Kaposy József Dante-kutató
és fia, dr. Kaposy Ferenc belgyógyász
(1863-1922)
Egy korábbi bejegyzésben olyan fényképgyűjteményről esett szó, amelynek családi háttere sem érdektelen. A fiatal fényképész apja, Kaposy József, ma már nem közismert személy, bár a lexikonok még említik a nevét: irodalomtörténész és műfordító volt.
„Daliás, mégis szerény alakját, tudós nyugalmát, szenvedélyes, rajongó tekintetét olyan régen ismertem az egykori Pestről, hogy úgy tűnt fel néha, amikor olykor évekig nem találkoztam vele, mint valamely ifjúkori olvasmány hőse, akit végig az életen nem felejthetünk. Úgy képzeltem néha, hogy Dantéval, a csodálatossal barátkozik, amikor senki sem látja. [...] Máskor pedig, amikor az egyetemi könyvtár felé haladt a hivatalába, azt hittem, hogy tán Assisi Szent Ferenc lépked mellette, hisz ő is az ideálja volt" - írja róla Krúdy.
A századforduló irodalmi közegében jól ismerték, fiatal írókat gyűjtött Centrál kávéházi asztala köré, és a visszaemlékezésekből úgy tűnik, nemcsak elismerték, szerették is. Krúdy jellemzése találó, lehetett benne valami a tragikus hősből, és jól látta rajta a vallással meghasonlott, célját vesztett rajongást is, amely az irodalomban talált kielégülésre.
József Zalaapátiban született 1863. február 25-én, Klaisz Leopold ácsmester lányának, Annának Kain József vendéglőssel kötött második házasságából, egyedüli gyermekként. (Nevét 1881-ben Kaposira, majd 1919-ben Kaposy-ra változtatta.) Háromévesen veszítette el apját, mostohaapja, Magyar Elek posta- és távírótiszt (Magyar Elek újságíró apja) nem pártolta az értelmes fiú taníttatását, valószínűleg ezért választotta az egyházi pályát. Iskoláit Budapesten kezdte, de már Esztergomban érettségizett mint kispap. Simor János hercegprímás a bécsi Pázmáneum magyar papi nevelőintézetbe küldte, ahol kitűntetéssel fejezte be tanulmányait az egyetem teológiai karán. A latin és a német mellett már itt megtanult angolul, olaszul és franciául.
1884-ben gróf Károlyi Gyula meghívta gyermekei, Erzsébet és Mihály mellé Bad Gasteinbe a szünidőre. Három évig maradt nevelő a Károlyi-családnál, ezalatt beutazta Franciaországot, Svájcot, Belgiumot, Németországot és Olaszországot. Károlyi Mihály emlékiratában csak futólag említi egyik nevelőjét, egy katolikus papot, akinek különös büntetési módszere a napi kétszeri misehallgatás volt, és aki tudatosította benne, hogy kivételes vagyoni helyzetére tekintettel, bőkezűbbnek kell lennie. Kaposyt 1885-ben szentelték pappá, manuduktora Novák Lajos Esztergom főegyházmegyei áldozópap, tanár, kanonok és egyházi író volt. A felszentelés után a fiatal papot fővárosi polgári és kereskedelmi iskolákhoz nevezték ki hittanárnak.
A fiatal pap, kb. 1896
A nyolcvanas évek elején a Koszoru három tanulmányát közölte, kettőt Dantéről, egyet Walter Scottról. Ugyanitt jelent meg folytatásban Lamartine: Graziellájának fordítása is. Más lapokban is írt különböző témákról: Miltonról, Byronról, Michelangelóról, Ravennáról, Mikes Kelemenről és Kölcseyről. 1888 és 1891 között a Katholikus Egyházi Közlöny irodalmi rovatának vezetője, 1902 és 1905 között az Egyházi Közlöny szerkesztő bizottságának tagja volt.
