Mesélő fényképek

A Mocsonyi- és a Skriván-album fotói

A címet a Mesélő házak könyvsorozat 2011-ben megjelent kötete inspirálta, Berényi Mária háromnyelvű Románok Budán és Pesten című munkája. A szerző ebben - többek között - leírja, hogy a pesti belvárosban, a mai Vörösmarty tér keleti házsorának tulajdonosai az 1840-es években már kizárólag a pesti románok voltak. Az épületeken keresztül élvezetes beszámolót ad a nevezetes lakók életéről és tevékenységéről. Néhány hozzám került fotóval talán ki tudom egészíteni a leírtakat, meséljenek magukról a képek is.

Az alcímhez annyit, hogy Mocsonyi- és Skriván-album nem létezik, legalábbis én nem láttam őket. Ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy egy fényképgyűjtemény általában azé, akiről a legtöbb kép szerepel benne, akkor az itt bemutatott első képcsoport Mocsonyi Sándorhoz köthető. Az album, amelyből a képek szűkszavú brassói árusa a fotókat kiemelte, már nem volt meg, de a hölgy biztosított, hogy a portrék magyar személyiségekről készültek 1860 és 1870 között. Neveket állítólag az album sem tartalmazott, mindössze annyi támpontom volt, hogy az összetartozónak vélt képek közül hatnak volt pesti fényképésze.

                                   1. Mayer György:                    Carl Jagemann: Mocsonyi Sándor

                       Mocsonyi Sándor (1841-1909)                    Complexul Muzeal Arad, No 7999

Az első kép, amely felkeltette az érdeklődésemet, ismerősnek tűnt. Kreilisheim György 1941-ben megjelent Régi magyar fényképezés című könyvében láttam már korábban. Innen idézek: „Morsonyi Sándor arcképe. Mayer György felvétele. Hátán dedikáció: „Kármánházy barátomnak, emlékül”. A tóparti tájat ábrázoló díszlet kevéssé illik az ízléstelen asztalkához, a sima tucatszékhez és a linoleumpadlóhoz. A háttér itt már elnyomja az ábrázolt személyt.” A leírásba három hibát is sikerült belezsúfolni: a kép természetesen Mocsonyi Sándort ábrázolja, a dedikálás Kámánházy Béla ítélőtáblai bírónak szól, és a képen szőnyeget látunk, az első linóleumgyárat csak 1876-ban nyitották meg.

Az aromán Mocsonyi család Macedóniából vándorolt be a 18. században. Kereskedéssel és iparűzéssel foglalkoztak, de a közéletből is kivették a részüket, érdemeikért nemességet és birtokot kaptak a Bánátban (Fényen). Pesten tizenhét házuk volt, köztük a Nagyhíd utca 4-es számú, ahol Liszt Ferenc is többször vendégeskedett, és amelynek emeletén 1859-ben Mayer György nyitott fényképészeti műtermet. A ház első tulajdonosa, Mocsonyi János (1780-1854), Sándor nagyapja volt. A rőfösbolt elefántos, "MS" monogramos cégére ma is megtekinthető, bár az eredeti ház helyén 1877-ben újat építettek. Sándor jogot tanult, és a politikai pályára készült, de foglalkozott zeneszerzéssel is. Már 1865-ben országgyűlési képviselővé választották, kiváló szónoki képessége miatt hamar a nemzetiségi küldöttek vezéregyénisége lett. Kulcskérdésnek tekintette a nemzetiségek nyelvhasználatát, föderatív viszonyt képzelt el, s nem értett egyet a kiegyezés utáni Eötvös-féle törvényjavaslattal, amely egységes politikai nemzetben gondolkodott. Fokozatosan a magyar politikai rendszer passzív ellenállójává vált, bár a teleket Pesten töltötte, közéleti tevékenységét inkább szűkebb pátriájában, bánáti és temesi birtokán fejtette ki.

                      2. Schrecker I.: Mocsonyi Sándor            3. Borsos J.: Ismeretlen nő

Mayer György 1860 körül fényképezte le Mocsonyi Sándort, míg az Aradi Múzeum Jagemann fotója nem sokkal később készülhetett. Valamivel idősebb az országgyűlési képviselők 1865-ös albumának Borsos József felvételén, amely alapján az 1870-es Familia 28-dik számában Ranics Adolf fametszete készült. A fenti Schrecker Ignác portré feltűnik Pollák Zsigmond két metszetének mellékalakjaként a Vasárnapi Ujság 1868-as és 1869-es, és a Borsszem Jankó 1869 és 1872 közt megjelent több illusztrációján. Már sűrű szakállat visel egy 1896 körüli „Koller tanár utódai” fényképen, amely valószínűleg utánrendelés lehet. Ismert egy hasonló életkorban felvett, keretezett portréja, valószínűleg egy román gyűjteményből. Egy állon kiborotvált szakállú verzió is kering az interneten, a forrása beazonosíthatatlan. Vastagh György Mocsonyiról festett térdképét az 1902-es Amicul Poporului (42. évf.) közli, ezen is inkább fiatal, mint középkorú. Már ősz szakálla van két időskori képén: egy fényképfelvételen, amelyet a Transilvania Mocsonyi 1909-es a halálakor közölt, és egy festményen, amely az ASTRA nevű erdélyi kulturális egyesület elnökeinek 1911-es tablóján szerepel. Két köztéri mellszobra (Aurel Gheorghe Ardeleanu, Temesvár, 2008, és Mihai Păcurar, Arad, 2009), amennyire megítélhető, nem kötődik általam ismert fényképes ábrázoláshoz.

A Borsos-képen látható ismeretlen nő, felbukkan a gyűjtemény egy másik felvételén, amelyet a lugosi Krausz Julius 1880-as években készített. Mocsonyi Sándor, nagybátyjának özvegyét, gyöngyösi Somogyi Ilonát (1839-1915) vette feleségül. Róla az Aradi Múzeum őriz egy fiatalkori, igen rossz minőségű Borsos és Doctor fotót, amely némileg hasonlít az említett két képre, de ez bizonyosságnak nem tekinthető. A lugosi kép párdarabja, egy szakállas férfi, valószínűleg családtag vagy politikustárs, de az ő kiléte is ismeretlen számomra. Fontos megjegyezni, hogy a nem Pesten készült képek közül sok Lugosból vagy Aradról való, s mindkét helyszín fontos szerepet játszott a Mocsonyi család történetében.

  

                              4. Atanasie Marienescu                          5. Eftimie Murgu
                                      (1830-1915)                                        (1805-1870)

Heller József 1866 és 1868 között készült képén az álló férfi Atanasie Marienescu (1830-1915) jogi végzettségű román etnográfus és folklorista lehet. Aradon, majd Temesváron megkezdett gimnáziumi tanulmányait Pesten fejezte be, és a jogi karra is Pesten iratkozott be az 1850-es évek első felében. Ekkor fogadták házitanítóul Mocsonyi Sándor mellé, aki a piaristák gimnáziumában tanult tovább. Marienescu az egyetemet már Bécsben járta ki. 1859-ben kiadott, román balladákat tartalmazó népdal gyűjteményét Mocsonyi András anyagi támogatásával jelentette meg Pesten. Ugyanebben az évben a pesti Herz kiadónál napvilágot látott karácsonyi énekek gyűjteménye is elismerő fogadtatásban részesült. Az ülő pár személyazonossága számomra ismeretlen.

