2025. március 17., hétfő

Tudós Társaság

Gévay Béla: Csoportkép az Akadémia tagjaival, 1864. május 30.

Néhány éve egy árverésről került hozzám a fenti, jelzetlen, 85 x 110 mm nagyságú, vékony albuminkép. A széleit egyenetlenül letépték, a képet vizitkártya méretűre hajtogatták, feltehetően, hogy albumba tudják illeszteni. Ez az eljárás megviselte a hártyavékony papírt, gyűrődéseket és kopásokat hagyott a felületén. A további állagromlás magakadályozására, jó megoldásnak tűnt a képet kartonra ragasztani, amely enyvvel történt, hogy a két felület - adott esetben - ismét szétválasztható legyen. A verzón semmilyen jelzés vagy írás nem szerepelt.

Ismeretlen fényképész: Az épülő akadémia, 1864

Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum, Fényképgyűjtemény, ltsz. 32.787

in: 150 éves az Akadémia székháza (szerk.: Bicskei-Ugry) MTA BK, Budapest, 2018., p. 55.

A csoportkép az Akadémia 1864. május 30-i üléséhez köthető. Ekkor az Akadémia Friedrich August Stüler tervezte épülete még nem állt teljesen készen, a fenti kép ebből az időből származik. A tudós társaság nagygyűlései részben a Nemzeti Múzeum dísztermében, részben a Vármegyeházán voltak, az üléseket az Úri utca 2. szám alatti Trattner-Károlyi ház első emeletén bérelt termekben tartották.

Gévay Béla: A Magyar Tudományos Akadémia tagjai és vendégeik

(álló sor:) Hunfalvy János, Pesty Frigyes, Édouard René Lefebvre de Laboulaye,

Szücs István, azonosítatlan személy, Rómer Flóris, Ballagi Mór - (ülő sor:) Vámbéry Ármin,

Hans Conon von der Gabelentz, Molla Iszhák, azonosítatlan személy

Pest, 1864. május 30.

A fotó történeti és kulturális kontextusba helyezését leginkább a rajta látható Vámbéry Ármin alakja teszi lehetővé. Vámbéry Ármin az 1905-ben megjelent Küzdelmeim című önéletrajzában ezt írja közép-ázsiai utazásáról való visszatéréséről: „1864 május havának első felében szerencsésen meg is érkeztem […] „Midőn a Lánczhid mellett a pesti kikötő partjára léptem […] a közeli Európa-szállóba siettem.” Megdöbbenti, hogy senki sem érkezett a fogadására, nincs ünneplés, nem törődnek vele, kivéve Eötvös Józsefet, akinek „midőn megérkeztem, nyomban hírt küldöttem […] és megkaptam azonnal sietve írt válaszát.” Eötvös levele május 29-én kelt, és másnap reggelre magához hívta Vámbéryt, hogy zavartalanul beszélgethessenek egy fél órát. Az Akadémia is aznap, 30-án tartotta tizenkilencedik összejövetelét, a filozófiai, törvény- és történettudományi osztály ülését.

A jegyzőkönyvben nem esik szó a jelenlevő Vámbéryról, hivatalos felszólalást sem intéztek hozzá. Erről így számol be: „midőn a legközelebbi hétfői ülésen az Akademia termébe léptem, csak Szalay László, az Akademia fenkölt szellemű és nagy műveltségű titkára és Eötvös báró, az én nagylelkű pártfogóm fogadtak meleg öleléssel, ezzel adva jelét szerencsés menekülésemen érzett belső örömüknek, és egyébként is vigasztalni igyekeztek a részvétlenség miatt, mely mindenütt nyomon kisért”. Ez arra utal, hogy nem előző nap érkezhetett Pestre, ugyanakkor valószínűtlen, hogy a képen látható tagtársaival már az ülés előtt találkozott volna, így a felvétel inkább az ülés után készült, amikor a többiek részvétlenségét ellensúlyozni kívánó, és Vámbéry érdemeit elismerő tudóstársai talán egy fénykép készítésével kívántak emléket állítani hazatérésének. Mivel az üléseket az Úri utcában tartották, Gévay Béla Váci utca (14. sz.) és Régiposta utca sarkán lévő műterme, közelsége miatt, kézenfekvő választásnak tűnhetett. Csakhogy az akadémiai ülések délután 5 órakor kezdődtek, Vámbéry délelőtt Eötvössel találkozott, a fényképezkedés pedig sötétedés után bajos lett volna. Ha viszont az esemény az akadémiai ülést követő másik nap programja volt, furcsa, hogy Vámbéry miért nem emlékezett rá, miért nem említette, s vajon hogyan sikerült a többségében eltérő tudományos érdeklődésű társaságot újra összehívni. Annyi bizonyos, hogy Vámbéry június 8-án már Bécsben volt, útban London felé, ahol könyve angol kiadását kívánta tető alá hozni. Így a felvétel elkészítésére mindössze néhány nap állhatott rendelkezésre.

Pesky Ede és Gévay Béla: Székre támaszkodó férfi (és a kép verzója), Pest, 1863

Kristóf Gabriella gyűjteménye

Mivel a csoportkép jelzetlen, bizonyításra szorul, hogy a fényképész Gévay Béla. Ehhez nyújt segítséget a fenti, magángyűjteményből származó vizitkártya, amelyen az ábrázolt szakállas férfialak jobbjával ugyanolyan faragott székre támaszkodik, mint amilyenen a csoport egyik tagja lovaglóülésben ül. Igaz, ez a kép Gévay Bélának még Pesky Edével való társulása idején, korábban készült.