Különböző álneveken is publikált: A. B., Constantinus, Cosinus, Delta, Tankréd, Exorcista, Palóc Regő, stb. Takács Ferenc a Magyar Narancsban (2009/36) Karinthy Frigyes Egy komisz kölök naplójának fordítása kapcsán felveti, hogy az 1900-as Egy rossz fiú naplójának Delta álnév alatt megjelent fordítása, amelyet Karinthy "elsvindlizett", talán Kaposy Józsefé lehet.
1896-ban Kaposy és Klinda Teofil szerkesztette a Nyugalmas órák c. elbeszélés antológiát a Magyar Szemle kiadásában, amelynek sikerén felbuzdulva 1897-ben megjelent az újabb, Mult és jelen c. kötet, majd ugyanebben az évben Idegen Világ címmel külföldi szerzők novelláiból is készült egy válogatás, amelynek a két szerkesztő - mások mellett - fordítója is volt. Kaposy szerzőként is szerepelt az 1898-as Magyar Szemle Emlék Albumában.
A bronz Dávid szobor előtt a firenzei Michelangelo téren
Többször járt külföldön, 1893-ban „műtörténelmi és egyháztörténeti tanulmányok céljából” utazott Rómába, 1896-ban a Szentföldre tervezett utazást Roskovics Ignác társaságában, hogy egy millenniumi Biblia kiadás illusztrálásához a bibliai események helyszínét tanulmányozzák. A kulturális életben betöltött fontos megbízásai mellett egészen az 1900-as évekig a VIII. kerületi polgári fiúiskola (Práter u. 12.) a VIII. kerületi községi polgári fiúiskola (Német u. 44.) és a IX. kerületi polgári fiúiskola (Knézits u. 17.) hitoktatója is volt.
A Magyar Szemle katolikus szépirodalmi hetilap életének leghosszabb, 1890 és 1905 közti szakasza Kaczvinszky Lajos és Kaposy József nevéhez fűződik. Krúdy így ír erről: „Az Új utcai ház rózsafás kertjének másik részében tartózkodott a Magyar Szemle szerkesztője, Kaposi József doktor, aki valaha püspök is lehetett volna, ha nem hagyja el az egyházi pályát. Ám akkoriban még komoly, ünnepélyes, fiatal katolikus pap volt, aki a legszerényebb írócskát is olyan reverenciával fogadta szerkesztői irodájában, mintha egy akadémikus jött volna hozzá látogatóba. [...] ezt a kedves, okos, megértő fiatalembert sohasem felejthetem el. Nem volt több huszonhat esztendősnél, mikor már öreg íróbácsik fordultak hozzá olyan bizalommal, mint az apjukhoz. [...] A fiatal íróknak meg valóságos mentoruk volt ez a fiatal pap, együtt olvasta velük műveiket, javított és tanácsokat adott, oktatott és biztatott: egyike volt azoknak a régivágású szerkesztőknek, akik valaha egész írói generációkat neveltek föl.”
Krúdy mellett olyan írók bontogatták szárnyaikat a lap hasábjain, mint Tarczai György (Divald Kornél), Prohászka Ottokár, Kárpáti Aurél, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső és Hevesi Sándor. Amennyire modern és haladó volt a lap irodalmi szemlélete, annyira maradi a társadalmi és a közéleti kérdésekben. Heti tárcáiban odaadással tárgyalta a felső tízezer életének eseményeit, kritizálta és támadta a liberális sajtót, a nemzetiségi kérdésben sem emelkedett felül a kor előítéletein, és az antiszemitizmus ügyében is megosztott és változó volt a magatartása. (ld.: Sinkó Ferenc cikke, Vigília, 1969).
A Szent István Társulat székháza
1895-ben a Szent István Társaság Tudományos és Irodalmi Osztálya felvette Kaposyt a tagjai közé, majd 1898-ban nagy szavazati többséggel igazgatóvá választották. „A magyar katolikus életnek ebbe az előkelő kultúrintézményébe új életet öntött, a nagy múltú társaságot nemesen vett modern alapokra fektette s nyomdai, könyvkiadó és könyvkereskedelmi részvénytársaság alapításával tekintélyesen felvirágoztatta. Érdemei elismeréseül X. Piusz a pápai titkos kamarási címmel jutalmazta.” (Notter Antal: A Szent-István-Társulat története. Bp., 1904.)