Az ábrázolt személyek kapcsolatát a képek keletkezésének idején érdemes vizsgálni. Eftimie Murgu (1805-1870) és a Mocsonyiak útjai 1861-ben kereszteződtek, amikor Mocsonyi Andrást, Murgu ellenében, a lugosi kerület képviselőjévé választották, míg a moravicai körzetben Mocsonyi György lett a küldött, aki azonban lemondott, és a helyette megválasztott Murgu 1864-ig töltötte be ezt a posztot. Tanulmányait Magyarországon végezte, utolsó éveit is itt töltötte, Városmajori utcai házában halt meg, s csak 1932-ben vitték át földi maradványait a lugosi temetőbe. Írásaiban már fiatalon a román nemzeti ügyekért tört lándzsát, harcolt a román egyház felszabadításáért a szerb püspöki fennhatóság alól, vitába szállt Tököly Szávával, miszerint a román nem a szláv, hanem a latin nyelvcsaládhoz tartozik, és a cirill betűk elhagyására buzdított. 1848-ban a fellelkesült fiatalok, mint Táncsicsot, őt is diadalmenetben szabadították ki pesti börtönéből. Híve volt a magyar szabadságharcos törekvéseknek, megszavazta a trónfosztást. A bukás után halálos ítéletét várfogságra változtatták. Másik ismert képén fiatalabb. „Vállára lelógó hosszú haja, szelíd arcza mindig figyelmet vont magára, és e figyelemre Murgu fontosabb okokból is érdemes volt”, írták róla.

6. Canzi és Heller: Ismeretlen férfi

A gyűjtemény utolsó pesti, szakállas férfit ábrázoló képe 1866 előtti, az arcvonások idegen származást sejtetnek, de az azonosítás még várat magára.

Néhány éve egy kb. harminc darabos gyűjteményből tizenkét kép került hozzám Ausztriából. Az eladó állítása szerint az album olyan rossz állapotban volt, hogy ki kellett dobnia, azt azonban nem sikerült kiderítenem, hogy az albummal együtt fényképek is veszendőbe mentek-e. A tizenkét magyar kép közül tizenegy Tiedge János munkája, egy fénykép Mayer Györgytől való. A fennmaradó képek mind később, a 70-es vagy 80-as években, többnyire Bécsben készültek. Négy pesti Tiedge-képnek, két eltérő rajzú verzója van, ezek valószínűsítik a 1862 és 1865 közti keltezést. A többi kép jelzetlen, de a műtermi berendezések egyértelműen az említett fényképészre utalnak.

 A Tiedge-képek verzói

Tiedge János 1819-ben született Pápán. Az augusztus 21-i keresztségben a Johann Carl nevet kapta, apja, Johann Joseph Carl Tiedge (1774-1828) urasági asztalos után, édesanyját Knauth Juliannának (1779-1835) hívták. Apját kilencéves korában veszítette el, anyja néhány évvel később kapott szélütést. Tizenhárom testvére közül csak páran érték meg a felnőttkort, Erzsébet nővére 1878-ban, Mária húga 1903-ban, nyolcvanévesen, Pápán halt meg. 1829-ben János és fivére, József, beiratkoztak a pápai református kollégiumba, de további tanulmányoknak nincs nyoma. Apja mesterségét folytatta, asztalosnak állt. Magyarul valószínűleg sohasem tanult meg rendesen. Neve leírása egyébként is sok gondot okozott, ha nem németül, hanem magyarul vezették az anyakönyvbe, szerepelt a Tidgye, Tidge, Tüdgye és Tüdge változat is. 

              Vörösmarty Mihály, talbotípia, 1854             Horvát Árpád (1820–1894) történész 

                       MNM Történeti Fényképtár, ltsz.: 472/1957                             színezett talbotípia, 1855

                                                                                    PIM F.3700.

                Fleischer József, talbotípia, 1858                   Semmelweis Ignác, fénykép, 1864

                  2022. 6. 4. - Szőnyi Antikvárium, 52. aukció, 114. tétel             MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, 81.102.1 (XI/3)

Tiedge Jánost a fényképészet egyik első jelentős hazai képviselőjének szokás tartani, fontosabb munkái a Vörösmarty Mihályról (1854) készült talbotípia, Horváth Árpád arcképe (1855) és a Kugler-család csoportképei (1858). Korai életműve ennél lényegesen nagyobb lehet, hiszen az 1862-es londoni nemzetközi kiállításra számos népviseletet ábrázoló fényképet küldött, amelyért elismerő oklevélben részesült, és Vahot Imre Magyar írók arcképcsarnokának (1856) több portréja is az ő felvétele után készült. Feltételezni többről lehet, kettőről biztosan tudható, hogy fénykép szolgált előképül: Czuczor Gergely képmására Tiedge kirakatában - több más íróéval együtt - a Hölgyfutár hívja fel a figyelmet, Szigligeti Ede „daguereotyp utáni" portréjáról pedig Jókai ír lesújtó véleményt a Vasárnapi Ujságban. Ide kívánkozik még Fleischer József (1829-1877) szülész talbotípiája egy friss árverésről, és Semmelweis Ignác (1818-1865) valószínűleg legutolsó fényképe, amelyet az Orvostörténeti Múzeum gyűjteményében Ludwig Angerer neve alatt tartanak számon.

Tiedge a talbotipista

Kettős portré, színezett albuminkép az 1860-as évek elejéről

Apa és két fia, részlet, reprodukció

BTM Kiscelli Múzeum, Fényképgyűjtemény, F.65.2434 - ebay.com

A talbotípia, amely a dagerrotípia mellett az 1850-es évek meghatározó fotográfiai eljárása volt, nemcsak a bonyolult képrögzítés kémiai folyamatainak ismeretét kívánta meg, hanem gyakran az elkészült papírkép kifestését is jelentette. Nem tudni, hogy Tiedge tanulta-e a festészetet, a képei verzóján csak bukaresti korszakában, az 1880-as években jelenik meg a „pictor si photograph” felirat, de Kristóf téri fényképészetének volt festőműterme, és a hirdetésekben tisztán festészeti munkát is vállalt. Bajtai Lajos beszámol a gyűjteményében levő, megnevezett katonatisztet ábrázoló sópapír pozitívról, továbbá leír egy későbbi kromotípiát is, amelyen a „Tiedge János / fényképész / Kristóf tér Pesten” szárazbélyegzős felirat olvasható. A fenti nagyméretű, színezett kettős portrén is ugyanilyen dombornyomott cégjelzés látható, és jól példázza azt az eljárást, amellyel Tiedge Londonban kiállított nevezetes népviseletes csoportképeit is színezhette. Reprodukcióból ismert a párdarabja is. Több talbotípia lappanghat különböző gyűjteményekben, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum őriz egy ismeretlen férfiportrét 1853-ból (ltsz. KF_2013.2.1), a BTM-ben van egy 1857-es talbotípia (ltsz. 14267), amely Dr. Bartha Károlyt (1804-1874) ábrázolja, aki 1868-ban mutatta be barátja, a bécsi Joseph Faber Euphonia névre hallgató beszélőgépét a budai Népszínházban, és természetgyógyászattal is foglalkozott, valamint a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárából ismert egy 1854-es talbotípia Tichy Károlynéról és unokahúgáról.

