Divald Károly:

Ludmann Ottó és felesége, Riedel Anna,

Eperjes, c. 1872

Divald Károly: Házaspár képe, Eperjes

Az itt bemutatott, nagyméretű fényképfelvétel állítólag egy német gyűjtő tulajdona volt, mielőtt vásárlás útján egy berlini antikváriustól 2017-ben hozzám került. Méretét tekintve is ritkaság, a paszpartu mögé ragasztott karton, amelynél a rákasírozott albumin lap csak valamivel kisebb lehet, 36,5 x 32,4 cm. Az ablak jobb oldala az esztétikusabb elrendezés miatt kicsit többet takar a képből. A 46 x 40 cm-es háromrétegű előlap felső, vékonyabb rétegét préseléssel alakították ki, hogy az ablak szélénél rézsutosan ráfeküdjön az alsó kartonrétegre, amelynek kilátszó szegélyét pirosra festették. Alatta a középső, durvább kartonréteg hiányzik, ami arra utal, hogy a rétegeket méretre vágás után ragasztották és préselték össze. A 30 x 24,2 cm-es lekerekített sarkú ablak élét aranyozták. A legfelső réteg egy 40,5 x 34,5 cm-es szürke díszkeret, amelynek külső és belső szegélyét piros csíkkal emelték ki. A paszpartu megszürkült széle és a rosszul záródó hátoldal eredményezte felső elszíneződés mutatja, hogy a kép keretezve volt. Az albumin lap korához képest igen szép állapotban maradt, tónusait jól megtartotta.

Pecsét a jobb alsó sarokban

A fényképész neve és a készítés helye a szárazpecséten olvasható: Divald Károly / Eperjes. Divald Károly 1830-ban született Selmecbányán. Bécsi gyógyszerészi tanulmányai után hat évig patikát vezetett Bártfán. Érdeklődése a „fényírás” iránt nem számított rendkívülinek, a korai fényképezés olyan vegyészeti ismereteket kívánt, amelyekkel leginkább a gyógyszerészek rendelkeztek. Kezdeti kedvtelése bátorításra lelt, mivel Bártfán ő volt az első fényképész, konkurencia híján nem szűkölködött megrendelésekben. Megnősült, felesége örökségéből a portréfotózásnak kedvező, felső és oldalvilágítású műtermet építtetett Eperjesen, ahová 1863-ban költözött. 1871-ben már komoly műintézetet vitt, segédekkel dolgozott, fiókműtermeket is tartott Bártfafürdőn és Tátrafürdőn. Ekkor vált hivatásos fényképésszé.

Ismeretlen férfi, korai Divald-fotó, még bártfai működése idejéről, 1863 előtt 

Másik szenvedélyét, a természetjárást, összekötötte a fényképezéssel. Bejárta a Tátra minden szegletét, fényképezett tavakat, vízeséseket és barlangokat, majd képeit albumokba rendezve adta közre. A nedves kollódiumos eljárás miatt igen bonyolult volt a szabadtéri fotózás, a kamerák és a felszerelés szállítása több segéd közreműködését tette szükségessé. Az alábbi kép bizonyítja, hogy Divald Károly rendelkezett a megfelelő apparátussal. A bútor méretű műtermi kamerák akár félméteres üveglemezek behelyezésére is alkalmasak voltak.

Divald Károly és segédei, 1864

A Divald család tulajdona, Cs. Plank Ibolya könyvének borítójáról

Életéről és munkásságáról a Magyar Fotográfiai Múzeum Divald Károly fényképész és vegyész üvegműcsarnokából Eperjesen címmel jelentetett meg könyvet 1993-ban. A szerző Cs. Plank Ibolya írja Divaldról: „Divald Károly a felvidéki városok építészeti és egyházművészeti emlékeit, régiségeit éppúgy elsőként fotografálta, mint ahogy az ő nevéhez fűződnek a tátrai fürdők első fotói is. Divald Károly, a 19. század ipari és művészeti igényeit felismerve, a fényképek forgalmazásában és a különböző illusztrált kiadványokban rejlő üzleti lehetőségeket sem hagyta kiaknázatlanul. Az 1880-as években a sikeresen működő fényképészeti műtermek mellett az eperjesi Divald-műintézet már az ország legismertebb sokszorosító fénynyomdája és kiadóvállalata, melyet Divald Károly fényképész fiai - ifj. Károly, Lajos és Adolf - sikeresen fejlesztettek és működtettek tovább apjuk halála után is."

Ludmann Ottó és felesége

„Eperjesi műtermében egyszerű polgári enteriőrben fényképezte vendégeit. Egész alakos képein méltóságteljességre és a gazdagon díszített ruhák kiemelésére […] törekedett. A 19. századi arcképfestészetben is megfigyelhető, hogy a modell egyre inkább egyéni jellemvonásokat és érzéseket hordozó magánemberként áll előttünk. […] A fotográfusok közvetlenül kapcsolódtak a biedermeier portréfestészet mintáihoz, ezért Divald Károly arcképein is féloszlopokon álló virág, balluszteres könyöklőpárkány, félrehúzott drapéria, könyvekkel borított asztal veszi körül a modelleket.”

A műtermi kellékek ezen a fotón is hangsúlyosak. Talán a kelleténél több is van belőlük, amitől az az érzésünk támad, hogy nemcsak dekoratív, hanem funkcionális feladatuk is lehetett. A szék mintha a férfi kényszeredett lábtartását lenne hivatott takarni, így az sem feltűnő, hogy hátát a könyvszekrénynek támasztja. Felesége csuklóját az asztalra állított könyveken nyugtatja, másik kezében már régóta szorongathatja a kötetet. Mindez a hosszadalmas előkészületekkel és exponálási idővel magyarázható, amely alaposan igénybe vette az ábrázoltak tűrőképességét, és kevéssé segítette elő a képek könnyed, természetes benyomását. Az egymás mellett elnéző tekintetek és a merev beállítás mégis bensőségessé válik az összeérő kezek központi helyzetétől. 