A faragott szék (a két kép részlete)

Hasonló faragott székek gyakran fordulnak elő a kor fényképein, azonban alaposabb összevetés alátámasztja az egyezést. Az áttört támla középső virágmotívumát szív alakban körülfogó indás-leveles mintázat, a támla kialakítása, vállrészén csap formájú kiszögellésekkel, fent a fogantyúval, valamint az első és hátsó deszkalábon alkalmazott több-kevesebb áttört faragás eloszlása egyértelműen azonos.

Rudolf Bayer: Pesky Ede, Bécs, kb. 1860

Gévay Béla: Két barát (és a kép verzója), Pest, 1864

Darabanth 401. árverés (2021-09-09) 12945. tétel - delcampe.net

Pesky Ede (1835–1910) a bécsi akadémián tanult festeni, ekkor készült róla Rudolf Bayer fenti, egészalakos portréfotója. 1861-ben hazatért, és a Váci utca Régiposta utca sarkán álló Szentkirályi-ház udvarán fényképészeti üvegtermet építtetett, de 1863 áprilisában egy szélvihar elragadta a törékeny építményt. Az újrakezdést már Gévay Béla jelentette be az év végén, mint Pesky Ede üzlettársa. Gévay 1841-ben született Pinkafőn (ma Pinkafeld, Ausztria), és Angerer segédje volt Bécsben. A tudósításokból úgy tűnik, Peskyt inkább a képzőművészeti tevékenység kötötte le, Gévay már 1864-ben átvette a műtermet, bár a kártyáin eleinte feltűntette, hogy „előbb Pesky és Gévay” volt a cég neve. Az akadémikusok csoportképe is ekkor készült, az azonos műtermi kellékek használata a vállalkozás mindhárom korszakában folyamatos lehetett. A két, szívélyes barátságot tanúsító férfi képe (egyikük megegyezik a korábbi Pesky-képen szereplő szakállas úrral) talán Gévay 1865-ös, Victor Angererrel kötött rövid társulása előtt készülhetett. Mint írják, Pesky 1865-ben elhagyta Magyarországot.

Vámbéry Ármin (1832–1913) orientalista

John Fuegi gyűjteménye, közölve: vambery.mtak.hu

Vámbéry Ármin (1832–1913) magyar orientalista, nyelvész és utazó volt. Dervisnek öltözve bejárta Közép-Ázsiát, és élményeiről könyvet írt. A török és magyar nyelv rokonságát kutatta, maradandó tudományos munkát hagyott hátra. Ő az ülő sor első alakja balról, öltözéke hasonlít arra, amelyet azon az 1864. január 28-án, Teheránba való visszaérkezésekor készült fényképen visel, amelyre ezt jegyezte fel: „Csak tiz napja volt hogy europai ruhát magamra vettem, sovány összetört testemen a nyomorult dervisélet, de leginkabb a fáradalmas khoraszani út jelei nagyon is láthatók valanak.” Magyaros, zsinóros kabátban és mentében, csizmában ül, de török fezt visel a fején, amelyben az Akadémia ülésén is megjelent. Erről a lapok is megemlékeztek: „Fejét még a törökös fez boritá, arcza egészen elkeletiesedve, tatár-barna színben, a minőre a bokharai homoksivatagok égető napja perzseli az embert - még ha európai is.” Szájából szivar lóg, ami a hanyag nemtörődömség látszatát kelti, s ezt tovább erősíti az is, hogy noha ő az ünnepelt, nem középen foglal helyet. Elképzelhető, hogy viselkedésével jelezni kívánja, nem igényli az ünneplést, nem vette szívére a lelkes fogadtatás elmaradását.

Molla Iszhák (1836-1892)

Marastoni József Vámbéry Ármint és útitársát ábrázoló kőrajzának részlete, 1864

MNM TKCs, ltsz. 8326.

Az Ország Tükre III. évf. 19. sz. (1864. 07. 01.) p. 223.

Vámbéry szélső helyét a képen az is magyarázhatja, hogy a csoport közepére azt a fiatal tatár-üzbég férfit ültették, aki 1863 júliusában csatlakozott a magyar ál-dervishez, majd a mekkai zarándoklat helyett Vámbéryvel tartott Pestre. Bár gyakran alárendelt kísérőként hivatkoznak rá, Molla Iszhák (más néven Csagatai Izsák vagy Molla Szadik) (1836-1892) a hittudományokban járatos személy volt. Az újságok szenzációként tudósítottak róla: „Nyelvtudósaink a tatárfiút többszörösen examinálják, így Ballagi, a többi között, egy kést mutatott neki, kérdezve, hogy az ő nyelvükön miként hívják, azt felelte, hogy „bicsak“. Fején a tubetejka nevű, nemezből készült, hímzett közép-ázsiai sapkát viseli, öltözéke egyébként mindenben megfelel a magyar divatnak. Meg is írták róla: „A szegény tatár […] különösen nem érti, hogy mint lehet oly szűk öltönyt viselni, mint a magyar. Folyvást várja, hogy mikor lát legalább egyet - elrepedni.” Molla Iszhák gyorsan elsajátította a magyar nyelvet és kultúrát, Arany János segítségével lefordította csagatáj nyelvre a Rege a csodaszarvasról című költeményt. 1865-től az Akadémiai Könyvtárban kapott állást. Az 1870-es években Magyarországon és Európában utazgatott, de muszlim hitét megtartotta, és családot is alapított. Váratlanul hunyt el Velencén, ahová gyógykezelésre utazott. Sírja a református temetőben található.