Házaspár egy 1854-es talbotípián, és a pár nőtagja egy korai Tiedge-fotón

Magánygyűjtemény - Philpott Beatrix gyűjteménye

A fenti, magángyűjteményből származó talbotípián egy élelmezési tiszt (Verpflegsoffizial) látható a feleségével. Gallérján a három csillagrozetta kapitányi rangnak felel meg, kardján nem visel bojtot (Degen für Militärbeamte ohne Porteppee). Mivel a felvétel 1854-ben készült, a férfi neve szerepelhet az adott év Militär Almanach und Schematismus idevágó fejezetében (pp. 805-811), ahol négy pesti és tizenkilenc budai élelmezési hivatalnokot találni. A másik fénykép, amely inkább az évtized vége felé készült, és ugyanezt a hölgyet ábrázolja (vö. a nyakék, és egyéb hasonlóságok) arra utal, hogy a hivatalnok férj hosszabb ideig tölthette be állását, nem pusztán egy-két évig tartózkodott a fővárosban, mint a legtöbb felsorolt személy. Emiatt csak néhány név jöhet számításba, ám a kétséget kizáró azonosítás alaposabb kutatómunkát igényelne. 

1. Nedelko Döme (1812–1882)

Mivel az említett gyűjtemény képein ábrázolt személyek általam ismeretlenek voltak, hagytam, hogy a házak „meséljenek”. Elővettem az 1863-as Pester Lloyd-Kalendert, és kikerestem a Kristóf tér 5-ös számú ház lakóit, ugyanis Tiedge Jánosnak ebben a házban volt műterme. Az első beazonosítható lakótárs a macedoromán származású Dr. Nedelko Döme volt, a fogászat professzora. Már egy 1847-es címjegyzék szerint is itt lakott (Schiffgasse 666.), itt folytatta fogorvosi praxisát. Jól fizető betegei lehetővé tették, hogy a hatvanas években megvásárolhassa a Harmincad utca 1-es, majd a Szervita tér 5-ös számú házát. Az előbbiben 1863-tól 1867-ig működött a festő Schäffer Béla (1815-1871) és a honvéd főhadnagy Réthy József (1826-1899) fényképészeti műterme.

Sterio Károly: Görgey Arthur orvosbarátai 1854-ben

Viszonylag kevés ábrázolás maradt fent Nedelkoról. Salamon Henrik kettőről tesz említést a Fogorvosi Szemlében (1936): „Képének mását az 1863-iki orvoskari tanártestületnek Marastoni által természet után kőre rajzolt csoportképe őrzi" és „F. Dewerth-től 1835-ben tempera-festett arcképe [...] birtokomban van." Huszár György Nedelko születésének 175. évfordulójára írt megemlékezése az Orvosi Hetilapban (1962), egy másik, ismeretlen forrású fényképkivágatot közöl, amely valószínűleg az orvosi egyetem 1875-ös tanári karának csoportképével összefüggésben készült (Ellinger Ede). Salamon A magyar stomatológia történetében mellékeli Sterio Károly vízfestményét, amely állítólag a második világháború alatt elpusztult. Ezen Nedelko, Bakody Tivadar, Lumniczer Sándor és Markusovszky Lajos látható „Görgey Arthur orvosbarátai 1854-ben” aláírással. Bakody Tivadar szájából ugyanolyan szipka lóg, amilyet Nedelko ezen a képen tart a kezében. Egyetemi előadásait állítólag azzal fejezte be: „A foghúzás úgy a betegnek, mint az orvosnak nagyon kellemetlen”. 

                       2. Canzi Ágost (1808-1866)                     Canzi emléklapja, 1855

A második kép megfejtését is a genius loci sugallta, hiszen a Kristóf téri Takátsy-házzal majdnem átellenben, Müller Teréz 4-es számú kétemeletes épülete padlásterének fényképészeti műteremmé alakítására Canzi Ágost és Heller József 1862-ben kapott engedélyt az építészeti bizottmánytól, s egészen Canzi 1866-os korai haláláig itt fogadták vendégeiket. Canzi régebbről ismerhette Tiedgét, hiszen a fényképész nevezetes 1854-es Vörösmarty-t ábrázoló talbotípiájáról a költő halálakor díszes, babérkoszorúval keretezett emléklapot készített, igaz, engedély nélkül, ahogy a Budapesti Viszhang felrója neki, a fénykép „a photograph tulajdona lévén, nem volt joga azt Canzi urnak lemásolni, s hiányos kiadásban nyerészkedés tárgyává tenni.” Canzi valóban nem tüntette fel Tiedge nevét a lapon. Az itt bemutatott kép érdekessége, hogy a berendezési tárgyak közül kettő Mayer György fényképein is előfordul.

 Mayer Gy.: báró Vay Miklós - Tiedge J.: Ismeretlen férfi 

Tiedge J.: Meczner Antal, főmérnök, 1868 - Ujházy Ferenc festő, munka közben, kb. 1860

1. FSzEK, BGy. 041367 - 2-3. Kristóf Gabriella gyűjteménye - MNG Adattár

Az a szőnyeg, amely Tiedge képeiről egy idő után eltűnik, Mayer György fotóinak rendszeres kelléke a hatvanas években. Korábban - mint a fenti képen látható - más mintázatú szőnyegeket használt, de a balusztrád, amely inkább az ő korai felvételein szerepel, később Tiedgénél válik megszokott berendezési tárggyá. 1868-ban a Mayer-féle szőnyeg ismét előkerül Tiedge Meczner Antalról készült fotóján. Az első kép vájatolt oszlopa Tiedge lenti csoportképén is előfordul. Magángyűjteményből ismert a második, igen korai, jelzett Tiedge-kép, amelyen az elsőként bemutatott Mocsonyi-portré megkritizált „tóparti táj" paravánjához nagyon hasonló háttér előtt Tiedge posztamense, vázája és szőnyege látható. Valószínűleg mindkettőt ugyanaz a háttérfestő készíthette. A szőnyeg feltűnik azon a vizitkártyán is, amely a festő Újházy Ferencet munka közben ábrázolja. Újházy 1858. május 2-án kötött házasságot Kitzinger Máriával, aki ekkor a Kristóf tér 5. sz. alatt lakott, esküvői tanúja Nedelko Döme volt. A fényképészek cserélték, elajándékozták, örökölték a díszletelemeket, és bizonyára nem egyedi gyártású kellékekkel is dolgoztak. Mayer és Tiedge esetében szorosabb együttműködésre is gyanakodhatunk, hiszen nem lett volna szerencsés, ha két egymáshoz közel eső műterem fényképei összetéveszthetők lettek volna. 