A kép tökéletes leírását adja a kor divatjának is. A férfi sötét anyagból készült, széles gallérú szalonkabátot és szűk szárú nadrágot visel. Magas inggallérja és széles kézelője, mélyen kivágott mellénye van, magas szárú, hegyes orrú cipőt hord. A szakállát kissé hosszabbra hagyta. A nő az 1870-es évek elejének jellegzetes turnűrös ruháját viseli, a három részből álló, talán eltérő színárnyalatú szoknyával, amelyet elől raffok, keresztráncok és rojtozott szegélyek a függönyök és bútorhuzatok redőzéséhez tesznek hasonlatossá. Vendéghaj fonatait magas kontyba tornyozta. Arany óralánc, gyűrűk és ékszerek jelzik a pár társadalmi rangját.

      "Conjugi Conti Schiopi" [=Tordaegres?]                    Divald Károly a műtermében

                                            1875                                                                                        magángyűjteményből

Egy kisebb, vizitkártya méretű fotón hasonló jelenettel találkozhatunk. Itt sokkal természetesebb a beállítás, ahogy a fiatal feleség férje háta mögül, annak válla felett belepillant a férfi térdén nyugtatott, nyitott albumba. A műterem is kevésbé zsúfolt, bár ugyanaz a szék, a lambéria és a szekrény is hasonló. Hasonló, festett könyvszekrény előlapú bútor fordul elő azon a felvételen is, amelyen a fényképész, Divald Károly pózol egy karosszékben, de ezek a kellékek a hetvenes évek elején készült több más fotóján is megjelennek.

A kép részlete

A személyek azonosításában az asztalra helyezett kötetek segítettek. A szerzők, Schiller és Homérosz adták az ötletet, hogy az ábrázolt férfi Ludmann Ottó (1839-1936) lehet, akit Divald Károly, feleségével, Riedel Annával (1842-1923) fényképezett le. A más képekkel való összevetés megerősítette ezt a feltevést. Ludmann Ottó az eperjesi evangélikus kollégium háromszor megválasztott rektora, tizenöt évig a főgimnázium igazgatója és ötvenhárom évig a görög, valamint a német nyelv tanára volt. Apja, Ludmann János Sámuel, a lőcsei evangélikus elemi iskolában tanított. Ottó 1864-ben kötött házasságot Riedel Annával, Riedel Ede galíciai származású lengyel mérnök lányával. Többek között erről is olvashatunk a 97 éves professzorral, a Prágai Magyar Hirlap 1936. január 19-diki számában közreadott utolsó beszélgetésben.

ifj. Divald Károly: Károly napi tréfás fénykép, 1887
Kincses Károly gyűjteményéből

Ludmann Ottóra ismerhetünk ifj. Divald Károlynak egy magángyűjteményben őrzött fényképén is, noha a kép többi szereplőjét mind Károlynak hívták (Ludmann Ottó másik neve Pál volt). Ez arra is utal, hogy közeli kapcsolatban állhatott a Divald-családdal.

Eperjes szabad királyi város sokáig a felső-magyarországi protestantizmus központjának számított. Az evangélikus közösség már 1534-ben rendelkezett gimnáziummal. Az 1667-es adakozásból létesített, tíz osztályos új kollégium névben ugyan nem lehetett akadémia, mégis felsőoktatási intézménynek számított. A diákok az első évben betűvetést tanultak, a hetedik osztálytól kezdődött a felsőbb tudományokba való bevezetés, a kilencedikben jogi ismereteket szerezhettek, és a tizedikben teológia zárta a képzést.

Divald Károly: Az eperjesi kollégium 1864-ben

Vasárnapi Ujság, 1911. 11. 5.

A vallási türelmetlenség idején az evangélikusok száma erősen leapadt, templomukat, iskolájukat elvették. A politikai helyzet enyhülése 1750-ben tette lehetővé a teológiai oktatás újraindítását. Ekkor a képzés már hét éves volt, a tudományos stúdiumokat továbbra is a felsőbb osztályban oktatták. A logikán túl fizikát és metafizikát, természetjogot, egyetemes történelmet, teológiát, héber és görög nyelvet, valamint matematikát is tanítottak.

 A Divald-fotó után készült Rohn és Grund kőrajz, 1864

OSzK, Ért 660

 

1785-ben a város evangélikus polgárai megváltották korábbi épületeiket, és a tanévet már a régi iskolában kezdték. 1804-ben a Tiszai Evangélikus Egyházkerület iskolájának ismerte el az intézményt. A magyar fokozatosan vált az oktatás nyelvévé, előbb a bölcsészeti tárgyakat tanították magyarul, majd 1845-ben a teológia kivételével minden osztályban magyarul folyt a tanítás, és magyar lett az adminisztráció hivatalos nyelve is. Nyolcosztályos iskolát szerveztek, és három évesre bővítették a teológiai képzést.

Az eperjesi ev. Collegium Benkó K. pesti építész megújítási terve szerint

Rohn és Grund, 1866 

1844-ben merült fel a város főterén álló pártás reneszánsz stílusú, négyszögletes, egyemeletes kollégiumépület felújításának és bővítésének gondolata, de 1884-ig csak részleges munkák zajlottak. Az épület az 1887-es nagy tűzvészben leégett, de újabb közadakozásból ismét felépült. Az emeletráépítés, a kétszintes belmagasságú könyvtár és díszterem, valamint a déli szárnyban elhelyezett lépcsőház Benkó Károly (1837–1893) építész tervei alapján valósult meg. 

Az eperjesi evang. kollégium. (Benkó Károly pesti építész terve szerint.)

Vasárnapi Ujság, 1867. február 17.

Benkó Károly átalakításának látványtervét Greguss János rajzolta, a litográfiát Rohn és Grund nyomta Pesten. A kőrajz egy Divald Károly felvétel után készült korábbi litográfiára megy vissza, amely Vandrák András A short account of the College of Eperjes című iskolatörténeti írásának mellékleteként jelent meg 1864-ben - csak az épület homlokzatát rajzolták át. A Vasárnapi Ujság 1867. február 17-i számában Pulszky Ágoston írt bemutatást a kollégiumról, és Rusz Károly metszette a képmellékletet az 1866-os kőnyomat felhasználásával.

