Fényképész életutak (2)
*
Rostagni Alajos (1818-1886)
és Ranzenberger Ágoston (1845-1920)
Túlzás lenne fényképésznek neveznünk a fent nevezett két személyt, akikben mindössze annyi a közös, hogy jelentéktelen ideig mindketten Kozmata Ferenc üzlettársai voltak, egyikük a neves fényképész pályafutásának legelején, a másik a legvégén.
Rostagni Alajos önarcképe Kozmata Ferenccel, majd egyedül vezetett műterméből, 1863/4
Luigi Rostagni 1818-ban született Rómában. A nevét 1842 májusában a Klagenfurtba érkező idegenek között
említik: „Hr. Alois Rostagni, Maler, von Rom nach Wien”. Később öccse, Achilles is csatlakozhatott hozzá, mert a
bécsi Akademie für bildende Künste archívuma szerint 1847-ben az intézmény növendéke volt. Rostagni Achilles (1830-1905) a budai
főreáltanoda segéd rajztanáraként működött 1870 és 1874 között, később a várbeli,
majd a székesfővárosi iparrajziskola oktatója lett. Bátyja, Rostagni Alajos 1851-ben Pesten rajziskolát akart nyitni, de a kezdeményezését Marastoni Jakab a pesti tanácsnál elgáncsolta, az engedélyt visszavonták, mivel Rostagni nem bizonyult elég tőkeerősnek, és a végzettségét igazoló okmányt, valamint a tantervét sem tudta bemutatni. Nyilván beszerezte a szükséges papírokat, mert a következő évben a helytartótanács
felülbírálta az engedély kiadását, és Rostagni meghirdethette Kalap utca 8. szám alatt működő iskoláját
a Hölgyfutárban. 1867-ben a Királyi Tudományegyetem rajzmesterének
nevezték ki.
Rostagni Lajos (Barabás Miklós után): Vásárba induló oláh család, olaj, vászon, 1852
Nagyházi Aukciósház 100. Festményárverés (2003.12.02.) 184. tétel
Luigi Rostagni neve 1837-ben és 1839-ben többször is feltűnik a római Insigne e Pontificia Accademia di San Luca díjazott növendékei között. Kiváló teljesítményéért dicséretben részesült Raffaello Folignói Madonnájáról készített másolatáért, emellett anatómiai rajzaival, valamint élő modell utáni tanulmányaival is első díjat, utóbbival ezüstérmet is nyert. Pesten letelepedve ugyanezek a területek alkották művészeti tevékenységének erősségét, egyúttal rajztanári módszerének alapját. A Nemzeti Múzeum képtárának Markó Károly tájképeit másolta, az intézmény másolási naplója szerint 1851-ben kópiát készített Barabás Miklós Vásárba induló oláh család című festményéről. A mű nemrég felbukkant egy árverésen, 1852-es datálással. Oktatóként a fokozatosság elvét követte, tanítványaival az elemi gyakorlatoktól indulva haladt a legbonyolultabb feladatok felé, miközben a nagy mesterek kompozícióinak átszerkesztését és másolását követelte meg tőlük. Saját, önálló alkotásaival a Pesti Műegylet 1851-es tárlatán mutatkozott be, ahol az I. Ferenc József király körutazása Magyarországon, a Julius Caesar meggyilkolása a szenátusban, a Szentháromság, a Drótostót, valamint egy Csendélet című munkáit láthatta a közönség.
Károlyi Erzsébet portréja, Battistelli litográfiája Rostagni Luigi után, kb.1852
Pietro Tenerani: Károlyi Erzsébet grófnő síremléke a fóti templom kriptájában
MNM TKCs, ltsz.: 2665
Gróf Károlyi István, Fót nagylelkű mecénásának lánya, Erzsébet (1834-1852) lovasbalesetben hunyt el tizennyolc évesen. Emlékét az Ybl Miklós által tervezett fóti Szeplőtelen Fogantatás templom kriptájában Pietro Tenerani márványszobra őrzi, amely mint a bibliai okos szüzet ábrázolja a lányt. A Magyar Nemzeti Múzeum kőrajza Erzsébetről Rostagni műve után készült, litográfusa a római Vincenzo Battistelli. Az „Elisabetta Cont.sa Karolyi” feliratú lapon a grófnő kezében rózsát tart, ami utalhat a fiatalságra és a múlandóságra, de a magyar Szent Erzsébetre is. A kőrajz a szoborral összefüggésben készült, a hasonlóságok szembetűnők. A szobron a rózsák a lány haját díszítik, a szék faragott oszlopa, amelyen a lány a kezét nyugtatja, és amelyre a ruharedők omlanak, átalakulva, de a szobron is felismerhető. A haj formáját, a ruhakivágást és a kecses kéztartást csak átfogalmazta a szobrász. Ez lehetett a Rómába kiküldött portré, amely Tenerani munkáját segítette. Lyka Károly nem véletlenül utalt arra, hogy gróf Károlyi István támogatta a hazánkban letelepedett Rostagni Luigit.