Antonije Hadžić (1833-1917) - Miletić korabeli fiatalok csoportja

Vajdasági Múzeum, Újvidék            

Nem véletlen, hogy Vajdasági Múzeumban több Tiedge felvétel található, hiszen Pest a szerb nemzeti megújulás egyik fontos színhelye volt, itt alapították a „Matica Srpska” tudós társaságot 1826-ban, és a tehetséges szerb fiatalok képzésére hivatott Tökölyanumot. Tiedge két képe is Antonije Hadžić-ról készült, aki Pesten végezte a jogot, a Matica Srpska titkára, majd elnöke, országgyűlési képviselő, folyóiratok szerkesztője volt. Népszerűsítette és fordította a magyar írókat, a Kisfaludy Társaság külső tagjának választották. A fenti csoportkép fiataljai Svetozar Miletić, az Egyesült Szerb Ifjúsági Mozgalom vezéregyéniségének követői lehetnek. A kép érdekessége, hogy a Mayer-féle szőnyeg alól kilátszik a későbbi Tiedge-szőnyeg.

A Harmincad utca és a Kristóf tér környéke 

                    Harmincad utca 1. (később 4. sz.): Schäffer és Réty (1863-1867) Kozmata és Társa (1867-1873) 

                            Décsey Ede (1873-1874) Koller Károly (1874-1890)

                    Harmincad utca 3.: Beniczky Lajos (1859-1860)

                    Nagyhíd (később Deák) utca 4. (Mocsonyi-ház): Mayer György (1855-1869) Anna Guichard (1869) 

                            Borsos József (1870-1874) Koller és Borsos (1874-1875) Borsos és Varságh (1875)

                    Kristóf tér 2. (Nagy Kristóf-ház): Heller József (1853-1862)

                    Kristóf tér 4. (később 3. sz.) (Müller-ház): Canzi és Heller (1862-1866) Heller József (1866-1868) 

                            Doctor és Kozmata (1869-1872) Kozmata Ferenc (1872-1883) Goszleth István (1883-1905) 

                            Goszleth István és fia (1905-1913)

                    Kristóf tér 5. (Takátsy-ház) (később 6. sz.): Tiedge János (1853-1869) Udvardy Gyula (1869) 

                            Kalmár Péter (1869-1870) Mayer G. és unokaöcscse [Lamberg Mór] (1870-1873) 

                            B. Salomon (1873-1874) Borsos és Varságh (1875-1877) Licskó János (1878) 

                            Fleck Rudolf (1878-1879) Kozmata Ferenc (1879-1898) Szigeti Jakab (1898-1905)

                    

A Kristóf tér 5. és 4. számú háza, kb. 1900

Canzi fényképésztársáról is érdemes szót ejteni. A csehországi Ullrichsthalban (ma: Nový Oldřichov) született Heller József (1824-1893) a Pesti Napló egyik 1860-as számában hirdeti, hogy „fényképelő műhelye” már tizenöt éve működik a Nagy Kristóf házban, neve ezen a címen szerepel az 1853-as kereskedői névjegyzék „dagerrotipisták és fotográfusok” rovatában, és Müller Károly 1855-ös Pest, wie es leibt und lebt-jének versikéjében is említik: 

Von Renommee die „Fotograf’s“ :

Herr Tiedge und Kavalky,

Herr Mayer, Heller wohlgeübt,

Nicht minder Herr Strelisky" 

A Nemzeti Múzeum gyűjteményében szereplő dagerrotípiája ismeretlen nőt ábrázol, feliratán "J. Heller Daguerreotypeur im Hause z. gross. Kristof 3t St. Pest". Eredeti foglalkozása - ahogy szinte összes felmenőjéé - üvegcsiszoló (Glaskugler) volt, 1851-es első házasságakor még belvárosi üvegmetszőként kerül az anyakönyvbe, felesége egy üvegkereskedő özvegye, mindkét tanújuk üveges. 1860-ban felújítja a Kristóf téri (2. sz.) sarokház harmadik emeleti műtermét, ekkor még vastagbetűvel hirdeti, hogy nem szorul festő segítségére - 1861-es Molnár Józsefnét és lányát ábrázoló szép kromotípiája (MNM Fényképtár) ezt alá is támasztja - továbbá vállal tanítást, egyes tanítványai már önálló műhelyt vezetnek. 1862 szeptemberében nyit új műtermet Canzival a szomszédos (4. sz.) Müller-ház átalakított padlásterében, Diescher József terve megtalálható a Fővárosi Levéltárban. Hatvanhárom éves, amikor első gyermeke megszületik, az anya egy vésnök huszonnégy éves lánya. Második gyermeke, Mária (1891-1972), Halmosra változtatja a nevét, és egy ideig Jakabffy Dezső (1895–1965) színész, rendező felesége. 

3. Ismeretlen férfi

A következő képen egy szakállas férfi mutatja, hogy mennyire nem feszélyezik a fényképezkedés mások számára gyakran bénító körülményei. Valószínűtlen, hogy fizetős vendég ilyen fesztelenül viselkedne, inkább a fényképész családtagja, barátja vagy ismerőse lehet. Az sem kizárt, hogy a mesterség fortélyaiba beavatott pályatárs, maga is fényképész. 

Tiedge János fényképei egy másik gyűjteményből

Barabás és Fájth fényképei

htaukcio.com

Ugyanerről a férfiról további öt felvétel került elő nemrég egy másik gyűjteményből. Három Tiedge műtermében készült, az első fénykép több eleme - a függöny redői, a váza elrendezése és a balusztrád alól kilátszó szőnyeg mintázata - szinte pontosan megegyezik a Canzi képén láthatókkal. A férfi már jóval visszafogottabb Barabás és Fájth két fotóján, ami a másik fényképészhez való viszonyára utalhat. Ha előkerülne Barabás felvételeiről vezetett jegyzéke, amelynek az 1990-es években egy kiállítás alkalmával kelt lába, talán megállapítható lenne a férfi személyazonossága, hiszen Barabás gyakran fényképkivágatokat is ragasztott a naplóba.  