Igazgatósága alatt a Társulat tevékenysége kiegészült a nép- és középiskolai tankönyvek kiadásával, valamint sok igényes kiállítású ifjúsági és szépirodalmi mű dicsérte működését. Létrejött a Szent István Társulat Stephaneum-nyomdája, amely pár év alatt előkelő helyet vívott ki magának a főváros nyomdái között, 1903-ban a könyveken és egyéb nyomtatványokon kívül 4 napilap, 11 hetilap, 5 kéthetenként megjelenő lap és 13 havi folyóirat készült itt. 1898-ban a társulat új épületet kapott a Szentkirályi utca 28. szám alatt (ma a Pázmány Péter Katolikus Egyetem). 1906-ban Kaposy József lemondott igazgatói tisztéről, és a Magyar Szemle főszerkesztői állását is feladta. Távozását a lap megújulásának szükségszerűségével magyarázta.
(1838-1904) (1871-1963)
Az egyházi és világi állások feladása mögött magánéleti válság húzódott. Kaposy kilépett az egyház kötelékéből is, ahogyan Babits írja, „a fényes karrier helyett a szerény és magányos munkát, a Tudományt és a Család boldogságát választotta”. Formálisan református vallásra tért, hogy 1906-ban feleségül vehesse gyermekei anyját, Dulácska Herminát, akivel az 1880-as évek végén ismerkedett meg, s aki nem kevésbé hányatott családi háttérrel rendelkezett. Hermina apját, Dulácska Gézát, az Orvosi Hetilapban közölt életrajzában Szállási Árpád „szelíd, türelmes lény”-ként írta le, de a fennmaradt fénykép tanúsága, és az a tény, hogy első feleségét még végrendeletében is okolja (BFL), noha annak halálakor már évek óta házvezetőnőjével élt, akitől gyermeke is született, arra utal, hogy nem volt könnyű természet.
Ugyanakkor az érdemeit sem lehet elvitatni. A Rókus-kórház főorvosa, tizenkét éven át a Gyógyászat szerkesztője, és a Budapest és környéke természetrajzi, orvosi és közmívelődési leírása (1879) című háromkötetes könyv társszerkesztője volt. Az 1864/65-ös tífuszjárvány idején hidegvizes borogatással és jódkálival ért el alacsonyabb mortalitást, ellátta a fegyenckórház orvosi tisztét, számos jelét adta szociális érzékenységének. Szabadidejében szépirodalmi, ifjúsági és népszerűsítő műveket fordított, Dickens Pickwick-klubjának egy részét, Hoffmann Ferenc négy ifjúsági regényét, Marryat Rüstig Zsigmond, a brémai kormányosát és Martin M. A természet három országa című tankönyvét ültette át magyarra. Mint a Szent István Kórház osztályvezető és felügyelő főorvosa halt meg 1904-ben.
Ferenc és Miklós, kb. 1900
Kaposy Józsefnek három fia született, az első, József, néhány hetes korában meghalt. Kaposy ekkor az Üllői út 18. szám alatt lakott, míg Dulácska Herminát a budapesti cím- és lakásjegyzék a József körút 15. számú ház tulajdonosaként említi. Örökségét anyai ágon szerezte, nagyanyja a tehetős Libasinszky-család leszármazottja volt, akik Hild Józseffel építtettek villát (XII. Mátyás király út 14/c), és övék volt a Pilvax kávéházról elhíresült belvárosi épület is. 1906 után a család a József körút 77-be költözött, Babits Mihály itt kereste fel Kaposy Józsefet.
