Gábor Marianne 

néhány családi fényképe

Szilágyi Paula és Székely Aladár: Rónai Hermin, színésznő, 1899

Nemrég egy tizenhárom darabból álló fényképgyűjtemény került hozzám. A fenti két fotó miatt merült fel annak lehetősége, hogy a képcsoport összeköthető Gábor Marianne (1917-2014) festőművész családjával. Mindkettő verzójára öntapadós ovális jegyzettömb rózsaszín lapját ragasztották, rajta megnevezve „Mityu nagynénjét”, Rónai Hermin (1877-1926) színésznőt. A „Mityu”, Gábor Marianne férje, Rónai Mihály András (1913-1992) költő, műfordító és publicista barátaik és ismerőseik körében is használt beceneve volt. A Szilágyi stúdióban készült fotó hátoldalán egy korabeli ajánlás és a dátum is olvasható: „Lala bátyámnak / Hermin / 99 Jul 17”. Rónai Hermin ebben az évben végezte el a Vígszínház színiiskoláját, és vették fel a színészegyesületbe. Szülővárosában, Gyulán mutatkozott be Csiky Gergely A Nagymama című vígjátékában Langó Szerafin nevelőnő szerepében. Tehetségét rögtön felismerték, s bár, mint írják: „kár még ilyen fiatal sugár leánynak komikai szerepeket adni”, Rónai Hermin rövid pályafutása során leginkább ebben a műfajban aratta sikereit, jóízű mókáit és sziporkázó humorát gyakran említik a kritikák. A promenád fénykép párdarabját, amely ugyanekkor készülhetett, de amelyen a színésznő, másik ruhában, a kamerával szembe fordulva áll, a Gábor Marianne hagyatékban őrzik.  

Unokaöccse a Színház című hetilap 1946. december 11-i számában „Egy komikáné emlékezete” címmel írt róla személyes hangú visszaemlékezést, amelyben kétségbeesett egyensúlyozó mutatványnak nevezi a polgári biztonság kötelének kifeszítését a művészi kétség mélysége fölé. Az írásból az is kiderül, hogy Rónai Hermin, 48 évesen, csendesen, panasz nélkül halt meg rákbetegségben egy pesti kórházban, és ezt a halotti anyakönyv is alátámasztja. Testvérei közül Dénes (1875-1964), Hajnal (1881-1938) és József (1894-1944) is fényképészek voltak, de ezt a mesterséget űzte unokabátyja, Székely Aladár is, mind közül a legnevesebb. A második kép ugyanebben az évben már az ő műtermében felvett mellkép. Az első fotó ajánlásának címzettje, Lala, valószínűleg Rónai Lajos (sz. Klein 1854-1904) karcagi gőzmalom tulajdonos, Hermin unokabátyja, apjának féltestvére lehetett. Az alábbi két kép is ezt valószínűsíti.

Székely Aladár: Rónai Dezső, 1900

Dr. Rónai Dezső (1881-1943), Rónai Hermin édesapja, Rónai Fülöp féltestvére, Klein Lajos fia volt. Ezért szerepel az első, 1900. január 5-kén keltezett fénykép hátoldalára írt ajánlásban az „unokanővéremnek” megszólítás. A másik, későbbi felvétel dedikációja is „Herminkának” szól. Fülöp édesanyjának, Schön Fanninak (1815-1901) második férje Klein Simon volt, akitől három gyermek született, Lajos és Bernhart (ikrek, 1854), továbbá Mina (1856). Lajos 1899-ben változtatta Kleinről Rónaira a nevét. Heisler Reginával kötött házasságából Dezső, Johanna (1883) és Kornél (1886) születtek, Hermin és Dezső tehát unokatestvérek voltak. Dezső az első képen 19 éves, frissen érettségizhetett a bajai izraelita Elemi Polgári Fiú- és Leányiskolában, majd 1902-ben kezdte meg jogi tanulmányait a pesti egyetemen. 1905-ben szocialista nézetei miatt összetűzésbe került az egyetem „koalíciós” diákjaival, akik megverték és halálosan megfenyegették, ami ellen ő bűnvádi feljelentéssel élt. Az újságok is többször tudósítottak az esetről, végül Rónai súlyosabb megrovást kapott az egyetem vezetésétől, mint támadói. Később ügyvédi praxist folytatott Budapesten, több cég jogi képviselője, a Chromo Magyar Általános Papíripar Rt. igazgatósági tagja volt.

Szekély Aladár: Önarckép édesanyjával, Rosenberg Lénivel, 1900

A gyűjtemény legérdekesebb darabja az a kép, amely a fényképész Székely Aladárt (1870-1940) és édesanyját, Rosenberg Lénit karonfogva ábrázolja 1900-ban. Az idős hölgyhöz hasonló alak két olyan sztereó üvegnegatívon is előfordul, amely Fischer György hagyatékából került a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe, és családi jeleneteket ábrázol 1905 táján (F.12937 és F.18696). Egyúttal ez lehet Székely Aladár legkorábbról ismert portréja is, harmincéves a képen. A családi viszonyok két testvérpár keresztbe házasodása miatt tűnhetnek kuszának. Bleyer Adolf (1837-1904) asztalos 1865-ben vette feleségül Rosenberg Lénit (1844-1906), és hét gyermekük született: Izsó (1869-1912), Aladár, Jolán (Engelmann Árminné 1872-1931), Kornélia (Fischer Jakabné 1873-1941), Berta (Gyulai Noé Hugóné 1876-1942), Béla (1878-1931) és Miksa (1882-1922). Rosenberg Léni öccse, Rosenberg Fülöp (1849-1915) pék, Bleyer Adolf féltestvérét, Bleyer Linát (1854-1944) 1874-ben vette feleségül. Az ő gyermekeik: Dénes (1875-1964), Hermin (1877-1926), Mihály (1879-1945), Hajnal (1881-1938), Etelka (1884-1888), Erzsébet (Guttmann Emilné 1889-?) és József (1894-1944) voltak. Rosenberg Fülöp és gyermekei 1883-ban Rónaira, Bleyer Aladár 1899-ben Székelyre változtatta a család nevét. Rónai Mihály András a Filmkultúra 1986. júliusi számának „Az első magyar filmoperatőr” című, Rónai Dénesről írt cikkében a két család eredetéről is élvezetes beszámolót ad (Filmkultúra, 27. évf. 7. sz. 55-65. old.).

Székely Aladár: Székely Béla és Rónai Mihály, 1903

A következő kép szereplőit nem nehéz azonosítani, mert Aladár kedvenc öccse, Béla (balról), egy másik fényképén is szerepel, amely 1912 körül készült, és amelyen nemcsak vonásai, hanem még az arckifejezése is szinte azonos (PIM ltsz. F 3659). A másik fiatalember Rónai Mihály, Béla unokatestvére, Rónai Mihály András (Mityu) édesapja. Bár a hátlap ceruzás évszáma mellett kérdőjel olvasható, a keltezés pontosnak tűnik, hiszen az ismeretlen, viszonylag egyszerűbb verzón már szerepel az 1902 végén nyílt József krt. 62. szám alatti műterem címe is. Farkas Zsuzsa a Fotóművészet 2022/1. számában „Székely Aladár gyűjtői szemmel” címmel írt tanulmányában hívja fel a figyelmet a fényképész „kettős életére”. Mint írja, a művész a naponta készített nagy mennyiségű kommersz portréból lett vagyonos ember, ugyanakkor ez tette lehetővé, hogy modern szemléletű művek, sorozatok, albumok létrehozásával is kísérletezzen. A fenti kép azért is érdekes, mert a fényképészek „a fesztelenebb, könnyedebb beállításokat elsősorban családjuk tagjain próbálták ki először, így a személyiség külső és belső jegyeit is pontosabban, „lélekbelátóbban” tudták visszaadni” (Csorba Csilla). A képen a két unokafivér egymással és a nézővel is kommunikáló, nyilvánvalóan instruált beállítása, valamint a külső helyszín természetes fényeinek véletlenszerű játéka, megkapó művészi hatást vált ki. Székely Aladár méltán közismert művészportréi hasonló benyomást keltenek.

Dr. Székely Béla agglegény ügyvéd volt, aki 1931-ben önkezével vetett véget életének, kísértetiesen hasonló módon, mint tizenkilenc évvel korábban bátyja, Izsó. Mindketten neurózis és/vagy depresszió miatt szorultak kórházi kezelésre, de amikor rövid időre őrizetlenül maradtak, felakasztották magukat. Izsó, a temesvári ügyvéd volt az egyetlen testvér, aki megtartotta a Bleyer nevet. Fia, Bleyer György (1907-1971), az 1920-as évek végén építészetet tanult Stuttgartban, kapcsolatba került a Bauhaus iskolával, kommunista szimpátiája miatt belépett a Svájci Kommunista Pártba, majd visszatért Romániába. Három bukaresti ház tervezése fűződik a nevéhez, de inkább építészettörténettel foglalkozott, majd 1969-ben Németországba emigrált, és ott is halt meg.

Székely Aladár: Székely Miksa (?) és Rónai Hajnal, kb. 1900

A fenti két fiatalember is feltehetően családtag lehet 1900 körül. A születési évszámokból kiindulva, a jobb oldalon ülő, maga elé meredő férfi talán az 1881-es születésű Rónai Hajnal (1881-1938). Hasonló külsejű fiatal férfi fotóját - szintén Székely Aladár beállított, artisztikus felvételén - A fény című fényképészeti szaklap 1907/1. száma közölte. Egy magántulajdonban levő negatív felvétel kontakt levonatával összehasonlítva kijelenthető, hogy az újság képén ábrázolt személy Rónai Hajnal, aki feltűnik egy másik, 1910 körül készített fényképen, amelyet bátyja, Dénes készített, s amelyen feleségével, Pető Ilonával látható. A Színházi élet 1924/20. számát illusztráló fotón is ő szerepel, ez a kép az Egri Nőegylet Aranykakas előadásának főszereplőjeként, szintén a feleségével együtt, jelmezben ábrázolja. Tevékenységéhez köthető az egri néprajzi fényképezés kezdete, de az 1913. július 3-i egri árvízről is diapozitív felvételeket készített, amelyet az Apolló mozi mutatott be. Gárdonyi Géza Ali rózsás kertje című novellájából forgatott film (1913) belső felvételei Rónai Hajnal Széchenyi út 6. sz. alatti műtermében készültek. Ő is öngyilkos lett, a magány és az idegeivel folytatott örökös harc miatt megmérgezte magát. (Smuczer Hanna: Fényképészek és fényképészműtermek Egerben a 19. század második és a 20. század első felében, Agria L, Annales Musei Agriensis, Eger, 2017, pp. 547-572.)