Az eperjesi kollégium épülete 1905-ben

Az építkezésről Szentesi Edit 2011-es Benkó Károly eperjesi tervei című munkájában részletesen olvashatunk. [Tanulmányok Bibó István 70. születésnapjára. Budapest, CentrArt Egyesület, 2011.] Az egyház 1992-ben kapta vissza az épületet, az 1996-ban megkezdett felújítási munkálatokat 2010-re fejezték be. Jelenleg itt van a püspökség székhelye, egyházi óvoda működik a házban, és az intézmény híres könyvtára újra megtekinthető.

Divald Károly: Az eperjesi Fekete Sas szálloda 1865 előtt

Szentesi Edit cikkében olvasható, hogy Benkó 1867 nyarán egy másik eperjesi megbízáson is dolgozott: a városi fogadó bővítésén és átalakításán. Benkó elgondolását megelőzte Jakab Péter 1865-ös átalakítási terve, a szerző szerint: „akkor ez az épületszárny már mai kiterjedésében, 11 tengelyes, középső kapualjas formában állt, s egy része már kétemeletes volt; a feladat a második emelet teljes kiépítése, a földszinti vendéglő és kávéház, illetve az emeleten a szállodai szobák jobb elrendezése és korszerűsítése, valamint új, egységes főtéri homlokzat kialakítása volt." Ha hihetünk Szentesi Editnek, a fenti Divald-fotó 1865 előtt készült, hiszen látható rajta az épületek közti szintkülönbség, de a két ház még nem tizenegy tengelyes, és középső kapualj sem vehető ki a fedett terasz mögött. A jelenleg álló épület az 1872-es átalakítás eredménye.

Székely Andor (1877–1969): Ludmann Ottó, 1912

Šarišská galéria v Prešove

Hamvas József Protestáns Szemlében írt nekrológja jól összefoglalja Ludmann Ottó életútját és személyiségét: „97 éves korában Budapesten meghalt Ludmann Ottó, aki egész hosszú tanári munkásságát az eperjesi kollégiumban végezte. Agg korában sodorta el őt is onnan az a zivatar, mely a magyar kultúrértékeket kitépte a talajból, melyből sarjadtak és erejüket hozták. Lőcsén született, a Szepesség legkonzervatívabb városában. Ifjú korának emberformáló korszakát az abszolutizmus idejében élte át, német nyelvű iskolákban, ahová akadálytalanul áramlott a nyugati műveltség, de nem szólalhatott meg a nemzeti öntudat. Külföldi tanulmányai után 1863-ban az eperjesi gimnázium tanára lett, 1887-től 1902-ig igazgatója. Azután a kollégium igazgatójává választották.

Kezdettől fogva a természettudományok kötötték le figyelmét, geológiai munkáival tekintéllyé emelkedett és mint megfigyelő fizikusnak is kiváló érzéke volt, de éppen olyan lelkesedéssel foglalkozott a német és görög irodalommal. Ithakát Homérosz Odisszeájával a zsebében járta be. Mert világjáró és természetimádó volt. A Magas Tátrát, mint geológus és túrista sok százszor bejárta. Nyolcvanadik születése napját a Lomnici csúcson ünnepelte. A kilencvenediken Egyiptomot járta. Csodálatosan igénytelen ember volt, edzett test és örökké tevékeny lélek vezette kilencvenhét esztendőn keresztül. A magyar protestáns tanítás történetében tiszteletre méltó emléket hagyott maga után." Érdemei elismeréséül 1908-ban a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntették ki. Ez látható Székely Andor festményén.

  

ifj. Divald Károly: Ludmann Ottó 1913-ban és 1906-ban

Mások visszaemlékezéséből (Koudela Pál: Mágócsy-Dietz Sándor) tudható: „[Ludmann] kézikönyv nélkül tanított, érdekes, finom és érthető, követhető előadásokat tartva, készülni is csak a magyarázatai nyomán készített jegyzetekből tudtak a diákok. A gimnázium legjobb előadásaiként emlékszik vissza óráira [M-D. S:], és az egyébként sokak által utált német nyelvet is sikerült a kicsit pikáns modorú tanárnak megszerettetnie. …Hetven évvel később is lelkesen ecseteli Ludmann tehetségét, mellyel a legunalmasabb Homérosz- és Szophoklész-fordításokat is érdekessé tudta tenni a diákok számára.” Más forrásból származó anekdota szerint, egy lediktált házi dolgozat szövegét Ludmann azzal az észrevétellel juttatta vissza a plagizálónak: „Nur die orthographischen Fehler sind dein Eigenthum” - vagyis nem lehetett becsapni az öreg professzort.

Furia Zoltán (1895-1956): Ludmann Ottó, gipsz tondó
Krajské múzeum v Prešove

Olvashatunk még vele készült interjút a Budapesti Hírlap 1933. február 26-diki számában "Napos téli délután az eperjesi professzornál, aki még Görgey és Schlick seregét látta" címmel. Zeman László 2003-ban megjelent mukájában (Gymnasilogia) az eperjesi evangélikus kollégium történetéről ír, és egy teljes fejezetet szentel Ludmann Ottónak, amelyben az életút fontos állomásairól és Ludmann tanítási módszeréről is szó esik.

Ludmann Ottónak és Riedel Annának két gyermeke született, Miksa és Paula. Miksa (1867-1913) erdőmérnöknek tanult, a kolozsvári, majd az orsovai és a lippai erdőgazdasághoz nevezték ki. Fiatalon halt meg, Lippán temették el. Paula (1869-1957) Budapesten és Münchenben végezte rajztanári és festészeti tanulmányait. Az eperjesi állami tanítóképzőn, majd a húszas évektől a budapesti (2010-ben lebontott) Csalogány utca 43. szám alatti tanítóképzőn tanított. Műveivel a kilencvenes évek elején mutatkozott be Eperjesen, de munkái később budapesti és külföldi tárlatokon is szerepeltek. Festményeinek témáját dél-olaszországi és közel-keleti útjai ihlették.