A család Salzburgban
A közös utazások a kilencvenes évek végén nyaralásnak indulhattak olyan fürdőhelyekre, mint a belga Ostende, a német Bad Schandau vagy az olasz Alassio, Viareggio és Velence. Kezdetben a fényképezés is az apa kedvtelése lehetett, némelyik képen látszik, hogy a fiúk még igen fiatalok. Külföldön zavartalanul mutatkozhatott együtt a család, Kaposy József nyugodtan viselkedhetett apaként, nem kellett azt a látszatot keltenie, mintha csak „gondviselője” lenne a gyermekeknek, akiket az édesanyjuk magányosan nevelt. Ahogy a fiúk cseperedtek az utazgatás fokozatosan vált kulturális zarándoklattá. Az „idegenvezetésben” Kaposynak gyakorlata volt, előbb a Károlyi gyerekekkel, később egyedül is bejárta már a nevezetes helyeket.
Kaposy József ex librise
1911-ben megjelent Kaposy József főműve a Dante Magyarországon. Ez a munka - az eltelt száz év alatt meghaladott megállapítások és az azóta összegyűlt ismeretanyag ellenére - máig mérföldkőnek számít, mint korához mért tudományos teljesítmény, az irodalomtudomány nagykorúvá válásának egyik fontos állomása. Bár keveredik benne a pozitivista filológusi aprómunka, a kortársakkal szemben néhol megnyilvánuló kritikai elfogultság és „egy Dante szellemével sokat érintkező kultúrember” rajongása, minden méltatója elismeri, hogy a könyv maradandó érdeme a kimerítő alaposság és pontosság, s nem utolsó sorban „serkentő és termékenyítő hatása”. Kaposy huszonnégy fejezetben tárgyalja Dante magyar recepciótörténetét, bibliográfus, filológus és kritikus minőségben. Szó esik történelmi összefüggésekről, irodalmi emlékekről, elkészült és félbemaradt fordításokról, külön fejezet szól Dante és a magyar képzőművészet viszonyáról.
Kaposy képzőművészeti ízlését konzervatív szellem jellemezte, ex librisét Udvary Géza (1872-1932) tervezte, aki a pannonhalmi millenniumi emlékmű egyik történelmi freskóját festette, két falképe pedig az Országházban látható. Illusztrátora volt a Szent István Társulat kiadásában megjelenő regényeknek, és kiállítója az 1921-es Dante-kiállításnak. A preraffaelliták és a szecesszió művészete a kortárs Dante illusztrációk miatt válhatott Kaposy tanulmányozásának tárgyává. Gyanítható, hogy a Vita Nuova Kaposy könyvtárában megtalálható 1911-es torinói Sten kiadásának cinóber-vörös, indás keretdísze inkább Babits választása nyomán szolgált mintául a Révai Kiadónál megjelenő Pokol fordításhoz.
Babits ajánlása, Révai, 1912
„Engem Dante vitt föl először József körúti lakásába könyvért és tanácsért. Egészen fiatal ember voltam akkor. Mi bírta rá, hogy az ifjút és tudatlant, a kikiáltott modernet s nyugatost úgy fogadja, ahogyan fogadott? [...] Sohasem felejtem el örömét, meglepetését, [...] ahogy fölugrott ülőhelyéből, a lelkes szavakat, az atyai csókot, mely olyan volt, mint a szent Kazinczy csókjai fiatal istenfiak arcán. [...] ő gyámolított a filológia útvesztői között. S az első kötet megjelenése valóságos ünnep volt számára” - írta Babits.
Kaposy József többezres könyvtárában Dante és a középkori itáliai szerzők különböző idegen nyelvű fordításai és kommentárjai mellett komoly szakirodalom, és képzőművészeti albumok is szerepeltek. Egy 1918-as kiadványban, amelyben 87 magyar író, tudós és művész vall kedves olvasmányairól, így ír: „az utóbbi esztendők folyamán a leggyakrabban voltak kezemben: a Biblia, Dante, Petrarca, Boccaccio művei és minden számottevő olasz, francia, angol, német és magyar könyv, mely reájuk vonatkozik.” Ezeket a műveket meg is szerezte könyvtára számára. 1924-ben Hóman Bálint, a Néprajzi Múzeum igazgatója, lépéseket tett, hogy megvásárolja Kaposy József Dante-könyvtárát, de az örökösök olyan magas árat szabtak, amit a múzeum nem tudott megfizetni.