A baloldalon ülő másik fiú azonosításához kevesebb támpont található. Lehetséges, hogy ő a legfiatalabb Székely fivér, Miksa, aki 1882-ben született. Róla kevés és ellentmondásos információ ismert. Mivel 1922-ben fényképész foglalkozás szerepel a neve mellett a halotti anyakönyvben, valószínűtlen, hogy ő is ügyvéd lett volna, mint másik két fivére. A Tolnai Világlapja 1909. május 9-i (IX. évf. 19. sz.) számában közölt tablón a budapesti kirakatverseny résztvevőinek képei között szerepel egy bizonyos Székely Miksa arcképe, ami mutat hasonlóságokat a fenti fiú vonásaival, de meggyőző bizonyítéknak ez kevés lehet.

Székely Aladár: Rónai Mihály

A fenti fénykép az „1899 november” ceruzás feliratot viseli, Székely Aladár pár hónappal korábban megnyílt Mária Terézia tér 1. szám alatti pesti műtermének legelső, dísztelen verzóján (Rónai Hermin képét is ilyenre ragasztották). Rónai Mihály András apját, Rónai Mihályt (1879-1945) ábrázolja éppen húszévesen. Állatorvosnak tanult, állategészségügyi főtanácsosként vonult nyugdíjba, vezette a lóvágóhidat, tudományos tevékenységét Karasszon Dénes „A magyar állategészségügy nagyjai” címen a Magyar Állatorvosok Lapjának 1980/11. számában ismerteti részletesen. Mellszobra a Húsipari Múzeumban Cser Károly alkotása. Kényszerből választotta a tudományos pályát, fiatalon megsüketült, ezért felhagyott reményteljes irodalmi tevékenységével. Novellái 1904 és 1908 között jelentek meg a Népszava, a Pesti Hírlap, A Hét, a Szerda és a Nyugat hasábjain. Ambrus Zoltánnal, Kaffka Margittal, Gárdonyi Gézával és Ady Endrével együtt jelentkezett, Nagy Lajossal és Bölöni Györggyel egyenrangúként tartották számon. Születésének századik évfordulójára az Élet és Irodalom hasábjain fia az apa szájába adja megemlékező sorait, mintha apja a túlvilágról szólna hozzá, és saját maga beszélné el életének eseményeit. „Gyönyörű férfi voltam, hollóhajú, sastekintetű, merész, szép arcú, daliás, Errol Flynn és Bródy Sándor együtt, meg sugárzóan kedves is, az emberek közt kívül-belül olyan, mint naptárban a vasárnap.” Ez inkább későbbi fényképeire utalhat, amelyeken borotvált arccal és erősebb bajusszal tűnik fel, mint amilyen a Centropa honlapján Gábor Marianne életrajzát illusztráló felvétel is. Feleségével, kisebbik fiával és apósával együtt 1945-ben a nyilasok agyonlőtték a Liszt Ferenc téren.

Székely Aladár: Rónai Mihályné és Rónai Mihály András, kb. 1913

A képen feltételezésem szerint Dr. Rónai Mihályné, Dr. Hauser Emma (1886-1945) látható Rónai Mihály Andrással, aki 1913-ban született. A Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében szerepel egy „Családi pillanatkép” című Rónai Dénes felvétel (ltsz. 2006.16680), amelyen egy bajuszos férfi újságot olvas, míg felesége újszülött csecsemőjükkel foglalatoskodik a kép jobb oldalán. A férfi kétséget kizáróan Rónai Mihály, az anya ezek szerint Hauser Emma Mihály Andrással. Gábor Marianne így írta le: „alacsony és molett volt, a fejformája teljesen a Mityué, óriási homlok, pici arc.” Az Erzsébet szegényház, a munkásbiztosító pénztár, majd a kereskedelmi betegsegélyező pénztár s az abból alakított Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének (MABI) orvosa, a Lovag utcai általános iskola orvosa és egészségtantanára volt. Munkásságával a dolgozó nők higiéniai nevelését, egészségügyi és szociális ellátását segítette elő. 

Rónai Mihály Andrásról 1992-es halálakor a Népszabadság és a Magyar Nemzet is rövid nekrológot közölt. Az előbbi kiemeli harcos, radikális baloldaliságát, mint írják, az antifasizmus egy életre meghatározta szemléletét, mindvégig a szocializmus kérlelhetetlen híve maradt. A Magyar Nemzetben a Kádár-féle „konszolidáció" támogatását és Károlyi Mihály rehabilitációját vetik a szemére, de mindkét helyen kiemelik költői és versfordítói munkásságát, valamint fő művét, az 1958-ban megjelent Nyolc évszázad olasz költészete című kötetet, amelyben egymaga kalauzolja végig a magyar olvasót a világ egyik leggazdagabb nemzeti líráján. „Ha nem a napi politikáról beszélt vele az ember, hanem költészetről, festészetről (feleségének, Gábor Marianne-nak a képeiről például) régmúlt históriákról, Ady hitvesének, Csinszkának a varázsáról, a legelbűvölőbb társalgó volt." A 20. század egyik jellegzetes értelmiségi típusát képviselte.

Fái Izidor: Bleyer Adolf (?), Gyula, 1890 körül

Székely Aladár: Czinczár Adolfné, Löwy Debora, 1908-10

A nagyszalontai születésű Fái (1883-ig Goldberger) Izidor gyulai fényképész 1892-ben harmincnégy évesen váratlanul elhalálozott. Özvegye „a boldogult férje által fentartott fényirdát tovább is folytatni fogja. A fényirda vezetésére Bleier Aladár városunk szülöttét, Bleier Adolf élelmező-kereskedőnek több elsőrangú vidéki városban és Budapesten működött művészi képzettségű fényképész fiát nyerte meg, aki nemcsak ki fogja elégíteni a gyulai igényeket, hanem diadalmas versenyre kelhet első rangú atelierk fénykép produktumaival”, írja a Békés. Ugyanez a lap egy évvel később jelenti, hogy: „a Körös csatorna partján levő régi fényképészeti műtermet Bleyer Aladár vette ki, mig ezen fényirda eddigi tulajdonosa özv. Fáy Izidorné a városház utczai volt Hefeléné most Jontz-féle ház udvarán nagy csinnal készült szép uj fényirdát rendezett be. Ugy Bleyer Aladár mint Fáyné művezetője Békés Gyula fényképészek szakképzettsége Gyulán sokkal ismertebb, semhogy bővebb reklámra szorulna…” A fenti fényképről készült másolat szerepel a Geni.com családtörténeti honlap Bleyer Adolf bejegyzésének illusztrációjaként. A kapott információ szerint a fényképet Gábor Marienne egy távoli rokonának lemásolásra adta kölcsön, ő azonosította az ábrázolt idős férfit a Garibaldi-sapka miatt Bleyer Adolffal, aki az itáliai magyar légióban szolgált. Ezek szerint Bleyer Adolf a képen 53-55 éves lehet. Adolf apja, Mihály, aki Rácalmáson volt mészáros, öregségére Gyulára költözött a gyerekeihez, az ő hetven feletti életkora talán közelebb áll a képen ábrázolt személyéhez. 

Székely Aladár fényképére a „Czinczár Adolfné” ceruzás felirat került valamikor a 20. század közepén, de egy napjainkban használatos, sárga öntapadós cédulára valaki feljegyezte, hogy Czinczár Adolf gyulai nagykereskedő az első világháború sebesültjeinek 150 ágyas hadikórházat állított fel a saját költségén. A képen ábrázolt nő azonban nem Gyula köztiszteletben álló fanagykereskedője (Czinczár Adolf, 1847-1925) felesége, Kaufmann Júlia (1850-1918), hanem Czinczár Adolfné, Löwy Debora (1863-?). A két Adolf másodunokatestvér volt, a fiatalabbik (Czinczár Adolf, 1862-1940) anyósa, Löwy Ignácné, Rosenberg Júlia (1842-?) Schön Fanni Rosenberg Ignáccal kötött első házasságából született, így Rónai (Rosenberg) Fülöp lánytestvére, és a kép a rokoni kapcsolat miatt került a többi közé. 

Székely Aladár: Szakállas öregember, kb. 1900

Uher Ödön: Bleyer Berta és Gyulai Noé Hugó, 1901

Uher Ödön esküvői fotójának utánrendelési száma az 1901-es évre utal, és ebben az évben a Székely család legfiatalabb leánygyermeke, Berta (1876-1946) dr. Gyulai Noé Hugó (1896-ig Krausz Noach 1874-1945) ügyvéddel kelt egybe Gyulán. Az azonosságot alátámasztja egy 1925-ös tabló, amely a Tolnai Világlapja munkatársai között tünteti fel Gyulait (1925/43. sz.), és egy másik Székely-felvétel harminchárom évvel később, amely ugyancsak a Tolnai Világlapjában jelent meg az ismert és előkelő budapesti ügyvédről (1934/12. sz.). Gyulai Noé a budai főreáliskola kitűnő tanulója volt, később az intézet volt iskolatársainak egyesületi elnöke lett. Sajnos az idős, szakállas férfi profilképéről semmi sem tudható. Aligha lehet családtag, talán Székely Aladár képzőművészekkel való kapcsolatára vezethető vissza, és tanulményfej valamilyen festészeti alkotáshoz.  