Hunfalvy János (1820–1888) földrajztudós

Schrecker Ignác felvétele (1865)

OSZK Történeti Fénykép- és Interjútár, ltsz. FTA 3374

A csoportkép jobb szélén Hunfalvy János (1820–1888) földrajztudós áll, jobbját Vámbéry vállán nyugtatja. Hunfalvy János az Akadémia történelmi osztályának 1858-ban megválasztott tagja volt, aki sokat tett a modern magyar földrajztudomány létrejöttéért. Vámbéryval inkább 1872 után lehetett szorosabb kapcsolata, amikor tíz alapító taggal (köztük Vámbéryval) megalapította és vezette a Magyar Földrajzi Társaságot. Vámbéry, János bátyjával, az etnológus, nyelvész Hunfalvy Pállal (1813-1871) szorosabb kapcsolatban állt. Hunfalvy Pál az Akadémia főkönyvtárnokaként már Vámbéry első keleti útját is segítette, de - Vámbéry ellenében - jelentős szerepet vállalt az „ugor–török háborúban”, a magyar nyelv finnugor eredetét bizonyító Budenz József oldalán. Vámbéry megjelenése a május 30-i ülésen, mivel a nyelv és széptudományi osztály levelező tagja volt, azzal járt, hogy nem a saját tudományágát művelő tagok közé került.

Pesty Frigyes (1823–1889) történész

Schrecker Ignác (1865) és londoni fényképész (1862) felvétele

OSZK Történeti Fénykép- és Interjútár, ltsz. FTA 3385 - Élet és Tudomány LII. évf., 37. sz. 1997. 09. 12., p. 1155

Amennyiben a megfeleltetés megállja a helyét, Hunfalvy János másik kezét Pesty Frigyes (1823–1889) vállára helyezi. A történész, levéltáros és néprajzkutató Pesty elsősorban helytörténeti és földrajzi kutatásairól ismert. 1859-ben választották az Akadémia történelmi osztályának levelező tagjává. Az 1861-es választásokon az újaradi körzetben országgyűlési képviselői mandátumot nyert. Ő szervezte meg az első nagy magyarországi helynévgyűjtést, amely a történeti földrajz és néprajz szempontjából is kiemelkedő jelentőségű. Történeti munkáiban főleg Magyarország középkori múltját és közigazgatási fejlődését vizsgálta. Vámbérynek a nyolcvanas években Pestyhez írt levelét az OSzK Kézirattárában őrzik, ebben lehet korábbi kapcsolatukra vonatkozó információ.

Szücs István (1811–1891) jogász, jogtörténész

Schrecker Ignác felvétele (1865)

OSZK Történeti Fénykép- és Interjútár, ltsz. FTA 3345

Szűcs István 1811-ben született, tanulmányait a debreceni Református Kollégiumban végezte, ahol filozófiát, jogot és teológiát hallgatott. Ügyvédi vizsgáját 1838-ban tette le, majd Bécsben osztrák jogot tanult. 1839-ben a debreceni Református Kollégium jogtanárává választották. Oktatóként a magánjog és váltójog tanítására összpontosított, és nagy hangsúlyt fektetett a történeti jogi szemléletre. 1846-ban lett az Akadémia törvénytudományi osztályának levelező tagja. Az 1853-ban újrainduló debreceni jogakadémia igazgatója lett, de 1856-ban befejezte tanári pályáját. Később állami szolgálatba lépett, majd 1867-től Debrecenben bíróként dolgozott. 1870-ben háromkötetes munkát adott ki Szabad királyi Debreczen város történelme címmel, amely alapvető forrásmű lett. 1886-ban a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokává választották. 1891-ben hunyt el Debrecenben. Nem tudni, hogy bármikor közelebbi kapcsolatban állt volna Vámbéryval.

Rómer Flóris (1815–1889) régész, művészettörténész

Gévay Béla (1864) felvétele és Pollák Zsigmond (1870) metszete

Magyarország és a Nagyvilág, VI. évf. 28. sz., 1870. VII. 10., p. 325.

Rómer Flóris (1815-1889) bencés szerzetes, régész, történész, művészettörténész és tanár volt. Az egyik legkiemelkedőbb 19. századi magyar tudós, akit a „magyar régészet atyjaként” is emlegetnek. Az elsők között foglalkozott Magyarország régészeti emlékeinek tudományos feltárásával és dokumentálásával, sokat tett a műemlékvédelem meghonosításáért is. 1860-ban lett az Akadémia természettudományi osztályának levelező tagja, a kézirat- és éremtár őre. Nincs arra vonatkozó információ, hogy Vámbéryhoz személyesebb kapcsolat fűzte volna, bár agilis és nyitott személyisége könnyen elképzelhetővé teszi a szívélyes viszonyt. Az összehasonlítás alapjául szolgáló fényképét is Gévay Béla készítette, bár ez a példány későbbi előhívás.