Azt gondolhatnánk, hogy amikor a Dante-könyv 1911-es megjelenését követően Babits felkereste Kaposyt, leginkább tudós segítségre számíthatott, ám Mátyus Norbert kiváló 2015-ös Babits és Dante című könyvéből kiderül, hogy az együttműködés ennél szorosabb volt, Kaposy a Pokol 1912-es kiadásának korrektori feladatát is ellátta. A fordító háláját a kötet fakszimile ajánlásával (az eredeti az OSzK Kézirattárában van), és a tízes években megjelent versesköteteivel fejezte ki. „Az én kedves Józsi bátyámnak, nagy tisztelettel és szeretettel, Babits Mihály” - írta az egyikbe.
Azt gondolhatnánk, hogy amikor a Dante-könyv 1911-es megjelenését követően Babits felkereste Kaposyt, leginkább tudós segítségre számíthatott, ám Mátyus Norbert kiváló 2015-ös Babits és Dante című könyvéből kiderül, hogy az együttműködés ennél szorosabb volt, Kaposy a Pokol 1912-es kiadásának korrektori feladatát is ellátta. A fordító háláját a kötet fakszimile ajánlásával (az eredeti az OSzK Kézirattárában van), és a tízes években megjelent versesköteteivel fejezte ki. „Az én kedves Józsi bátyámnak, nagy tisztelettel és szeretettel, Babits Mihály” - írta az egyikbe.
Padre Saverio Nardi a Cappella della Pietá előtt, 1911
Kaposy József 1913-ban lefordította a Szent Ferenc életéről már 1476-ban nyomtatásban megjelent legenda-gyűjteményt, a Fioretti-t (Assisi Szent Ferenc virágoskertje), és a mű előszavához illesztette saját és családja két évvel korábban Assisiben tett látogatásának beszámolóját. Amennyire idegen ez a személyes hangvétel a mai kiadói gyakorlattól, annyira visszaadja a kor hangulatát. (Kaposy egyik kedvenc olvasmánya Taine Voyage en Italie-ja volt.) A szövegben utalást találunk a fiatal orvostanhallgató Ferencre, aki végigfényképezi a szüleivel töltött európai vakációkat.
„Lélekemelő pillanat volt, mikor az imádság és ének elnémult, s a barátok egy ideig halotti csöndben, széttárt karokkal, kifelé fordított tenyerekkel azon mód térdepeltek, mint ahogy Giotto, Benozzo Gozzoli és mások Ferencet a Vernán festeni szokták. A processzió visszatért a Chiesa Maggioreba. Signorino Francesco szorgalmasan dolgozott. A Cappella della Pietá előtt külön filmre P. Saveriót is lefotografálta.” A fotó megtalálható a gyűjteményben.
Kaposy József és felesége, kb. 1906
Babits Mihály írja: „oly életet élt Kaposy abban az időben, mikor megismertem, mely nem áll messze az emberi boldogság ideáljától: igazi szellemi életet, könyvek és kevés számú barátok társaságában, távol a világtól és menten anyagi gondoktól – Anatole France valamely tudós alakjára emlékeztetőn.” Ez az idilli élet vezethetett oda, hogy 1919-ben munkát kellett vállalnia. Az egyetemi tanács és a kultuszminiszter megbízásából az Egyetemi Könyvtárba került miniszteri osztálytanácsosi rangban, hogy az ősnyomtatványtár anyagát rendezze és katalogizálja. Ugyanebben az éveben felsége a Fővárosi Könyvtárnál vállalt munkát, ahol kezdetben „havidíjas" minőségben, majd könyvtári főtiszti rangban dolgozott 1936-ig, korkedvezménnyel.