                   4. Mayer György: Ismeretlen férfi             5. Tiedge János: Ismeretlen férfi

Mivel a tárgyalt gyűjtemény feltételezett tulajdonosa egy fiatalember, Mayer György felvételének ábrázoltja az ő ismeretségi köréhez tartozhatott. Mayer életútja sem hétköznapi, munkásságával Philpott Beatrix foglalkozott részletesebben a Fotóművészet 2018/4-es számában. A fényképész 1864-ben rövid időre megkapta a pesti (Erzsébet-téri) német színház igazgatói székét, ugyanis jelentős kölcsönnel segítette ki a csődből az eladósodott igazgatót, Bernhard Wintert, de az összeget még ugyanebben az évben árverésen be is hajtotta rajta. A Bolond Miska kíméletlenül kigúnyolta a botcsinálta igazgatót: „Eddigelé ő vette le a művészet papnőit, most majd a papnők őt veszik le lábairól”. Mayer ekkor ismerkedett meg Caroline Schwarz (művésznevén Couché) osztrák színésznővel, aki miatt később elhagyta első feleségét. Tovább árnyalja a róla kialakított képet a Képzőművészeti Társulat 1868-as jelmezbálja, amelyen „Mayer fényképész „gladiátor“ jelmeze „eredeti“ volt, de furcsán eredeti, melyet oly igen természetesnek talált mindenki, hogy a rendezőség a merész gladiátort azonnal egy dominó leplébe bújtatá.” A bálozókról Borsos József készített fényképsorozatot, talán Mayer jelmezes fotója is előkerül valamikor.

H. Norden: Frl. Guichard

Theatermuseum, Bécs, FS_PV163514alt

1869-ben Anna Flickel (művésznevén Guichard) osztrák színésznő „általvette” Mayer György műtermét, harmincezer negatívját, és teljes szakmai arzenálját a nagyérdemű közönség figyelmébe ajánlotta, betegek és holtak fényképezésével egyetemben. A bécsi Theatermuseum fényképét elnézve, nehéz a művésznőt ebben a szerepben elképzelnünk. Mayer strówomanja lehetett, akire a magánéleti válságba került fényképésznek addig volt szüksége, míg műtermének értékes felszerelését új helyre menekíti, hogy családegyesítést hajthasson végre törvénytelen fiának anyjával, a fent már említett, másik osztrák színésznővel. 1870-ben Borsos József vette meg „az utóbbi időben annyira elhagyatott fényirdát.” 

Anna Guichard pesti műtermének képei a színésznőről, 1870

1. és 3. Fodor István gyűjteménye 2. internet

Szegény Guichard kisasszony máig nem tudta lemosni magáról a „hivatásos női fényképész” címet, állítólag Kairóban az alkirály háremének főfényképésze lett (Ismail pasa fényképésze ekkor a magyar származású Otto Shoefft volt), de Konstantinápolyban és Athénban is tudni vélnek tevékenykedéséről. „A fényképészetet azonban később újra a színpaddal cserélte föl, s miután a kairói francia színházban sikert aratott, most Ausztriában próbált szerencsét," írják róla 1873-ban. Ha érdekelte is a fényképezés, ennél közelebb nem kerülhetett a mesterséghez. Ideje sem lehetett rá, 1875-ben feleségül ment báró Otto Dewitz kutya- és lótenyésztő úrlovashoz, akivel Gödöllőn (is) volt birtokuk. A Deák utcai időkből ismert néhány "önarcképe".

Skriván János bécsi Dorotheergasse 10. sz. alatti üzletének litográfiája

ÖNB Coronini-Cronberg archívum 1-13

Skrivan János penzingi kalapgyára és bécsi lerakata egy hirdetés fejlécén, 1873

Maschinen für Textilindustrie: Wiener Ausstellung 1873, Universitätsbibliothek Chemnitz, WA:B179-1

Az 1863-as Pester Lloyd-Kalenderben Skrivan János neve mellett is a Kristóf tér 5. szerepel. A Skrivánok neves kalapkészítő család volt, Pesten és Bécsben is vittek kalapszalonokat, több szabadalom is fűződött a nevükhöz. Az apa, Skrivan Vencel (1791-1854) még gyapotgyártással foglalkozott, valamikor a húszas években települt át Morvaországból Pestre. Első házasságából származó három fiúgyermeke még Třešť-ben született, János 1821-ben, Vencel 1822-ben és Ferenc 1825-ben. Második házasságból is három gyermeke volt, két fiú és egy lány: Antal, Károly és Sarolta.

Cilinder és kalaptartó Skriván Ferenc budapesti kalapgyárából

2013.11.15 - Darabanth Kft., 214. aukció, 11475. tétel

Legkorábban János neve bukkan fel a kalapkészítéssel összefüggésben. 1848. március 15-én a pesti városházán a tanács egyebek mellett azt tárgyalja, vajon Skriván János kalaposmester használhat-e a Felber-selyemkalapokhoz nemezt? Egy 1857-es újsághirdetésből kiderül, hogy tíz éve űzi az ipart (egy másik cégleírás szerint 1844 az alapítás éve), s bár egy évig fivéreivel, mint „Skrivan Testvérek” működött, ezután saját címe alatt folytatja üzletét, s figyelmeztet, hogy „saját titka és szabadalma”, a víz- és izzadásellenes kalapok csak az ő gyárában készülnek. Arról is ír az újság, hogy Párizsból hozatta üzletvezetőjét és segédeit, továbbá egy olyan "készületet", amellyel minden fejhez a legbiztosabban vehet mértéket. Raktárai vannak kül- és belföldön, Pesten a Szervita téren, a szerviták zárdájának épületében. Váci utcai üzlete portáljának tervét a Fővárosi Levéltár őrzi. 1867-ben benyújtott újabb szabadalmát már mint „Skrivan János és fia, kalapgyárosok Bécsben” jegyzi, és bécsi kiállítóként nyer aranyérmet férfikalapjaiért egy amszterdami kiállításon 1869-ben. Családjával Bécsbe költözik, a Dorotheergasse 10. szám alatt nyit üzletet. A pesti piacot átengedi fivéreinek, Vencelnek és Ferencnek, akik élnek is a lehetőséggel, az 1852-ben alapított „Skriván férfikalap” utolsó hirdetését 1947-ben közli a Magyar Nemzet.

6. A Skriván-fivérek (?)

Skriván János Obderzsalek György kőművesmester Teréz nevű lányát vette feleségül, aki 1823-ban született Pesten. Teréz halotti bejegyzéséből tudható, hogy 1843-ban házasodtak össze, az sajnos nem derül ki, hogy hol. Teréz anyja, Preiszler Magdolna, egy terézvárosi szegényházban hal meg 1858-ban, míg az apát négy évvel később a Kristóf téri házban éri a halál. A fenti Tiedge-képén talán Skriván János fiai láthatók. Az első, János Nepomuk, 1844-ben születik, őt Gyula követi 1845-ben, 1847-ben Xavér Ferenc, aki csecsemőkorában meghal, majd 1849-ben Alajos. A hatvanas évek második felében a családdal együtt ők is Bécsbe költözhettek, így kerülnek a fényképek Ausztriába, és egészülnek ki a Skriván gyerekek Ausztriában alapított családjainak fotóival. Bővebb információ csak Jánosról áll rendelkezésre: követte apját a kalapgyár élén, 1872-ben Georg Josiphovic főhadnagy lányát, Florát vette feleségül, és 1913-ban halt meg Bécsben. Obderzsalek Teréz 1903-ban nyolcvanévesen hunyt el, férje egy évvel később, nyolcvanhárom évesen követte. Mindketten a penzingi temetőben vannak eltemetve.

