schwerdgeburth metszette acélba az Aurora számára. Az eredeti, könyöklő beállítás szerepel Pecz Henrik PIM-ben levő 1859-es olajfestményén, a Heckenast-sorozat Kölcseyt ábrázoló lapján és Barabás Miklós rajzán, amelyről Mahlknecht acélmetszete készült. Lämmel metszetén Ender megoldása látszik, s a weimari metszet lehetett az előkép.

Katona József egykorú képmása csak másolatokban maradt fenn, Barabás is ezeket használta, s idealizálva ábrázolta az írót Szilády Károly kérésére, bár az 1856-os Horváth Döme által kiadott Bánk bán kötetben megjelent litográfián csak Reiffenstein és Rösch nyomdászok neve szerepel. Ez a kőrajz lett az alapja több későbbi ábrázolásnak, így Lämmel acélmetszetének is.

A nagyobb, négy portrét ábrázoló feliratozott lapokat valószínűleg nem a három, páros képmásról készült levonatokkal együtt, hanem valamivel később, talán 1859-ben vagy 1860-ban nyomták.



 Magyar írók arcképcsarnokai



  
Magyar írók arcképcsarnoka II., Vahot Imre kiadása, Strohmayer kőrajza, 1856

"Az irodalmárok vizuális panteonizációjának egyik legaktívabb szorgalmazója Vahot Imre volt", írja Révész Emese (Tanulmányok Budapest Múltjából, 34., 2009) Vahot a Danielik János szerkesztette Religio 1855/52. számában jelenti be: "elhatározám 32 ujabbkori magyar költőnek arczképét két nagy folio lapon, olly hiven, olly díszesen kiadni, mint minő a Magyar- és Erdélyország képekben czimü munkában megjelent hírneves egriek arczképcsarnoka." A megvalósult két nagyméretű tabló eltér a tervezettől. Mindkettő a Napkelet mellékleteként jelent meg 1856-ban, az elsőre 34 író és költő került, akiknek portréját Rohn Alajos rajzolta kőre Barabás Miklós és Tiedge János előképei után, a második "Magyar írók arcképcsarnoka" már 40 hírességet ábrázolt, a lapot Strohmayer Antal litografálta, és a bécsi Reiffenstein és Rösch nyomdájában nyomták.



  Vahot Imre: A magyar írók életnagyságú arcképcsarnoka
I. Petőfi -1858, II. Vörösmarty - 1859, III. Vahot Imre, 1859
IV. Lisznyai Kálmán - 1859 és V. Jókai - 1860

Ez a két tabló nem összekeverendő Vahot Imre másik vállalkozásával, amelynek "A magyar írók életnagyságú arczképcsarnoka" címet adta, s amelyet a Magyar Sajtó 1858. december 7-i számában hirdettek meg: "Vahot Imre előfizetést nyitott a „legjelesebb magyar irók“ életnagyságu mellkép-csarnokára. Az első folyam a következő jeleseket hozandja: Vörösmarty, Petőfi, Jókai, Lisznyai, Vahot Imre." Érdemes lenne egyszer összeszedni az elkészült portrékat, egy 1860-as hirdetésben a sorozat megrendelhető ábrázoltjai: Széchenyi, Széchenyi anyja, Petőfi, Jókai, Vörösmarty, Kisfaludy Sándor, Lisznyai és Vahot Imre. Idővel, mint minden hosszútávú vállalkozás, valószínűleg célkitűzésében és minőségében ez is változott, hígult. Az 5-ös számot viselő Jókai portré egy Simonyi Antal fotó után készült 1860-ban.
  

A Politikai Ujdonságok 1859-es hirdetése

1858 augusztusában a Pesti Naplóban olvasható, hogy Heckenastnál megjelent egy "igen jól talált" életnagyságú Vörösmarty-kép, amellyel a kiadó "oly gyűjteményt [szándékozik indítani], mely legjelesb magyar férfiaink arczképeit magában foglalja, és pedig oly nagyságban, melyben ezen arczképek még eddig nem jelentek meg." A portrékat olvasó- és kaszinótermek, kávéházak és ebédlők díszítésére ajánlják. A második, Aranyt ábrázoló lap már sajtó alatt van, jelentik. Ennek a sorozatnak a kezdetektől Pecz Henrik a rajzolója, ám ugyanebben a lapban nem túl szívélyes a képek fogadtatása:  "Itt eszünkbe jut a Heckenast és Peczféle üzlet, melyből a 3-ik kép is megjelent u. m. Jókai arczképe. A ki Jókait ismeri, megneheztel Pecz urra ki t. barátunk orrát, száját elferdité. Aztán Jókai nem dolgoztat oly szabó által, ki a baloldalra varja az attila gombját. Halljuk, a pesti magyar szabók nyilatkozni akarnak, hogy azon attilákat, melyet Pecz ur Aranyra, Vörösmartyra és Jókaira öltött, nem ők varrták." Természetesen Pecz itt is Barabást másolja.


