A Wenckheim család néhány fotója

Egy érdekes fényképgyűjtemény magyar vonatkozású képei

A régi fényképek internetes árverése legtöbbször azzal a sajnálatos következménnyel jár, hogy a valamikor összetartozó képek elkerülnek egymás mellől, és az ábrázolt személyek kiléte, egymáshoz fűződő viszonya végleg a feledés homályába vész. Mindig jóleső érzés, ha az utolsó pillanatban sikerül megmenteni a múlt valamely összefüggését az enyészettől. 2015-ben egy francia internetes árverésen felbukkant tizenegy összetartozó, magyar vonatkozású fénykép, és közülük kilencet sikerült „hazahozni”. Az általam megvásárolt hét fotó a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményébe került.

A nyolc promenád és három kabinet méretű felvétel közül tíz, megnevezett magyar fényképész, Kozmata Ferenc, Kurzweil Frigyes, Koller Károly és Strelisky Sándor műtermében készült. A képek többsége a Wenckheim család tagjait ábrázolja kb. 1888 és 1894 között. Három kép verzóján írás szerepel, ez segít az azonosításban. A Wenckheim név az alábbi két 1890-es kép hátoldalán fordul elő.

  

                              Wenckheim Pál és Ilona                       Wenckheim József

 

„Offert en souvenir de la soirée costumée de 1890… Paul et Ilona Wenckheim” és „Józsi Wenckheim 1890” - ez áll a két fénykép hátoldalán. Az írás édesanyjuké, Wenckheim Krisztináé, erről meggyőződhetünk, ha egy pillantást vetünk Wenckheim Frigyesnének arra az 1897-re datált, aláírt képére, amely ma egy magángyűjtemény egyik darabja, és amelynek variánsa a Vasárnapi Ujság 1903. december 13-i számában jelent meg. A portré Wenckheim Frigyesnét ugyanabban az öltözékben mutatja, amelyben a hetilap fotóján egy karosszékben ül mint a tüdőbetegek szanatóriumának létesítését pártoló egylet elnöke. A Nemzeti Múzeum Fényképtárának Koller-képén hasonló a beállítás, de a grófnő valamivel idősebbnek tűnik.

  

                                Wenckheim Krisztina                     József fotójának verzója

Bár a fotókat hordozó kartonok eltérőek, az első Koller Károly tanár műtermében készült, míg a Józsefet ábrázolón már a „Koller tanár utódai” felirat olvasható, valószínűleg ugyanarról a jelmezbálról lehet szó. Koller Károly 1889. november 26-án halt meg, kartonjait a következő évben még felhasználhatták az újonnan gyártottakkal együtt. József 13, Pál 9 és Ilona 5 éves a képek készítése idején. A két fotót a Wenckheim-kastélyok történetével foglalkozó honlap (wenckheim.hu) üzemeltetője, Tuska János József vásárolta meg, akinek ezúton is köszönöm, hogy hozzájárult a képek közléséhez.

Nem lehetetlen, hogy a család az estélyt a Meining Artúr által tervezett budapesti Wenckheim-palotában (ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főépülete) rendezte, hiszen a házat egy évvel korábban, 1889-ben adták át. A két kisebb testvér Pierrot és Pierrette jelmezébe öltözött, míg József, nem különösen lelkes arckifejezéssel, rizsporos parókában, 18. századi ruhában látható. Ilyen jelmezt többnyire a házigazdák és a kiszolgáló személyzet viselt a bálokon, hogy ne öltözzék túl a vendégeket. A külföldi lapok később is gyakran tudósítottak olyan ünnepségekről és színielőadásokról, amelyeken József diplomata karrierje során részt vett. A képek a fényképész műtermében az eseményt követően készülhettek.