Gábor Marianne emléktáblája, Városligeti fasor 40. 

Gábor Marianne hosszú életének utolsó éveiben Monori József Ferencné volt az asszisztense, aki a festőnő halála után a hagyaték örököse és kezelője lett. Mivel a képek számára ismeretlenek voltak, feltehető, hogy Gábor Marianne korábban adta kölcsön vagy ajándékozhatta el a fotókat valakinek, talán egy távoli rokonnak. Most, úgy tűnik, feleslegessé váltak, ezért kerültek eladásra. A képek azonosításánál Monori József Ferencné és dr. Csillag János információi jelentettek nagy segítséget. A jobb élvezhetőség érdekében a fényképek némi digitális javításon mentek keresztül.

Analógiák

Szilágyi Paula: Rónai Hermin, Budapest, 1899

Székely Aladár: Zsánerkép (Rónai Hajnal), 1906

A Gábor Marianne hagyaték tulajdonában - A fény, 1907/1 és PIM

 

Rónai Dénes: Rónai Hajnal és felesége, Pető Ilona, Eger, 1910 után

Ismeretlen fényképész: Rónai Hajnal, kb. 1906

Magántulajdon

Rónai Dénes: Rónai Mihály, Eger, kb. 1910

A Gábor Marianne hagyaték tulajdonában

Rónai Dénes: Családi pillanatkép

Rónai Mihály, felesége, Hauser Emma és fiuk, Mihály András, kb. 1913

Magyar Fotográfiai Múzeum, ltsz.: 2006.16680

Gyulai Noé Hugó, ügyvéd, 1934 és 1925

Tolnai Világlapja, 1934/12. sz. és 1925/43. sz. 

M

Berzsenyi Júlia
(1850-1939)
fényképalbuma

A Kecskeméti Közlöny 1935. február 10-i száma beszélgetést közöl a 85 éves Berzsenyi Júliával, az egykor ünnepelt primadonnával "az emlékekről, a szerelemről és az első tapsról, amit nem lehet elfeledni". A hófehér hajú matróna "reszkető kezekkel nyit fel egy fiókot. Az emlékek... levelek Jászai Maritól, albumok, képek, dedikációk…” között talán az itt bemutatott fényképalbum is ott lehetett. Igaz, az írás címe, miszerint a színésznő Berzsenyi Dániel leszármazottja lenne, nem tükrözi a valóságot. Néhány nappal később a Somogyi Ujságban „Nikla felel Berzsenyi Júliának Kecskemétre” címmel a költő unokája tisztázza, hogy Júlia nem áll rokonságban Berzsenyi Dániellel. A művésznév-választás mindenesetre rávilágít arra, hogy Bula Borbála asztalosnő 1850. március 17-én, Niklán született törvénytelen lányának, Juliannának, már fiatalon milyen aspirációi lehettek. Azt sajnos nem tudjuk, milyen hatások érték, melyek voltak az első lépések a színészet felé vezető úton. Az album segítségével azonban betekintést nyerhetünk egy sok társulatban megfordult, elismert színésznő pályafutásán keresztül, a 19. század második felének vidéki színházi életébe.  

 

Az album

Az 1890-es években készült, dombornyomott, egészbőr kötésű, 31 x 24 x 6 cm méretű, rugós fémcsattal összekapcsolható, fedelén virágzó ágakkal körülvett, tornyos templomot ábrázoló medalionnal díszített, 16 nagyobb (különböző méretű és alakú), valamint 56 kisebb (vizitkártya méretű) ablakot tartalmazó, 15 aranyozott szegélyű, szürke berakólapú albumban egyetlen fotó híján megtalálható az összes behelyezett fénykép. 

Pécs (1865. mácius - )

A rövid életű Szinház és Élet, a vidéki színházak hivatalos lapja, 1905. április 9-i számában, „Egy érdemes szinésznő bucsuja" című cikkében számol be Berzsenyi Júlia nyugalomba vonulásáról és utolsó temesvári fellépéséről. Az ünnepség leírása után a művésznő levelét közlik, amelyben röviden vázolja pályájának fontosabb állomásait. Így kezdi: "A szini pályára léptem 1866-ban Bényey Istvánnál Pécsett; eleinte a karban müködtem...". 

Berzsenyi Júliát először 1865 márciusában említik a Pesti Hirnökben, mint Bényei István újonnan szervezett színtársulatának egyik tagját. A társulat részben Szigeti Imre korábban Pécsen fellépő, szétszéledt színészeiből verbuválódott, vagyis Berzsenyi Júlia már Pécsen csatlakozott a társulathoz. Bényeiék Kaposvárra tervezték első fellépésüket, s a színészekhez a Budai Népszínház több jeles művésze csatlakozott, hiszen Bényei, feleségével, Harmath Emmával, mielőtt 1864 márciusában Szigetihez szerződött, Molnár György budai társulatával szakított. Kaposvár után rövid ideig Szombathelyen, majd hosszabban Balatonfüreden léptek fel, ekkor már Bényei és Laczkó Gergely társigazgatók vezetése alatt. 1865 végén Székesfehérváron, majd Nagykanizsán játszanak, végül 1866-ban visszatérnek Pécsre. A színház 1867-re kiadott Uj Évi Zsebkönyvében szerepel Berzsenyi Júlia neve a tagok névsorában. A társulat Bécsbe is eljut, 1866 májusában a Harmonie színházban a Csikóssal lépnek fel, és a bécsi lapok dicsérik az előadást. A darabokban Berzsenyi Júlia valószínűleg jelentéktelen szerepeket kapott, nevét nem említik az újságok. Az album 1860-as évek második felében készült néhány fényképe között nem szerepel a társulat beazonosítható színésze.

Budai Népszínház (1867. április - )

Bülch Á.: Bényeiné, Harmath Emma (1843-1915) mint gerolsteini nagyhercegnő, Pest, 1868 

Szentkuty István: ifj. Lendvay Márton (1830-1875), Pest, kb. 1865

Berzsenyi Júlia 1905-ös levele így folytatódik: „ ...felkerültem Budára a régi Népszinházhoz. Molnár György igazgatása alatt együtt müködtem hazánk legnagyobb müvésznőjével, Jászai Marival, aki szintén a karban volt és a mostani igazgatómmal, Krecsányi Ignáczczal Ha a nagy tragikánkkal találkoztam vendégszereplése alkalmával, mindig kedvesen emlitette a multat: amikor együtt éheztünk és nélkülöztünk, de ha egyiknek több volt, megosztotta a másikkal."

1867 tavaszán a Budai Népszínház igazgatását Bényei István nyeri el, de Molnár György érvényes elsőbbségi joga miatt csak a krisztinavárosi Budai Nyári Színkörben (Aréna) tarthat előadásokat hetente háromszor. Kiemelhetjük Franz von Suppé Pajkos diákok című operettjét májusban, mert a darabban Berzsenyi később Szegeden jeleskedett. Októberben Berczik Árpád Fertálymágnások című vígjátékában Berzsenyi az első vendégnő szerepében nem szólal meg, a második vendégnő, Jászai Mari, csak annyit mond: „Most nem táncolok". 1867 júniusában a színházi bizottmány Molnárt indítványozza a Népszínház művezetőjének, később Bényei bukásáról írnak, aki a Ludas Matyi szerkesztője lesz. Színészei átpártolhattak Molnár György Népszínházába, felesége, Harmath Emma például a Népszínház 1868. januári előadásában vendégszínészként remekel. Bulyovszky Gyula így ír róla a Nefelejts hasábjain: „A művészien fogant játéknak igen meglepő példáját látták közelebb Budán Bényeinénél, aki a gerolsteini herczegnőt elődjeit messze elhagyó fölfogással adta. Ez az a nagyherczegnő volt, a mint Offenbach szövegírója parodisztikus kedvében gondolta. A kicsiny dolgok pathosza és a komoly dolgok apróra nevetése. ...ma Budapest kicsiben úgy ünnepli Bényeinét, mint Páris Schneidert.” Ehhez köthető az album Bülch Ágostonnál készült fényképe. Bényeiné valószínűleg a szerepben viselt jelmezében trónol. Személye azért is érdekes, mert képei Berzsenyi Júlia albumában szorosabb barátságra utalnak kettejük között, talán az akkor tizennyolc éves kezdő színésznő egyik pártfogóját láthatjuk benne. Berzsenyi újabb említésére 1868 májusáig kell várni, amikor a Molnár által rendezett A mekkai basa előadásának kritikájában megjegyzik: „Berzsenyi Julia, Szentgyörgyiné és Havasi Veron jól támogatták a többit”. 

Ifjabb Lendvay Márton ekkoriban a Nemzeti Színház vezető színészei közé tartozott, fontosabb szerepei a Hamlet és a Bánk bán voltak. Képe nyilván kiválósága miatt került az albumba. 

Fritz Luckhardt: Várhidi Sándor, Monár György és Bogyó Alajos, Bécs, 1869

Schrecker Ignác: Bogyó Alajos, énekes, Pest, kb. 1865

Molnár György 1869 júniusában a bécsi Thalia színpadára is elvitte a Budai Népszínház Bem hadjárata című előadását, de a vállalkozás anyagi veszteséggel zárult. Az osztrák fővárosban Molnár vette magára Bem szerepét, a betyárvezér Bogyó Alajos (1834-1906) volt, aki a csoportkép jobb szélén áll. A bal szélső alak Várhidi Sándor lehet, aki októbertől már a belgrádi színházat vezette. Középen Molnár látható, más jelmezben, mint az ugyanekkor készült OSzK-felvételen. A bécsi Theatermuseum online gyűjteményében szerepel Luckhardt harmadik, ugyanekkor készült fotója, amelynek (valószínűleg a verzón található) „Hr. Molnar" felirata miatt, Bogyó Alajost Molnár Györgyként azonosítják. Berzsenyi Júlia is a nagy statisztériát megmozgató vendégelőadás tagja lehetett, így kerülhetett hozzá a kép, bár fontosabb alakítás nem fűződik a nevéhez.