Ludmann Paula: Herfurth József

főgimnáziumi történelem tanár, 1896

Šarišská galéria v Prešove

Az eperjesi Sárosi Galéria gyűjteményében őriznek egy képet (ltsz. O 385), amelyet Őszszakállú férfi címen ismertek 2016-ig, amikor Jozef Ridilla a múzeum művészettörténésze az eperjesi főgimnázium tanára, Herfurth József (1820-1895) személyével azonosította az ábrázolást. A Kollégium 1896/97-es Értesítőjéből tudható, hogy: "A b. e. Herfurth József tanár Ludmann Paula úrhölgy által megfestett arczképének május hó 23-án a Collegium dísztermében történt leleplezése emlékünnepén a coll. tanári kar testületileg is részt vett."

                                Vandrák András                                  Hazslinszky Frigyes

                                                  magángyűjtemény

Az ötvenes évek oktatói közül csak Herfurth József, Vandrák András és Hazslinszky Frigyes vallották magukat magyarnak, a többiek német nemzetiségűként tekintettek magukra. A már említett újságcikkben szó esik Ludmann Ottó budai lakásának falán függő csoportképről, amely az eperjesi kollégium tantestületéről készült 1864-ben. "Látszik a képről, hogy a legnagyobb tekintélye annak a két professzornak van, akik ott ülnek a középre helyezett asztal mellett: Vandrák András, Hazslinszky Frigyes, a két halhatatlan. A mögöttük állók között a legfiatalabb Ludmann Ottó." Vajon hová kerülhetett a kép? Bizonyára Divald Károly készítette ezt is.

Az eperjesi ev. Kollégium főgimnáziumának 1913/14-es érettségi tablója

Jóval későbbi a fenti, 1914-es tabló. Ludmann Ottó ebben az évben ünnepelte ötvenéves tanári jubileumát, az évkönyv közreadja az ünneplő beszédeket, és a fent bemutatott egyik Divald-portrét. A tablón az igazgató mellett, veje, Balló Aurél is szerepel, aki rajzot és rajzoló geometriát tanított a diákoknak.

Balló Aurél

Ludmann Paula 1899-ben ment feleségül Balló Aurélhez (1871-1940), aki Aggházy Gyula tanítványa volt, Budapesten és Münchenben tanulta a festészetet. Példaképének féltestvérét, Balló Ede festőművészt tekintette. Ő is Eperjesen lett rajztanár, de csak megszakításokkal, inkább szünidei külföldi útjai során festett, régi mesterek képeit másolta a képtárakban. Eperjesen maradt, talán válásuk oka is ez lehetett. Később újra megnősült.

1921-ben Ludmannék „fájó szívvel” áttelepültek Budapestre, Ludmann-né már itt halt meg. Paula azután apjával élt Schweidel utcai lakásukban. Mindkettejüket a Farkasréti temetőben temették el, külön sírhelyre. Sírjuk a nyolcvanas években „újraváltás hiányában újraértékesítésre került (betemették)”. 2015-ben az újságokban a következő cikk jelent meg: „Megsemmisítették Divald Károly fényképész sírját az eperjesi temetőben. Az ügyet a rendőrség vizsgálja.”

Sic transit gloria mundi - vonhat vállat a hálátlan utókor.

Családi képek

Tavaly egy internetes webáruházban néhány Divald fénykép került eladásra. Mivel a család több tagját ábrázoló kép is volt közöttük, feltehető, hogy ismét egy gyűjtemény szóródott széjjel. Néhányukat sikerült azonosítani, de volt köztük olyan személy, aki talán családtag lehetett, ám az azonosításhoz nem volt elegendő támpont.

 

ifj. Divald Károly és Divald Lajos az 1880-as évek elején

Az első Divald-kép verzóján a "Druszának a Drusza" felirat olvasható, s ha a felvételen ifj. Divald Károly (1858-1924) látható, akkor a megajándékozott, számításba jöhető rokon, öccsének, Adolfnak (1867-1923) Károly nevű fia lehetett. Károly szintén fényképész volt (ismert 1923-as önarcképe), 1900-ban született Bártfán. A modern betűs, idősebb kéztől származó írás azt jelzi, hogy az ajándékozás jóval a fotó elkészülte után, már a 20. században történhetett. Divald Lajos (1861-1931) második házassága, felesége, Fussgänger Anna korai halála miatt mindössze öt évig tartott, egyetlen gyermekük született, Anna, 1902-ben. Az analógiául szolgáló hiteles portrék alátámasztják az egyezést. 

Divald Lajos és második felesége, Fussgänger Anna, kb. 1901

Fussgänger Anna (1870-1906)                                                                       Divald Lajos, kb. 1920

geni.com                                                                                                                                                                Plank/Kolta/Vannai: Divald, 1993

A Walko-család, a Walko-ház

és Kőrössy Albert Kálmán

  A Walko-család

Walko Károly Albert, Walko Edina és Loser Irén

2017-ben egy családi fényképgyűjtemény szóródott szét a vaterán, amelynek néhány darabja nálam kötött ki. A feliratokból hamar kiderült, hogy a Walko-család fotóiról van szó, később az is világossá vált, hogy a fotók valószínűleg Walko Edina (vagy húga, Györgyi) gyűjteményét képezték, de a család másik ágának jelesebb tagjairól is volt köztük néhány felvétel. Györgyi és Edina mindketten tanítónők voltak, Györgyi, Pásztor Lászlóné, 1986-ban halt meg, Edina korábban, 1979-ben. Szüleikkel együtt nyugszanak a Farkasréti temetőben. A két Walko lány dédapja, Walko Károly Dénes (1812-1854) kereskedő, a szepesmegyei Gölnicbányáról települt Pestre, és vásárolt polgárjogot 1836-ban. 

 

Klösz György:  Kristóf tér - Váci utca sarok, Nagy Kristóf-ház, 1895

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Ltsz.: HU.BFL.XV.19.d.1.07.053

1843-ban Voigtländer Ferenc, bécsi műszerész a Pesti Hirlap hírdetésében jelentette be, hogy: "Calderoni István opticus urnál Pesten létezett mérnöki ’s rajz-eszközeinek bizományi raktára [megszűnik] ...a’ felhozott mindennemű eszközöknek, hasonló nagyszerű tárat alkotott, mellyet ez évi József-vásár elején, Walko C. D. urnak „Nürnberg városához“ czímzett nürnbergi és díszáru kereskedésében, Pesten, „nagy Kristófhoz“ nevű házban, megnyitand..." Ugyanígy a bécsi Klobasser János cs. kir. szab. selyemkelmeszerű papírszőnyeg gyárának termékeit is Walko Károly Dénes árulta ez idő szerint. Csakhogy Walko Károly 1854-ben negyvenkét évesen elhalálozott. Gyászjelentéséből kiderül, hogy édesanyját Dorottyának, testvéreit pedig Józsefnek, Ferdinándnak és Amáliának hívták.