Wenckheim Frigyes (1842-1912) és felesége (másod unokatestvére) Wenckheim Krisztina (1849-1924) híresek voltak példás családi életükről. Hét gyermekük született: Friderika (1873-1957), Krisztina (1874-1970), József (1877-1952), László (1880-1956), Pál (1881-1945), Mária (1883-1968) és Ilona (1885-1971). A házasságuk 25. évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepségnek egy kiadvány formájában is nyoma maradt: Emlék-album gróf Wenckheim Frigyes v. b. t. t. és neje Wenckheim Krisztina grófnő ő excellentiája ezüst menyegzőjére. 1872-1897 június 18. Itt olvashatjuk: „az atya és anya együtt nevelik gyermekeiket; együtt szövik terveiket… játékaikban az első útmutatók, örömeikben az első résztvevők…”

Ezt a szeretetteljes, megengedő családi légkört igazolja a gyűjteménynek az a darabja, amely a családfőt és feleségét, valamint két legkisebb gyermeküket, Máriát és Ilonát Kurzweil Frigyes balatonfüredi műtermében egy díszlet vitorlásban ábrázolja. A grófi pár valóban nem átallott részt venni gyermekeik szórakozásában, modern nevelési elveket vallott. A kép 1888 körül készülhetett, Ilona 3, Mária 5 éves lehet. 

 

Wenckheim Krisztina, Ilona, Mária és Wenckheim Frigyes

A felnőttekben nem nehéz felismerni a Wenckheim házaspárt, portréjuk megjelent az Emlék-albumban és a Vasárnapi Ujság 1893-es és 1897-es számában is. A grófnő mellképét egy 1866-ban Borsos József által „fölvett fénykép után” R. Hirsch Nelli, férjéét Cserna Károly rajzolta.

Borsos József: gróf Wenckheim Krisztina, 1866

  

Wenckheim Krisztina és Wenckheim Frigyes

1897. július 4-én a Vasárnapi Ujság az ezüstlakodalomról számol be, és közli Strelisky Sándor nagy átfestett, kompozit fotóját a családról, amelyet a felirat szerint 1894-ben készített. A kép a budapesti Wenckheim palota dohányzó szalonját mutatja, amelynek eredeti állapotáról az Iparművészeti Múzeumban őriznek egy 1900 körüli üvegnegatívot. A szoba ma a Szabó Ervin Könyvtár bölcseleti olvasóterme a Thék Bútorgyár által 1930-ban kialakított csigalépcsőkkel és galériával.

 

A Wenckheim palota dohányzó szalonja

Strelisky képén Mária (11), Ilona (9), László (14), Pál (13), József (17) Krisztina (20), Friderika (21) és Wenckheim Frigyes látható. A zongora takarásában álló lányok (ők az eredeti műtermi beállításban szerepelnek az Emlék-albumban), a fiúk csoportja, a két nagyobbik lány, valamint a karosszékben ülő családfő, noha ügyesen helyezték el őket a festett háttér előtt, nem leplezik, hogy összemásolt jelenetről van szó - ezt a technikát Strelisky más fényképein is alkalmazta.

                    Mária és Ilona                       Strelisky Sándor: A Wenkcheim-család, 1894

A másodszülött lányról, Krisztináról, 1890 körül, 16 éves korából, még Koller Károly stúdiójában készült az alábbi fénykép. Az Emlék-album szerint „kitűnően énekel s különösen nagyon szépen fest… Természete vidám, élénk és társalgásban mindenkit lekötelezően kedves.” A képen szelíd arcú fiatal lány látható tavaszi kimenő öltözetben, amely tökéletesen megfelel a legutolsó divat „minél több csipke, annál jobb” kívánalmának.

 Krisztina

Krisztina azonosítását három későbbi kép segíti, mindhárom a gr. Széchenyi Antallal 1895-ben kötött házasságát követően készült. Az Emlék-albumban egy átfestett, egész alakos illusztráció látható a fiatal párról, feltehetően már első gyermekük, Antoinette születése után, akinek képét közli a könyv. 1905 körül 26 évesen három gyermekével - Antoinette (9), Ilona (7) és Ferenc (4) - valamint férjével Carl Pietzner bécsi fényképész klasszikus kompozíciójú fotóján látható, amely ma egy magángyűjtemény értékes darabja (Philpott Beatrix Julianna). Az 1910-es családi fotón (Széchenyi Hagyaték, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára) már a negyedik gyermek, Károly is látható. Krisztina 1970-ben, 96 éves korában halt meg az Egyesült Államokban.