Az 1862-es londoni kiállítás oklevele Tiedge János vizitkártyáján

7. Tiedge János önarcképe

A verzó átrajzolt részlete Tiedge portréjával 

Gondolhatnánk, hogy a Tiedge-képek kizárólagossága a gyűjteményben egy környékbeli család kedvenc fényképészéhez való ragaszkodásával is magyarázható lenne, ám a következő felvétel cáfolja ezt a feltevést, hiszen ki őrizné meg családi képei között a mégoly kedves fényképészéét? A szakállas férfi ugyanis Tiedge János, ezt egy 1864-es verzó portréjával való összevetés kétséget kizáróan alátámasztja. A verzóra annak az elismerő oklevélnek a másolata került, amelyet A. Stevens (1817-1875) tervezett, és W. J. Linton (1812–1897) metszett az 1862-es londoni kiállításra (Yale University Art Gallery, 1993.1.56). A Tiedge nevére kiállított díszes rajzú lapot a Pollák Testvérek nyomták a kartonra, a felirat szerint 1864-ben, s bár az 1862 utáni kártyákon a műterem mindkét bejártát feltűntették, itt csak a Kristóf téri szerepel. A VR (Victoria Regina) monogramos pajzsot tartó puttó helyére Tiedge saját képmása került, ez szolgál az összehasonlítás alapjául, noha nem pontosan egyezik a fényképpel.

                         8. Skriván János egyik fia                       9-11. Az egyik Skriván-fiú

A megoldást a rokoni kapcsolatban kell keresnünk, ugyanis Tiedge a kalapkészítő Skriván János sógora volt, ugyanannak a kőművesmesternek, Obderzsalek Györgynek másik lányát, a Teréznél két évvel idősebb Máriát vette feleségül. Sajnos ennek az esküvőnek sincs nyoma. Mint arra Vécsey Axel felhívta a figyelmemet, a belvárosi plébániatemplom anyakönyve szerint már 1847-ben házasok voltak, ekkor született Hermina nevű lányuk. 1853 júliusában a bécsi Goldenes Lamm fogadóban Tiedge, mint pápai fényképész regisztrál, 1856-ban ugyanitt a feleségével száll meg. 1854 szeptemberében együtt szerepelnek a festő Kohaut József Ödön nevű gyermekének keresztszüleiként, a júniusi esküvőn csak Tiedge a tanú. Kohaut további gyermekeinek (Rudolf, 1858 és Helén, 1860) is ők a keresztszülei, s hogy a festő Kohaut időközben fényképésszé avanzsál az anyakönyvekben, arra utal, hogy nemcsak családi barátság füzte Tiedgéhez, tőle leshette el a fényképezés rejtelmeit is. 1872-ben Kohaut műtermét is Knabe Ignác tervezte. Tiedge fia, Georg Karl, 1856. március 10-én született, az ő keresztszülei a fényképész Mayer György és felesége, Reder Karolina voltak. A fiú három napot élt. 1867 és 1870 között a Nefelejts rejtvényfejtői között felbukkan egy Tiedge Laura. Tiedgének ilyen nevű testvére nem volt, ha rokon, csak a lánya lehet. A fiúkat ábrázoló csoportkép középső alakja, a legfiatalabbnak tűnő fivér, négy másik kártyán is szerepel. Három ezek közül teljesen egyforma mellkép, ami miatt a gyűjtemény tulajdonosát láthatjuk benne. 

Tiedge János műtermei

Képírói-terem építésére benyújtott kérvény tervrajza, 1861

HU BFL - XV.17.b.312 - 272/1861

Tiedge János 1861. május 20-án folyamodott engedélyért a Pesti Építő Bizottmányhoz, hogy a Nagyhíd utca 5. szám alatti Takátsy-házban képíró műteremet építtethessen. A magyar nyelvű kérvényt olyasvalaki fogalmazta, aki a fényképész nevét többször tévesen írta, a vezetéknevét egyszer ’Tiedke”-nek, majd „Didke”-nek, a keresztnevét pedig „L” betűvel rövidítette. A tervek Knabe Ignác építőmestertől származnak. Mind a Nagyhíd utca, mind a Kristóf tér 5. számú háza egy görög kereskedőcsalád leszármazottja, Takátsy György tulajdonában volt. A tervrajzból kitűnik, hogy a műterem a Nagyhíd utcai belső udvaros ház hátsó épülettömbjének padlásterébe került, ahová a Kristóf téri házból vezetett lépcső. A felső emeletig valószínűleg mindkét utca felől el lehetett jutni. Három különböző helyiség megnevezése szerepel a terven: egy fényképészeti szalon, egy festőműterem, és két kabinet. 

Tiedge a Kristóf-téri ház második emeletének 9. számú lakásában lakott, tehát 1861-ig a műterme is itt lehetett. A Pester Lloyd 1853-as Handels- und Gewerbe-Adressenbuchja négy másik fényképész mellett említi a nevét (Heller József, Kawalky Lajos, Reisner Zsigmond, Strelisky Lipót), mint aki fényképezőgépek eladásával is foglalkozik. Az új műterem megnyitását követően hirdetés jelent meg az Ungarische Wochen-Postban (1862 december), amelyben Tiedge a különböző méretű, akár karácsonyi vagy újévi ajándéknak szánt portrék mellett, kitüntetett népviseletes csoportképeit is megvásárlásra ajánlja, s mint írja, reggel 9-től estig fogadja a vendégeket. A kettős cím a következő öt különböző vizitkártya verzóján is megjelenik.

A pesti Tiedge-portré kinagyított részletén, Tiedge jobb szembogarában 

felfedezni véljük a nagy műteremablak és a méretes fényképezőgép lencséjét 

az expozíció idejére felfedő fényképész körvonalait

Nem tudni, hogy Tiedge János miért hagyta maga mögött sikerei helyszínét, a Kristóf teret, Pestet és az országot. A vizitkártyák verzójáról 1866 után eltűnik az üvegterem Nagyhíd utcai megközelíthetősége, ami nem a műterem feladását jelenti, talán a vendégforgalom vált terhessé a ház lakói számára. Az azonban nem lehet véletlen, hogy 1868 szeptember elején hirdetés jelenik meg a vukovári Der Syrmier Bote című lapban, miszerint Pest egyik első fényképésze és festője, Johann Tiedge, rövid ideig özv. Birra asszony házában vállal fényképezést, olaj- és vízfestmények készítését. Egy hónappal korábban a Hétszemélyes Tábla (felsőbíróság) tárgyalásra tűzte a Kristóf téri ház egy másik régi lakója, Fehér János zongorakészítő Tiedge ellen indított adóssági keresetét. Az bizonyára nem késztette Tiedgét távozásra, hogy a Fehérhajó fogadó lebontásával, Bécsi utca néven, átjárást nyitottak a Kristóf tér és a Nagyhíd utca között, hiszen erre csak 1870 után került sor. De a megváltozott körülmények, a Skriván-rokonság Bécsbe települése, a régi fényképésztársak (Mayer György és Heller József) távozása, és a fiatalabb konkurens nemzedék (Kozmata Ferenc) megjelenése talán ösztönzőleg hatott. Tiedge családi körülményeiről keveset tudunk, felesége, Obderzsalek Mária sorsa is ismeretlen.