Jókai Mór
Axmann acélmetszete Barabás 1858-as rajzáról a Nővilágban,
és Rohn Alajos litográfiája Pecz Henrik rajza után
, 1858
Heckenast életnagyságú író portré-sorozatának harmadik lapja
MNM TKCs

Mégsem Vahoté és Heckenasté volt az első életnagyságú arcképcsarnok, hanem a Tóth Kálmán által szerkesztett Hölgyfutár júliusban beindított sorozata. "...e kísérlet (Petőfi életnagyságu mellképe) gyönyörűen sikerült, s e lapok szerkesztője elhatározta az irodalom és művészet nagyjait ily életnagyságú mellképekben Kazay rajza után kiadni, s kedvezményül nyújtani a Hölgyfutár olvasóinak." Ez a sorozat valóban csak Petőfi és Vörösmarty mellképéig jutott, mert a fiatal művész, Kazay Lajos, 1859-ben meghalt. A kedvező fogadtatás ellenére, nem jelenhetett meg nagy példányszámban, mert a lap már áprilisban közölte az érdeklődőkkel, hogy "azokat, kik nálunk Vörösmarty és Petőfi életnagyságú arcképeire közelebb előfizettek, miután a mi saját kiadásunk elfogyott, Vahot Imre fogja kielégíteni."
  

Petőfi Sándor
Rohn Alajos litográfiája, 1858 
Heckenast életnagyságú író portré-sorozatának negyedik lapja
és a Lämmel-grafika

Lämmel Petőfi Sándor képe Rohn nagyméretű litográfiájára megy vissza, amelyet Heckenast 1858-ban jelentetett meg, az előbb leírtakból következően, negyedikként. Ez a kép a sorozat egyetlen darabja, amelyen nem szerepel Pecz Henrik neve rajzolóként, s kvalitásában is eltér a többitől. Leolvasható róla Barabás korábbi rajzainak hatása: beállítása és a költő hajfürtjei az 1846-os tusrajzra, és az arról készült Tyroler-metszetekre, a nyitott atilla alól előtűnő fehér ing az 1848-as térdképre megy vissza, a galléros köpeny Vahotnál csak Petőfi bal vállára borul, itt mindkét vállat takarja. 

  
Barabás Miklós: Petőfi Sándor (1846 és 1848) 

Ez a Petőfi-kép - noha Barabás rajzainak mozaikdarabjaiból építkezik - előzmény nélküli, s hogy művésze mennyivel avatottabb Pecznél, azt a Lämmel-féle acélmetszettel való összevetésben láthatjuk, amely feltehetően Pecz átrajzolása után készült, s amelyen a költő arckifejezésének érzékenysége inkább éretlenségnek tűnik. Felmerül a kérdés, hogy Heckenast nem Kazay Lajos művét vette át Tóth Kálmántól, amikor a Hölgyfutár sorozata megszakadt. Kazay Lajos - Pecz-cel ellentétben - a litografáláshoz is értett (noha A magyar kőrajzolás története nem említi a nevét). A Hölgyfutár sorozatának két lapja igen érdekes összevetésre adna lehetőséget, ha fellelhető lenne valahol.
 

Ismeretlen kiadású Petőfi-metszet
Josef Kriehuber litográfiája, 1867, Historisches Museum der Stadt Wien

A fenti, Petőfit ábrázoló lap aukciókon szerepelt. Kisméretű rézmetszet, balra a feliraton "Barabás 848" olvasható. Egyértelmű, hogy a Heckenast-féle íróportré sorozathoz köthető, Pecz acélmetszetét másolja. Természetesen Barabás 1848-ban nem készített két Petőfi-képmást, erről minden bizonnyal nem feledkezett volna meg műlajstromában. Inkább - ahogyan később is (ld. Borsszem Jankó, 1874) - a hasonlóságok alapján tulajdonították neki ezt a portrétípust. Rózsa György írja: "A másoló sokszor változtat a beállításon vagy a ruházaton, de az átvétel még mindig azonnal szembeötlő (például Kriehuber Petőfi-litográfiája Barabás nyomán)." Csakhogy Kriehuber 1867-es litográfiája nem Barabás, hanem a Heckenast-féle Rohn-litográfia után készült, még a ruhán sem változtatott, csak kiegészítette azt. 