                                    

Wenckheim Krisztina, Széchenyi Antal és gyermekeik: Antoinette, Ilona, Ferenc és Károly

A felirat szerint 1891-ben, Koller Károly utódainál készült az a kép, amely a 8 éves Máriát ábrázolja olasz népviseletben, tamburinnal a kezében. A jelmezes, jótékonysági bálok gyakoriak voltak ebben az időben, az arisztokrata családok fiatal leánygyermekei szívesen vettek részt hasonló rendezvényeken. A Vasárnapi Ujság 1893. április 16-i füzete beszámol egy jelmezes virágünnepélyről, amelyen Wenkcheim Krisztina és nővére, Rika, magyar parasztlánynak öltözve kínálták a gyümölcsöt és a virágot. Sajnos a Koller utódai és a Strelisky Sándor által készített képmellékletek egyiküket sem ábrázolják. Mária és Ilona is igen magas életkort értek meg, időskori képük megtalálható Hankó József Két évszázad a Wenckheim családdal című könyvében. 

Mária

Felmerül a kérdés, hogy hasonló arisztokrata mulatságokon a jelmezválasztást milyen szempontok vezérelték. A nemzetiségek viselete nyilván kézenfekvő megoldásnak bizonyult, de a Vasárnapi Ujság illusztrációi is ötletforrásként szolgálhattak. Az alábbi kép a 10-11 éves Pált mutatja, bár az eladó „petit Prince Russe, toque cosaque” leírással bocsátotta áruba a fotót, nem elképzelhetetlen, hogy a jelmezt az újság 1890. június 8-i számában megjelent kép ihlette, amely Koszta Panica macedón vajdát ábrázolja szabadcsapata élén. A kucsma, a töltényöv és a vállon átvetett köpeny hasonlít a marcona katonák viseletéhez. Bár a cikkben Strausz Adolf balkán- szakértő méltatta Panica hazafiságát, a hadfit nem sokkal később összeesküvésért kivégezték. Kérdés, hogy az ilyen aktuálpolitikai szempontok hatással lehettek-e a jelmezválasztásra. A fotó Svájcba került.

Pál

       

"A maczedónia liga vezérei"

A következő 1894-es Strelisky-fotón Wenckheim Friderika látható. Csíkos, bő vászon öltözéket visel, amilyet a 19. század közepén a fürdőzők hordtak. Fején az alkalomra készült sapka, kezében rongyból varrt madarat, talán papagájt tart. A fényképezésnél megszokott pózban áll, a hangsúly a jelmezen van, amely a kor társasági szereplői számára bizonyára könnyen felismerhető lehetett egy képes hetilap fotójáról vagy valamilyen aktuális színielőadásból.

Friderika

Friderika Emlék-albumban olvasható jellemzését a fenti fénykép nem teljesen támasztja alá: „természetére nézve szelíd és inkább kedveli a magányosságot, kézimunkát és olvasmányokat, mint a zajos társaságot.” Úgy tűnik, mégsem idegenkedhetett annyira a jelmezbálok vidám forgatagától, élvezte a tréfát. 1897-ben ment feleségül unokatestvéréhez, gróf Wenckheim Dénes (1861-1933) dobozi földbirtokoshoz, az albumból ismerhetjük a fiatal pár képét.