Tiedge utódainak kártyái

fényiratok.hu

A hátrahagyott műteremről is érdemes szólni. A festő Udvardy Gyula (1839-1914) 1869-ben rövid ideig megfordult a Kristóf-téri műteremben, bár ekkoriban Rózsa és Szondi (Steiner) utcai címekkel is találkozunk a vizitkártyái hátoldalán. Őt Kalmár Péter követi, aki ismét mindkét utca felől hirdeti a műtermet. A címjegyzékben Lamberg Mór neve 1871 és 1873 között szerepel, az ő brassói működése egybeesik a „Mayer G és unokaöcscse” feliratú kártyákkal. Cégtársa volt Mayer Györgynek, ezt egy kirakatállítási kérelem bizonyítja, amelyet 1870-ben közösen nyújtottak be. A hirdetőszekrényt a Harmincad utca 2. számú ház alatt tervezték felfüggeszteni. (BFL-XV.17.b.312-1031/1870) Lamberg 1833-ban született a csehországi Miroslavban (Misslitz), 1861-ben Pesten házasodott, majd 1879-ben elvált a feleségétől (BFL-VII.2.c-1879-V.0094), két fiával, Emillel és Mórral, kivándorolt Dél-Amerikába, és – kis túlzással – Brazília Klösz Györgye lett. Emil, Pablo Casals zongorakísérőjeként, európai turnéja során Magyarországon is megfordult. Mór itthon maradt Malvin nevű lányának 1881-es áttérésénél a keresztanya tisztét Mayer György élettársa, Schwarz (Couché) Karolina vállalta. A soron következő fényképészről, B. Salomonról nem sokat lehet tudni, azon túl, hogy 1873 novemberében Az Üstökös féloldalas hirdetésében jelenti be üzlete megnyitását. Korábbi képein Párizs és Besançon is szerepel, Pest után Pancsova a következő állomás. Borsos és Varságh 1875 novemberében, a Mocsonyi ház lebontása miatt költöztek át a szomszédból a Deák utca 5. szám alatti egykori Tiedge-műterembe, amelynek a Kristóf tér felőli bejáratát is használni kívánták. A Hon 1877. december 2-i számában Licskó János hirdetett műteremnyitást a Kristóf tér 5. szám alatt, de csak rövid ideig működött ezen a címen, amely ritkán fordul elő a felvételein. 1878-ban lépett érvénybe az új számozás, és lett az épület Kristóf tér 6. Itt kereste fel novemberben a hercegovinai küldöttség Fleck Rudolf fényképészt, hogy csoportképet készítsen róluk. Fleck korábban Debrecenben működött, majd a nyolcvanas évek elején a Király utca 59. szám alatt jegyzik a műtermét, bár pesti fényképei ritkák. Egy 1879 novemberéből fennmaradt adásvételi szerződésben (BFL-VII.168.a-1879-0536) eladta a műtermet Kozmata Ferencnek. 1898-tól az 1900-as évek elejéig Szigeti Jakab nevén van a műterem.

J. Tiedge: Constanța Dunca-Schiau (1843-1924), Craiova

Raluca Bratu tanulmánya, in: Ţara Bârsei 2012/13 Nr. 11-12. p. 99.

Többen említik, hogy Tiedge valamikor a romániai Craiovában is működött. Az egyetlen általam ismert fényképen a sajói Dunka-család leszármazottja, Constanța Dunca-Schiau (1843-1924) író és nőjogi aktivista látható, aki Bécsben és Párizsban tanult, majd részt vett a román oktatási rendszer megreformálásában, verseket, regényeket és irodalomkritikát írt. A tanulmány, amelynek illusztrációja a fenti kép, egy levél mellékleteként említi a fotót, de 1860 körülinek datálja, holott a verzón állítólag a "15 septembrie 1871 Bucuresci, Constanta Dunca de Sajo" felirat olvasható. A beállítás, a ruha és a hordozó karton miatt inkább 1869/70 lehet a helyes évszám. Ezt követően a pesti szőnyeg már csak ritkán fordul elő, majd végleg eltűnik a képekről. Érdekes, hogy a helynév itt jelezve van, mégis valószínűbb, hogy a többi felirat nélküli kártya inkább a korai ploiesti korszakból származik, semmint Craiovából.   

Válogatás Tiedge Ploieștiben készített fényképei közül, kb. 1870-1881

1-2. és 4. Magángyűjtemény 3. Andrei George gyűjteménye 5. delcampe.net 6. okazii.ro 7. Mihai Oroveanu gyűjteménye

Tiedge János Ploieștiben valamivel több, mint egy termékeny évtizedet töltött. Az itt bemutatott néhány felvétel bizonyítja, hogy a hatvanas évek némileg egysíkú fényképezésmódját meghaladva, milyen változatos skálán és magas színvonalon folytatta mesterségét. Nemcsak a beállítások és a kellékek ügyes alkalmazása, de a természetes gesztusok is arról vallanak, hogy Tiedge - nemtől és életkortól függetlenül - mindenkivel megtalálhatta a hangot, mindenkiből sikerült kihoznia a legjobb formáját. A verzók ugyanakkor azt jelzik, hogy nem könnyen barátkozhatott meg új környezetével, Ploiești mégsem Pest belvárosa volt. Az első kártyákon megjelenik a londoni kiállítás emlékérme, (amelyet valójában nem ítéltek neki), de a nevén és a foglalkozásán kívül más információt nem ad meg. A keresztnév "J" monogramjából "Jean" lesz, majd "Jean Tiedge de Pesth", később "Jean Tiedge a Ploiest", míg végül a műterem közelebbi helyéről is értesülhetünk: a Hotel Murgulescuval átellenben található. 