Rohn Alajos litográfiája a Magyar Mihály könyvárusnál kiadott füzethez, 1848
Ismeretlen művész Barabás Henriette után: Petőfi Sándor volt honvéd őrnagy, kőrajz

Rohn fenti litográfiája azért érdekes, mert bár Petőfi életében készült, nem említik a költő arcképeivel foglalkozó munkák. 1848. március 28-án a Nemzeti Ujság tudósít A forradalom napjai című füzetsorozatról, amely Magyar Mihály könyvárusnál fog megjelenni. „Képcsarnok“ melléklete is lesz, „mellyben mindjárt az első füzetnél a forradalom derék kezdeményezőinek", többek közt "Petőfy a szabadság bátor s tettre buzdító dalnoká"-nak arcképe fog közöltetni. Egy három nappal későbbi hirdetés szerint, az arcképek külön is kaphatók lesznek. A tizenkét részesre tervezett sorozatból négy füzet valósult meg, a szöveget Nyáry Albert írta. Az első két füzetben Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula arcképét Rohn Alajos és Grimm Rezső litografálta, Walzel és Frank nyomtatta. A harmadik és negyedik füzetet Windischgrätz a budai egyetemi nyomdában lefoglaltatta, ezért egyetlen példány sem jutott belőle a közönség kezébe. Valószínűleg ebben szerepelt a fenti Rohn-litográfia, amely Barabás 48-as térdképét tükrözte, kijavítva a gombolást (az inggombot kivéve), és a magyar címert is visszarajzolva a bal oldalra.

A Heckenast-féle portré utóéletében sajnálatos állomások is voltak, ilyen az a litográfia, amely Barabás Henrietta festményéről készült. "A költő esetlen, vaskos alak itt, úgy, hogy a rajta lévő szép ruha és kard sem bírják érdekessé tenni." Amikor invenciózus művek többszöri áttétellel összefércelt eredményét látjuk, kísérteties hasonlóságot érezünk e 19. századi gyakorlat és a modern kor számítógépes photoshop alkalmazása között.



Pecz Henrik

(1813-1868)



Pecz Henrik: Csendélet
(forrás: artnet)

Pecz Henrik életéről nem sok tudható. A lexikonok szerint: „tanulmányait a müncheni Akadémián és a velencei Képzőművészeti Akadémián végezte. 1938-tól a bécsi Képzőművészeti Akadémia növendéke lett. Csendéleteket, tanulmányfejeket, arc- és életképeket készített. Kiállításokon 1840-1860-as években mutatkozott be.”  A Budapesti Hirlap 1858-ban beszámol egy rendkívüli istvánmezei dinnyetermésről - „Pecz Henrik itteni képíró, ki leginkább gyümölcsfestészettel foglalkozik, ezen nagy dinnyét illő környezetben lefestendi vagy talán már le is festette, s a legközelebbi műtárlatba adandja, a honnan a kép, kivált ha nem lesz igen drága, könnyen megtalálja az utat a múzeumi képcsarnokba.” 


Pecz Henrik: Önarckép, rajz
Marastoni Jakab önarcképe (1845) után készült litográfia

Pecz Henrik Pecz Samu (1854-1922) műegyetemi tanár nagybátyja volt, ezért került az építész birtokából több kép közgyűjteménybe a 20. század elején. Ilyen a fenti önarckép is, amely a kortárs Marastoni Jakab önarcképével mutat hasonlóságot, talán a jelentősebb mester iránti elismerés tanúságaként. Heckenast Gusztáv anyját is Pecznek hívták (Pecz Erzsébet Rozina 1775-1846), és Heckenast gyűjteményében is volt Pecz-csendélet. A rokoni kapcsolat magyarázhatná, miért lett Pecz Henrik Heckenast „házi rajzolója” az említett időszakban.

  
 Deák Ferenc Canzi és Heller fotóján, és a fotóról készült Pecz Henrik festményen
1860-as évek, Pecz Samu ajándéka 1912-ben, MNM TKCs

Pecz munkásságáról rendszeresen tudósítottak a lapok, csendéletei és zsánerjelenetei kedvező fogadtatásban részesültek. Heckenasttal való együttműködése ezzel párhuzamosan zajlott 1860 körül, s bár a munka természetéből adódóan kevesebb publicitást kapott, nem valószínű, hogy a jövőben számos önálló Pecz-portré előkerülésére számíthatunk. Tevékenysége kimerült mások alkotásainak másolásában, grafikai sokszorosításra való előkészítésében, s erre Heckenastnak szerzői jogi és anyagi megfontolásból lehetett szüksége. A PIM Kölcsey- vagy a Nemzeti Múzeum Deák-arcképéhez hasonló önálló művek más festmények vagy fényképek alapján készültek, ezért kell vitatkoznunk azzal a megállítással: „A kissé nyers színek, a szinte durván esetlen jellemzés mindenesetre nem tette népszerűvé ezt a kompozíciót, s [Deák arcképe] nem is tartozik a festő legjobb portréi közé." Nem világos, hogy a „legjobb portrék” kitétel mely művekre vonatkozik.