Az emberi test idomainak arányai - rajzolta s két (magyar és olasz) nyelven fölvilágosító szöveggel kisérte Rostagni Alajos, rajz és festő-művész, Pest, Trattner-Károlyi, 1862
https://viewer.onb.ac.at/1092894F/
Rostagni Alajos 1862-ben adta ki Az emberi test idomainak arányai című értekezését, amely a klasszikus képzőművészeti arányelméletek hagyományát követi, és amelynek gyakorlati alkalmazása már római tanulmányai alatt is elismerést hozott a szerzőnek. A Magyar Tudományos Akadémia felkérésére Barabás Miklós és Henszlmann Imre írtak bírálatot a műről, kifogásolva a választott testrészt, az orrot, amely túl lágy ahhoz, hogy mértékegységként alkalmazható legyen. Rostagni szerint háromféle emberi alak létezik: a rövid (zömök), a közép és a „sugár" idomú. Az elsőre példa az izmos testalkatú Herkules, a másodikra a mozgékony vívó (gladiátor), a harmadikra pedig Apollo, akiben egyesül a nemes és a déli jelleg. A mellékelt tanulmányrajzokon a test egyes részeit mutatja be a szerző, aki nemcsak tanulóknak, hanem a képzőművészetet érteni vágyóknak is ajánlja művét. Barabás Miklós és Kovács Mihály írtak bevezetőt a kötethez, amelyben méltatják a tömör és érthető magyarázatokat, valamint a tanulmányrajzok precíz és ízléses kivitelét, amely „a laikusokban is fejleszti a jó ízlést."
Rostagni Alajos fényképészműtereme a Klenovics-ház kertjében, építészeti terv, 1863
Rostagni: Kölcsey Ferenc metszetbe áttett Einsle-féle portréjának reprodukciója, Sept. 25. 1864.
HU BFL - XV.17.b.312 - 215/1863 - Déri Múzeum, Irodalmi Gyűjtemény, Debrecen. Ltsz.: D.X. 89.51.1.
Rostagni Alajos 1863 márciusában fordult Pest város tanácsához, hogy az Egyetem tér 3. szám alatt, Klenovics György cukrász házának kertjében, a jégverem előtt fényképészeti műtermet építhessen. A benyújtott tervlapot Wieser Gyula építőmester rajzolta. Az épület három részre tagolódott, a középső, tágas stúdió tetőtérbe nyúló üvegfala biztosította a fényképezéshez szükséges megvilágítást, ezt két kisebb, leválasztott téregység fogta közre. A bejárattól jobbra a várószoba helyezkedett el, a bal oldalon pedig az előhívó- és retusálókamrák kaptak helyet. Az építészeti bizottmány jóváhagyta a tervet, a beruházást pedig Rostagni vélhetően a korábban megjelent anatómiai könyvének bevételéből finanszírozta. 1863 júliusában a Sürgöny hasábjain már meg is hirdették Kozmatával a műteremnyitást, de partnerségük rövid életűnek bizonyult, 1864 szeptemberében Rostagni már egyedül vitte tovább az üzletet. Mindössze két évvel a kezdetek után, Majer Sándor közli A Honban, hogy Országh Antal műtermének bezárása miatt ő az egyetlen fényképész Pesten, aki porcelán fényképeket készít a korábbi Egyetem téri épületben. A Rostagni-műterem rövid fennállása magyarázza, hogy az itt készült, fennmaradt fényképek száma elenyésző.
Rostagni és Kozmata: bernátfalvi Bernáth Györgyné, roffi Borbély Karolina (1808-1882)
Rostagni: id. Egry Ferenc (?-1864) a kisgejőci harangöntő mester, politikus édesapja
Rostagni: Ismeretlen hölgy (Spuller?) egész alakos képe
MNM TF Ltsz.: 2025.1.1. - Darabanth Kft., 483. Gyorsárverés (2025. 01. 29.), tételszám: 16111 - Kristóf Gabriella gyűjteménye
Rostagni és Kozmata ritka vizitkártyaképeinek kelléke egy ligetet ábrázoló dekoratív festett háttér, talán Rostagni saját kezű munkája, egy balusztrád és az elmaradhatatlan szőnyeg, teljesen megszokott díszletei a kor fényképész műtermeinek. Talán az elsőként bemutatott két önarcképen érzékelhető felfogásbeli különbség. Azt hihetnénk, hogy a második, geometrikus motívumú felületre, rajzos keretbe illesztett ovális portré készült korábban, ez a kezdetlegesebb, maradibb elgondolás, míg a teljes képmezőt kitöltő derékkép fejlettebb és modernebb képi látásmódot képvisel, pedig csak arról lehet szó, hogy Kozmata már ekkor is tudatosan élt a portrék jellemábrázoló erejét elősegítő képi megoldásokkal, míg a rajztanár Rostagni grafikai eszközöket tartott szükségesnek ahhoz, hogy esztétikusabb környezetet teremtsen a számára önmagában nem akkora művészi értéket képviselő fotográfiának.