Ballagi Mór (1815–1891) teológus, nyelvész

Schrecker Ignác (1865) és Simonyi Antal (1861) felvétele

PIM, ltsz.: F.7727 és F.4837

Vámbéry Ármin 1854-ben ismerkedett meg Ballagi Mórral (1815-1891), aki ekkor a kecskeméti református teológia tanára volt. Nyelvészettel és vallási tudományokkal foglalkozott, ismerte az óhéber, latin, ógörög és szanszkrit nyelveket. 1840-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia első zsidó tagja, Vámbéryt 1860-ban harmadikként választották levelező taggá. A huszonkét éves Vámbéry egy évig a gazdag Schweiger családnál kapott tanítói állást Kecskeméten, itt kezdett törökül és arabul tanulni. (Érdekesség, hogy Vámbéry első fényképe is, egy talbotípia, Kecskeméten készült.) Ballagi Mór nemcsak könyveket kölcsönzött neki, rajta keresztül ismerte meg Szász Károlyt és Arany Jánost is. Amikor visszatért Pestre, az ő ajánlásával került ismeretségbe Kemény Zsigmonddal (1814-1875), majd Eötvös Józseffel (1813-1871). Ballagit nyugodtan nevezhetjük pártfogójának, aki nem véletlenül került a hazaérkezés alkalmából készült csoportképre. Jelen volt a május 30-i ülésen, nem világos, hogy Vámbéry miért nem említi őt is az üdvözlésére sietők között a már idézett beszámolóban.

Hans Conon von der Gabelentz (1807–1874) német nyelvtudós (?)

Ismeretlen fényképész és Schrecker Ignác (1865) felvétele

LEIZA Archiv - OSZK Történeti Fénykép- és Interjútár, ltsz. FTA 3468

A csoportképen négy olyan személy látható, akinek kalapviselete eltér a többitől, széles karimájú fejfedőik arra utalnak, hogy külföldiekről lehet szó, noha öltözékük magyaros jegyeket visel. Egyikük talán Hans Conon von der Gabelentz (1807–1874) német nyelvész, sinológus és politikus lehet, aki a nyelvészet terén elsősorban a keleti nyelvek, különösen a kínai és a mandzsu nyelv tanulmányozásával vált ismertté. Gabelentz több nyelven is dolgozott, és jelentős filológiai kutatásokat végzett. Politikusként Szászországban és Türingiában is tevékenykedett. Fia, Georg von der Gabelentz (1840–1893) szintén híres nyelvész lett, aki az altaji és a finnugor nyelvekkel foglalkozott. Az idősebb Gabelentz 1858-ban lett az Akadémia külső tagja, Magyarországon tett látogatására csak annyi utalhat, hogy Schrecker Ignác 1865-ös Akadémiai albumában szerepel a portréja. Az egyezés feltételezésen alapszik.

Édouard René Lefebvre de Laboulay (1811–1883)

francia jogtörténeti író, publicista, politikus

Nadar és Charles Reutlinger felvétele (kb. 1865)

Musée d’Orsay

A csoport egyik legérdekesebb külföldi tagja Pesty Frigyes és Szücs István között áll. Édouard Laboulaye (1811-1883) francia író, jogtudós, történész és politikus a Magyar Tudományos Akadémia törvénytudományi osztályának 1858-ban megválasztott külső tagja volt. Foglalkozott az Amerikai Egyesült Államok alkotmányos fejlődésével, neve máig arról az ötletéről ismert, hogy a függetlenségi nyilatkozat 100. évfordulójára a franciák ajándékozzák meg Amerikát a szabadság emlékművével. A New York-i fáklyás nőalak, Laboulay barátja, Frédéric Auguste Bartholdi szobrászművész alkotása. Egy 1856-ban kiadott munkájában Kossuth és Görgey vitájáról is írt, 1860-ban Az állam és annak korlátai című tanulmányában ismertette Eötvös József A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című művét. 1864 márciusában Párizs első körzetében harmadik helyen végzett a képviselőválasztáson, ezt követően látogatott Pestre, nem először, hiszen a Hölgyfutár már 1857-ben kiszúrta, hogy a szeptemberi vásáron az „itt mulató érdekes külföldi idegenek névsorában olvassuk Laboulaye francia akadémiai tag nevét is”.

A csoportkép két azonosításra váró szereplője

A fenti két személy kalapviseletéből arra következtethetünk, hogy külföldiekről lehet szó, de az Akadémia külső tagjai közül egyikkel sem sikerült azonosítani a két férfit. A Fővárosi Lapok június 1-én így írja le az ülést: „Számos tag, köztük Vámbéri Ármin és B. Kemény Gábor, az Konstantinápolyból, ez Erdélyből jőve, és oly nagyszámú hallgatóság, milyenhez hasonló két év óta alig egyszer vagy kétszer volt; a hallgatók közt egy angol utazó." Az érdeklődés inkább Vámbérynak szólhatott, és nem Thaly Kálmán székfoglalóját kísérte ekkora felhajtás, ez azonban ismét ellentmond a Vámbáry által kifogásolt érdektelenségnek. Azt az angol utazót, aki ekkoriban Erdélyben járt, majd tapasztalatait 1865-ben ki is adta Transylvania, its Products and People (Erdély terményei és népe) című művében, Charles Bonernek (1815-1870) hívták, de ismert arcképén a méretes oldalszakáll nem segíti az azonosítást. Az Akadémia ügyrendje előírta, hogy „aki nem tagja az akadémiának, ha az ülésekben meg kívánna jelenni, kell, hogy valamely tag által a Vendégkönyvbe beírassék, mi által az egész illető évre bemeneti engedelmet nyer." Sajnos az Akadémián nem tudnak vendégkönyvről, vagy az üléseken készült jelenléti ívről.