F. Luckhardt: Molnár György mint Bem, Bécs, 1869

F. Luckhardt: Bogyó Alajos - „Hr Molnar" (sic!), Bécs, 1869

OSzK Színháztörténeti Tár, ltsz.: KA 6196/10 - Theatermuseum, Bécs, ltsz.: FS_PV195035alt

Szeged (1869. szeptember – 1870. március)

Bayer Henrik: Aradi Gerő, színigazgató Szegeden, Pécs, kb. 1870

Letzter Lázár: Halmi Ferenc, színész, Szeged, kb. 1870

1869 februárjában arról lehet olvasni, hogy Kassai Vidor „a népszínház egyik legtehetségesb tagja, elhagyja ez intézetet, s Győrbe utazik, hol Jászai Mari kisasszonynyal összekel, s aztán mindketten az Aradi Gerő szintársulatához szerződnek.” Nevük mégsem bukkan fel a szegedi színtársulat névsorában, nem úgy, mint Berzsenyi Júliáé, amely szeptemberben már szerepel a tagok nevei között. Mivel ekkortól datálható barátsága Jászai Marival, lehet, hogy az ő távozása késztette megválni a Népszínháztól, ahol, mint később maga is említi, csak kóristaszerepeket kapott. „Az én hajlamom az énekhez vonzott, mert volt hangom, tanultam és elkerültem a vidékre mint énekesnő, először is Szegedre, Arady Gerőhöz. A Pajkos diákok operetteben egy olasz áriát énekeltem, amit addig nem ismertek és általános tetszést arattam”, írja levelében. 

Szegeden kezd énekes szerepekben fellépni, de az első visszajelzések nem kedvezők. Szigligeti Ede Pünkösdi királynőjének Róza szerepében „színtelen ledérsége és hamis éneke” tűnik fel a kritikusnak, Offenbach Coscolettójában Delfinának (Berzsenyi Júlia) „azon egy jó tulajdonsága van, hogy a szöveget érthetően ejti ki; de éneke és játéka nem a szín-, hanem az iskolapadra valók.” Megkapja Carlo Barbieri Utazás Chinába című operettjének egyik női főszerepét (Bertha), de nem képes még „beszéd, játék és énekben valami jellemet vagy egyéniséget kifejteni. …roppant darabos és minden egyes hangja faragatlan tuskóként hagyja el „fogai rekeszét, a mely csak úgy röpül jobbra balra a jó ízlés fejéhez.” Offenbach Szép Helénájának Oresztész szerepében „a finom pajkosságot tulreális modorban festette, és nemcsak a hangok, de a kezek alkalmazásában is kicsapongott.” 1869. decemberben, bár „ingatag lábon állott a Troubadour cigánykara és Azucena (Berzsenyi Julia) románca ...ez alkalommal meg akarjuk jegyezni, hogy Berzsenyi J. irányában a természet nem volt mostoha, mert szép alakkal és még szebb alt- a mezzosopránba átmenő hanggal áldotta meg, de ő ez előnyöket nem képes értékesíteni és ezzel, bizonyára kárba fognak veszni, ha nem kerül oly mester kezébe, ki ízléssel bír és mind játék-, mind hangképzéshez ért.” 1870-ben már dicsérik is: „az utóbbi időben határozottan haladt - mellékszerepében sokkal több tetszésben részesült”, mert a „dallamos mignon couplettek által könnyűden és biztosan hatott” (Ivan Zajc: A boissy-i boszorkány), Franz von Suppé Pajkos diákokjában „egy olasz dalt kedvesen adott elő”. Márciusban megkapja jutalomjátékul a Hunyady-huszárok, vagy az eskü hatalma című énekes népszínművet. „A jutalmazandót, ki ittléte óta annyi szép haladást tett a művészetben és a közönség kegyében, ennek meleg pártfogásába ajánljuk." Áprilisban Berzsenyi Júlia már a debreceni társulat tagja.

A képek közül kettő köthető biztosan a szegedi társulathoz, Bayer Henrik pécsi műtermében készült Aradi Gerő színigazgató (1836-1892) egészalakos képe, és Halmi Ferenc (1850-1883) mellképe, amelyet Letzter Lázár készített, aki 1870 februárjában nyitott állandó műtermet a szegedi Kárász-Könyök utca 347. szám alatt.

Debrecen (1870. április - 1871. április)

 Marastoni József: A debreceni társulat tagjainak tablója, litográfia, 1870

„ ...Debreczenbe kerültem, ott nem volt terem, mert sok kitünő énekesnő volt akkoriban Debreczenben, köztük a bájos kis Blaháné, ahogy őt ott nevezték. Velök nem versenyezhettem, hanem tanultam és elszerződtem, ahol felhasználták tehetségemet és az akkor divatban volt operettekben: Szép Helena, Gerolsteini nagyherczegnő, Szép Galathea, Párizsi életben a főszerepekben arattam dicsőséget.

Berzsenyi Júlia szerződtetése idején a debreceni színészet fénykorát élte. A színház vezetését a város megbízásából a Színügyi Egylet végezte, az intendánsi tisztséget Kiss Sándor (1823-1896) töltötte be, a színigazgató Szabó József (1816-1875) volt, aki a korszak legjobb vidéki társulatává fejlesztette a debreceni teátrumot. Színészei közül később valamennyien országos elismertségre tettek szert. Ők láthatók Marastoni József 1870-es tablóján, amelyet a debreceni fényképészek, Gondy Károly és Egey István felvételei alapján rajzolt kőre. A képek közül több Berzsenyi Júlia fényképalbumába is bekerült.

Dalnoki Béniné, Konti Fáni (1842–1908) - Mándoky Béla (1839–1918) - Rónai Gyula (1828–1894)

Dalnoki Béni (1838–1914) - Bercsényiné, Takács Emese (1847–1914) - Szakáll Róza (1848–1926)

Az Alföldi Hirlap február 21-én írja: „Berzsenyi Julia k. a. operette (alt) és népszínmű énekesnő Aradi Gerő színtársulatától a debreczeni állandó színházhoz szerződtetett”. Április 12-diki fellépése Offenbach Kékszakállú hercegének Fleurette szerepében lesújtó kritikát kapott: „Berzsenyi Julia, mint újonnan szerződött tag lépett fel először; bár a szerep nem olyan, a melyben szinpadi diadalt lehetne aratni, de mégis az tűnt ki, hogy az uj szerződött tag semmi tekintetben sem hasznos és jeleskedni nem tudó acqusitio. – Alakja nem tetszős, éneke nem iskolázott, játszó és alakítási képessége nincsen; öltözködése falusias vala. Egyszóval ő semmi tekintetben sem talált ma tetszést; de lehet hogy más szerepben még tetszést fog kiérdemelni tudni.” Ezt követően a színlapok tanúsága szerint leginkább Offenbach operettekben lépett fel: A szép Heléna (Oresztész), Párizsi élet (Gondremárk báróné), Rablók (Granadai herecegnő), Gerolsteini nagyhercegnő (Vanda pórleány) Fortunio bájdala (Laurette), vagy Barbieri: Utazás Chinába (Bertha), Zajc: Matrózok a födélzeten (Max).

Letzter testvérek: Berzsenyi Júlia és Blaha Lujza (két változata ismert), Debrecen, 1870

Az 1930-as években, amikor néhány újságcikk újra felfedezte a „hófehérhajú matrónát”, az „egykor ünnepelt primadonnát”, szívesen emlegették legnevesebb kortársaival egyenrangú énekesnőként. Berzsenyi Júlia halálakor megjelent írásában egy kecskeméti lap egyenesen Blaha Lujza vetélytársának, ugyanakkor legjobb barátnőjének nevezi. Bár valóban egyidősek voltak, Reindl Ludovika (1850-1926), az akkor már özvegy Blaháné, 1866 óta volt a társulat tagja, jóval alaposabb képzésben részesült, 1870-ben már a pesti Nemzeti Színház versengett érte, nemcsak tehetségben, a társulat művészeinek rangsorában is magasan Berzsenyi fölött állt. Ezért érdekes az a két fénykép, amelyet a Letzter testvérek valószínűleg ugyanakkor készítettek, és amely a két fiatal énekesnőt hasonló öltözékben ábrázolja. A múltidézésben szereplő barátság talán nem lehetett teljesen alaptalan.

Gondy és Egey: Gerecs Jánosné Melles Liszka, operaénekesnő (szoprán)

Dalnoki Béni, operaénekes (tenor) és fia, Viktor

A debreceni korszakból a gyűjtemény két operaénekest ábrázoló képe arról tanúskodhat, hogy Berzsenyi Júlia segítséget kérhetett és kaphatott énektudása fejlesztéséhez a társulat tapasztaltabb tagjaitól. Gerecs Jánosné Melles Liszka (1835-1902) opera- és operett énekesnő (szoprán) Drezdában kezdte működését, s már a hatvanas években sikerrel lépett fel különböző magyar színpadokon, Verdi és Bellini szerepekben is jeleskedett. Dalnoki Béni (1838-1914) operaénekesről (tenor) két kép, feleségéről, Conti (Stohl) Franciskáról (alt) egy felvétel található az albumban. Mindketten komoly énektudással rendelkeztek, s talán nem pusztán szakmai tanácsot és képzést tudtak nyújtani, hanem a szárnyuk alá is vehették a fiatal színésznőt. Dalnoki a képen kisfiával, Viktorral (1866-1955) látható, aki később operaénekes (bariton), rendező és fogorvos is volt.

Letzter testvérek: Blaha Lujza debreceni színésznő korában (két változata ismert)

Gondy és Egey: Gundhart Mari, táncosnő

Az a fényképcsoport, amelynek darabjai a debreceni színészeket mutatják, inkább egy rajongó gyűjteménye, a fotókon (egy kivételével) nincsenek személyes sorok, ajánlások. Feltételezhető, hogy Berzsenyi Júlia rövid debreceni színészléte igen tanulságos, de nem túl szívmelengető élmény lehetett. A válogatásból talán kiolvasható valami a személyiségéről is. Szerepel a képek között a társulat csodált színésze (Rónai Gyula), olyanok, akik támogatóan és befogadóan fordulhattak felé (a Dalnokiék), de Gundhart Mari táncosnőé is, akitől előnyre nem számíthatott, érdek nem fűzte a közeledéshez. Berzsenyi Júlia nyitott, egyenes jellemű ember lehetett, ilyen fényképgyűjteményt csak az tud összeállítani, akit sokan kedvelnek.