Barabás Miklós: Hildegárd Lujza bajor királyi hercegnő
színezett litográfia részlet, 1854 (wikipédia)
Pecz Henrik: Női portré, Rohn A. litográfiája, részlet, 1858, MNM TKCs

Ha összevetjük Barabás 1854-es litográfiáját Pecz hasonló beállítású női portréjával, jól láthatók a mesterségbeli különbségek. Míg Barabás minden részletet az ábrázolt személy idealizálásának szolgálatába állít, Pecz összességében tetszetős képének ügyetlen részletmegoldásai miatt darabos lesz, szétesik az arc. A haj hullámai monotonná válnak, a váll robusztus és széles, az arc körvonala természetellenesen szabályos, a szemek állása és mérete nem térszerű, bizonyítva, hogy Pecznek nem erőssége a portré műfaj. Nem véletlenül írja róla egy kortárs kritikusa: "Pecz Henrik megint egy új kőrajzzal tanúsitá, hogy az arcképekbe nem tud szellemet önteni."




A díszkeret

   



  
Báró Radák Istvánné (1857) és Csokonai Vitéz Mihály (1859)
a Vasárnapi Ujság illusztrációi

A díszes keret - mint elválasztóelem - a nagy, tablókba rendezett arcképcsarnokok kézenfekvő megoldása volt, de a keretnek másfajta kompozíciós szerepe is lehetett. Báró Radák Istvánné portréja a Vasárnapi Ujság 1857/15. számában ezt az esetet példázza. Érthetők P. Szathmáry Károly mentegetőző sorai: "Azok, kik ősanyáinkat kezökben karddal szeretik képzelni, lehet, hogy e szende anyai tekintetben eszményképüket föl nem találják: de kik a nőben földre küldött angyalt, a háziasság és jótékonyság nemtőjét keresik, tisztelettel fognak itt kalapot emelni." Az arckép minden olyan idealizáló, heroizáló jelleget nélkülöz, amely a kortárs portréábrázolások jellemzője volt. Fénykép után készülhetett, s nem a legösszeszedettebb pillanatában mutatja a nemes hölgyet. Arckifejezése kínosan közvetlen, öltözéke rendezetlen. A díszkeret ezt az esetlegességet próbálja korrigálni, elemelni az ábrázolást a hétköznapiság szintéjétől.

  
Heckenast Gusztáv: Magyar írók arczképei, életrajzai, I. füzet, 1857

Ez a keret ad vizuális egységet a Heckenast Gusztáv Vasárnapi Ujságjában közreadott arcképek füzetekbe rendezett sorozatának is. A negyven képből álló gyűjtemény portréinak döntő többsége korábban már megjelent a lapban, a többi a következő években fog megjelenni. Csokonai és Czuczor Gergely képe már a kerettel együtt kerül be az újságba. A keret a különböző művészek stílusát és kvalitását is megkísérli közös nevezőre hozni.


 Marastoni József: Kossuth Lajos, Rohn és Grund (1867)
Gróf Széchenyi István, Rohn (1860)
kiadja: Heckenast Gusztáv


Kölcsey Ferenc nagyméretű, jelzetlen portréja

Korábban már említettük a Kazinczy-évfordulóra Heckenastnál megjelent díszkeretes (fordított állású) litográfiát. Ezt több is követte a sorban, pl. Széchenyi, majd Kossuth, de a nagyméretű sorozat jelzetlen, színezett és körülvágott darabjai, pl. Petőfi és Kölcsey, felbukkannak  később, hasonló nagyméretű, dekoratív keretbe ragasztva. Nyilván a sorozat önálló életet kezdett élni. 
  

Kisfaludy Károly

A Magyar Remekírók és az Irodalmi Kincstár tíz portréjának mindegyike körül más a dekoratív keret. A levonatokon a keretek köré a "Rahmen v. Mart. Laemmel gez. M. Laemmel gest." ceruzás felirat került. Ez Moritz fia, Martin kézírása lehet, mivel apja "ä"-val, míg ő "ae"-vel írta a nevüket. Csakhogy Martin az 1900-as évek elején már rosszul emlékezhetett, a lapok alján olvasható 1865-ös datálással szemben az első metszetek már 1858-ban megjelentek Pesten, s ekkor ő még csak kilenc éves volt, nem valószínű, hogy ő rajzolta a kereteket.  
   