Adolf Neumann: Charles Boner (1815–1870), acélmetszet

Wien Museum, Grafik- und Fotosammlung, ltsz.: W 853

2024. április 25., csütörtök

Gábor Marianne

néhány családi fényképe

Szilágyi Paula és Székely Aladár: Rónai Hermin, színésznő, 1899

Nemrég egy tizenhárom darabból álló fényképgyűjtemény került hozzám. A fenti két fotó miatt merült fel annak lehetősége, hogy a képcsoport összeköthető Gábor Marianne (1917-2014) festőművész családjával. Mindkettő verzójára öntapadós ovális jegyzettömb rózsaszín lapját ragasztották, rajta megnevezve „Mityu nagynénjét”, Rónai Hermin (1877-1926) színésznőt. A „Mityu”, Gábor Marianne férje, Rónai Mihály András (1913-1992) költő, műfordító és publicista barátaik és ismerőseik körében is használt beceneve volt. A Szilágyi stúdióban készült fotó hátoldalán egy korabeli ajánlás és a dátum is olvasható: „Lala bátyámnak / Hermin / 99 Jul 17”. Rónai Hermin ebben az évben végezte el a Vígszínház színiiskoláját, és vették fel a színészegyesületbe. Szülővárosában, Gyulán mutatkozott be Csiky Gergely A Nagymama című vígjátékában Langó Szerafin nevelőnő szerepében. Tehetségét rögtön felismerték, s bár, mint írják: „kár még ilyen fiatal sugár leánynak komikai szerepeket adni”, Rónai Hermin rövid pályafutása során leginkább ebben a műfajban aratta sikereit, jóízű mókáit és sziporkázó humorát gyakran említik a kritikák. A promenád fénykép párdarabját, amely ugyanekkor készülhetett, de amelyen a színésznő, másik ruhában, a kamerával szembe fordulva áll, a Gábor Marianne hagyatékban őrzik.

Unokaöccse a Színház című hetilap 1946. december 11-i számában „Egy komikáné emlékezete” címmel írt róla személyes hangú visszaemlékezést, amelyben kétségbeesett egyensúlyozó mutatványnak nevezi a polgári biztonság kötelének kifeszítését a művészi kétség mélysége fölé. Az írásból az is kiderül, hogy Rónai Hermin, 48 évesen, csendesen, panasz nélkül halt meg rákbetegségben egy pesti kórházban, és ezt a halotti anyakönyv is alátámasztja. Testvérei közül Dénes (1875-1964), Hajnal (1881-1938) és József (1894-1944) is fényképészek voltak, de ezt a mesterséget űzte unokabátyja, Székely Aladár is, mind közül a legnevesebb. A második kép ugyanebben az évben már az ő műtermében felvett mellkép. Az első fotó ajánlásának címzettje, Lala, valószínűleg Rónai Lajos (sz. Klein 1854-1904) karcagi gőzmalom tulajdonos, Hermin unokabátyja, apjának féltestvére lehetett. Az alábbi két kép is ezt valószínűsíti.

Székely Aladár: Rónai Dezső, 1900

Dr. Rónai Dezső (1881-1943), Rónai Hermin édesapja, Rónai Fülöp féltestvére, Klein Lajos fia volt. Ezért szerepel az első, 1900. január 5-kén keltezett fénykép hátoldalára írt ajánlásban az „unokanővéremnek” megszólítás. A másik, későbbi felvétel dedikációja is „Herminkának” szól. Fülöp édesanyjának, Schön Fanninak (1815-1901) második férje Klein Simon volt, akitől három gyermek született, Lajos és Bernhart (ikrek, 1854), továbbá Mina (1856). Lajos 1899-ben változtatta Kleinről Rónaira a nevét. Heisler Reginával kötött házasságából Dezső, Johanna (1883) és Kornél (1886) születtek, Hermin és Dezső tehát unokatestvérek voltak. Dezső az első képen 19 éves, frissen érettségizhetett a bajai izraelita Elemi Polgári Fiú- és Leányiskolában, majd 1902-ben kezdte meg jogi tanulmányait a pesti egyetemen. 1905-ben szocialista nézetei miatt összetűzésbe került az egyetem „koalíciós” diákjaival, akik megverték és halálosan megfenyegették, ami ellen ő bűnvádi feljelentéssel élt. Az újságok is többször tudósítottak az esetről, végül Rónai súlyosabb megrovást kapott az egyetem vezetésétől, mint támadói. Később ügyvédi praxist folytatott Budapesten, több cég jogi képviselője, a Chromo Magyar Általános Papíripar Rt. igazgatósági tagja volt.