 

 Wenckheim Dénes és Wenckheim Friderika

Ez felveti annak lehetőségét, hogy a Franciaországban eladásra kínált, és egy német gyűjtőhöz került másik 1894-es Strelisky-kép díszmagyarba öltözött fiatalembere Wenckheim Dénes lehet. Bár a három évvel később készült képen Dénes szakálltalan, és a hajviselete is más, a fejforma és a kissé előrecsücsörödő alsó ajak miatt nem kizárható az egyezés. Friderika profilja is karakteresebb, mint szemből ábrázolt arcvonásai, de széles állkapcsa és szájának vonala árulkodóak.

 

Wenckheim Dénes

A következő fotóhoz rövid kultúrtörténeti kitérő szükséges. Victorien Sardou Théodora című darabját 1884. december 26-án mutatták be a párizsi Théâtre de la Porte Saint-Martinban, Massenet zenéjével és Sarah Bernhardt-ral a főszerepben. Bernhardt-ról a londoni W. & D. Downey készített fényképet, ezen a színésznő nem a párizsi premier jelmezében trónol, a fotó egy későbbi londoni fellépés alkalmával készülhetett. Sardou darabja felkeltette az orientalista témákra fogékony belga festő, Jean-Joseph Benjamin-Constant érdeklődését, aki megfestette a bizánci császárnét, és a képet 1887-ben kiállították a párizsi Salonban. A festményre nemcsak a párizsi előadás, hanem a ravennai San Vitale mozaikja is hatott. A képet ma a Buenos Aires-i Museo Nacional de Bellas Artes őrzi, 1892-es fénynyomatát a Goupil cég készítette. Theodora császárné alakja közkedvelt témája lett az arisztokrata jelmezbáloknak, 1897-ben Lady Randolph Churchill öltötte magára a jelmezt egy Devonshire-i összejövetel alkalmával. Több, különböző beállításból álló fotósorozat készült róla a londoni Lafayette Stúdióban. A Victoria & Albert múzeum a jelmez tervezőjeként Benjamin Constant-t jelöli meg.

   

                Sarah Bernhardt                Benjamin-Constant             Lady Randolph Churchill  

                                                                 festménye                                  

Ugyanez a beállítás tűnik fel Strelisky két fényképén, amelyek közül az egyik megtalálható a Franciaországban vásárolt fotók között. Mindkét kép gróf Zichy Eleonórát, Andrássy Tivadarnét (1867-1945) ábrázolja, aki korának egyik legszebb arisztokrata hölgye, Rippl-Rónai József több alkotásának modellje volt. Wenckheim Déneshez unokatestvéri szál kötötte.

 

   gr. Andrássy Tivadarné, Zichy Eleonóra, 1894

 

Az első variáns (amint arra Nagy Zita, a FSzEK Budapest Gyűjteményének munkatársa felhívta a figyelmemet) A HÉT 1899. május 21-i számának címoldalán jelent meg, követve azt az estélyt, amelyet a Műbarátok Köre  két alkalommal, 1899. május 17-én és 19-én, az 1895-ben megnyílt Park-Klubban rendezett. A bál „fénypontja volt az élőképek előadása, melyeknek szereplői nagy művészek festményei után ábrázoltak egyes alakokat. Az ábrázolók között előkelő világunk legszebb asszonyai és leányai voltak láthatók.” Az "élőkép" második változatát a Vasárnapi Ujság 1900. február 11-es száma adta közre, ennek eredetijét - több hasonló híres festmény után beállított jelenetről készült felvétellel együtt - a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában őrzik.

 

 Az első Strelisky-kép A HÉT címlapján, a második változat eredetije a MNM Fényképtárában
 

"A Park-Klub fényes helyiségei ma ismét nagy közönséget láttak vendégül. A Műbarátok Köre ma megismételte azt az előadást, mely tegnapelőtt Stefánia kir. hercegnő és Lajos Viktor kir. herceg jelenlétében a legelőke­lőbb közönség előtt folyt le. Ma is zsúfolásig meg­telt a Klub diszterme, sőt a szomszéd szalonba is jutott a közönségből, mely szívesen hozott ma anyagi áldozatot a Műbarátok Körének és még szívesebben tapsolt különösen az élőképek bájos személyesítőinek. A Park-Klub tágas termeiben virradtig szórakozott a közönség" - írja A HÉT a második estélyről.