Egy nagyobb és egy kisebb szerep Debrecenben, színlapok

Debreceni Egyetemi Könyvtár

Lojanek János: Olay László, Nagyvárad, 1871

Exner Gyula: Várady Miklós (1848-1941) színész, énekes, Pécs, kb. 1870

Két ekkoriban készült felvételen ábrázolt személy azonosítható, de nem világos, hogy milyen kapcsolatban álltak Berzsenyi Júliával. Az első azt bizonyítja, hogy 1871 júliusában Nagyváradon járt, ahol a fenti, dedikált fotót kapta Olay Lászlótól, akinek neve műkedvelő színielőadások szereplőjeként fordul elő ez idő szerint. A fiatal törvényszéki jegyző röviddel később meghalt. A másik képen Várady Miklós kolozsvári és aradi színész, majd az erdélyi némafilmek egyik szereplője látható. "...aki őt nem látta, az nem tudja, milyen a délceg, daliás magyar ember valódi prototípusa." Sok fényképét közlik társasági és színházi lapok, főleg idős korából.

Szabadka (1871. november - 1872. augusztus)

Az album első oldala: Szép Olga és Pintér Imre esküvői fotója, Győr, 1890. október

Szinay I.: Szép Olga (1872-1906) dedikált fotója, Miskolc, 1892

Miért került a fényképalbum első oldalára Szép Olga és Pintér Imre győri esküvői felvétele, és mi köze ennek Berzsenyi Júlia szabadkai korszakához? A válasz egyszerű. Szép Olga 1872. március 22-én született Szabadkán Gensau Mária törvénytelen gyermekeként, az apa Szép János, a szabadkai színtársulat operett- és népszínmű énekese volt, a keresztanya pedig Berzsenyi Júlia. Ehhez képest a másik, későbbi fénykép ajánlása kissé távolságtartó: „Berzsenyi Julia kedves pályatársnőmnek őszinte, igaz szeretetem jeléül". Szép Olga fiatalon halt meg, a tehetséges naiv és drámai szubrett a kaposvári közönség kedvelt színésznője volt. Pintér Imrét (1864-1946) Blaha Lujza fedezte fel, az ő partnereként érte el sikereit, de több vidéki városban is megfordult.

Máramarossziget, Beregszász, Szatmár (1879. augusztus - október)

Berky Dezső:

Bényeiné, Harmath Emma (Suppé: Boccaccio) és Berzsenyi Júlia (u.a.: Fiametta?)

Szatmár, 1879-80

Berzsenyi Júlia neve Szabadka után Szegeden tűnik fel Mannsberger Jakab (Mosonyi Károly) társulatának névsorában, de mint írják: „Még roszszabbul járt az igazgató Berzsenyi Julia 2-ed r. énekesnővel, aki végkép megugrott a szerződés elöl…” 1872. október és 1879. november között nem sikerült Berzsenyi nevét felfedezni az újságok színi tudósításaiban (Arcanum adatbázis). A Magyar színházművészeti lexikon (1994) szerint 1878-ban Polgár Gyula társulatában játszott, aki korábban Vácon, majd Balassagyarmaton járt, de a hirdetések ebben az évben volt színigazgatóként, mint a pesti Komlókert daltársulatának művezetőjét említik. Berzsenyi Júlia 1879 augusztusában tűnik fel ismét Máramarosszigeten Bényei István vígjáték, dráma és operett társulatában. Beregszászon Lecocq: Kis herceg (Diana), Offenbach: Szép Heléna (címszerep) és A kékszakállú herceg (Hermina) operettekben lépett fel, majd szeptemberben Nyíregyházán vendégszerepeltek. Ezt követően Kuthy K. Béla újjászervezte a beregszászi társulatot, de Berzsenyi Júlia Bényeivel tartott Kecskemétre.

Berky Dezső:

Ismeretlen színésznők, középen Berzsenyi Júlia, Szatmár, kb. 1880

Bényei István és Berzsenyi Júlia útjai kecskeméti együttműködésüket követően 1880 októberében szétváltak, Berzsenyi Kecskeméten maradt, míg Bényei visszatért a szatmári székhelyű színikerületbe. Itt olyan előadásokról olvashatunk, amelyek az album képein is előfordulnak. „Tegnap „Bocácccio“ került színre, kitűnő előadásban, mely alatt Bényeiné asszony (Boccácció), a közönség kedvencze, folytonos ovációk tárgya volt. Játéka gyújtott, dalait pedig minduntalan megújrázták” (1881/10/31). Berzsenyi Júlia ugyanennek a darabnak Fiametta szerepében Kecskeméten aratott sikert. (1879/12/14). Ebből arra következtethetünk, hogy Suppé darabját talán korábbi szatmári tartózkodásuk idején már előadták, ami azért érdekes, mert a Boccacciót 1879. februárban mutatták be Bécsben, október 1-jén pedig a Népszínházban. Ha a képek később, 1881 körül készültek, Berzsenyi talán kecskeméti és budai szerződései között, rövid időre tért vissza Bényei társulatához Szatmárba. Valószínűleg a két ismeretlen színésznőt is Bényei társulatának tagjai között kell keresnünk.  

Berky Dezső: Bényeiné, Harmath Emma, Szatmár, 1882. február

Simonyi Antal: Bényeiné mint táncosnő, 1863

OSzK SzT, ltsz.: 1950/1837 - OSzK SzT, ltsz.:  KA 5859/21

Érdekes a Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának két felvétele. A korábbi, Simonyi-fotón a jelmez hasonlít a szatmári fotók jelmezéhez, valamelyik Offenbach operett táncosnője viselhetett ilyent, míg a szatmári fényképész képén - bár a felirat azt állítja: Bényeiné a „Bokkácscsó"-ban - a dátum miatt inkább Suppé: Ördögök a földön operettjének egy szereplőjéről lehet szó.

Veress Ferenc: Hunyady Margit (1854-1906) drámai színésznő, Kolozsvár, kb. 1879

Hunyady Margit, Bródy Sándor törvénytelen fiának, az író Hunyady Sándornak édesanyja csak rövid időre csatlakozott Bényei István társulatához Máramarosszigeten és Beregszászon. Itt találkozhatott Berzsenyi Júliával, s ekkor kerülhetett a gyűjteménybe a portré, amelyet Veress Ferenc még Kolozsváron készített nem sokkal korábban. Hunyady Margit 1879 júniusában vett búcsút a kolozsvári Nemzeti Színháztól, amelynek elismert tagja volt, 1879 decemberében már Aradra szerződött, majd visszatért Kolozsvárra. Az 1900-as évek elején mindkét színésznő Pesten játszott, Hunyady a Vígszínházban, Berzsenyi Júlia pedig a Budai Színkörben.

Kecskemét (1879. november - 1881. április)

Brodszky M.: Nikó Lina (1853-1905) operett- és népszínműénekes, komika, Esztergom, kb. 1878

Lengyel Samu: Berzsenyi Júlia, Budapest, kb. 1878

A Színügyi Bizottság a következő idényre a társulatával ekkor Máramarosszigeten időző Bényei Istvánt Kecskemétre szerződteti. Novemberben Johann Brandl Az oroszlán ébredése című operettjében Berzsenyi Júlia is fellép. Kecskemét lesz első igazi sikereinek színhelye, talán ezért is kötődik majd ehhez a városhoz. Szerepel Charles Lecocq Angot asszony lánya című operettjében. „Primadonnánknak, Berzsenyi Júliának erős, tiszta, csengő s hajlékony hangja van, éneke correct és érzelmes, játéka egyszerű és keresetlen, csak néha modoros.” Lecocq A kis hercegjében „a főbb női szerepek Bényeiné és Berzsenyi Júlia kezében voltak, kik tapsokat arattak”. „Jacques Offenbach Szép Heléna címszerepében Berzsenyi Julia, mint Orestes lépett fel tetszéssel”. „Berzsenyi Julia ez esten (Suppé: Bocccaccio) Fiametta szerepében feltűnő szépen intonált, s igen jól nézett ki.” Lecocq  Giroflé-Girofla címszerepe „Bényeiné kezében a legjobb helyen volt s ezt mondhatjuk Berzsenyi Júliáról is, a ki mint Paquitta lépett föl." „A következő pöröly-dal és Azucena ária Troubadourból karunknak és Berzsenyi Júliának teljesen sikerült mutatványa volt.” „Berzsenyi Julia tehetséges színésznőnk" jutalomjátéka: (Lecocq) Kisasszony feleségem.

A kecskeméti színházat 1880. októbertől Lászy Vilmos vette át, aki korábban Kassán, Eperjesen és Ungváron lépett fel. Ekkor csatlakozott a társulathoz Nikó Lina, aki ezt megelőzően Beödy Gábor társulatával Esztergomban játszott. Innen származhat a fenti fénykép.

Kozmata Ferenc: Wiszt Károly (1835-1910), Budapest, kb. 1880

Speizer Irma: Berzsenyi Júlia, Szabadka, kb. 1884

Kecskemét más miatt is emlékezetes maradt Berzsenyi Júlia számára. Idézzünk az 1935-ös cikkből: „éppen itt fordult meg az életem sorsa. 1880-ban jártam itt, Fiamettát énekeltem a Boccaccióban. Nagy sikerem volt s a gratulálók sorában ott volt Wist Károly járásbírósági tisztviselő is. Minek részletezzem? Tizenhat évig leveleztünk egyfolytában s 1896-ban a felesége lettem. Bizony, ilyen szerelem is csak abban a régi világban volt..." Két promenád méretű fénykép az album közepe táján ennek állít emléket. Kozmata Ferenc felvétele 1880 körül készült, és minden bizonnyal a jövendő férjet ábrázolja, Berzsenyi Júliát Speizer Irma fényképésznő kicsit később, talán 1884-ben vette le Szabadkán. A házasságot 1895. október 27-én Temesvárról jelentették be, ahol Berzsenyi Júlia ekkor Krecsányi Ignác társulatával lépett fel. 