Szekély Aladár: Önarckép édesanyjával, Rosenberg Lénivel, 1900

A gyűjtemény legérdekesebb darabja az a kép, amely a fényképész Székely Aladárt (1870-1940) és édesanyját, Rosenberg Lénit karonfogva ábrázolja 1900-ban. Az idős hölgyhöz hasonló alak két olyan sztereó üvegnegatívon is előfordul, amely Fischer György hagyatékából került a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe, és családi jeleneteket ábrázol 1905 táján (F.12937 és F.18696). Egyúttal ez lehet Székely Aladár legkorábbról ismert portréja is, harmincéves a képen. A családi viszonyok két testvérpár keresztbe házasodása miatt tűnhetnek kuszának. Bleyer Adolf (1837-1904) asztalos 1865-ben vette feleségül Rosenberg Lénit (1844-1906), és hét gyermekük született: Izsó (1869-1912), Aladár, Jolán (Engelmann Árminné 1872-1931), Kornélia (Fischer Jakabné 1873-1941), Berta (Gyulai Noé Hugóné 1876-1942), Béla (1878-1931) és Miksa (1882-1922). Rosenberg Léni öccse, Rosenberg Fülöp (1849-1915) pék, Bleyer Adolf féltestvérét, Bleyer Linát (1854-1944) 1874-ben vette feleségül. Az ő gyermekeik: Dénes (1875-1964), Hermin (1877-1926), Mihály (1879-1945), Hajnal (1881-1938), Etelka (1884-1888), Erzsébet (Guttmann Emilné 1889-?) és József (1894-1944) voltak. Rosenberg Fülöp és gyermekei 1883-ban Rónaira, Bleyer Aladár 1899-ben Székelyre változtatta a család nevét. Rónai Mihály András a Filmkultúra 1986. júliusi számának „Az első magyar filmoperatőr” című, Rónai Dénesről írt cikkében a két család eredetéről is élvezetes beszámolót ad (Filmkultúra, 27. évf. 7. sz. 55-65. old.).

Székely Aladár: Székely Béla és Rónai Mihály, 1903

A következő kép szereplőit nem nehéz azonosítani, mert Aladár kedvenc öccse, Béla (balról), egy másik fényképén is szerepel, amely 1912 körül készült, és amelyen nemcsak vonásai, hanem még az arckifejezése is szinte azonos (PIM ltsz. F 3659). A másik fiatalember Rónai Mihály, Béla unokatestvére, Rónai Mihály András (Mityu) édesapja. Bár a hátlap ceruzás évszáma mellett kérdőjel olvasható, a keltezés pontosnak tűnik, hiszen az ismeretlen, viszonylag egyszerűbb verzón már szerepel az 1902 végén nyílt József krt. 62. szám alatti műterem címe is. Farkas Zsuzsa a Fotóművészet 2022/1. számában „Székely Aladár gyűjtői szemmel” címmel írt tanulmányában hívja fel a figyelmet a fényképész „kettős életére”. Mint írja, a művész a naponta készített nagy mennyiségű kommersz portréból lett vagyonos ember, ugyanakkor ez tette lehetővé, hogy modern szemléletű művek, sorozatok, albumok létrehozásával is kísérletezzen. A fenti kép azért is érdekes, mert a fényképészek „a fesztelenebb, könnyedebb beállításokat elsősorban családjuk tagjain próbálták ki először, így a személyiség külső és belső jegyeit is pontosabban, „lélekbelátóbban” tudták visszaadni” (Csorba Csilla). A képen a két unokafivér egymással és a nézővel is kommunikáló, nyilvánvalóan instruált beállítása, valamint a külső helyszín természetes fényeinek véletlenszerű játéka, megkapó művészi hatást vált ki. Székely Aladár méltán közismert művészportréi hasonló benyomást keltenek.

Dr. Székely Béla agglegény ügyvéd volt, aki 1931-ben önkezével vetett véget életének, kísértetiesen hasonló módon, mint tizenkilenc évvel korábban bátyja, Izsó. Mindketten neurózis és/vagy depresszió miatt szorultak kórházi kezelésre, de amikor rövid időre őrizetlenül maradtak, felakasztották magukat. Izsó, a temesvári ügyvéd volt az egyetlen testvér, aki megtartotta a Bleyer nevet. Fia, Bleyer György (1907-1971), az 1920-as évek végén építészetet tanult Stuttgartban, kapcsolatba került a Bauhaus iskolával, kommunista szimpátiája miatt belépett a Svájci Kommunista Pártba, majd visszatért Romániába. Három bukaresti ház tervezése fűződik a nevéhez, de inkább építészettörténettel foglalkozott, majd 1969-ben Németországba emigrált, és ott is halt meg.

Székely Aladár: Székely Miksa (?) és Rónai Hajnal, kb. 1900

A fenti két fiatalember is feltehetően családtag lehet 1900 körül. A születési évszámokból kiindulva, a jobb oldalon ülő, maga elé meredő férfi talán az 1881-es születésű Rónai Hajnal (1881-1938). Hasonló külsejű fiatal férfi fotóját - szintén Székely Aladár beállított, artisztikus felvételén - A fény című fényképészeti szaklap 1907/1. száma közölte. Egy magántulajdonban levő negatív felvétel kontakt levonatával összehasonlítva kijelenthető, hogy az újság képén ábrázolt személy Rónai Hajnal, aki feltűnik egy másik, 1910 körül készített fényképen, amelyet bátyja, Dénes készített, s amelyen feleségével, Pető Ilonával látható. A Színházi élet 1924/20. számát illusztráló fotón is ő szerepel, ez a kép az Egri Nőegylet Aranykakas előadásának főszereplőjeként, szintén a feleségével együtt, jelmezben ábrázolja. Tevékenységéhez köthető az egri néprajzi fényképezés kezdete, de az 1913. július 3-i egri árvízről is diapozitív felvételeket készített, amelyet az Apolló mozi mutatott be. Gárdonyi Géza Ali rózsás kertje című novellájából forgatott film (1913) belső felvételei Rónai Hajnal Széchenyi út 6. sz. alatti műtermében készültek. Ő is öngyilkos lett, a magány és az idegeivel folytatott örökös harc miatt megmérgezte magát. (Smuczer Hanna: Fényképészek és fényképészműtermek Egerben a 19. század második és a 20. század első felében, Agria L, Annales Musei Agriensis, Eger, 2017, pp. 547-572.)