Khloyber Mária (1824-)

Az asztalnál Khloyber Mária ül, jobbján fia, Walko Hermann Károly, Kamaraerdő

Özvegye, a nagyszebeni születésű Khloyber Mária 1857-ben protestáns leányiskolát nyitott Pesten, a Feldunasor 6. szám alatti "Ferdinándház" 2. emeletén, majd jelentkezett a Pesti Hírlap 1859. május 4-i számában meghirdetett pályázati felhívásra: „A debreceni h. h. egyház egy Felsőbb Leányiskolának a f. évi október 1. napjára leendő felállítását elhatározván s azon iskolának vezetését és igazgatását egy helvét hitvallású, született magyar, de e mellett a német nyelvben is tökéletesen járatos nőre kívánván bízni, pályázatot hirdet". A hét pályázó közül özv. Walko Károlyné Khloyber Mária nyerte el a megbízást, és a debreceni Felsőbb leányiskola az ő igazgatása alatt indult el 1859-ben a korábban is nevelőintézetül használt Halmágyi házban, a Czegléd (ma: Kossuth) utcában. Khloyber Mária 1871-ig töltötte be az igazgatói tisztet.

Walko Hermann Károly (1902) és felesége, Rosenberger Emília 

Theodor Kertész's Galanteriewaarengeschäft

Illusztráció Die ungarische Metropole 1889 c. vezetőből

Walkó Károly Dénesnek és Khloyber Máriának négy gyermeke született: Auguszta, Károly, Róza és Lajos. Az idősebb fiú, Hermann Károly, nem kevésbé neves vállalkozás, Kertész Tódor Dorottya utcai dísz- és norinbergiáru kereskedésének cégvezetője lett. Felesége Rosenberger Emília (1853-1932) volt.

Walko Emília, Károly Albert és Ottó

Walko Hermann Károly fiúgyermekei, Károly Albert (1881-1952) és Ottó (1884-1962) a bankszakmában helyezkedtek el, s ebben nagybátyjuk, id. Walko Lajos támogatása sejthető. Károly Albert a negyvenes évekre a Leszámítoló és Pénzváltó Bank igazgatója lett, kormányfőtanácsosi címet kapott. Ottó a Pesti Hazai Első Takarékpénztár pénztári aligazgatóságáig vitte. 

Walko Emília (Mici) és férje, Finck Sándor, 

valamint lányuk Marietta

Emília (1879-) családjáról az Index BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő című fórumán olvashatunk bővebben: „Miután Seybold Frigyes [osztrák származású, neves borkereskedő] magtalanul hunyt el, így pincészetét felesége (ki a jeles promontori Finck-család leánya volt) testvérének fia örökölte, id. Finck Sándor bornagykereskedő, kit leánya Zalai Antalné Finck Marietta („Muci néni”) követett…” (forrás: Hatanbátormakszardzsav, 2003).

Loser Irén, anyja Luczianovits Jozefa, Walko Hermann Károly, 

felesége, Rosenbeger Emília és Walko Edina

Walko Károly Albert Loser Irént (1885-1961) vette feleségül, akinek apja János, és nagyapja Mátyás, bár szintén fűszerkereskedők voltak, nem összekeverendők a híres keserűvíz forgalmazó Loser-fivérekkel. Loser Irén anyai nagyapja, Lucziánovits Ferenc, bérkocsi tulajdonos volt Pesten, aki 1839-ben szerzett polgárjogot.

 Feketehegy-fürdő, 1916 és 1918

A gyűjtemény két képén az Igló melletti Feketehegy-fürdő látható. Mindkét kép hátoldalán a „Guszti néni tulajdona” felirat olvasható. Walko Auguszta, Walko Károly Dénes gyermeke, 1868-ban ment feleségül Lomniczy Vilmoshoz (1826-1897), aki ügyvéd, 1848/49-es hadnagy, majd hidropátiás ovos volt, és 1853-ban újjáépítette az 1847-ben alapított Feketehegy-fürdőt. A fürdő Magyarország első klimatikus sósvízű fürdője és hidegvízgyógyintézete volt. 1866 júniusában és júliusában Tompa Mihály kezeltette itt szívbaját. Halálakor, két évvel később, az egyik erdei sétány mellett pihenőt alakítottak ki a költő emlékére, majd 1888-ben mellszobrot állítottak a tiszteletére, amelyet Faragó József alkotott. Divald Károly avatásról készült fényképét a Vasárnapi Ujság közölte. Lomniczy Vilmos halála után özvegye, majd veje dr. Bartsch Gusztáv vezette tovább a fürdőhelyet.

id. Walko Lajos

Walko Lajos (1852-1901) a négy testvér legifjabbika, tizenkilenc évesen, kishivatalnokként kezdte pályafutását a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bankban, majd fokozatosan emelkedett a ranglétrán, míg az üzleti élet befolyásos szereplői közé nem küzdötte fel magát. Talán édesanyja, az intézeti igazgatónő Khloyber Mária hatására, családját kiemelte a tisztes kereskedőlétből. A halálára írt szeretetteljes megemlékezésekből kiderül: „a tekintélyes bank-direktor a maga nagy állásában is egyszerű ember maradt. Állását nem tekintette magaslatnak, a honnan az ember olimpusi gőggel nézhet csak le a többi emberre. Szerény és kedves ember volt ő mindvégig és népszerű mindenkinél, a ki valaha érintkezett vele.”