1921-ben a Korvin Mátyás Magyar-Olasz Egyesület kiállítást rendezett Dante halálának hatszáz éves évfordulójára a Nemzeti Múzeum kupolacsarnokában, és a kiállítás szervezőbizottságának előadói tisztét Kaposyra bízták. „Kaposy József, a magyar Dante-kultusz európai hírű apostola, lelkes famulusával, dr. Czakó Ervinnel egyetemben mindent elkövetett, hogy e - csak a kiállítandó anyaghoz képest - szűk helyiségbe a rengeteg holmi javát szorítsa be.” (Harsányi Kálmán) Ugyanebben az évben fordította le Boccaccio Dante életrajzát, a Trattatello-t. A kiállítás sikere, a Dante- és a középkori irodalom kutatása terén elért eredményei miatt a következő évben felterjesztették az MTA levelező tagságára, de nem választották meg.
Kaposy a halálos ágyán
Kaposy József 1922. november 7-én halt meg ötvenkilenc évesen. „Halálát hosszú, gyötrelmes betegség előzte meg. Évek óta vesekövek kínozták, majd ehhez szívizom-elfajulás járult. Hetekig tartó letargia után következett be most fájdalmas távozása.” Halálos ágyán megkapta XI. Piusz pápa feloldozását, „visszatért az anyaszentegyház kebelébe s ájtatosan fölvette a haldoklók szentségét.” (Magyarország) Ez azért is érdekes, mert a pápát személyesen ismerte. Achille Ratti még bíborosként a milánói Ambrosiana Könyvtár prefektusa volt. Ő adta Kaposy kezébe Petrarca legkedvesebb könyvét: Vergiliusát. A tudós pápa valószínűleg emlékezett a magyar italianistára és Dante-kutatóra.
Haláláról több lap hosszabban is beszámolt (Budapesti Hírlap, Az Est, Friss Ujság, 8 Órai Ujság, Szózat stb.), nekrológját a Nyugatban Babits Mihály írta. "Egy nagy munkától vagyok fáradt: attól a munkától, melynek befejezését, ő annyira várta. Hogy az utolsó hónapokban hajszoltan, s az éjet is nappá téve dolgoztam a Paradicsom fordításán, ebben egy része volt annak a gondolatnak is, hogy a kész könyvet még az ő kezeibe tehessem. S az élet kísérteties, véletleneinek egyikével: ép abban az órában, amikor a reggeli fény az utolsó sorok születését látta papiromon, szólalt meg a telefon csengője, mely az Ő halálát jelenté. Bár méltó emléke lenne azokhoz, amiket maga hagyott fenn magáról, ez az én munkám is, mely tíz év előtt az Ő nevével indult, s melyet tíz éven át annyi szeretettel kisért!"
Kaposy József sírja
A Kerepesi temetőben tartott gyászszertartáson megjelent Berzeviczy Albert, Bárczy István, Fejérpataky László múzeumigazgató, Hevesi Sándor, Heltai Jenő, Krúdy Gyula, Babits Mihály, Pintér Jenő, valamint a tudományos és irodalmi élet számos kiválósága. A búcsúztató beszédet Ferenczy Zoltán és Bonitz Ferenc mondta, a gyászdalokat az Operaház kórusa énekelte. Egy évvel később síremlékbizottság alakult az Egyetemi Könyvtár igazgatójával az élen.
A fiatal medikus, kb. 1910
Kaposy Ferenc 1891-ben született. Bár családi körülményei sokáig rendezetlenek voltak, gondos nevelést kapott. Az európai kultúrát a nyári szünidők alatt szívhatta magába, a budapesti kegyestanítórendi (piarista) gimnáziumban érettségizett (1908/9), hegedült és zongorázott, Italo Santellinél vívott. Az orvosi pályát talán anyai nagyapja hatására választotta. (Dulácska Géza apja is uradalmi seborvos volt.)
Egyik kevésbé sikerült egyetemi vizsgája után, apja így bíztatta: „Figyelmeztetlek azonban, hogy erősebb önbizalommal kell eltelve lenned önmagad iránt. Az orvosi pályán ez különösen fontos, mert nem várhatjuk, hogy mások bizalommal, illetőleg bizodalommal legyenek irántunk, ha mi nem vagyunk bizodalommal önmagunk iránt. Bátran menj tehát a vizsgáknak. Audaces fortuna iuvat.” Ferenc 1914-ben szerezte meg orvosi diplomáját.