A baloldalon ülő másik fiú azonosításához kevesebb támpont található. Lehetséges, hogy ő a legfiatalabb Székely fivér, Miksa, aki 1882-ben született. Róla kevés és ellentmondásos információ ismert. Mivel 1922-ben fényképész foglalkozás szerepel a neve mellett a halotti anyakönyvben, valószínűtlen, hogy ő is ügyvéd lett volna, mint másik két fivére. A Tolnai Világlapja 1909. május 9-i (IX. évf. 19. sz.) számában közölt tablón a budapesti kirakatverseny résztvevőinek képei között szerepel egy bizonyos Székely Miksa arcképe, ami mutat hasonlóságokat a fenti fiú vonásaival, de meggyőző bizonyítéknak ez kevés lehet.

Székely Aladár: Rónai Mihály

A fenti fénykép az „1899 november” ceruzás feliratot viseli, Székely Aladár pár hónappal korábban megnyílt Mária Terézia tér 1. szám alatti pesti műtermének legelső, dísztelen verzóján (Rónai Hermin képét is ilyenre ragasztották). Rónai Mihály András apját, Rónai Mihályt (1879-1945) ábrázolja éppen húszévesen. Állatorvosnak tanult, állategészségügyi főtanácsosként vonult nyugdíjba, vezette a lóvágóhidat, tudományos tevékenységét Karasszon Dénes „A magyar állategészségügy nagyjai” címen a Magyar Állatorvosok Lapjának 1980/11. számában ismerteti részletesen. Mellszobra a Húsipari Múzeumban Cser Károly alkotása. Kényszerből választotta a tudományos pályát, fiatalon megsüketült, ezért felhagyott reményteljes irodalmi tevékenységével. Novellái 1904 és 1908 között jelentek meg a Népszava, a Pesti Hírlap, A Hét, a Szerda és a Nyugat hasábjain. Ambrus Zoltánnal, Kaffka Margittal, Gárdonyi Gézával és Ady Endrével együtt jelentkezett, Nagy Lajossal és Bölöni Györggyel egyenrangúként tartották számon. Születésének századik évfordulójára az Élet és Irodalom hasábjain fia az apa szájába adja megemlékező sorait, mintha apja a túlvilágról szólna hozzá, és saját maga beszélné el életének eseményeit. „Gyönyörű férfi voltam, hollóhajú, sastekintetű, merész, szép arcú, daliás, Errol Flynn és Bródy Sándor együtt, meg sugárzóan kedves is, az emberek közt kívül-belül olyan, mint naptárban a vasárnap.” Ez inkább későbbi fényképeire utalhat, amelyeken borotvált arccal és erősebb bajusszal tűnik fel, mint amilyen a Centropa honlapján Gábor Marianne életrajzát illusztráló felvétel is. Feleségével, kisebbik fiával és apósával együtt 1945-ben a nyilasok agyonlőtték a Liszt Ferenc téren.

Székely Aladár: Rónai Mihályné és Rónai Mihály András, kb. 1913

A képen feltételezésem szerint Dr. Rónai Mihályné, Dr. Hauser Emma (1886-1945) látható Rónai Mihály Andrással, aki 1913-ban született. A Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében szerepel egy „Családi pillanatkép” című Rónai Dénes felvétel (ltsz. 2006.16680), amelyen egy bajuszos férfi újságot olvas, míg felesége újszülött csecsemőjükkel foglalatoskodik a kép jobb oldalán. A férfi kétséget kizáróan Rónai Mihály, az anya ezek szerint Hauser Emma Mihály Andrással. Gábor Marianne így írta le: „alacsony és molett volt, a fejformája teljesen a Mityué, óriási homlok, pici arc.” Az Erzsébet szegényház, a munkásbiztosító pénztár, majd a kereskedelmi betegsegélyező pénztár s az abból alakított Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének (MABI) orvosa, a Lovag utcai általános iskola orvosa és egészségtantanára volt. Munkásságával a dolgozó nők higiéniai nevelését, egészségügyi és szociális ellátását segítette elő.

Rónai Mihály Andrásról 1992-es halálakor a Népszabadság és a Magyar Nemzet is rövid nekrológot közölt. Az előbbi kiemeli harcos, radikális baloldaliságát, mint írják, az antifasizmus egy életre meghatározta szemléletét, mindvégig a szocializmus kérlelhetetlen híve maradt. A Magyar Nemzetben a Kádár-féle „konszolidáció" támogatását és Károlyi Mihály rehabilitációját vetik a szemére, de mindkét helyen kiemelik költői és versfordítói munkásságát, valamint fő művét, az 1958-ban megjelent Nyolc évszázad olasz költészete című kötetet, amelyben egymaga kalauzolja végig a magyar olvasót a világ egyik leggazdagabb nemzeti líráján. „Ha nem a napi politikáról beszélt vele az ember, hanem költészetről, festészetről (feleségének, Gábor Marianne-nak a képeiről például) régmúlt históriákról, Ady hitvesének, Csinszkának a varázsáról, a legelbűvölőbb társalgó volt." A 20. század egyik jellegzetes értelmiségi típusát képviselte.