Önálló portrék


      
Moritz Lämmel: Báró Jósika Miklósné, Podmaniczky Júlia bárónő
acélmetszet próbalevonat, Nővilág, 1859

Báró Podmaniczky Júlia (1813-1893) író, műfordító, Jósika Miklós második felesége volt. Portréját Heckenast Gusztáv nem véletlenül rendelte meg a lipcsei Moritz Lämmelnél. Bár emigrációjuk korábbi állomása Lipcse volt, a Jósika-házaspár ekkor már Brüsszelben élt, megszilárdult anyagi körülmények között. Jósika regényeit a forradalom előtt Heckenast adta ki, de a bukást követően megjelent műveinek címlapján Jósika neve helyett csak „az Eszther szerzője” szerepelhetett. Felesége ekkor már heti rendszerességgel írt elbeszéléseket és divat-tudósításokat a Nővilágba és a Hölgyfutárba, évekig közölt híreket a főúri körök viseletéről, divatjáról. Önálló művei, mint a Közlések külföldről, az Éva és a Családélet Heckenastnál jelentek meg. 1863-ban Pályavezető: jó tanácsok világba lépő fiatal leányok számára című életvezetési tanácsadója józan, gyakorlatias szemléletével emelkedett ki a kor hasonló művei közül.


Jósika Júlia
a Victoria 1862. február 8-i, és a Vasárnapi Ujság 1861. február 24-i számában

A Nővilág 1859-ben közölt acélmetszete egy brüsszeli fényképész felvétele alapján készülhetett, s Jósikáné távolléte miatt, egyedüli forrásként, később számtalan változtatáson ment keresztül. 1861-ben a Vasárnapi Ujság 8. számában jelent meg fametszetben, a korábban már bemutatott egyenkerettel. Ez az illusztráció került Hentaller Mariska A magyar írónőkről című 1889-es életrajzgyűjteményébe is, és Jósikáné 1893-as halálakor a Vasárnapi Ujság nekrológja mellett, eltérő kerettel, ismét ezt a fametszetet közölték. Az egyetlen ábrázolás, amely nem Lämmel metszetére vezethető vissza 1862-ben jelent meg a berlini Victoria című képes szabásminta és divatújságban, melyben Ida von Düringsfeld bárónő (1815-1876) méltatta Jósika Júliát, s a mellékelt fametszetet D. Schmid (?) készítette minden bizonnyal egy fotó után.
 

 Bajza Lenke és Jósika Júlia
Magyar írónők arczképcsarnoka, Grimm R. litográfiája, 1862

Szintén 1862-ben Pfeifer Ferdinánd kiadásában látott napvilágot a "Magyar írónők arczképcsarnoka" címet viselő, nagyméretű litografált tabló, huszonegy arcképpel, melyet Grimm Rezső rajzolt kőre, és a Pollák Testvérek nyomtak Pesten. A legfelső sor második portréja, Lämmel acélmetszetét felhasználva, Jósika Júliát ábrázolja. A szomszédos ovális képkivágatban Bajza Lenke látható.


Heckenast Gusztávné, Bajza Lenke
Pecz Henrik festményének fotóreprodukciója és Mayer György fényképe,
1860-as évek eleje
   
Bajza Lenke (1839-1905) magyar írónő, Bajza József költő és Csajághy Júlia, Vörösmarty Mihály sógornőjének lánya, 1858 és 1863 között Heckenast Gusztáv harmadik felesége volt. Ő is a Nővilág munkatársai közé tartozott, portréját Györgyi Alajos festette meg, három fényképét a Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtárában őrzik. Az ovális Pecz-olajfestmény fotóreprodukciója a MNG Adattárában, a Kopp-gyűjtemény anyagában szerepel. A fenti egészalakos felvételt Mayer György készítette. Mindkét kép Bajza Lenke Heckenast Gusztávval kötött házasságának idején készült.


 A Családi Kör 1862/50. számának illusztrációja
R. Weibezahl kőnyomata


  V. Katzler litográfiája, 1866
"Nyomtatott Stoufs Jos. műintézetében, kiadja: Emília"
forrás: Magyar bibliofília

A Családi Kör 1862/50. számában megjelent, R.W. monogrammal jelzett, litografált arckép szintén Lämmel metszetére vezethető vissza, bár az írónő ruháját átrajzolták. A jelzés, amely feltűnik a lap néhány divatképén is, Roland Weibezahl nevét takarhatja, akinek más munkái is ismertek 1860-ból. Ugyanez a beállítás rákerült az 1866-ban Bécsben nyomtatott "Családi Kör 2-dik félévi műlapjára", amely "Huszonöt költőnk arczképe az 1848 utáni korból" címet viseli. Vinzenz Katzler osztrák litográfus munkáján legfelül Jósika Júlia szerepel.