Az első kép verzóján olvasható 1894-es dátum arra utal, hogy a beállítás öt évvel az 1899-es estély előtt készült, így viszont nem világos, hogy miért került az aktuális eseményről beszámoló újság címlapjára? Egyedül a császárné hímzett öltözéke egyezik, lényegesen különbözik a két trónus, és az apróbb részletek, mint pl. Theodóra ujjain a gyűrűk száma. A Vasárnapi Ujságban megjelent kép nem sokkal az estély után, a fényképész műtermében készülhetett. A fotó egész háttere, és elég sok részlete át lett festve. A szándék azonban egyértelműen az, hogy a beállítás minél nagyobb hasonlóságot mutasson Constant festményével.

A két utolsónak hagyott magyar vonatkozású kép kapcsolata az előbbiekben tárgyaltakkal nem rokoni jellegű. Az egyik egy fiatal nőt és három gyermeket ábrázol kerti környezetben az 1901-es év vége felé. A kép hátoldalán ceruzás felirat olvasható: „de Lukachich, neé Matlekovits, Arpad utca 6 Budapest”. A személy- és utcanév bizonytalan helyesírása arra utal, hogy az írás nem magyar anyanyelvű személytől származhat. Ez a felirat segít a Kozmata-műteremben készült férfi azonosításában, ő ugyanis Matlekovits Sándor (1842-1925) jogász, szakíró, politikus, egyetemi tanár, az MTA tagja. Több fiatal- és időskori fénykép ismert róla. Lánya, Matlekovits Róza (1874-1938) Lukachich Béla (1864-1914) pénzügyminisztériumi tanácsoshoz ment feleségül 1899-ben, két fia született, Sándor (1900) és Aladár (1901). A harmadik, idősebb gyermek, amennyiben családtag, az 1897-ben született unokaöcs, ifj. Lukachich Jenő lehet. Róza édesanyja az első magyar csellóművésznő, Szuk Róza (1843-1921) volt.

 

 Lukachich Béláné, Matlekovits Róza

Szuk Róza és Wenckheim Frigyes ismerték egymást, a művésznő naplójában beszámol egy fellépésről 1865. március 26-án, amikor az arisztokraták által a Nemzeti Színházban az „Erdélyi szükölködők javára” rendezett előadáson játszott. Ekkor a mágnások egy műkedvelő színdarab élőképeit adták elő, amelyben gróf Wenckheim Frigyes is részt vett. Később Matlekovitsék, csakúgy, mint a Wenckheim-család, élénk társasági életet éltek, szalonjuk híres volt a zenei összejövetelekről.
 

 Matlekovits Sándor (1842-1925)

A magyar képek közti kapcsolat megértéséhez röviden ki kell térnünk a gyűjtemény néhány, nem magyar vonatkozású darabjára is. A megfejtést két Bécsben készült fotó felirata jelenti. Az egyiken a "Lili Decrais" név és az 1893-as dátum olvasható. A fiatal lány édesapja diplomata volt, Albert Decrais (1838-1915), aki 1882 és 1893 között Franciaország nagyköveti tisztét látta el az Osztrák-Magyar Monarchiában, és a bécsi Lobkowitz-palotában lakott. 1893-ban helyezték át Londonba, a megajándékozott személy nyilván ekkor kapta búcsúajándékul a fényképet.

 

                                         Anni Demuth                                      Lili Decrais

A másik fiatal lányt ábrázoló kép verzóján a következő ajánlás áll: "Mille bons souhaits pour mes chères Henriette et Alice. Je vous embrasse tendrement, votre amie... Anni Demuth, 1896." Ez a kislány Theobald Demuth von Hantesburg adóügyi udvari tanácsos gyermeke lehetett, az ajánlásban említett két leánytestvér pedig a fényképgyűjtemény tulajdonosai. Henriette és Alice édesapja, Hector Louis Edouard Delabarre (1844-1895) 1887 és 1894 között budapesti francia főkonzul volt, aki családjával az Andrássy úti Pallavicini-palotában lakott. A budapesti címjegyzék szerint a konzulátusnak az Andrássy út 122. számú, 1908-ban lebontott villa adott helyet.
 