A Kecskemét című hetilap 1881. április 3-i számában „Színházi arcképek” címmel „Kritikus” vállaltan kíméletlen objektivitással „fény- és árnyképezi” a város színtárulatának néhány tagját. „Berzsenyi Julia — Fiametta. Berzsenyi Júlia a társulat másod operetteénekesnője. Gyakorlott, routinos színésznő a középgárdából. Azaz már nem kezdő, de még nem is veterán. Szerepkörét az operettek naiv alakjai töltik be. Néha népszínművekben is próbálkozik, de kevesebb sikerrel. Sem temperamentuma, sem megfelelő hangja nincs hozzá. Az a magas soprán, melylyel ő rendelkezik, nem a Julcsák és Rózsik hangja, nem a népdal közege. És bizon ez a magas szoprán nem is eléggé üde többé. Érezhetően meg van karcolva. Egykor kristály csengésű üvegje nem ép, nem tiszta már. Bele-bele csuklik a fölsőbb régiók merészebb futamaiba egy-egy udvariatlan hangrezdülés, amit köznyelven úgy hívnak hogy „gixer“, s gyakran végig karcolja makacsul az egész áriát. Néha azonban, mintha visszacsendülne régibb emlékek üde visszhangja, elég harmonikusan peregnek tisztult hangú ütemei a szerencsésebb melódiáknak, így például Boccacióból Fiametta szerepe az, melyet Berzsenyi legnagyobb szerencsével tölt be. Talán mert az alak is leghálásabb. ...Játéka az operette-énekesnők rendes sablonjának keretében mozog. Sima, gördülékeny, fesztelen, de kevésbé jellemzetes és harmonikus. Az igénytelen egyszerűség jellemzi őt úgy a színpadon, mint a magánéletben; lármás eclatra éppúgy nem vágyik ott, mint emitt. Ha politikus volna, azt mondanánk rá, hogy konzervatív.” 1881 áprilisában Lászy már Egerben van, Berzsenyi Júlia pedig Budára igazol.

Ellinger Ede és testvére: Berzsenyi Júlia és Jászai Mari, Budapest, 1880

Jászai Mari (Krippel Mária, 1850-1926) is ugyanabban az évben született, mint Berzsenyi Júlia. A Budai Népszínházban ismerték meg egymást kezdőként, majd Jászai Kolozsvárra szerződött, és a leveleiben ekkoriban előfordul utalás Berzsenyire, akitől kisebb szívességeket kér. A nyolcvanas években Jászai már a pesti Nemzeti Színház tagja volt. Az Ellinger-féle két fénykép talán egyidőben készült, amikor Berzsenyi Pesten járt. Az egyik versóján „Pestről Julia”, a másik rectóján „a jégről. Marid.” ajánlás olvasható, és az utóbbit keltezték is: „1880.”. A távolságtartó jó viszony nyilván megmaradt kettejük között. 1904 júliusában Jászai Mari a Budai Színkörben vendégszerepelt, amelynek Berzsenyi tagja volt, de nem léptek fel egy darabban.

Simonyi Antal: Dirner Gusztáv Adolf (1855-1912) orvos, szülész-nőgyógyász, Budapest, 1880

Josef Löwy: Hugonnai Vilma (1847-1922) az első magyar orvosnő, Bécs, kb. 1883

Közel azonos időből két orvos portréja szerepel a gyűjteményben, ami akár egészségügyi problémára is utalhat. Dirner Gusztáv Adolf 1880-ban végezte el orvosi tanulmányait Budapesten, majd Jendrassik Jenő (1824-1891) tanársegéde volt az élettani tanszéken. 1881 és 1886 között Tauffer Vilmos (1851-1934) mellett dolgozott a budapesti szülészeti-nőgyógyászati klinikán, majd néhány évre külföldi tanulmányútra ment. 1897-től a budapesti Bábaképző Intézet igazgatója lett, főleg a méh és a petefészek műtéteivel foglalkozott, erről szóló cikkei szaklapokban jelentek meg. A fénykép versóján aláírása és a dátum szerepel: „Dr Dirner/1880”. A fiatal orvos akár a színésznő rajongója is lehetett. A másik kép Hugonnai Vilmáról, az első magyar orvosnőről készült (ezt Louis Zipfel, svájci fényképész 1879-es mellképével való összevetés támasztja alá, MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, 68.179.1. XI/3A), aki 1872-től a zürichi egyetemen tanult, ott is avatták orvossá. 1880 februárjában tért vissza Magyarországra, de mivel diplomáját nem ismerték el, szülésznői vizsgát tett, és szülésznőként működött. 

Budai Szinkör a Krisztinavárosban (1881. május - 1881. augusztus) 

A hetvenes évtized Berzsenyi Júlia leveléből is kimarad. „1880. évben ismét a Budai Szinkörben játsztam Károlyi társulatával. Már akkor ünnepeltek nemcsak operetteben, de a népszinmüvekben is. A nemzet csalogánya nem egyszer tapsolt, amire büszke is voltam. Amerre jártam, mindenütt elismerésben részesültem, a későbbi frivol operettekben diszkrét játékomért dicsértek. Ha az Eleven ördögben a Vicomtot játszhattam, az nap ünnepi hangulatban voltam, ugyszintén, ha Boccacciot játsztam; ezekhez füz sok kedves emlék.”

A krisztinavárosi Budai Színkörben Berzsenyi Júlia rövid ideig, 1881 nyarán, játszott Károlyi Lajos színtársulatával, és osztatlan elismerést aratott. Franz von Suppé Boccacciójában előbb Fiamettát, „dalait mindig megéljenezték, különösen a „Ha már enyém a szive...” s „Kis levélke, drága kis levélke...” kezdetüeket s többet újráztattak, játéka kedves s kellemes érczes hangját valóban a népszínházban is szívesen hallanák”, majd a főszerepet is előadta. További operettszerepei: Robert Planquette: Cornevillei harangok (Germaine), Charles Lecoq: Kisasszony feleségem (Marjolaine), „Dalait a közönség zajosan megtapsolta, legnagyobb tetszést azonban az első felvonásban aratott a csókdal kettőssel és a kakuk-dallal”, Jacques Offenbach: Szép Galathea (Ganymed). Népszínmű szerepei: Csepreghy Ferenc: A sárga csikó (Erzsike), Lukácsy Sándor: Szerelem sötét verem (Borsa Vica), Hetényi Béla: A nihilisták (Anna), Báthori Mihály: A falu legszebb leánya (Panna). „Berzsenyi Julia k. a.-t, az első énekesnőt [tüntetőleg tapsolják], ki operettekben és népszínművekben egyaránt tetszik, hangja erős átható, s eleinte a fogsorok összeszorítása miatt erőltetettnek tetszik ugyan, de azért a magas helyeken is könnyedén jár.” Búcsúestje Deréky Antal: A körösi leány volt. Többször említik, hogy az egyik páholyból Blaha Lujza asszony is megnézte az előadást. Sajnos nem sikerült fényképet kötni ehhez az időszakhoz. 

Székesfehérvár (1881. október - 1882. április)

Schmidt Vilmos és Majláth János: Berzsenyi Júlia, Székesfehérvár, kb. 1881

Székesfehérváron Károlyi Lajos társulata nem aratott nagy közönségsikert, kevesen voltak kíváncsiak az előadásokra, de a tudósítások Berzsenyi Júliát szinte mindig dicsérik. „Bebizonyítá, hogy kedv, erő s szorgalommal párosulva tanulmányozza szerepeit. Tagjártatása ugyan nem volt ma oly erős s jellemző, mint más alkalommal, azonban tiszta, szabatos előadását a legnagyobb élvezettel lehet látni és kedves hangját gyönyörrel hallani. Számtalan dala ismétlésben részesült”, „Berzsenyi Júliát megjelenésekor zajos tapssal, számtalan koszorús bokrétával tüntette ki a nagy közönség. Hangjával nem rendelkezett oly szabadon mint egyébkor, játéka azonban ma is megnyerő volt”. A repertoár nem sokban különbözött a megszokottól. Operettek: Erkel Elek: Székely Katalin, Johann Strauss: Methusalem herceg, Charles Lecocq: Angot a csarnok leánya, Carlo Barbieri: Utazás Chinába, Franz von Suppé: Boccaccio (címszerep/Fiametta), Jacques Offenbach: Párisi élet (jutalomjáték). Népszínművek: Lukácsy Sándor: A vereshajú (főszerep), Báthory Mihály: A falu legszebb leánya (címszerep), Bokody Antal: Zsidó Sára, Csepreghy Ferenc: A piros bugyelláris (Zsófi), Szigligeti Ede: A csikós (Rózsi), Abonyi Lajos: Ambrus bácsi, Berczik Á.-Erkel Elek: Az igmándi kispap (Esztike), Tóth Ede: Falu rossza (Finum Rózsi) és Kintornás család. Életképek: Anton Bittner-Julius Hopp: Könnyelmű leány.

Két incidens tette emlékezetessé a székesfehérvári évadot. Az Orpheus egyik próbáján Berzsenyi a süllyesztőre lépett, amelyet a gépmester váratlanul leeresztett, ő pedig rémültében elájult. A másik eset Cserváry Ilona jutalomjátékának estéjén történt. A két színésznő híveinek tárbora összecsapott a zsúfolásig megtelt előadáson. Cserváry megjelenését a rajongók bokrétákkal és koszorúkkal fogadták, de az ellenpártból valaki hagymakoszorút hajított a színpadra. A művésznő nem jött zavarba, felvette a koszorút, mélyen meghajolt, ezzel még nagyobb ovációt váltva ki a hívekből, akik az előadást követően becsületsértési pert indítottak a rendbontó, Kostyelik Géza ellen. Ő a tárgyaláson azzal védekezett, hogy a hagymakoszorú nem Cserváry Ilonkának, hanem az ellentábornak szólt, s mivel már rendőrségi eljárás indult ellene, a bíróság elutasította a keresetet.