A Rostagni és Kozmata, valamint a Rostagni műterem vizitkártyájának verzója, 1863/4, 1864/5
Rostagni Alajos halálakor megemlékezés jelent meg róla a Fővárosi Lapok 1886. január 17-i számában. Innen tudjuk, hogy rövid gyengélkedés után, hatvannyolc évesen halt meg. Jókedvű, élénk, olaszos temperamentum jellemezte, sokan tanultak tőle festeni. Három évtizedig volt a Kammon-kávéház törzsvendége, ahol mindig ugyanannál az asztalnál, ugyanazokkal a társakkal dominózott. Mivel nem tanult meg jól magyarul, barátai pedig nem tudtak olaszul, szeretett latinul beszélni, a játékot is azzal kezdte: "Amice dilectissime exponas tuum duplum". Gyermekei már elmagyarosodtak, egyik lánya színi iskolát végzett, és vidéki színésznő lett belőle.
Kozmata Ferenc 1840. március 23-án látott napvilágot a csehországi Budweisben (České Budějovice). Apja, a törvénytelen gyermekként született Franz Kotzmata, az anyai nagyapa (Simon Kotzmata) vezetéknevét viselte. Franz 1839-ben, harminckilenc évesen vette feleségül a huszonkét éves Maria Jandát. Ferenc és két évvel később született öccse, Joseph anyakönyvi bejegyzésében az apa foglalkozásaként még kereskedő szerepel, ám húgaik, Mária (1844) és Sophia (1848) világra jövetelekor már órásként jegyezték be. Neve 1860-ban és 1863-ban olvasható a Pester Lloyd-Kalender céhen kívüli órások névsorában. Fényképész fia műszaki érdeklődése tehát nem a véletlen műve volt, az általa kifejlesztett távírót, amely megoldotta a kétirányú üzenetküldést és a zajszűrést, sokáig szabadalom védte.
Ferenc a hatvanas évek elején a Borsos és Doctor műteremben segédkezett. Pár hónapos társulása Rostagnival kitörési lehetőség lehetett az önállóság felé vezető úton. 1864-ben már Aradon dolgozott Auerbach Miksa cégtársaként. Három év aradi működés után, 1866-ban tért vissza Pestre, ahol átvette Schäffer és Réty fényképészetét a Harmincad utca 1. szám alatt. 1868-ban kötött házasságot az aradi születésű Hegyváry Máriával. Egy évvel később második gyermekük, Jenő keresztapaságát öccse, a szintén fényképész József vállalta. Ekkor Ferenc lakcíme már a Dob utca 3. szám alatt volt, Józsefé viszont 1873-ig a Harmincad utca 1. szám maradt. Ez azért érdekes, mert a „Kozmata és Társa” cégnév akár a két fivér társulását is rejtheti. Annyi bizonyos, hogy miután Ferenc 1868-ban Doctor Alberttel új stúdiót nyitott a Kristóf tér 4. szám alatti egykori Heller-féle műteremben, két üzletet aligha tudott volna egyszerre vinni. Kérdés, hogy József mikor és kitől tanulta a mesterséget, és nem dolgozhatott-e már korábban is segédként Schäffer és Réty mellett.
József sorsáról töredékes adatok állnak rendelkezésre. 1873-ban Badenben kötött házasságot Ignaz Lövy szállodai alkalmazott pesti születésű lányával, a huszonhárom éves Karolinával. Az anyakönyvi bejegyzés szerint az órásmester apa ekkor még élt Pesten. Josef Kozmata, ahogy neve a Romániában készített fényképein előfordul, az 1870-es évek második felétől vezetett stúdiót Brăilában, a Golesti utca 3. szám alatt. 1886-ban Bécsből hozatta legmodernebb felszerelését, amely lehetővé tette, hogy felhős és tiszta időben egyaránt éles felvételeket készíthessen. 1897-ben eladta a műtermét Marco Klein fényképésznek. Felesége, Karolina Löwy 1892-ben Bécsben szülte meg Hermann Georg Albert Filipp nevű fiukat, aki 1899-ben hétévesen halt meg Berlinben. Ekkor az apa tartózkodási helye már ismeretlen, ahogy négy évvel később Karolina Löwy berlini halálakor is ezt jegyezték be az anyakönyvbe.