Hector Delabarre főkonzul, 1879
BnF SG PORTRAIT-627

Albert Decrais bécsi nagykövet és Hector Delabarre budapesti főkonzul 1890-ben közösen írták a Les Conditions du travail en Autriche-Hongrie című jelentésüket, amelyben az Ausztriáról szóló részt az előbbi diplomata, a magyar viszonyokat taglaló másodikat Delabarre írta. Nyilvánvaló, hogy a rendkívül alapos és statisztikai számokkal sűrűn okadatolt tanulmány megírásakor a főkonzul a helyi viszonyokat jól ismerő szakemberek segítségére szorult, így kerülhetett kapcsolatba Demuth-tal és a franciául jól beszélő Matlekovits Sándorral. Érdekes, hogy a francia Külügyminisztérium levéltárában őrzött Album comique des Affaires étrangères című, 1869-ben kiadott, és a diplomáciai testület tagjairól készült karikatúragyűjtemény egyik rajza a fiatal Delabarre-t egy cselló tetején állva ábrázolja. Matlekovits Sándor is amatőr csellista volt.

 

Karikatúra Delabarre-ról, 1865

Hector Delabarre Zichy Eleonórát is ismerhette, hiszen férjével, gr. Andrássy Tivadarral - és a magyar kulturális élet több jeles képviselőjével - tagja volt annak a bizottságnak, amely az Iparművészeti Múzeum gyűjteményének régi és modern ruháit, hímzéseit és egyéb szöveteit a párizsi Union Centrale des Arts Decoratifs 1892-es Exposition des Arts de la Femme című tárlatára kölcsönözte. (Revue des arts décoratifs, 1892. p. 232)

Miközben a diplomata családfők fontos államügyekkel foglalatoskodtak, családjuk fiatalabb tagjai barátságokat kötöttek, összejártak a hasonló társadalmi állású helyi családok korban hozzájuk illő gyermekeivel. Így kaphatott meghívást Henriette és Alice Delabarre a Wenckheim-család 1890-es jelmezbáljára, amelynek emlékét az elsőként bemutatott két fotó őrzi. Barátságaik az elválás után sem szakadhattak meg, hiszen Matlekovits Róza, már fiatalasszonyként, 1901-ben fényképet küldött magáról és gyermekeiről, s a megadott budapesti cím talán meghívásra is utal.

A Delabarre-lányok további sorsáról nem sok tudható, házasságkötésüket a korabeli lapok hírül adták (Henriette 1904, Alice 1919). Édesapjuk, mozgalmas diplomáciai pályafutás után, fiatalon, 1895-ben hunyt el. 1865-ben nevezték ki külügyi attasénak, majd 1870-től konzulként megfordult Bukarestben, Jászvásárban, Szingapúrban, Batáviában, Kairóban, Moszkvában, Bázelben, Szentpéterváron, Livornóban, Firenzében, Nápolyban. A fényképgyűjtemény hűen dokumentálja karrierjének állomáshelyeit, többnyire városképek vagy helyi népviseletbe öltözött személyek formájában.

Két fényképről érdemes még szólni. Az első Livornóban készült, ahol Delabarre 1882. január 23-tól volt konzul, a másik Firenzében, itt 1882. június 29-én kezdődött a megbízása. A dada talán az 1876-os kairói kiküldetés idején került a család szolgálatába, a két gyermek pedig a fiatalabb Alice, és az idősebb Henriette lehet.

                  Alice Delabarre a dadájával, 1882                   Henriette Delabarre, 1882