Fái Izidor: Bleyer Adolf (?), Gyula, 1890 körül
Székely Aladár: Czinczár Adolfné, Löwy Debora, 1908-10

A nagyszalontai születésű Fái (1883-ig Goldberger) Izidor gyulai fényképész 1892-ben harmincnégy évesen váratlanul elhalálozott. Özvegye „a boldogult férje által fentartott fényirdát tovább is folytatni fogja. A fényirda vezetésére Bleier Aladár városunk szülöttét, Bleier Adolf élelmező-kereskedőnek több elsőrangú vidéki városban és Budapesten működött művészi képzettségű fényképész fiát nyerte meg, aki nemcsak ki fogja elégíteni a gyulai igényeket, hanem diadalmas versenyre kelhet első rangú atelierk fénykép produktumaival”, írja a Békés. Ugyanez a lap egy évvel később jelenti, hogy: „a Körös csatorna partján levő régi fényképészeti műtermet Bleyer Aladár vette ki, mig ezen fényirda eddigi tulajdonosa özv. Fáy Izidorné a városház utczai volt Hefeléné most Jontz-féle ház udvarán nagy csinnal készült szép uj fényirdát rendezett be. Ugy Bleyer Aladár mint Fáyné művezetője Békés Gyula fényképészek szakképzettsége Gyulán sokkal ismertebb, semhogy bővebb reklámra szorulna…” A fenti fényképről készült másolat szerepel a Geni.com családtörténeti honlap Bleyer Adolf bejegyzésének illusztrációjaként. A kapott információ szerint a fényképet Gábor Marienne egy távoli rokonának lemásolásra adta kölcsön, ő azonosította az ábrázolt idős férfit a Garibaldi-sapka miatt Bleyer Adolffal, aki az itáliai magyar légióban szolgált. Ezek szerint Bleyer Adolf a képen 53-55 éves lehet. Adolf apja, Mihály, aki Rácalmáson volt mészáros, öregségére Gyulára költözött a gyerekeihez, az ő hetven feletti életkora talán közelebb áll a képen ábrázolt személyéhez.

Székely Aladár fényképére a „Czinczár Adolfné” ceruzás felirat került valamikor a 20. század közepén, de egy napjainkban használatos, sárga öntapadós cédulára valaki feljegyezte, hogy Czinczár Adolf gyulai nagykereskedő az első világháború sebesültjeinek 150 ágyas hadikórházat állított fel a saját költségén. A képen ábrázolt nő azonban nem Gyula köztiszteletben álló fanagykereskedője (Czinczár Adolf, 1847-1925) felesége, Kaufmann Júlia (1850-1918), hanem Czinczár Adolfné, Löwy Debora (1863-?). A két Adolf másodunokatestvér volt, a fiatalabbik (Czinczár Adolf, 1862-1940) anyósa, Löwy Ignácné, Rosenberg Júlia (1842-?) Schön Fanni Rosenberg Ignáccal kötött első házasságából született, így Rónai (Rosenberg) Fülöp lánytestvére, és a kép a rokoni kapcsolat miatt került a többi közé.

Székely Aladár: Szakállas öregember, kb. 1900

Uher Ödön: Bleyer Berta és Gyulai Noé Hugó, 1901

Uher Ödön esküvői fotójának utánrendelési száma az 1901-es évre utal, és ebben az évben a Székely család legfiatalabb leánygyermeke, Berta (1876-1946) dr. Gyulai Noé Hugó (1896-ig Krausz Noach 1874-1945) ügyvéddel kelt egybe Gyulán. Az azonosságot alátámasztja egy 1925-ös tabló, amely a Tolnai Világlapja munkatársai között tünteti fel Gyulait (1925/43. sz.), és egy másik Székely-felvétel harminchárom évvel később, amely ugyancsak a Tolnai Világlapjában jelent meg az ismert és előkelő budapesti ügyvédről (1934/12. sz.). Gyulai Noé a budai főreáliskola kitűnő tanulója volt, később az intézet volt iskolatársainak egyesületi elnöke lett. Sajnos az idős, szakállas férfi profilképéről semmi sem tudható. Aligha lehet családtag, talán Székely Aladár képzőművészekkel való kapcsolatára vezethető vissza, és tanulményfej valamilyen festészeti alkotáshoz.

Gábor Marianne emléktáblája, Városligeti fasor 40.

Gábor Marianne hosszú életének utolsó éveiben Monori József Ferencné volt az asszisztense, aki a festőnő halála után a hagyaték örököse és kezelője lett. Mivel a képek számára ismeretlenek voltak, feltehető, hogy Gábor Marianne korábban adta kölcsön vagy ajándékozhatta el a fotókat valakinek, talán egy távoli rokonnak. Most, úgy tűnik, feleslegessé váltak, ezért kerültek eladásra. A képek azonosításánál Monori József Ferencné és dr. Csillag János információi jelentettek nagy segítséget. A jobb élvezhetőség érdekében a fényképek némi digitális javításon mentek keresztül.