Két Tiedge-felvétel részlete - divatos hölgyek Ploiestiből

delcampe.net - anticariat-unu.ro - Muzeul Judeţean de Istorie şi Arheologie Prahova

A hatvanas évek vizitkártyáinak gyakori kelléke a fényképalbum, amely látszólag céltalanul hever az asztalon, vagy amelyre támaszkodva, amelyet lapozgatva és nézegetve az ábrázolt személy fesztelenebbül érezhette magát, a beállítás természetesebb benyomást keltett. Nem nehéz feltételezni, hogy az ilyen albumokba a fényképész jól sikerült felvételeit gyűjtötte, büszkén hirdetve mesterségbeli tudását. Tiedge Ploiestiben készült két képén megjelenik ugyanaz a leporellószerű mappa. A nyitott oldalakon kabinet méretű fényképeket látunk, amelyek különböző tartású, dekoratív hölgyek mellképeit sejtetik. Itt már nem pusztán műtermi kellékről, hanem reklámanyagról lehet szó, katalógusról, amelyből a vendég kiválaszthatta a legkívánatosabbnak ítélt „terméket”. Tudjuk, hogy Tiedge már Pesten is tudatosan használta a reklámot, kirakatával sikerült felhívnia magára a figyelmet. A két hölgyportré példa lehet a felkínált beállításokra. Talán valamikor még az eredeti leporelló is előkerül.

Néhány Bukarestben készített fénykép, kb. 1883-1885 között

1-2. Andrei George gyűjteménye 3-4. és 7. delcampe.net 5. muzeuldefotografie.ro 6. Mihai Oroveanu gyűjteménye

Tiedge több bukaresti kártyáján olvasható az 1883-as dátum, s minden bizonnyal ebben az évben nyitott műtermet a Calea Victoriei 11. szám alatt. Az 1883-as és 1885-ös Anuarul Bucurescilor ezen a címen egy másik fényképészt is feltűntet, N. Schwarz néven, ez azonban nem feltételez kettejük között együttműködést. Mint arra Andrei George (flickr.com) felhívta a figyelmet, a 13-as szám alatt Berta Engels is vitt fényképészetet, akinél több híresség is megfordult, pl. C. A. Rosetti, román politikus. Engels már az 1878-as utcanév változás előtt is itt dolgozott Calea Mogosói 13 / lingă Prefectură címen. 

 

A Hanul Zlătari Franz Duschek 1871-es fényképén

Egy 1871-es térkép részlete - Egy 1900-as fénykép részletén az épület déli sarka

Napjainkban a századfordulóra felépült postapalota, ma Román Nemzeti Múzeum, a CEC Bankház, és több modern épület uralja a Lipscani kerületet, amely az 1880-as években a város kereskedelmi központja volt. A Calea Victoriei-n a Biserica Zlătari-t (román ortodox templom) harangtornyos bejárati középrésszel megerősített, egyemeletes, U-alakú épületkomplexum, a Hanul (fogadó) Zlătari fogta közre 1903-as lebontásáig. Az épület emeletén közel kétszáz szobás fogadó üzemelt, a földszinten élelmiszerbolt, üzletek, kocsmák és szolgáltatások működtek. A rendelkezésre álló adatokból úgy tűnik, hogy az északi épületrész viselte a 13-as, míg a déli a 11-es számot. Tiedge képein mindkettő előfordul, amiből talán az épületen (fogadón?) belüli költözésre lehetne következtetni, de időrendiséget nehéz lenne megállapítani. Egy ilyen forgalmas környéken a 64 éves Tiedgének nem sok esélye lehetett gyökeret verni.

Ismeretlen férfi egy konstantinápolyi Tiedge felvételen

Andrei George gyűjteménye

A Grande Rue de Péra 305. számú háza egy 1905-ös térképen.

Egykor itt volt Tiedge műterme

Tiedge János az 1880-as évek második felében nyitott műtermet Konstantinápolyban a Péra (ma: Beyoğlu) kerületben. Neve az Annuaire Oriental című szaknévsor 1889/90-es számában olvasható, a Grande Rue de Péra (ma: İstiklal Caddesi) 305. szám alatti műtermében hat piaszterért egy tucat portré készítését vállalta. A házat, amely még ma is áll, korábban a Rue Douzio határolta észak felől, az épület igen keskeny homlokzata azt valószínűsiti, hogy a műterem oldalról kaphatta a megvilágítást. Keskeny kőlépcső vezet a földszintről az emeletre, a szomszédos, 1910-ben épült nagy szecessziós épület, a Misir Apartmani tűzfala most elzár minden kilátást. A másik oldalon, a Concordia színház helyén 1906 és 1912 között emelték a velencei gótikus stílusú páduai Szent Antal templomot és épületegyüttest. Korábban a színház az európai közösség fontos szórakozó és gyülekezőhelye volt, ami komoly szempont lehetett egy fényképészeti műterem számára.

A 305. számú ház egy 1912 után készült felvételen.

12. Tiedge János önarcképe, 1885-1888

A konstantinápolyi fényképek gyér száma, és a fellelhető kevés nyom arra enged következtetni, hogy Tiedge János életének csak rövid, befejező szakaszát tölthette Törökországban. 1888. július 11-én halt meg a török fővárosban. A fénykép, amely a gyűjtemény egyetlen nem a hatvanas években készült Tiedge-fotója, minden bizonnyal a rokoni kötelék miatt kerülhetett a többi közé, talán Tiedge maga küldte haza unokaöccsének, de az is lehet, hogy a halála után valaki más juttatta el a Skriván családhoz. Hogy Tiedge mégsem lehetett teljesen magányos a messzi idegenben, arra bizonyíték az isztambuli protestáns temetőben állított sírkereszt márványlapjára vésett szöveg. Valaki jól ismerhette a pontos születési adatait: „geboren zu Pápa in Ungarn den 21 August 1819”, és az idézet, amely arra utal, hogy űrt hagyott maga után:

"Es weinet ach Kein nasser Blick

Dich aus der dunkeln Gruft Zurück"

 

Tiedge János sírja 

az isztambuli Feriköy protestáns temetőben, 2022

Fodor Gábor fényképe

 

A bukaresti műterem lokalizálásában Tudor Chira szakértelme jelentett nagy segítséget, az isztambuli adatok felkutatását és a lelkes együttműködést Fodor Gábornak, az Isztambuli Magyar Főkonzulátus kulturális igazgatójának köszönöm.

Kiegészítés

és javítás vált szükségessé Vécsey Axel, a »Promenade Collection« fényképes weboldal szerzőjének észrevételeit követően, aki rátalált Tiedge Hermina nevű lányának 1847-es anyakönyvi bejegyzésére, amelyen a fényképész még "asztaloslegény"-ként szerepel. A Kristóf-téri műterem tulajdonosi viszonyaival kapcsolatos megjegyzéseit is - köszönettel - felhasználtam.

[A képek közlésére vonatkozó engedélyek megszerzésére kísérlet történt. Utólagos hozzá nem járulás jelzése esetén a kép eltávolításra kerül. Minden tartalommal kapcsolatos észrevételt, új információt és helyesbítést köszönettel veszek.]

Az isztambuli protestáns temető felújítása során

Tiedge János sírját is helyreállították, 2024

Fodor Gábor felvétele