1894-ben kinevezett, majd két évvel később választott igazgatója lett bankjának, de igazgatósági tagja volt hajógyári, (Pallas) irodalmi és nyomdai, papíripari részvénytársaságoknak, díszelnöke a Pénzintézeti Tisztviselők Egyesületének. A tudósítások szerint Herkulesfürdőn halt meg. „Teljes egészségben utazott oda; néhány nappal ezelőtt azonban hashártyagyulladásba esett, melyhez utóbb orbáncz is járult s ezek együttvéve sírba döntötték a férfikora teljében és viruló egészségben levő férfit.” Felesége, Fabriczius Amália (1853-1924) a híres soproni család leszármazottja, nagyapja (Endre, 1770-1847) a város főbírája és polgármestere, apja (Endre, 1823-1902) ügyvéd, közjegyző volt.

A Walko-gyerekek:

Endre (1885-1914), Loránd (1888-1949), Adrienne (1882-1965), Gizella (1878-1949), 

Irén (1890-1982), Amália (1877-1911), Lajos (1880-1954)

Id. Walko Lajosnak hét gyermeke született. A legidősebb lány, Amália férje, Sebestyén Henrik, az Adria Biztosítótársaság igazgatója volt. Az ő idősebb fia, Pál, 1930-ban az építész Kőrössy Albert Kálmán fiatalabbik lányával, Mária Fedórával kötött rövid életű házasságot. A másodszülött Gizella 1935-ben adta el az Aulich utcai Walko-házat. Loránd is követte apja nyomdokait, a Leszámítoló és Pénzváltó Bank vezérigazgatói tisztéig vitte.

Walko Irén (Vargha Vilmosné) és ifj. Walko Lajos (1897)

A legfényesebb karriert ifj. Walko Lajos érte el, aki apjához hasonlóan a pénzügyi pályán kezdte, majd a Leszámítoló és Pénzváltó Bank cégvezetőjéből pénzügyminisztériumi titkár lett. Politikusi pályáját gróf Bethlen István kormányában kereskedelemügyi, pénzügy-, majd külügyminiszterként folytatta, jelentős szerepet játszott Magyarország pénzügyi stabilizálásában. 1932-ben lehetséges miniszterelnökként is szóba került, a Nemzeti Egység Pártja programjával Baját képviselte az országgyűlésben. Gömbös Gyula tekintélyelvű törekvései ellen tiltakozásul kilépett a kormánypártból. Később a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöki tisztét töltötte be. Báró Weiss Fülöp bankár lányával, Eleonórával kötött házasságot. Az ötvenes években kitelepítették. A legfiatalabb Walko-testvér, Irén, Vargha Vilmoshoz ment feleségül, aki mérnök, kormánybiztos, műszaki tanácsos és a Budapesti Nemzeti és Szabad Kikötő első igazgatója volt.

 A Walko-ház

A Walko-ház
Anton Schroll: Neubauten in Wien, Prag, Budapest: 

Facaden, Details, Haustore, Vestibule, 1904

Az V. kerületi Aulich utca 3. számú ház Budapest egyik legkorábbi szecessziós épülete. Tervezőjére, Körössy Albert Kálmánra elsősorban a német Jugendstil építészet törekvései hatottak, ehhez társult az épületszobrászi dísz különlegessége, amelyet ma az Oppenheimer Ignác műhelyében dolgozó Maróti (Rintel) Gézának tulajdonítanak. A Walko-ház tervezésének megbízását Kőrössy minden bizonnyal apja, Neumann Miksa révén kapta, aki a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank igazgatósági tagjaként, Walko Lajos igazgató figyelmébe ajánlhatta fiát, a tehetséges és sikeres pályakezdő építészt. A szűk szakmai fórumok kivételével az épület jószerint visszhangtalan maradt a kortárs közbeszédben, amely a helyes ízlés csalhatatlan ismeretében, értetlenül fordította el tekintetét a hóbortos „túlhajtások", az új törekvéseknek tett „engedmények" láttán. Ennél lényegesen érdekesebb kérdés, hogy a köztiszteletben álló bankvezér miért hagyta ennyire figyelmen kívül a társadalmi konvenciót, s ahelyett, hogy pozíciójához illő, historizáló homlokzat mögé költözött volna családjával, vállalta a közvélekedés fintorait.  

A Walko-ház 1900-as homlokzati tervrajza

BFL XV. 17. d. 329. 24734

Felmerülhet, hogy az 1900-as homlokzati terv még nem tükrözi a dekoráció megvalósult motívumgazdagságát, holott manapság éppen ez váltja ki a legnagyobb elismerést, s ezt szokták Maróti Géza javára írni. A rajz sematikus, egész épületet befonó, tekergőző akantuszleveles ornamentikájában valóban nincs felismerhető figurális elem. De a lényeges szempont, amelyet Kőrössy egy 1902-es Magyar Iparművészet cikkben kifejt, már jelen van. Ez pedig a homlokzat vertikalitásának kiemelése a keskeny beépítendő telek és a szomszédos nagy tömegű házak ellensúlyozására. Ezt szolgálják az egyre szűkülő kiugratott épületrészek, a három tengely hosszú erkély, felette a kétszintes, negyedik emeletre kifutó, erkélyben végződő centrális rizalit, az oromzat fölé sudarasodó lapos lizénák. A díszes övpárkányt leszámítva nincs vízszintes tagolás, egyes szinteket növényi dísz kapcsol össze. Mintha a kúszónövényzet birtokba venné a homlokzatot, kitöltené az ablakok szemöldökét és az üres zugokat. Ez már szecesszió a javából.  

  

Az elpusztult tetőépítmény

 IMM Adattár (állítólag)

Az 1900-as terv egyetlen figurális eleme, az informatív szöveg keretét koronázó maszk, a különös tetőszerkezet elülső oldalára került Zsolnay kerámiából. A toronyszerű építmény, amely inkább a párizsi világkiállítás eklektikáját, az Osztálysorsjáték palotát vagy Lechner MÁV nyugdíjintézetét idézi, elpusztult a háborúban, és a padlás beépítése miatt nem is állították helyre.

  

 Darilek Henrik terve és a Walko-ház megvalósult oromzati kerámiadísze

IMM KRTF 875

A Zsolnay céggel való együttműködés eredménye az oromzat csempemozaikja is, amelynek alkotója Darilek Henrik (1878-1963) a gyár tervezője volt. Az eredeti elgondolás szerint itt az oromzatot áttörő padlásablak lett volna. A gyümölcsöt szakító nő akár a paradicsomi Éva, a szimbolizmus kedvelt motívuma is lehetne. Az oromdísz felett hármas tagolású, lugasszerűen összefonódó növényi ornamens látható, amely más Kőrössy-épületeken is előfordul.