.jpg)
Adalbert Schäffer (1815-1871)
August Strixner (1820-1855) litográfiája, nyomt.: Reiffenstein & Rösch, Bécs, 1855
ÖNB, Bildarchiv und Grafiksammlung. Bécs, Ltsz.: PORT_00120345_01
Schäffer József festő tevékenysége a 19. század húszas éveiből ismert. A váli Hétfájdalmú Szűz Katolikus Templomban látható két oltárképe, a Krisztus a kereszten és az Utolsó vacsora, amelyek 1824-ben készültek. Fia, Adalbert (Béla) 1815-ben a Szatmár megyei Nagykárolyban (ma: Carei) született. Tanulmányait Pesten kezdte, majd 1832-ben a bécsi Képzőművészeti Akadémián folytatta. Művészi pályafutása során több európai városban is megfordult, 1842-ben Bécsben állított ki arcképeket és tanulmányfejeket, 1844-ben Temesváron dolgozott, a következő évben pedig Pestre költözött, ahol csendéleteket és virágképeket mutatott be. Kiállításai külföldön is sikert arattak, például 1858-ban Münchenben, az 1860-as években pedig Szentpéterváron is tevékenykedett. Élete utolsó éveiben Düsseldorfban telepedett le, ott is halt meg 1871-ben. A litográfiára, amelyet az 1848 és 1855 között Pesten élő és alkotó Strixner Ágost (August) bécsi születésű litográfus és akvarellfestő készített róla, a következőket jegyezte: „Verkennt mich hier - und auch im Leben nicht.” (kb.: „Ne ítélj meg elhamarkodottan - sem itt, sem az életben”).
(Adalbert) Schäffer Béla:
Csendélet Elssler Fanny szobrával, 1845 - Vasárnapi kiruccanás a Városligetbe, 1848
Széchenyi István apoteózisa, 1861
MNG Festészeti Osztály, Ltsz.: FK6554 - A Dorotheum árverése, (2026. 09. 16.), tételszám: 94 - MNM TKCs, ltsz.: 76.4.
Schäffer kezdeti portrépróbálkozásai kivívták Kertbeny Károly lesújtó kritikáját, aki lélektől, ízléstől és tehetségtől mentes, szögletes, csúnya és esztétikátlan alkotásoknak minősítette az arcképeket. A Nemzeti Múzeum Hunyadi Jánost és Mátyás királyt ábrázoló portréi igazolják a szigorú bírálatot, bár ezek metszetek után készült másolatok. Kertbeny képmása „bosszúból” rákerült a Kóborlók egy kocsmában című zsánerjelenetre, amely hasonló lehetett a fenti, városligeti vasárnapi sétát ábrázoló kissé ügyetlen életképhez. Azt azonban még szigorú kritikusa is elismeri, hogy a művész „mutat némi ügyességet az élettelen tárgyak, a csendéletek iránt”. Schäffer Béla valóban ebben a műfajban aratta sikereit és szerzett igazi ismertséget. Különösen „történeti csendéletei” érdekesek, amelyeken valamilyen személyes vagy egyedi tárgy töri meg a műfajra jellemző időtlen hangulatot. Ilyen a Nemzeti Galéria Elssler Fanny bécsi balett-táncosnő asztalon álló, rózsákkal körülvett szobrocskáját ábrázoló képe, amely a művésznő pesti fellépéseit követő évben készült. Egy másik példa a Royal Collection Hunyadi Mátyás serlege a bécsújhelyi városházán című festménye, de az a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött olajkép is, amelyen Hanns Gasser Széchenyi Istvánról készült mellszobrát virágfüzérrel festette körül. Hasonló kompozíció lehetett ugyanebből az évből a Füzér Erzsébet császárné őfelsége mellszobrával című vászon, amelyet Wurzbach 1875-ben kiadott életrajzi lexikona említ, ahol Schäffer fontosabb festményeinek címei évekre bontva olvashatók.
kirakati kioszkjához, 1863
HU BFL - XV.17.b.312 - 847/1863

HU BFL - XV.17.b.312 - 847/1863
Schäffer Béla és Réthy József 1863 októberében jelentették be a Pesti Naplóban, hogy megnyitják fényképészeti műtermüket a Harmincad utca 1. szám alatt. Már egy hónappal korábban engedélyt kértek a Fővárosi Tanácstól, hogy négy „fényképészeti kirakó tornyocskát” állíthassanak az Erzsébet tér négy sarkára. Mint kifejtik, a környékbelieknél jóval nagyobb szabású és jelentős költséggel berendezett műtermükkel meg kívánnak felelni a külföldi nagyvárosok színvonalának, kioszkjaik párizsi szintre fogják emelni a sétateret, csúcsukon a légszesszel megvilágított üveggolyók kellemes látványt nyújtanak majd az arra járóknak. A kérvényben nem ejtenek szót az egyértelmű reklámtevékenységről, amelyre a Fővárosi Lapok 1864. április 1-i számának beszámolója is rávilágít: „Az ujtéren egy csinos kis tarka torony emelkedik, tetején aranyozott bizanti gömbbel. Sokan nézik. Nem egyéb ez, mint fényképkirakat (Réthy és Schaffer uraké), körül rakva csinos arcképekkel. Ma már annyi a photograph, hogy ily újszerű leleményekre van szükség, hogy föltűnjenek.” Schäffer Béla a kor több más festőjéhez hasonlóan anyagi előnyt remélt az új, divatos eljárás elsajátításától, ám a fényképészeti kísérlet végül csak három évig tartott, 1866-ban visszatért az ecsethez. A Harmincad utcai műtermet 1867 márciusában a Kozmata és Társa cég vette át, akik kártyáik hátoldalán sokáig feltüntették az előző tulajdonosok nevét is.