Kismarton, Kőszeg, Zalaegerszeg, Pécs, Mohács

(1882. április - 1883. április)

A Károlyi-társulat karnagya, ifj. Bokor József, 1882 áprilisában kivált a fehérvári csapatból, és saját operett, dráma, vígjáték és népszínmű társulatot toborzott, amelynek tagjai között Berzsenyi Júlia is szerepelt. Először Kismartonban léptek fel Lukácsy Sándor A vereshajú című népszínművével. Később Kőszegen tartottak előadásokat, majd júniusban Zalaegerszegen bukkantak fel olyan darabokkal, amelyek korábban Berzsenyi Júlia repertoárját is képezték. Így írnak róla: „Berzsenyi Júlia, az első énekesnő, különösen operettekben, amelyekben a jó hang nem elég, hanem szükséges, sőt fontosabb a technica, meglehetősen jól iskolázott hanggal bírván, szép sikert aratott. Hangja kellemesen cseng és jó, játéka ügyes, kellő routinnal bír, szerepébe többé-kevésbé beletalálja magát, s azt mindig jól betanulja, csak az oly improvisatiók elhagyására figyelmeztetjük, melyek a jó ízlést sértik.” Bokor karnagy igazgatósága rövid életű volt, 1883-ban Berzsenyi Júlia már Bogyó Alajos Pécsen és Mohácson fellépő társulatában tűnik fel. Pécsen márciusban ugrik be először Franz von Suppé Ördög a földön című operettjében. „Kissné betegsége miatt az egyik főszerepet „Izidort“ Berzsenyi Julia, a társulat újonan szerződött tagja énekelte, aki néhány évelőtti itt működése folytán már ismeretes közönségünk előtt. Azon szerep, melyet Berzsenyi J. ezen operettében énekelt nem igen nyújt alkalmat arra, hogy belőle megítélhessük, mennyire haladt utolsó ittléte óta előbbre a művészetben.” A Boccaccio Fiametta szerepében „tetszést aratott”, ahogyan Berczik Árpád és Erkel Elek Az igmándi kispap című népszínművében is, mint Esztike. Áprilisban Mohácson Johann Strauss A furcsa háború „Elza szerepében általánosan tetszett.” Kecskemétről egy anekdotikus esetet jegyeztek fel róla: „tegnapelőtt E. M. úrnál a vándorló Thalia két papnője (Berzsenyi Julia és Sebőkné) ebéd alkalmával annyira beteltek a jóval, hogy a harmadik tál után bocsánatot kérve a ház asszonyától, félre mentek, (csak ne tessék félreérteni!) hogy levessék miederjöket (magyarul melltyü), nehogy az úr többi áldásait megízlelés nélkül legyenek kénytelenek továbbítani… " Fényképeket ebből az időből sem sikerült találni.

Trunov, Georgij Vaszilijevics: 

Ismeletlen nő és gyermek fényképe, Moszkva, kb. 1883

Bár az album előkelő helyén, rögtön a második és harmadik oldalon szerepel a fenti két fénykép, nem sikerült kideríteni az ábrázoltak személyét. A képek Moszkvában készültek

Hódmezővásárhely, Gyula, Miskolc, Szabadka, Békés

(1884. május - 1886. augusztus)

Szinay I.: Vágó Istvánné, Berzsenyi Margit (1863-1951) epizodista színésznő, Miskolc, kb. 1884

Scheffler N. János: Ismeretlen férfi, Szabadka, kb. 1884

Érdekes, hogy azt a színésznőt, aki valóban Berzsenyi Dániel rokona volt, az utókor csak Vágó néniként vagy Vágónéként ismeri. Berzsenyi Margit Berzsenyi Károly (1819-1877) színész, színműíró és rendező lánya tizennégy évesen lett színésznő, és nyolcvannyolc évesen halt meg Pesten. A Színházi Magazin egyik 1944-es számában közölt interjú mellett több képe is látható. Berzsenyi Júlia, akinek neve 1884 májusában Újvidéken tűnik fel először Tóth Béla társulatában, ekkor találkozhatott vele. Az együttes több városban is megfordult.  

1884. május: Újvidék, június: Szabadka és Hódmezővásárhely, július: Orosháza és Gyula [Millöcker: Koldusdiák (címszerep), Tóth Ede: Falu rossza (Finum Rózsi), dícsérik Szigeti József Csókon szerzett vőlegényében, Lecocq: Kanári hercegnő (Pepita), Csepreghy Ferenc: Piros Bugyelláris (Zsófi), Planquette: Cornevillei harangok (Szerpolette)], szeptember: Hódmezővásárhely [Planquette: Rip van Winkle (Charlotte)], október: Miskolc. 1885: [Almássy Tihamér: A tót leány (Hanka), A szép Galathea (Suppé) Ganymed szerepében „úgy játékával, mint énekével feltétlenül megnyerte a közönség tetszését,” valamint a Boccaccio (Suppé) címszerepében „Berzsenyi Julia oly jól nézett ki, oly elegáns jelenség volt, amilyent ritkán láttunk színpadunkon és éneke is csengőbb, tökéletesebb volt, mint máskor.” De Weber Bűvös vadászában „Agata terhes szerepét a körülményekhez mérten, kellően megoldotta, bár többször látszott rajta a gyakorlat hiánya, és hogy ezen partie erejét fölülmúlja." Konti József: Az eleven ördögben „az eleven ördögöt Berzsenyi Júlia személyesítette azzal a tehetetlenséggel, mely a hangjában teljesen megfogyatkozott, sem ének, sem próza szövegét nem tudó azon nehézkes színésznőket szokta jellemezni, kiket legméltóbban lehet szegény ördögöknek nevezni. Ez estén megesett nálla azon hallatlan eset, hogy midőn énekelnie kellett volna, megállott, és a zenekar egy hosszú soron át nélküle fútta a magáét."] 1886. április: Nagyenyed, június: Szamosujvár [Lecocq: Nap és hold (Manola), Strauss A furcsa háború (Violetta)], szeptember: Szabadka, május: Hódmezővásárhely, augusztus: Békés [Audran: Üdvöske (címszerep), Almássy Tihamér: Sári néni (címszerep), Rátkai László: Felhő Klári (címszerep)].

Mohács, Szekszárd, Veszprém (1886. október - )

Nagykörös (1887. július - )

Kecskemét, Kiskunfélegyháza (1887. október - )

Körmöcbánya (1888. május - június)

Balogh Árpád (1857-1925) színtársulata 1886 októberében lépett fel Mohácson, és mint írták: „a társaság nőtagjai képesség dolgában fölötte állnak a férfiakon. Bera Paula és Berzsenyi Júlia kisasszonyok oly akvizíciói a társulatnak, akikkel Balog Árpád nemcsak nálunk, hanem nagyobb téli állomáshelyein is a szó szoros értelmében hatást fog elérni.” „Berzsenyi Júlia - mint Felhő Klári [Rátkai László népszínműve] - a legrokonszenvesebb játszónak és énekesnőnek mutatta be magát. Érzelemmel s természetességgel játszott, kedvesen s csengő, tiszta hangon énekelt. Szebben népdalt a kör nagytermében még nem énekeltek és a kisasszony után nem is egyhamar fognak énekelni.” Ugyanez a társulat a következő év januárjában Szekszárdon Konti József Eleven ördög című operettjével mutatkozott be, Berzsenyi Júlia Letorriére vicomte szerepében lépett színre. Legközelebb márciusban Veszprémből tudósítottak az együttesről. 1887 júniusában két hír olvasható Berzsenyi Júliáról, aki Komlósi Józseffel (1857-1889) Nagykőrösön Konti József Királyfogás című népszínművében lépett fel, de a társulat érdeklődés hiányában hamar elhagyta a várost. 

1887 augusztusában Berzsenyi neve Szabadhegyi Aladár, a szatmári és kecskeméti színházak igazgatójának társulati névsorában szerepelt. Szeptemberben Szabadhegyi Balassa Károllyal és Zöldi Mártonnal konzorciumban, hárman vállalkoztak a kecskeméti színház vezetésére, de nem sokáig, mert Szabadhegyi mellőzöttsége miatt távozott. Zöldi decemberben vált meg a vezetéstől, de Kiskunfélegyházán ő lépett fel a színészekkel néhány előadás erejéig. Berzsenyi Júlia operett-szerepei: Charles Lecocq: Nap és hold (Manola), Johann Strauss: Egy éj Velencében, „Berzsenyi Julia elemében volt, játékra ugyan kevés alkalma nyílt, mert hisz ez operette librettója az e fajtájuak közt a leggyarlóbbak egyike, de annál ügyesebben bánt hangjával, kapott is elég tapsot”, Robert Planquette: Rip Van Winkle (Lisbeth/Alice) „kellemesen énekelt és ügyesen játszott. Berzsenyi Julia azok közé tartozik, kik egy csapásra nem hódítják meg a közönség rokonszenvét, hanem fokozatosan kedveltetik meg magukat s a színpadon mindig szívesen látott alakok.” Johann Strauss: Bőregér (Rosalinda) „ügyesen játszott és talpraingerlőn énekelt”. Színművekben: Tóth Ede: Tolonc, Szigeti József: Csókon szerzett vőlegény, Szigligeti Ede: Csikós (Rózsi). 1888. májusban Bogyó Alajos színtársulatának tagja Körmöcbányán, de egy hónappal később, jutalomjátéka, Suppé Boccacciójának előadásáról már a következőket írják: „Berzsenyi kedvence a közönségnek, mely őt ez alkalommal is elhalmozta rokonszenve nyilatkozataival s őszinte sajnálkozással vett búcsút tőle, ki e társulattól megválva, másnap uj állomáshelyére, Sátoralja-Ujhelyre utazott Tiszai Dezső színtársulatához.”