Öccsével, Miklóssal a világháború idején, 1917-1918
Rövid ideig a Pázmány Péter tudományegyetem élettani intézetében dolgozott Tangl Ferenc professzor mellett. A világháborúban a 23. gyalogsági ezred tartalékos főorvosaként az olasz, orosz és román fronton harcolt, majd főhadnagyi rangban szerelt le. 1917-ben megsebesült, jobb keze gyűrűsujjának egy részét elveszítette. 1918-ban „az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartása és kitűnő szolgálata elismeréséül” megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét a hadiékitménnyel és a kardokkal. További hadi kitüntetései voltak: a Signum Laudis, a Károly csapatkereszt és a Sebesültek Érme.
A fiatal belgyógyász
1918-ban a székesfőváros kötelékébe lépett, majd 1920-ban kinevezték kerületi orvosnak a VIII. kerületbe, de betöltötte a Baross utcai bencés rendház háziorvosi tisztét is. 1930-tól egészen 1956-ig magánpraxist folytatott, évenként 100-150 új beteggel. Néhány, a harmincas években megjelent cikke (Orvosi Hetilap, Egészség, Népegészségügy) leginkább a betegellátás és a közegészségügy iránti érdeklődésről tanúskodik (Gondolatok az orvosi gyakorlat jövőjéről (1930), A kórházépítés fejlődése (1930), A modern kórház (1931)).
A balatonkenesei üdülő előtt, kb. 1935
Nem véletlen, hogy legfigyelemreméltóbb tevékenysége az 1885-ben alapított Székesfővárosi Alkalmazottak Segítőalapjának (SZASA) 1928-as újjászervezésében nyilvánult meg. Ez a betegsegélyező és jóléti szervezet, amelynek helyettes főorvosa és központi ellenőrzőorvosa volt, háziorvosi és szakorvosi kezelést, kórházi ápolást, gyógyszert, üdültetést, szülési és temetési segélyt, valamint kölcsönt biztosított nemcsak a segélyezettnek, hanem egyenjogú családtagjainak is.
1931-ben részletes Emlékiratban fektették le azokat az elveket, melyek szerint a gyógyintézetnek és a nyugdíjasotthonnak működnie kellett. A szanatóriumszerű kórház gazdasági feltételeit, a berendezési költségek kiszámítását, a jövedelmezőség adatait Dulácska Jenő igazgató állította össze, míg Kaposy Ferenc (és dr. Haury István) a kórház belső kiképzésének és felszerelésének, a gyógyítás feltételeinek kidolgozására vállalkozott. Mindebből a balatonkenesei üdülőtelep valósult meg, majd 1939-re felépült a Wälder Gyula tervezte Madách téri székház. 1945-ben a Segítőalap magánkórházat létesített a VI. ker. Eötvös utca 11/b alatt, amelynek Kaposy Ferenc lett az igazgató főorvosa. 1949-ben a Segítőalap beolvadt az OTI-ba.
Babits Mihály dedikációja
Kaposy Ferenc nevesebb paciensei között találjuk Ambrus Zoltánt és Babits Mihályt. Babits Kaposy József halála után is a család barátja maradt, háziorvosa megkérte fiatalabbik lánya keresztapaságára. Török Sophie naptáraiból tudható, hogy a két házaspár gyakran felkereste egymást. Szállási Árpád Babits betegségeiről írt cikkében közöl egy orvosi receptre lejegyzett diagnózist is: „Babits Mihály úr kb. 1 év előtt heves fájdalmakkal, magas lázakkal járó cholecystitisen esett keresztül, amely után az epehólyag duzzanata és érzékenysége még hosszabb ideig fennállott. stb." Babits halálos betegségének kezelésében azonban Kaposy Ferenc már nem vett részt.
A 30-as évek elején
A világháborút követően nem foglalkozott fényképezéssel, teljesen a hivatásának szentelte az idejét. Több sikertelen szemműtétet követően élete utolsó évtizedére elveszítette a látását. 1973-ban halt meg nyolcvankét évesen.
Neve Babits esztergomi házának autogramfalán