Otmar v. Türk: Réthy József (1825-1899) Bécs, 1892
Schäffer és Réty: Réthy József és Schäffer Béla, fényképészek, vizitkártya, kb. 1865
Schäffer és Réty: Schäffer Béla (1815-1871) festő és fényképész, vizitkártya, kb. 1865
HIM ltsz.: 16.780H fk - Tény-Kép kiállítás, Budapest, Műcsarnok, 1981/2-
Réthy Józsefnek (1825-1899) még annyi köze sem volt a fényképezéshez, mint társának. A hároméves kitérő előtt és után biztosító cégeknél dolgozott, kétszer nősült, második feleségét Helm Vilmának hívták (1841-1908), hét gyermekük született, egyikük Menotti József (1867-1912) sokoldalú atléta, igazi híresség lett. A Lobogó 1975/28. számában ezt olvashatjuk: „A Réthy-Zsolnay család őrzi azt a tábornoki fényképet, amit Türr István akkor adott az egykori negyvennyolcas főhadnagynak, Réthy Józsefnek, amikor - a keresztapaságra felkért Garibaldi képviseletében - a szabadsághős legkisebb fia, Menotti nevére keresztelték az újszülöttet. A kis Réthy Menottit Türr, feleségével (II. Napóleon unokahúgával, Bonaparte-Adelinával) tartotta keresztvíz alá. A felnőtt keresztgyermek alakját a Keleti pályaudvar előtt álló Baross-szobor mellékalakja, az „Ipar” őrzi, amelynek Réthy Menotti a modellje volt.” [Az anyakönyv szerint Garibaldi nevében Vidáts János, márciusi ifjú és honvédtiszt vállalta a keresztapaságot.] A már idézett cikkből tudható, hogy „a század végén, a budai Anna búcsúkon az akkori Bomba téren (a mai Batthyány tér) állította fel „Livka-Bioscop” sátrát, amelyben a mozi ősével szórakoztatta a közönséget.” Erről a vásári mutatványról Kolta Magdolna Képmutogatók című fotótörténeti könyvében olvashatunk bővebben.
A két fényképész azonosítását Réthy József időskori képe teszi lehetővé, amely a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében található. A verzóra Vilma lányának tizenhatodik születésnapjára írt ajánlást az „utolsó arcképét küldő, 66 éves Apa”. (1892. július 16.) Igaz, az 1981-es Tény-Kép kiállítás kettős portréján fiatalabb, és háttal áll a nézőnek, arca a tükörben kivehető, és a vonások megfeleltethetők. Ruhája nem a szokásos nemzeti viselet, hanem zsinóros, katonai atilla. Az idősebb, szakállas férfi arca kétségbevonhatatlanul egyezik az ülő portrén látható férfiéval. Mindkét kép saját stúdiójukban készült, de a kettős portré ötletes beállítása azt sugallja, hogy hozzáértő segédlettel dolgozhattak.
Schäffer és Réty: A Képzőművészeti Társulat igazgatóválasztmánya 1863-ban.
Borsos József, Madarász Viktor, Weber Henrik, Than Mór, Henszlmann Imre
Markó Károly, Barabás Miklós, Telepy Károly, Harsányi Pál, Orlay Petrich Soma
MNM TF ltsz.: 8/1957 fk
Schäffer és Réty egyik legsikerültebb felvétele 1863-ban készült a Képzőművészeti Társulat igazgatóválasztmányáról. A tízfős társaság beállítása Kozmata Ferenc legkiválóbb munkáit idézi, mint amilyen a Liszt Ferencet és tisztelőit ábrázoló 1873-as csoportkép. Azért is érdemes itt szóba hoznunk, mert a kép két résztvevőjének azonosítása téves. A hiba forrása feltehetően az 1929. január 20-i Magyarság képes mellékletében közölt illusztráció, amelyhez az aláírásokat és a szöveget dr. Pipics Zoltán, a Társulat akkori titkára írta a megalakulás hetvenedik évfordulóján. Az már nem derül ki, hogy az ő információi honnan származtak.