  
 Moritz Lämmel: Tóth Kálmán, acélmetszet, kb. 1860

Tóth Kálmán (1831-1881) nem tartozott Heckenast rendszeresen foglalkoztatott szerzői közé. 1858 októberében a Vasárnapi Ujság adta hírül: "Tóth Kálmán összes költeményeit Heckenast Gusztáv tette sajátjává, ki azokat majdan két erős kötetben, szerző aczélmetszetü arczképével fogja kiadni." Az 1860-ban megjelent kötetnek nem lett több kiadása. Magyarázhatja ezt a tényt, hogy 1856-tól Tóth Kálmán a Nővilág rivális lapja, a Hölgyfutár szerkesztője volt. Az acélmetszet Lämmelnél készült Lipcsében, nem fénykép, hanem egy jókezű művész rajza után.

Tóth Kálmánról viszonylag sok fiatalkori kép ismert. Barabás három rajzot készített róla, az elsőt 1853-ban Walzel Ágost Frigyes litografálta a Budapesti Viszhang mellékleteként, a másodikat 1854-ben a Nagy Ignác által kiadott költemények címképéhez (Rauch, Bécs), végül 1855-ös képmását a Hölgyfutár négyes portrémellékletén. Marastoni József (Borsos József fotója után) 1862-ben a Gombostű mellékletéhez, majd 1867-ben Baja országgyűlési képviselőjeként rajzolta le, ugyanő 1862-ben az Ország Tükrébe (22. sz.) Canzi és Heller fotója után, ahogyan Danieletto és Politzer kőrajza is a Canzi és Heller fotó variánsát követi a Családi Kör 1866/15. számában. Ismert fényképei a 60-as évekből Schrecker Ignáctól és Borsos Józseftől a Szabó Ervin Könyvtárban, Canzi és Heller műterméből a Petőfi Irodalmi Múzeumban található.

Merő feltevés, hogy a költemények kötetének címképe, az ekkoriban a Hölgyfutárnak is dolgozó, Münchenben Carl Rahl-, Pesten Marastoni-tanítvány Kazay Lajos műve is lehet. A költő aláírásán kívül nem szerepel más a metszeten, a ceruzás meghatározás a metsző fiának kezétől való: "Moritz Laemmel gest. Leipzig"


Moritz Lämmel: Toldy Ferenc
acélmetszet Barabás Miklós fényképe után, 1863

Heckenast a negyvenes évek óta dolgozott együtt Toldy Ferenccel (1805-1875), aki ekkorra már az irodalmi élet egyik központi alakjává vált. Később, az 50-es és 60-as években állandó szerkesztője lett Heckenast irodalmi kiadványainak. Toldy érdeme, hogy irodalomtörténeti munkáiban elsőként gyűjtötte össze és dolgozta fel a magyar irodalmi emlékanyagot, megteremtve annak történeti és esztétikai szemléletét. Heckenast is jelentős szerepet vállalt Toldy Ferenc összefoglaló munkáinak kiadásában. Ezek közé tartozik A magyar költészet története (1854, második kiadása 1867-ben) és A magyar költészet kézikönyve (1855). Az előbbi 1863-as német fordításának, a Geschichte der Ungrischen Dichtung von den ältesten Zeiten bis auf Alex. Kisfaludy című kötetnek előképeként jelent meg a fenti Lämmel-metszet. A felirat szerint Barabás Miklós fényképe után készült, s a fakszimile aláírás alatti "Kiadja Heckenast Gusztáv Pesten" sort Toldy kézikönyvének 1876-os második, átdolgozott, magyar nyelvű kiadásához a "Kiadja a Franklin Társulat Budapesten"-re vésték át.


                            A fénykép, amelyről a                                  Simonyi Antal fotójának 
                          Lämmel-metszet készült                                 későbbi felhasználása 

Az Ország Világ 1906. március 25-i számának (XXVII/13.) „Emlékezés Toldy apánkra” című írása gazdag képanyaggal mutatja be a neves irodalmár portré ábrázolásait. Rögtön az első arckép az az 1862-es fotó, amelyről a Lämmel acélmetszet készült, itt azonban Simonyi Antalt tűntetik fel fényképészként. Simonyinak egy egész alakos fotóját is közli a cikk 1861-ből, Toldy ezen is csípőre teszi a kezét, de a két kép biztosan nem egy időben készült. Az utóbbi Simonyi kép, kinagyítva egy 1896 utáni Klösz György kartonon is ismert, bizonyítva, hogy a szerzőség megállapítása a későbbi korok számára már jelenthetett nehézségeket. Ezért valószínűbb, hogy a Lämmel-metszet előképének metszeten feltűntetett forrását hitelesebbnek tarthatjuk.



Lämmel, nem mellesleg...