Spiegel Frigyes és Weinréb Fülöp: A Bajcsy-Zsilinszky út 63. 

egyik homlokzati domborműve, 1897

Az oromzat csempemozaikjának előképét felfedezhetjük egy közeli, Bajcsy-Zsilinszky utcai ház homlokzati domborművében, amely a kereskedelmet megszemélyesítő allegorikus nőalakot ábrázolja. Nemcsak a nő ruhája, hanem a fák elhelyezése és megformálása is hasonlóságot mutat.

   

Akkor és most 

A legfelső emelet szélső ablakai felett, tölgyfalevelek között játszó mókuspár csak egyike azoknak az állatfajtáknak, amelyeket Kőrössy a hagyományosan stilizálásra alkalmas griff, oroszlán, sas és csiga helyett be kívánt emelni a dekorációs kánonba. Ahogyan a cikkben mondja: „mily gazdagság és frisseség rejlik az állatok, különösen pedig a növények nagy tömegében és mennyire intimussá, otthonossá (készakarva nem mondom még „nemzetiessé") tehetjük díszítésünket, ha a saját országunkra nézve speciális állat- és növényvilágból merítünk és azt speciális ízlésünknek megfelelőleg dolgozzuk föl!”

Pávakakas és szitakötőre leső béka az erkély alatt és a kapukonzolon

 http://art.nouveau.world

„A középső kapuhoz lépve azonnal szembetűnik a két kapukonzol alatt várakozó béka, akik [sic] maguk alá húzott lábbal várják, hogy fölöttük a konzolra repült szitakötő megpihenjen, és ők lecsaphassanak a zsákmányra. Mintha egy tó mesebeli élővilágát elevenítené meg, ahonnan tulipánra emlékeztető vízililiomok törnek utat a felszínre izgalmasan hullámzó indás szárukkal. Innen tekintetünk a kapuzat aljára szegeződik, ahol napraforgószerű virágfejek körül koncentrikus körök láthatóak, melyek képzeletbeli tavunk felszínén vetnek hullámot. Az erkély alján lévő bimbós-virágos növények összefonódása közül egy-egy pávakakas alakja tűnik elő" - írja Baldavári Eszter az Építőművészek Ybl és Lechner korában c. antológiában. (Terc, 2015) Hasonló békák láthatók a bécsi Hans Schimitzek Margaretenstrasse 100. erkélytartó konzolján 1902-ből, nem lehetetlen, hogy a pesti épület hatására.

  

A Magyar Iparművészet cikkének illusztrációja és egy mai felvétel (flickr)

A századvég eklektikájának nem kevésbé fantáziadús ornamentikáján edződött szemlélő már megszokhatta a groteszk maszkok, pán- vagy szörnyfejek fürkész tekintetét az épületek indokolt pontjain (konzolok, zárókövek stb.), de az olyan megoldás, mint a szélső ablakok "szerencsétlen megkoronázása a két kézzel kapaszkodó, kandikáló alak"-kal már nem találkozott a kortárs kritika elismerésével. Az ijesztőt felváltotta az ijedt, a vegetáció csapdájába esett, kígyóként rátekeredő növényi indák szorításából menekülni próbáló emberalak, s ez akár a beköszöntő új évszázad szorongásos előérzetének is tekinthető. Nem véletlenül "Modern építészet" a címe a Magyar Iparművészet cikkének.

Ernst Jungbluth: Kapudekoráció, Drezda, 1897

Ebben az időben a drezdai Ernst Jungbluth is készített hasonló, lombok közül szabadulni próbáló figurális ornamenseket, például a König-Albert-Straße 29-en. Ez a megoldás Jean Pape: Moderne Fassaden und Innendekorationen című 1898-ban megjelent kiadványában akár Kőrössy kezébe is eljuthatott, de több más, hasonló album is napvilágot látott a századfordulón az új építészeti stílus megoldásait népszerűsítve. Kőrössy épületei közül több be is került ilyen gyűjteményekbe (ld. a Walko-ház 1904-es Schroll-féle fénynyomatát feljebb).

  

Ornamentális kő- és stukkódísz, eredeti és felújított részletek a homlokzatról

Az előzőekben bemutatott "erős reliefű és nem kellő diskrétióval traktált" részletek mellett a nagy erkély és a bejárati kapu koronázásának ornamentikája, kompozíciójával és mintázásával már jobban megfelelt a korízlésnek.

 Vesztibül és főlépcső

 Mészöly Nóra felvétele

 

A Walko-ház belülről is rendkívül részletgazdag kialakítást nyert. Az eredeti fényképen látszik a lift előterébe vezető ajtó színes és maratott üvegezése, a kovácsoltvas liftrács érdekes mintázata. Az eredeti liftet, amely Walko Lajos halálakor még beszerelés előtt állt, 1935-ben modernizálták először, az ormótlan felvonótorony a hetvenes években épült. Az eredeti lépcsőkorlát növényi indáiról a levelek és a bogyók mára jóformán teljesen eltűntek. Az ajtók felett fát utánzó gipsz szarvasbogarak voltak, az ajtók és az üvegek indadíszes rácsmintái illettek egymáshoz.

  A felújítás előtt, Népszabadság, 1996

A négy emeleten egy-egy kb. 300 négyzetméter alapterületű, nyolcszobás lakást alakítottak ki, a háziúrnak és lassan felnőttkorba lépő gyermekeinek. 1935-ben a cukoriparos Reisner-család lett a tulajdonos. A háborúban csillagos-ház volt, de bombatalálatot nem kapott. Az épület állapota a hatvanas évekre teljesen leromlott, ekkor az IKV felmérést végzett (1966), felújítási tervet készített, de kivitelezésre nem került sor. A rendszerváltást követően a lakók megvették bérleményeiket. 2000-ben a ház helyi védettséget kapott, de a külső felújításra csak az ezredfordulót követően, 2002-ben került sor, ekkor is részben a tetőtér beépítési jogának eladása biztosította a tatarozás anyagi fedezetét. 2012-ben került két ún. botlatókő a ház előtti aszfaltba, a magyar műemlékvédelem jeles alakja, a harmincas évek óta a házban lakó Román András apjának és nagyapjának emlékére.