A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára a csoportkép két változatát őrzi. Az apróbb elmozdulások mellett a két változat között pusztán annyi a különbség, hogy a bal oldalon álló és ülő alak helyet cserélt egymással. Rögtön szembetűnik, hogy a hátsó sorban jobbról a második személy nem Kelety Gusztáv, hanem Than Mór. Ez egyértelmű lesz, ha a fotót összevetjük Than Mór Vasárnapi Ujságban megjelent 1869-es arcképével, amelyet Rusz Károly Marastoni litográfiája után metszett. De a középen álló, szakállas alak sem Kelety Gusztáv, hanem talán Weber Henrik lehet. Neve szerepel a Társulat 1863-as művésztagjai között, és hasonlít is a festő 1855-ös önarcképére.
Schäffer és Réty: Országbírák arcképcsarnoka, 1865
Ismeretlen művész: Másolat Mária Terézia 18. századi reprezentatív bécsi portréjáról
Darabanth Kft., 21. Nagyaukció (2014. 11. 02.), tételszám: 11455 - MNM TKCs, Ltsz.: 2205, jelenleg a Sándor-palotában
Egy másik, a fényképészpáros nevéhez köthető jelentős vállalkozás műtárgyfényképezés, reprodukciós tevékenység volt. Ez természetesen teljesen más technikai felkészültséget kívánt, mint a portréfotózás. A Vasárnapi Ujság 1863-as tudósítása beszámol a Hétszemélyes Tábla határozatáról, miszerint a hajdani neves országbírók emlékét életnagyságú portrékban örökítik meg a magyar királyi Curia számára. Az 1659-ig visszanyúló történelmi galéria megvalósításának vezetésével Eötvös József személynököt bízták meg. Eötvös hazafias intézkedésként kizárólag elismert hazai művészeket vont be a munkába, így többek között Györgyi Alajost és Klimkovics Ferencet, akinek műtermében már el is készültek az első portrék. Két évvel később, a Koszorú 1865-ös beszámolója szerint Schäffer és Réthy fényképészek ezekből a Curia számára festett arcképekből egy 30 darabos, nagyméretű fotográfiai reprodukció-gyűjteményt indítottak útjára, amelynek tiszta jövedelméből a Magyar Írók Segélyegyletét is támogatták. A gyűjteményt kétféle méretben és áron, hatdarabos részletekben adták ki. Az előfizetőknek az aláíráskor meghatározott kauciót kellett beküldeniük, amelyet az utolsó képek megjelenésekor számítottak be.
Három Schäffer és Réty portréfotó 1863 és 1866 között
Heckenast Gusztáv, Bischitz (Fischer) Johanna (?) és egy ismeretlen férfi
Rövid, hároméves működésük és a technikában való előzetes járatlanságuk ellenére Schäffer és Réty igényes vizitkártya-portréikkal, valamint az azokon szereplő személyek fontosságával beírták magukat a magyar fotótörténetbe. Műveik között többségben vannak a kor szokásának megfelelő egész alakos beállítások és vignettált mellkép-megoldások, de akadnak olyan képkivágások, például térdképek, vagy a képmezőt teljesen kitöltő derékképek és mellképek, amely ábrázolási típusok majd csak a hetvenes évek elején terjednek el tömegesen. Ezek a portréik üdítő kivételnek számítanak a hatvanas évek első felének sematikusabb kompozíciós gyakorlatában.
Schäffer és Réty: A magyar ideiglenes képviselőház Pesten,
Ybl Miklós homlokzattervének fotóreprodukciója
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Ltsz.: T_14_-_No._47/1-5.
*
Kozmata Ferenc 1898 májusában társult Ranzenberger Ágostonnal. A Ranzenberger-család generációkon át nap- és esernyőkészítéssel foglalkozott, 1834 óta jól menő üzletük volt a Váci utcában. Ranzenberger ajánlata nyilván kapóra jött Kozmatának, társa biztosította az anyagi hátteret, ő pedig a szakmai hírnevét és tudását adta. Közös műtermüket a Kossuth Lajos utca 12. szám alatt, a Nemzeti Kaszinóval szemben nyitották meg. Az együttműködés kérészéletűnek bizonyult, 1899 áprilisában Kozmata már az Erzsébet tér 18. szám alatt hirdette új műtermét, amelynek cégtulajdonosa Erdélyi Mór volt.
Ranzenberger Ágoston: Dr. Fejérpataky László (1857-1923) akadémikus, Budapest, 1900
Kozmata Ferenc és Ranzenberger Ágoston: Gundel János (1844-1915) vendéglős
OSZK Történeti Fénykép- és Interjútár - Wikipedia
Egyéves társulásuk időszakából kevés felvétel maradt fenn. Kétféle hordozókartont használtak. Egy korábbi, nyomtatott betűs változatot, amilyenre Gundel János, a híres gasztronómiai dinasztia alapítójának itt bemutatott portréját is ragasztották, valamint egy későbbi, folyóírásos felirattípust, amely egy széken álló kislány fotójára került. Ez utóbbi dizájn élt tovább a társulás felbomlása után, amikor Ranzenberger még egy évig egyedül próbálta életben tartani a műtermet. Végül 1900 szeptemberében bejelentette, hogy visszatér eredeti foglalkozásához, ismét megnyitja nap- és esernyőüzletét a Koronaherceg utca 8. szám alatt. A műterem második korszakából is fennmaradt egy neves személy arcképe: dr. Fejérpataky László történészé, aki egyetemi tanár, akadémikus, könyv- és levéltáros, az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.