...olyan jelzetlenül maradt grafikai lapok metszője is, amelyek igen széles körben terjedtek, mégis máig ismeretlen művész alkotásaként jegyzik őket. (Ezért is bánhatjuk, hogy a hagyatékban maradt levonatok szétszóródásával nehezen rekonstruálhatóvá válik az életmű.) Ilyen például az a Goethét és Schillert ábrázoló acélmetszet, amelyek Christian Oeser Briefe an eine Jungfrau über die Hauptgegenstände der Aesthetik című, a lipcsei Friedrich Brandstetternél kiadott, igen népszerű, és számos kiadást megért munkájának illusztrációjaként jelent meg 1865-től szinte minden évben új kiadásban.


  
Theodor Langer (1819-1895) Goethét és Schillert ábrázoló acélmetszete az 1859-es kiadásban, középen a weimari Goethe-Schiller Denkmal, Ernst Rietschel bronzszobra, 1857

A mű kulcskiadása az 1859-es hatodik, kiegészített kötet, amelybe belekerült Goethe és Schiller acélmetszett arcképe, melyeket Theodor Langer készített az 1857-ben átadott weimari Goethe-Schiller emlékmű fényképe, és a szobor alkotója, Ernst Rietschel professzor útmutatása alapján. Már ebben a kiadásban is szerepelt két Lämmel-metszet: az egyik W. Kaulbach, L. Beethoven és Ch. Rauch hármas portréja, a másik a Laokoon-csoport, ám ezeken szerepelt metszőjük neve.


 Goethe és Schiller Karl Moritz Lämmel acélmetszetén, 1865

Az 1865-ös kiadásban már nem Langer szoborszerűséget hangsúlyozó metszetein láthatjuk Goethét és Schillert, az új művész élettel töltötte meg elődje portréinak körvonalait, de hogy a metsző Lämmel, azt csak a hagyatékban maradt két próbalevonatra ceruzás kézírással írt „M. Lämmel gest.” felirat alapján tudhatjuk, ellentétben a Sixtusi Madonna reprodukciójával, amelyre rákerült Lämmel neve. Bár a két metszet rendkívül gyakori, sem Hermann Rollett 1883-as Die Goethe-Bildnisse nem említi, sem későbbi ikonográfiai munkák nem kapcsolják Lämmelhez.


Moritz Lämmel: Nikolaus Lenau
acélmetszet, 1852

Az 1852 és 1854 közt megjelenő Moderne Klassiker. Deutsche Literaturgeschichte der neueren Zeit in Biographien, Kritiken und Proben köteteiben közölt író- és költőportrék több jelzett és jelzetlen acélmetszetének is Moritz Lämmel az alkotója. Rögtön az első kötetben a magyar születésű Nikolaus Lenau (1802-1850) képét is ő készítette, bár ez nincs feltüntetve a metszeten, csak a próbalevonatra írt ceruzás feljegyzésből tudhatjuk.


        C. Mahlknecht (1838)                 C. Kotterba (1849)                        C. Mayer (kb. 1850)   
                                                                
Kortárs vélemény szerint Lenauról Carl Rahl (1812-1865) készítette az egyetlen hiteles képmást, így az összes ábrázolást a másolás és a fantázia kombinációjának kell tekintenünk. Moritz Lämmel portréja arra az acélmetszetre vezethető vissza, amelyet Carl Mahlknecht a Gedichte 1837-es, harmadik kiadásában Andreas Staub (1806-1839) festménye alapján készített. A korábbi ábrázolások zilált hajfürtjeihez képest itt jelenik meg először a rendezett, de a valóságtól eltérő, jobb oldalon elválasztott haj. A mellén összefont karú költő magabiztos, kiegyensúlyozott ember benyomását kelti, tekintetéből még hiányzik a későbbi portrék reményvesztettsége, amellyel a művészek a költő utolsó, döblingi pszichiátriai szanatóriumban eltöltött éveinek ismeretében a jellemrajzot árnyalták. A folytatásokban megjelenő Album österreichischer Dichter 1849-es első füzetébe Carl Kotterba (1800-1859) acélmetszete került, Frank rajza után, aki Mahlknecht metszetét fogalmazta át. A költő karját ölébe ejti, amitől a test egyensúlya felborul, s a művész ezen egy szék háttámlájának feltüntetésével segít. Carl Mayer díszkeretes képmása, amely a Gallerie der Deutschen Klassiker 1850 körül, 25 acélmetszetű illusztrációval induló, és az évek során egyre bővülő album portréi között található, Kotterbát másolja, ezt a felöltő vállon vetett ráncai teszik egyértelművé. Lämmel metszete is Kotterba beállítását veszi át, de a háttér sötét árnyékának átrajzolásával kiemeli a fejet.
     