Kőrössy Albert Kálmán

(1869-1955)

 

Kőrössy (Neumann) Albert Kálmán 1869-ben született Szegeden. Apjával 1903-ban kapott nemesi címet, és engedélyt a „királyhalmi” előnév használatára. Anyja, Hajduska Júlia, egy Pestről Békésre települő elszegényedett kereskedő, Hajduska Dávid lánya volt, akinek testvérei önszorgalomból és családi támogatással küzdötték fel magukat a társadalmi megbecsülésig. Júlia bátyját, a neves statisztikus, szántói Kőrösy (Hajduska) Józsefet (1844-1906) a nagybácsi, dr. Pollák Henrik (1821-1894) fül-orr-gégész vette magához és taníttatta Pesten. Öccse, Kőrösy (Hajduska) Imre, a Magyar Országos Központi Takarékpénztár igazgatója lett. A másik nagybácsi, Pollák Jakab (1833-1907) háztulajdonos, magánzó, bevonta építész unokaöccsét üzleti vállalkozásaiba, megbízásokkal látta el, és végrendeletében a vagyona egyharmadát hagyta rá.

Híres rokonok:

Kőrösy József statisztikus és dr. Pollák Henrik fül-orr-gégész

MILEV

Albert 1891-ben szerezte meg az oklevelét az építészkaron. Rövid ideig Párizsban tanult, majd a müncheni Königlich Technische Hochschule nyári szemeszterét látogatta Friedrich von Thiersch vendéghallgatójaként. Nevét ezt követően változtatta Kőrösire. Már tizenhat évesen katolizált, keresztapja Rostaházy Kálmán plébános, országgyűlési képviselő, a műegyetem hitszónoka volt. Kőrössy olyan társadalmi körökbe kívánt bebocsátást nyerni, ahol a zsidó pénzarisztokrata rokonság előnytelennek számított. Apját 1912-ben a halálos ágyán „térítette ki”, fekete gránit síremléke, amely a Fiumei úti temető előkelő helyén áll, valószínűleg fia alkotása. Az egyetem elvégzése után Kőrössy Hauszmann Alajos irodájában helyezkedett el, részt vett az épülő New York palota és a Kúria munkáiban. 1895-ben önállósította magát, és társult Sebestyén Arthurral.

Az Osztálysorsjáték Palota, 1901 

Legjelentősebb közös munkájuk a mára lebontott, Eskü téri (ma Március 15. tér) Osztálysorsjáték palota volt. 1899-ben a két építész felbontotta társas viszonyát, és külön folytatták pályájukat. 

Az Abbázia-kávéház az Oktogonon

Az itt bemutatott két kép Magyar Bálinttól került a Fortepan anyagába, és az 1917-es évszámot viseli. Az Oktogon déli oldalán álló sarokházat Szkalniczky Antal tervezte 1873-ban, s már a 20. század eleje óta Kőrössy apjának tulajdonában volt. Halála után fia örökölte, aki 1926-ban átalakította a homlokzatot. Az Abbázia-kávéház teraszán ülő, majd az Andrássy út sarkán beszélgető két férfi egyike nagyon hasonlít Sebestyén Arthurhoz, a másik férfi - bár némileg hasonlít Kőrössyre - nem ő. Kőrössy a második világháborúig a Városligeti fasor 47. szám alatti, saját tervezésű villájában lakott családjával. 1909-ben társult Kiss Géza építőmesterrel, de az első világháború kitörése véget vetett néhány középülettel fémjelzett együttműködésüknek. Kisst behívták népfölkelő mérnöknek, Kőrössy pedig a nagykanizsai gyalogsági laktanya és barakk kórház építésében vett részt.  

Hadbavonult építészek és mérnökök gyülekezése a Gresham palota előtt, 1919

FSzEK BGy

Ezért képzelhető el, hogy a Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének egyik felvételén a hadbavonult építészek és mérnökök csoportjában feltűnhet Kőrössy alakja, s mellette talán Kiss Géza áll. Kőrössy az első világháború után felhagyott a tervezéssel, állítja a szakirodalom. Valószínű, hogy a kialakult képet némileg árnyalni kell. Kőrössy 1926-ban Vogel Jenővel létrehozta a Helyi bérházépítő Rt-t, amely a negyvenes évek elejéig tevékenykedett, bérházépítéssel és üzemeltetéssel foglalkozott. Bizonyos, hogy Kőrössy a harmincas évek idején tervezéssel is segítette a Dél-Amerikából hazatérő Kiss Gézát, és nyoma van bérház tervre szóló engedélynek is.

királyhalmi Kőrössy Albert Kálmánné, Román Paula Dóra

és Kőrösy Albert Kálmán 1830 körül, kb. 60 évesen

Kőrössy Albert 1902-ben vette feleségül Román Dóra Paulát (1880-?), Rosenberg Károly vasúti pályafelügyelő lányát, a neves grafológus Goldzieher Klára sógornőjét. 1945-ben, az előre látható államosításokat megelőzve, Kőrössy eladta Városligeti fasori villáját, és feleségével az Abbázia-házba költözött. 1951-ben innen telepítették ki őket. Érdre kerültek, ahol Kőrössy haláláig az Alispán út 47. szám alatti földszintes épületben laktak. Kőrössyné 1956-ban Párizsba disszidált az országot korábban elhagyó lánya, Mária Fedóra után. Másik lánya, Lili Julianna, 1947-ben férjével Amerikába emigrált, 1993-ban 90 évesen halt meg Mexico Cityben. Ez az oka, hogy Kőrössy Albert Kálmán után nem sok személyes nyom maradt Magyarországon. Az építész 2021-es monográfiájának megjelenéséig Kőrössy egyetlen hiteles képét az 1930-as Magyar feltámadás lexikonában találhattuk, immár három, eddig ismeretlen kép áll rendelkezésre róla.