Ranzenberger Á.: ifj. Madarász József (1879-1924) országgyűlési képviselő
és ismeretlen nő portréja, kb. 1900
Darabanth Kft., 418. árverés (2022.05.19), tételszám: 13191 - Fotóművészet, 2021/3 LXIV. évf. 3. sz.
Ranzenberger Ágoston azonos dekoratív keretet használt a fenti két kabinetképen. Ez arra utalhat, hogy a műterem kínálatában szereplő sablonok közül szabadon lehetett választani, de az sem kizárt, hogy a két portré összetartozik, és az ábrázolt személyek rokonok. Ha így lenne, a második képen talán ifj. Madarász József országgyűlési képviselő hat évvel idősebb nővére, Erzsébet látható. Az mindenesetre bizonyos, hogy az 1890-es évekre a fényképek összetett dísz- és emléktárgyakká váltak, és a hasonló vizuális megoldások a hazai és a külföldi polgári kultúra kelendő tárgyaivá tették az ilyen fotókat.
A mainzi Heinrich Ranzenberger műterméből is számos jellegzetes, montázstechnikával készült katonai emlékportré került ki az 1880-as évektől kezdve. A dekoratív keretekben harci jelenetek, babérkoszorú és a német császárok kisméretű arcképei szerepelnek. Úgy tűnik, Ranzenberger kifejezetten a katonai portréfotózásra szakosodott, bár munkásságáról és életéről meglehetősen kevés információ tudható. A Lexikon der Fotografen szerint 1882 és 1912 között volt aktív a mainzi Rheinstrasse 45. szám alatti műteremben. Pályafutása ennél valószínűleg korábban kezdődött, léteznek képei, amelyek hátoldalán még a Stadthausstrasse 4. stúdiócím szerepel. Ismert továbbá egy Ranzenberger aláírásával ellátott fénykép Friedrich Carl Wallau nyomdászról, akit később Mainz polgármesterévé választottak. Mivel Wallau 1877-ben elhunyt, a fotónak legkésőbb ekkor vagy ez előtt kellett készülnie.
Ranzenberger Á.: Fiatal nő portréja, kb. 1900
Kozmata F. és Ranzenberger Á.: Kislány portréja, kb. 1899
vatera - Darabanth Kft., 418. árverés (2022.05.19), tételszám: 13294
Nem véletlen egybeesésről és névrokonságról van szó. Heinrich Ranzenberger (III) (1858-1939) mainzi fényképész apja, Heinrich (II) (*1812) szabó, és Ágoston apja, Peter (1808-1887) az esernyőgyáros, testvérek voltak. Az ő apjuk, Heinrich Ranzenberger (I) még a földet művelte (+1812), anyjukat Anna Maria Baernek (+1840) hívták. A fivérek mindketten a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományban, Laubenheimben születtek, Mainztól nem messze. Hasonló mesterséget választottak, az esernyőkészítés ekkoriban finom textilipari és varrástechnikai felkészültséget igényelt, a selyem vagy impregnált szövet pontos szabását és vázra felfeszítését jelentette. Péter volt a vállalkozó szelleműbb, a speciálisabb, jövedelmezőbb esernyőgyártásra szakosodott, és szerencsét próbálni egy fejlődő nagyvárosba, Pestre költözött. Ágoston a negyedik gyermeke volt, aki, amikor apja meghalt, fivérével, Jánossal vitte tovább a családi üzletet.
A mainzi Ranzenberger családnak is Heinrich volt a negyedik gyermeke, de nővére, a másodszülött Josephine (1854-1931) és a pesti Ágoston (1845-1920) sorsa összekapcsolódott. A rokon családok tarthatták egymással a kapcsolatot, 1880-ban
a Fővárosi Lapok írja, hogy az iparoskörben „Ranzenberger Józsa k. a.
és Ranzenberger Ágoston a Liszt La Regatta Venezia című darabját adták elő
zongorán négy kézre”. Ágoston kiváló zenei tehetséggel is rendelkezett,
zongorajátékával gyakran lépett fel nyilvánosan. Az unokatestvérek 1883-ban
házasodtak össze a pesti belvárosi templomban, a vőlegény 37, a menyasszony pedig
28 éves volt. Ágoston mainzi unokafivérétől kaphatott kedvet (és talán
segítséget) a fényképezéshez. Heinrich Karl nevű fiát szintén fényképészként
említik egy helyen.
Létezik egy érdekes és talányos felvétel Ranzenberger Ágoston és Kozmata Ferenc társulásának elejéről. Beállított jelenetet látunk, amely vagy félresikerült, vagy szándékosan tréfásra vették. A szereplők közül bizonyosan csak a jobb szélen álló, sovány, keménykalapos férfi azonosítható: ő Kozmata Ferenc. Bal kezében égő szivart tart, ez nyilván megjelenésének állandó kelléke volt, jobbját a levegőbe emeli, de az nem világos, hogy a keze körül gomolygó (utólag beretusált?) valami a háttér része, füst, esetleg falevelek. Az idősödő házaspár (Ranzenberger Ágoston ekkor 53, Ranzenberger Józsa pedig 44 éves volt) kezét furcsán a levegőben tartja, talán kicsúszhatott alóla az esernyő, ami most az asszony szoknyájának támaszkodik, de a huncut tekintetek arról árulkodnak, hogy ők értenek valamit, amit a néző nem feltétlenül. Az sem tudható, hogy a szétterített legyezőnek van-e jelentősége, és vajon az esernyőkészítő cég legyezőket is gyártott és árult-e?
Az előző kép és Kozmata Ferenc portréjának részlete
Kozmata Ferenc élete utolsó évtizedét az anyagi romlás, a családi tragédia és a betegség árnyékolta be. 1892-ben még vidéken próbált terjeszkedni, Szegeden, a Széchenyi tér 2. szám alatti Patzauer-házban építtetett modern napfényműtermet, de a vállalkozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért Kozmata 1893-ban eladta Kalmár Péternek. Az építmény a mai napig áll a szegedi ház udvarán, étteremként üzemel. Tehetséges vegyész fia, Jenő, mindössze 24 évesen elhunyt. Anyagi helyzete annyira megrendült, hogy 1894 végén már a Zöldfa utcai otthonában lévő ingóságait árverezték el a hitelezők. A ház, amelynek legfelső emeletén hatalmas üvegfalú műtereme volt, az Erzsébet híd építési munkálatainak és a hozzá vezető sugárút kialakításának útjában állt, ezért 1895-ben 48 000 forintért eladta. 1902-ben, hatvanegy évesen halt meg a János kórházban fehérvérűségben (krónikus leukémia), amelynek jele lehetett a kezdeti fogyás, majd végstádiumban „az elborult elme” leírásnak megfelelő agyi tünetek.
Bojár Sándor: Ruszkay Jenő átvétele (Háborús bűnösök hazaszállítása), Budapest, 1945
Magyar Fotográfiai Múzeum, Ltsz.: 2004.7795
A Harc című amerikai magyar antifasiszta emigráns lap 1944/3. évfolyamában Kéri Pál „Apostolok cselekedetei - Halálfej, két keresztbetett esernyővel“ című írását így kezdi: „a régi budapestiek emlékeznek Ranzenberger bácsi esernyőboltjára, a Fő utcán, Budán, a Vízivárosban. ...Ott tett-vett a vaksi Ranzenberger, rövidlátó kedves zsidóbácsi. Felesége a kasszában ült, ősi szokás szerint. Négy fia volt az esernyősnek.” A leírás Ranzenberger Jánosra vonatkozik, aki Ágoston visszavonulása után átvette az üzletet. A család származását az előbb már ismertettük. Az írás azon állítása viszont igaz, hogy fiai: Hugó, János, Viktor és Jenő katonai pályára léptek. A cikkben a fivérek véreskezű különítményesként való jellemzése sem lehet teljesen alaptalan: Ranzenberger Viktor százados a Prónay-különítmény parancsnoka volt. Legfiatalabb fivére, Jenő (aki 1928-ban Ruszkay-ra magyarosított) szintén szélsőjobboldali elkötelezettsége miatt a nácizmus és Szálasi híve, az SS magyar alakulatainak felügyelője, majd parancsnoka lett. A népbíróság 1946-ban golyó általi halálra ítélte, és kivégezték.


















































.jpg)

























.jpg)

















.jpg)




















































%20(1).jpg)
%20(1).jpg)










































































































































.jpg)
.jpg)









