Kassa (1888. június - 1892. április)

Podleszny András: 

Berzsenyi Júlia és Tiszay Dezső (1854-1900) színész, rendező és igazgató, Kassa, 1892

Tiszay Dezső, operettbuffó és szalonkomikus, Jakab Lajos kassai színtársulatának tagja 1888 márciusában elnyerte a színház igazgatói székét. Berzsenyi Júlia neve először szeptemberben, Tiszay Dezsőék ungvári vendégszerepelése kapcsán olvasható. Bár kassai évei alatt nem gyakran kapott főszerepeket, kitartott az együttes mellett, amelynek megbecsült tagja volt. Gilbert és Sullivan A Mikádójának Katisha szerepében „hangjának teljét és játékának összes erejét, sőt még tánczbeli ügyességét is színpadra vitte és az est folyamán érdemelten zajos tapsban részesült”. Egyéb szerepei Kassán: Dellinger: Don Cäsar (Donna Uraca), Strauss: A cigánybáró (Mirabella), Konti József: Az eleven ördög (Marianne) és A suhanc (Meunier), Suppé: Boccaccio (Petronella), Kőszeghy Géza: Pipacsősz király (Karmazsinné), Sardou: Az új cég (Bastienne), Lecocq: Kis menyecske (Lucrezia), Vidor Pál: Ingyenélők (Weinerné), Pailleron: Az egér (Pepa), Bátor Szidor: A titkos csók (A marquisné) és Uff király (Aloe), Rátkai László: Felhő Klári („A pergő nyelvű Rokkánét sem felejthetjük ki, akit Berzsenyi Júlia mutatott be, szokott pattogásával, hamisítatlan kedélyességével”). Egyik jutalomjátéka Lecocq Angotja, amelyben „a tehetséges, törekvő jutalmazott, ki Lange szerepét gyönyörű hangjával és kifogástalan helyes játékával a művészet niveaujára emelte, nagy tetszésnyilatkozatokban részesült.” Csiky Gergely A nagymama című színművében fellépett a vendégszereplő Prielle Kornéliával, mint Szerafin, és a kassai társulattal megfordult Beregszászban és Ungváron is, a kassaihoz hasonló repertoárral. 

1892 áprilisában búcsúztatták Kassán: „Berzsenyi Julia Kassára jövetele előtt, énekes-primadonna volt, s mikor ide jött, gyűlölettel viseltetett azon szerepei iránt, melyekben a közönség megszerette. Színpadon kívül olyan szende, ártatlan Julia ő (Romeo nélkül!) mint amilyen kitűnő nyelves az illető szerepekben. Budára tart, s nyáron át a Krisztina-városi színkörben fogja nevettetni a fővárosiakat.” Ő maga így ír erről: „ ...nem értem el azt, amire vágytam, önkényt lemondtam az énekről és lettem kómika. A jó kassai közönség megkönnyítette nekem a lemondás fájdalmait, mert szeretetüket kimutatták minden alkalommal irántam. Ott játsztam 4 éven át, de vágyódtam a fővárosba az én jó direktoromhoz, Krecsányihoz.” Utoljára Hervé Nebántsvirág című operettjében lépett fel a Fejedelemasszony szerepében. „Nemcsak nagy taps és lelkes éljen volt az osztályrésze, hanem a közönség elismerése jeléül még egy szép ezüst babérkoszorút is adott át”. Ekkorról származik a fénykép is, amelyet a színigazgatótól kapott, a „Comikus a comikánénak komikusan" ajánlással.

Temesvár, Budai színkör (1892. május - )

Marosvásárhely, Hódmezővásárhely, Szeged, Gyula (1899. június - )

Budai Színkör, Temesvár, (1902. május - 1905. április)

Kossak József: Haraszthy Hermin, Závodszky Teréz és Ledofszky Mariska

Temesvár, 1894-5

„1891 tavaszán jöttem hozzá [Krecsányi Ignáchoz] és azóta voltam szerény, de szorgalmas tagja. Voltak kedves szerepeim Madarászban Adelaide báróné, a Bányamester igazgatónéja, Romeo és Julia dajkája és sok más apró bohókás és nyelves szerepek. Végre eljátsztam az utolsó szerepemet is és megyek pihenni azon tudattal, hogy nem hoztam szégyent imádott pályámra.” 

Krecsányi Ignác, temesvári és budai színigazgató legalább három átszervezett társulattal, több helyen is megfordult. A nyári szezonok alatt a Budai (krisztinavárosi) Színkörben léptek fel, de Pozsonyban, Marosvásárhelyen és Nyitrán is tartottak előadásokat. Amikor Berzsenyi Júlia 1892 április végén csatlakozott az együtteshez, éppen Pozsonyban játszottak. A tagok között találjuk Ledofsky Mariskát, Závodszky Terézt, Szép Olgát és férjét, Pintér Imrét. Haraszthy Hermin rövid ideig volt társulati tag 1893/4-ben. Róluk képet is találhatunk az albumban. Májusban már a Budai Színkörben adták elő Carl Millöcker Szegény Jonathánját, amelyben Berzsenyi Júlia „kellemes hangjával és diskrét játékával tette rokonszenvessé” alakítását. Végig kitartott Krecsányi mellett, aki hároméves kihagyás után, 1902-ben tért vissza a Budai Színkörbe.

Dékány Gyula: Küry Klára (1870-1935), Kecskemét, kb. 1897

Strelisky Sándor: Komáromi Mariska (1864-1936), Pozsony, 1895

A kilencvenes évek ünnepelt primadonnája, Küry Klára, többször vendégszerepelt Kecskeméten, ahol a fénykép készült. Mivel nincs rajta ajánlás, az is lehet, hogy Berzsenyi Júlia rajongásának  megnyilvánulásaként, és nem mint egy személyes találkozás emléktárgya került az albumba. Komáromi Mariska 1895 márciusában Pozsonyban vendégszerepelt Offenbach Hoffmann meséiben, ekkor ajándékozhatta dedikált fényképét Berzsenyi Júliának. 1900 júliusában Marosvásárhelyen a budapesti Nemzeti Színház vendégművészei, Márkus Emlília (Júlia) és Beregi Oszkár (Rómeó) mellett a dajka szerepét Berzsenyi Júlia játszotta Shakespeare darabjában, de úgy túnik, tőlük nem kért fotót a gyűjteményébe. Az album utolsó képe a Népszínház ünnepelt primadonnájáról, Pálmay Ilkáról készült előrenyomott kártya, amelyet Berzsenyi Júlia ismét mint rajongó pályatárs, semmint közeli barát kaphatott a megadott dátum idején Szegeden vendégszereplő művésznőtől, aki valamivel fiatalabb volt nála, de hasonlóan magas életkort ért meg.

Pálmay Ilka (1859-1945) kézírásával kiegészített,

Berlinben sokszorosított kártya,1899

Berzsenyi Júlia 1905. március 30-án a Boccaccio Petronella szerepében búcsúzott a színpadtól Temesváron. A Színház és Élet említett, és többször idézett cíkke fényképet is közöl róla. Férjével Kecskemétre költöztek, ahol az Ótemető utcában volt lakásuk. Wiszt Károly 1910-ben hunyt el, Berzsenyi Júlia huszonkilenc évig élt özvegyként. Már évekkel a halála előtt intézkedett a temetéséről, kiválasztotta koporsóját és megtakarított pénzéből az Országos Szinészegyesület nyugdíjasainak adományozott. Halálát nyolcvankilenc éves korában végelgyengülés okozta. Kecskeméten temették el. Nekrológjában újra előkerült a híres költővel való - korábban már cáfolt - rokonság, Blaha Lujzáéhoz fogható tehetsége, és a pályakezdést is romantikusabb színben tűntették fel: „1866 október havában egy magántársaságnál énekelt, meghallotta Bényei István pécsi színidirektor és rábírta az úrileányt, hogy a nemesi kúriát hagyja ott a színpad kedvéért. Két heti tanulás után már a Pécsi Színház primadonnája volt…” Bár a legendák gyakran hosszú életűek, Berzsenyi Júlia nevével ezt követően már csak a lexikonok lapjain találkozhatunk. Fényképekkel illusztrált életútjának ismerete mégis tanulságos, túlmutat egy vidéki színésznő egyéni sorsán.  

Néhány azonosításra váró személy

Exner Gyula, Pécs/Kanizsa - Schrecker Ignác, Bécs, Pest - felirat nélkül

Hausstein Nándor, Szatmár - Csókás László, Kecskemét - Letzter testvérek, Kassa

Az albumban több olyan személy fényképe is megtalálható, akinek kilétét homály fedi. Több gyermekportré, fiatal testvérpár, köznapibb külsejű férfi vagy nő, akik talán Berzsenyi Júlia magánéletének, és nem színészi pályafutásának szereplői lehettek. Vannak azonban olyanok is, akikről, vonásaik alapján, elképzelhető lenne fontosabb társadalmi vagy kulturális szerepvállalás, de felismerésükhöz a témában való széleskörűbb vizuális ismeretek kellenének. A berakás sorrendje sem tűnik mindig logikusnak, ami egy fényképgyűjteményben a kronológia, a személyes kapcsolatok jellege vagy az összetartozó földrajzi egységek szerinti besorolás. A kecskeméti Csókás László fényképe például eléggé hasonlít báró Orczy Bódogra (1835-1892) a Nemzeti Színház intendánsára, de nem tudni, Orczy mit keresett volna Kecskeméten, és milyen kapcsolatban állhatott Berzsenyi Júliával. Találgatásokba pedig nincs értelme bocsátkozni. Ezért ezen a ponton célszerű beérnünk ennyivel, bízva abban, hogy a téma szakértői egyszer még folytatni fogják a rekonstrukciót. Okot ad a bizakodásra, hogy a fényképalbum az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményébe került.