Á propos Lenau...



Nikolaus Lenau
Georg Mayer másolata, mestere, Carl Rahl 1834-es festménye után, részlet
Ismeretlen fényképész dagerrotípiája után készült másolat

A Neue Freie Presse 1886. május 16-i számában olvashatunk a weinsbergi Kerner-házról, amelynek fogadószobájában függ Carl Rahl Lenauról készült "mesterműve". A költő rövid időt töltött ebben a kisvárosban, mialatt Faust című költeményén dolgozott. Ha Rahl ábrázolását - tanítványa, Georg Mayer másolatában - összevetjük egy ismeretlen lelőhelyű, ismeretlen mesterű dagerrotípia fényképmásolatával, fogalmat alkothatunk Lenau vonásairól.


Joseph Hirschhäuter:
Lenau porcelánbüsztje, 1854
A weidlingi Lenau-sír domborművének másolata Mosonmagyaróváron

A Wanderer bécsi politikai napilap 1850/399-es számának tárcarovatában "Lenau képe. Vázlatkönyvemből" cím alatt J. M. Aigner beszámol arról, hogyan festette a már elborult elméjű költő arcképét. A félbemaradt portré, amelyet nem kíván soha közszemlére tenni, Ludwig August Frankl költő tulajdonába került. Lenau halálával kapcsolatban is felmerült egy dagerrotípia, talán éppen a fent látható. A szobrász Joseph Hirschhäuter Lenau halotti maszkjának és egy dagerrotípiának segítségével kisméretű szobrot készített Lenauról, de a költő sírján lévő medalionos domborművet is ő mintázta. A Bécs Múzeum gyűjteményében őriznek egy apró porcelán mellszobrot, amelyet Hirschhäuternek tulajdonítanak, bár az 1851-es tudósításokban egy egészalakos kisplasztikáról van szó: "A megörökített költő rövid magyaros bundában mélázik egy villámsújtotta tölgynek dőlve, kezében félig nyitott könyvvel. Reméljük, hogy ezt a sikerült műalkotást hamarosan a helyi műkereskedések kirakatában, valamint a költő számos tisztelőjének dolgozószobájában láthatjuk viszont." Talán ez a szobor inspirálta 1863-ban a Gartenlaube Herbert König W. Haase fametszetében közölt rajzát.

  
Alois Nigg: Nikolaus Lenau, kb. 1863

Az Eduard Castle szerkesztésében kiadott Sämtliche Werke und Briefe in 6 Bänden - Nikolaus Lenau 1913-ban megjelent ötödik kötetében szerepel Lenau fényképe, amely a megadott információ szerint, egy 1844 körül készült dagerrotípia másolata. A dagerrotípia (vagy a másolat?) a kiadás idején Anka von Löwenthal bárónő, Sophie von Löwenthal menyének tulajdonában volt Bécsben. Mindössze ennyi tudható meg a képről, talán ezért lehet érdekes a hozzám került fenti vizitkártya-kép, amelynek verzóján a fényképész neve is olvasható. A Lexikon zur Fotografie in Österreich 1839 bis 1945 szócikke szerint Alois Nigg (Bécs 1818 - u.o. 1889) 1863-tól működtetett műtermet a wiedeni Wienstrasse 791. szám alatt, tehát a körülvágott, kartonra ragasztott, ovális albuminkép ebben az időben készülhetett. Mivel Lenau ekkor már rég halott volt, Nigg képe egy 1850 előtt felvett dagerrotípia másolata, amely ekkor a fényképész birtokában lehetett. Alois Nigg, az említett lexikon szerint, Ender, Kupelwieser és Waldmüller tanítványaként a bécsi Szépművészeti Akadémiát látogatta, majd 1839-től dagerrotípiával és talbotípiával is foglalkozott. A Photographische Correspondenzben közölt üvegműterem-tervét (1867) a pozsonyi Kozics Ede építette meg, akinek nekrológját Nigg írta 1874-ben az említett szaklapban. Könnyen lehet, hogy az eredeti felvétel nem véletlenül volt Nigg keze ügyében, ő készítette azt is. Ilyen másolatból több is lehet, ezért a fenti összefüggés nem különösebb újdonság, az már érdekesebb kérdés, hogy az eredeti felvételek megvannak-e még valahol? Peter Wilhelm Friedrich von Voigtländer (1812-1878) bécsi optikus, az Albertina gyűjteményében őrzött dagerrotípián ugyanolyan széken ül, mint Nikolaus Lenau. Igen valószínű, hogy a két képet ugyanaz a fényképész készítette, talán Alois Nigg.


 Heckenast Gusztáv sírja Pozsonyban
csemadok.sk/emlekhelyek








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése